hirdetés
Hírek - aktuális
  • 2023/10., október 17-én megjelenő lapszámunkból
    2023-09-28
    kinyit

    ▪ Arató Csaba: A szerelői ellenőrzésről, a villamos felülvizsgálatokról (II.)
    lapunkbol_1_250_72Cikksorozatunkban a szerelői ellenőrzés, a villamos felülvizsgálatok témájával egy olvasói levélre válaszolva foglalkozunk, a jogszabályi háttérre is részletesen kitérve. Mindezt annak érdekében, hogy tisztázzuk a problémákat, eloszlassuk a bizonytalanságokat, segítsük a villamos szakemberek munkáját.
    Kérdés: A szerelői ellenőrzés megszűnt (kivéve az ÁVK és a kéziszerszám ellenőrzést). De nyilvánvalóan az a tevékenység, amit a szerelői munka befejező műveletének nevezünk (remélem, jól nevezem), az megmaradt. A „befejező művelet” pontos tartalmát nem sikerült felderítenem, és elég nagy a bizonytalanság ebben az ügyben (nálam). Többek között, hogy mit végez a VBF felülvizsgáló és mit a villanyszerelő? Másik kérdésem az lenne, hogy a szigetelési ellenállásmérést ki végzi? Végezheti a villanyszerelő, vagy esetleg kötelező neki is elvégezni? Azt tudom, hogy a hurokimpedancia mérés és annak dokumentálása a VBF hatáskörében van. Olyan apropóból jött ez elő nálam, hogy a középfokú villamos oktatásban a hurokimpedancia elmélete és gyakorlati mérése háttérbe szorult, amivel én nagyon nem értek egyet. A szigetelési ellenállás mérése változatlanul szerepel a gyakorlaton és a gyakorlati vizsgákon. Kérem, segítsenek kiigazodni ezen témakörökben, előre is köszönöm! (Tisztelettel, K. L. oktató)
    A 2023/10. lapszámunkban a második résszel folytatódó cikksorozatunk ezekre a kérdésekre válaszolva foglalkozik a felülvizsgálatok témakörével.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Áram-védőkapcsoló (RCD) alkalmazása okvetlen szükséges?
    lapunkbol_2_250_70A címben szereplő kérdéssel – azaz, hogy minden esetben célszerű-e áram-védőkapcsolót beépíteni – egy olvasói levélre válaszolva foglalkozunk.
    Kérdés: Mindig problémáink vannak a frekvenciaváltós készülékek, a mosó- és centrifuga gépek, szárítógépek szivárgó áramainak kezelésével. Ezen gépek mind a normál kereskedelemi forgalomban vásárolhatóak, és helyhez kötötten fix bekötéssel, vagy dugaszolható csatlakozókon keresztül csatlakoznak a kisfeszültségű hálózathoz. Az ipari gépek esetében természetesen nem háztartási villásdugókkal. Minden egység szabványos, egy- vagy háromfázisú frekvenciaváltóval van ellátva.
    Második probléma: Egy másik cégnél új áramkörben három géphez 32 A-es biztosítót alkalmazott a villanyszerelő. A gépek névleges csatlakozási értékei ezt a 32 A-t még együttes működés esetén sem érik el. Eddig minden rendben. Az elosztó kialakításánál a szerelő betartotta a gyártó szerelési utasítását, amely „A” típusú áram-védőkapcsoló beépítését írja elő a szóban forgó gépekre. Most mindhárom, erre az áramkörre kapcsolt gép összesen öt inverterrel van felszerelve, amelyekre az általam ismert előírások és szabályok, valamint az RCD gyártók kifejezetten „B” típust írnak elő. A magyar forgalmazó kifejezett kérésem ellenére sem volt hajlandó nyilatkozni.
    1) Az általunk ebben az összefüggésben ismert MSZ EN 61140 szabvány 7.6.3.3. bekezdésben található táblázat adatai mértékadóak az 1 kHz-ig terjedő frekvencia tartományban (táblázat). Ez azt jelentené, hogy a különbözeti áram mérését aluláteresztő szűrő nélkül kell elvégezni?
    2) Nincs információnk arról, hogy inverteres leágazásban a „B” típusú áram-védőkapcsoló használatát mellőzni lehet-e? Valóban lehetséges ez?
    3) A konkrét 3 motoros frekvenciaváltós leágazásban milyen különbözeti kioldóáramú áram-védőkapcsoló lenne megfelelő?
    4) Az MSZ EN 61800-5-1 valóban nem ír elő – nagyobb szivárgási áramok esetére – 10 mm2 keresztmetszetű réz kiegészítő védővezetőt a 2,5 mm2-es védővezetővel ellátott ipari dugaszoló csatlakozás esetére?
    A 2023/10. számunkban megjelenő írás ezekre a kérdésekre ad válaszokat.

    ▪ Murvai István: A felhasználó tulajdonú villamos berendezések felújítási, átalakítási, tervezési munkáinak műszaki biztonsági irányelvei
    lapunkbol_3_250_72Az ipari és a kommunális létesítmények közép- és kisfeszültségű villamos berendezéseinek közös jellemzője, hogy az elöregedés, a rendeltetés megváltozása, a teljesítményigény növekedése, a korábbi meg nem szüntetett tervezési és kivitelezési hibák miatt sokszor a rendszeres és körültekintő karbantartás mellett sem tudják biztosítani a folyamatosan megbízható és biztonságos villamosenergia-felhasználás követelményeit.
    Ráadásul a rendszeres és körültekintő karbantartás a létesítmények többségében nem, vagy csak hiányosan történik meg. Az üzemeltetők műszaki vezetőit az sem sarkallja a hiánytalan munkavégzés megkövetelésére, hogy sok esetben a villamos berendezés létesítése terv nélkül, vagy hiányos tervek alapján történt, az üzemvitel során késedelmesen tártak fel villamos tervezési hibákat, a hiányos tervezői egyeztetések miatt villamos műszaki ellentmondások következtek be, az áramvezető képességet befolyásoló tervezői megoldások figyelmen kívül hagyása miatt tervezési hibák következtek be, a tervezői méretezési tervhibákból kivitelezési hibák adódtak, a hiányos villamos műszaki biztonsági ismeretek miatt a villamos berendezésnél létesítési hibák következtek be.
    A 2023/10. számunkban megjelenő cikk a villamos berendezések felújításának, átalakításának műszaki feladataival foglalkozik.

  • Elektroinstallateur 2023/8-9.
    2023-09-05
    kinyit

    Augusztus-szeptemberi lapszámunk tartalomjegyzéke itt megtekinthető 

    Szeptember 12-én jelent meg lapunk 2023/8-9. száma.
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2023_8-9_tart_h_1131

  • 2023/8–9., szeptember 12-én megjelent lapszámunkból
    2023-08-29
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Az ívhiba-érzékelő készülék (AFDD) hatótávolsága
    lapunkbol_1_250_71Cikkünkben az ívhiba-érzékelő készülékekkel és helyes alkalmazásukkal egy olvasói kérdésre válaszolva foglalkozunk.
    Kérdés: A kérdésem az AFDD-re vonatkozik. Van itt pár olyan, ahol a tápvezetéket felülről és alulról is be lehet kötni. Most azt kérdezem magamtól, ha ív keletkezik, hogyan tudja az AFDD megkülönböztetni, hogy az az AFDD mögötti biztosított áramkörben, vagy az előtte lévő tápvezetékben fordul elő. Az AFDD lekapcsol akkor is, ha az ívelési hiba a tápvezetékben történik? Ha ez így van, akkor ez szerintem a gyakorlat számára is érdekes lenne. Utólagos beszereléskor nem feltétlenül kell az AFDD-t a tápvezeték elejére helyezni, ahol ez helybeli okokból stb. problémás, hanem elhelyezhető a vezeték végére is, és így is megvédené a teljes tápvezetéket az ívhibától. Úgy látom, hogy erre a szabványok nem térnek ki. De az egyik-másik esetben még további biztonságot hozna.
    Ezekre a kérdésekre ad részletes választ a 2023/8–9. számunkban megjelenő írás.

    ▪ Arató Csaba: A szerelői ellenőrzésről, a villamos felülvizsgálatokról (I.)
    lapunkbol_2_246Cikksoroztunkban a szerelői ellenőrzés, a villamos felülvizsgálatok témájával egy olvasói levélre válaszolva foglalkozunk, a jogszabályi háttérre is részletesen kitérve. Mindezt annak érdekében, hogy tisztázzuk a problémákat, eloszlassuk a bizonytalanságokat, segítsük a villamos szakemberek munkáját.
    Kérdés: A szerelői ellenőrzés megszűnt (kivéve az ÁVK és a kéziszerszám ellenőrzést). De nyilvánvalóan az a tevékenység, amit a szerelői munka befejező műveletének nevezünk (remélem, jól nevezem), az megmaradt. A „befejező művelet” pontos tartalmát nem sikerült felderítenem, és elég nagy a bizonytalanság ebben az ügyben (nálam). Többek között, hogy mit végez a VBF felülvizsgáló és mit a villanyszerelő? Másik kérdésem az lenne, hogy a szigetelési ellenállásmérést ki végzi? Végezheti a villanyszerelő, vagy esetleg kötelező neki is elvégezni? Azt tudom, hogy a hurokimpedancia mérés és annak dokumentálása a VBF hatáskörében van. Olyan apropóból jött ez elő nálam, hogy a középfokú villamos oktatásban a hurokimpedancia elmélete és gyakorlati mérése háttérbe szorult, amivel én nagyon nem értek egyet. A szigetelési ellenállás mérése változatlanul szerepel a gyakorlaton és a gyakorlati vizsgákon. Kérem, segítsenek kiigazodni ezen témakörökben, előre is köszönöm! (Tisztelettel, K. L. oktató)
    A 2023/8-9. lapszámunkban induló cikksorozatunk ezekre a kérdésekre válaszolva foglalkozik a felülvizsgálatot témakörével.

    ▪ Murvai István: Közép- és kisfeszültségű villamos berendezések létesítési, üzemviteli munkái, biztonságos használatának feltételei
    lapunkbol_3_250_71Rendeltetéstől függetlenül minden létesítmény villamos berendezését úgy kell megtervezni, létesíteni, üzembe helyezni, üzemeltetni, átalakítani, javítani, rendszeresen karbantartani, hogy az megfeleljen az élet, az egészség védelem és a testi épség védelem, továbbá a vagyonvédelem követelményeinek. Cikkünkben a különböző rendeltetésű létesítményekben lévő közép- és kisfeszültségű felhasználói tulajdonú villamos berendezések létesítési, üzemviteli munkáival, a biztonságos használat feltételei megteremtésének feladataival foglalkozunk. A bevezetőben előírt villamos műszaki követelmények azonban a létesítmények döntő többségében már a villamos berendezés létesítésének megalapozásánál, a villamos tervezési munkákban sem teljesülnek hiánytalanul. A 2023/8-9. lapszámunkban megjelenő cikkben gyakorlatban megtörtént hiányosságokat elemzünk, és kitérünk a villamos berendezések kivitelezése, valamint üzemeltetése során előforduló jellemző, ismétlődő hibákra, ill. szokás szerint néhány hiányosságot dokumentáló műszaki felvételt is bemutatunk.

  • Változások a szakirányú oktatás és a szakképzési munkaszerződés szabályaiban
    2023-07-12
    kinyit

    Változások jönnek a szakirányú oktatás megszervezésére és a szakképzési munkaszerződésre vonatkozó törvényben, de a saját munkavállaló szakirányú oktatására vonatkozó jogszabály is módosul – olvasható a BKIK honlapján. 2023. július 1-jétől módosulnak a szakirányú oktatás megszervezésének keretei.

    A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény azon változásai, amelyek a szakirányú oktatásra és a szakképzési munkaszerződésre vonatkoznak, 2023. szeptember 1-től alkalmazandók, míg a saját munkavállaló szakirányú oktatására vonatkozó új szabályok 2024. január 1-jétől lépnek hatályba. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) „Könyvelőkkel a duális képzésért” címmel szervezett szakmai napot a budapesti vállalkozásoknak. A kétnapos eseményen a duális képzésen kívül kiemelt téma volt a saját munkavállalók képzése is.

    A BKIK szakmai napjain részletesen körbejárták a tanulófoglalkoztatáshoz kapcsolódó adózási, pénzügyi és munkaügyi kérdéseket, illetve a NAV képviselője előadást tartott a tanulófoglalkoztatáshoz kapcsolódó NAV ellenőrzésekről is.

    Az eseményen a szakértők a törvényváltozásokkal kapcsolatosan felhívták a résztvevők figyelmét arra, hogyan tudják a jogszabályi változásokat saját vállalkozásuk hasznára fordítani. Így többek között a saját munkavállalóval kötött szakképzési munkaszerződés esetén adókedvezménnyel élhet a vállalkozás, ami csökkenti a duális képzés költségeit.

    A mostani rendelkezés lehetővé teszi a szakképzési munkaszerződés idényjelleggel történő megkötését, ám a korábbi, éves szinten 4–12 hetes egybefüggő időszak helyett a jövőben évente legfeljebb két alkalommal lehet idényjellegű szakképzési munkaszerződést kötni 2–12 hétre, de éves szinten legfeljebb 12 hét időtartamra. Így például lehetővé válik egy (naptári) évben két alkalommal 6–6 hetes határozott idejű szakképzési munkaszerződés megkötése, ami a mezőgazdaság, a turizmus és az élelmiszeripar ágazataihoz kapcsolódó szakmák számára jelent hatékony segítséget.

    A szabályozás ugyancsak segíti a felnőttek szakirányú oktatásban való részvételét, ezen belül is különösen a saját foglalkoztatottak képzését. A törvénymódosítás a szakirányú oktatás két sajátos esetét emeli törvényi szintre. Ez alapján a szakirányú oktatásra sor kerülhet a saját foglalkoztatónál, ha annak tevékenysége az adott szakma ágazatához kapcsolódik, vagyis a foglalkoztató rendelkezik azokkal a kompetenciákkal, amelyek átadására az adott szakma oktatásában a duális képzőhely részéről szükség van. Az oktatásra ugyancsak lehetőség van egyéb duális képzőhelynél a szakképzési munkaszerződés megkötésének időpontjában fennálló más jogviszony mellett.

    /Forrás: BKIK/ 

  • Kvantumpontok forradalmasíthatják a napenergia felhasználást
    2023-07-11
    kinyit

    A Nap energiájának hasznosítására új módszer született, amely forradalmasíthatja a napenergia megközelítésének módját. A fejlesztés az úgynevezett kvantumpontokon alapszik. A kvantumpontok mindössze néhány nanométeres apró félvezető részecskékből állnak.
    A kvantumpontok egyedülálló tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek ideálissá teszik a napelemekben történő felhasználásra. Kis méretük lehetővé teszi számukra, hogy a hullámhosszok széles skáláján elnyeljék a fényt, beleértve azokat is, amelyeket a hagyományos napelemek nem képesek befogni. Ez azt jelenti, hogy a kvantumpont-alapú napelemek potenciálisan több napfényt alakíthatnak át elektromos árammá, jelentősen növelve hatékonyságukat.

    Ráadásul a kvantumpontok úgy hangolhatók, hogy egyszerűen a méretük megváltoztatásával különböző hullámhosszú fényt nyeljenek el. Ez a hangolhatóság megváltoztatja a napenergia-ipart. Azt jelenti, hogy a napelemeket a telepítési helyszínük sajátos fényviszonyaihoz lehet igazítani, maximalizálva az energiatermelésüket. Például a kevesebb napfénnyel rendelkező régiókban a napelemeket úgy lehet beállítani, hogy a rendelkezésre álló fényből minél többet nyeljenek el, ezáltal növelve hatékonyságukat.
    Ráadásul a kvantumpontok jelentősen csökkenthetik a napenergia termelés költségeit, mivel kiválthatják azokat a drága anyagokat,amelyek jelenleg a napelem gyártáshoz szükségesek, mivel a kvantumpontokat olcsóbb anyagokból lehet előállítani. Ennek eredményeként a napelemek megfizethetőbbé és elérhetőbbé válnának, ami felgyorsítaná az elterjedésüket világszerte.
    Azt azért látni kell, hogy a kvantumpontok számos előnye ellenére a technológia napenergiában való alkalmazása még gyerekcipőben jár. Számos kihívást kell leküzdeni, mielőtt ez a technológia kereskedelmi forgalomba kerülhet, többek között a kvantumpontok stabilitásának problémája. Egyelőre ezek a részecskék továbbra is rendkívül reaktívak, és túl gyorsan lebomlanak ahhoz, hogy garantálni lehessen a napelemek élettartamát. A kutatók jelenleg ezen a problémán dolgoznak. Az is gondot jelent, hogy egyes kvantumpontok mérgező anyagokból készülnek, amelyek károsak lehetnek a környezetre. A tudósok most arra törekednek, hogy a részecskéket nem mérgező anyagokból fejlesszék ki.
    Ez azt jelenti, hogy a kutatás és fejlesztés folytatásával és a technológia fejlődésével a kvantumpontok egyre jelentősebb szerepet fognak játszani a napenergia-iparban.

    Összefoglalva, a kvantumpontok megjelenése új korszakot jelenthet a napenergia szektor számára, bár még mindig vannak leküzdendő akadályok, de ennek a technológiának a potenciális előnyei óriásiak. A kvantumpontok előnyeinek kiaknázásával jelentősen javítható a napenergia termelés hatékonysága és megfizethetősége, így ezzel egy lépéssel közelebb kerülhetünk a fenntartható energia jövőjéhez.

    /Forrás: Interesting Engineering hírlevél 10.07.2023/

  • Fény a Holdon
    2023-06-28
    kinyit

    A Hold egyre szélesebb körű kutatása – beleértve a NASA Artemis küldetéseit is – az egész holdfelszínen lehetőségeket fog feltárni, és át kell gondolni, hogy egyes régiókban miként lehet akár élni és dolgozni. A felfedezendő helyek a Holdon távoliak, félreesők, hidegek és akár állandó árnyékban vannak. A Maxar cég robotikai mérnökei azon dolgoznak, hogy fényt hozzanak ezekre a helyekre.

    A hegyek és kráterfalak által sötétben tartott területek olyan erőforrások tudományos felfedezéseit rejthetik, mint például a fagyott víz. A NASA már tervez legénység nélküli küldetéseket a Holdra, többek között a Hold déli pólusára, ahol a magasan fekvő területeket éri a napfény, de az alacsonyabban fekvő részek sötétben vannak. Az árnyékban működő missziók energiaellátását akkumulátorok és más energiarendszerek segítik majd, és a Maxar a NASA-val együttműködve egy fenntartható megoldáson dolgozik, amelyet Light Bender-nek hívnak.

    „Amit tervezünk, az részben koncepcionálisan egyszerű: a napfényt egy sötétben elhelyezett napelemre tükrözzük.” – mondta Sean Dougherty, a Maxar vezető robotikai mérnöke és a Light Bender projekt vezetője. „A legbonyolultabb kihívás ebben, hogy mindezt ember nélkül építsük majd fel. Az autonóm működés fejlesztésébe történő befektetéseket kihasználva azt vizsgáljuk, hogy a NASA hogyan tud robotokat használni egy sor olyan fényvisszaverő panel összeszerelésére és telepítésére, amelyek a napfényt az árnyékban működő napelemre fókuszálják. Ilyenre még nem volt példa."

    A rendszer egy teleszkópos árbocot, vagyis egy hosszú rudat foglal magában, amely körülbelül 20 méter magasra emelkedik. Az árboc különböző részein egy robotkar két 10 méteres fényvisszaverőt szerel össze. Az alsó reflektor fogja fel a napsugarakat, és visszaveri azokat a másodlagos tükörre, amely továbbítja a fényt a vevőhöz. Mindkét tükör önállóan mozog majd a Nap és a célfelhasználó eszköz követésére, mind pásztázás, mind dőlési szög állítása segítségével.

    feny_holdon_1_650

    A teljesen összeszerelt és telepített rendszer a napfényt egy sötét zónában felállított napelemre sugározza. Az ábrán a háttérben egy második Light Bender rendszer is látható, hogy érzékeltesse, miként lehet több rendszert is felállítani a teljesebb lefedettség érdekében.

    „A Light Bender reflektorok lesznek a legnagyobbak, amelyeket emberi erő nélkül állítanak majd össze az űrben. A tízméteres tükrök majdnem egy teniszpálya szélességűek lennének, és azt tanulmányozzuk, hogyan lehet autonóm módon felépíteni. Nem könnyű feladat, de megvan hozzá a szakértelmünk." – nyilatkozta Sean Dougherty

    /forrás: Maxar Technologies| 06.19.2023 /

  • Mesterséges intelligencia a biztonsági szektorban
    2023-06-21
    kinyit

    A mesterséges intelligencia (AI) a magánembereket éppúgy foglalkoztatja, mint a vállalatokat, főként amióta divat lett kipróbálni a „ChatGPT”-t, az állítólag mindentudó chatbotot. Az AI-megoldások áradatával egy időben felmerül a kérdés is, hogy milyen szerepet játszik az AI a biztonsági iparágban. Mit tehet az AI a mindennapi élet védelmében és a fizikai biztonsági megoldásokban? De azért felmerülhet az a kérdés is, hogy mennyire van értünk, vagy ellenünk a technológia...

    ai_1_h_250Számos olyan alkalmazási terület van, ahol a mesterséges intelligencia hozzájárulhat a biztonsági iparághoz. Például az emberek felismerése; annak meghatározása, hogy belépnek-e bizonyos területekre; az emberek számlálása; vagy az arcfelismerés. A nagy feldolgozási sebességüknek köszönhetően az AI-alapú megoldások hatalmas mennyiségű adatot képesek átvizsgálni nagyon nagy pontossággal.

    Meglévő problémák okos megoldása
    A fizikai biztonságot segítő megoldásoknál alkalmazott mesterséges intelligencia megközelítését alapvetően annak a kérdésnek kell vezérelnie, hogy mi a feladat és az AI a megfelelő technológia-e a megoldásához? Nincs értelme a mesterséges intelligenciát önmagáért, úgymond divatból alkalmazni. Éppen ezért a mesterséges intelligencia alkalmazásakor az első kérdések, amelyeket fel kell tenni:
    – Mi az, ami valóban üzleti értéket hoz?
    – Hol van a hozzáadott érték az átfogó koncepcióban?
    A mesterséges intelligencia alkalmazása csak egyik összetevője egy átfogó koncepciónak, például amikor a biztonság és az adatvédelem (GDPR) közötti kompromisszumról van szó.

    Az AI csak egy általános kifejezés
    De mit is jelentenek a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás és a mélytanulás kifejezések a biztonsági ipar számára? Az AI csak egy általános kifejezés, ami a biztonsági ipar számára a gépi tanulást jelenti. A gépi tanulás arra épül, hogy a rendszerek információt kapva tanulnak, például azt, hogy az autóknak gumiabroncsuk van. A gépi tanulás esetén a programozók beavatkoznak és kiigazításokat végeznek. A rendszer tanul, de önmaga nem változtatja meg az algoritmusokat.
    A gépi tanulás izgalmas részterülete a mélytanulás. Ez a forradalmi megközelítés megnyitja annak lehetőségét, hogy a rendszerek automatikusan tanuljanak és fejlesszék magukat. Ehhez a Deep Learning (mély tanulás) nagy adathalmazokat elemez, és a rendszer maga találja ki, hogy miből áll például egy autó, ha több százezer képet dolgoz fel, és megállapítja, hogy mindegyikben vannak gumiabroncsok. A Deep Learning mesterségesen létrehozott neurális hálózatokat használ a minták felismerésére. Ez persze összetettebb, és hosszabb időt vesz igénybe a rendszerek betanítása. Másrészt viszont képes strukturálatlan adatok kezelésére.

    A cél az intelligens automatizálás
    Az AI a legnagyobb hozzáadott értéket az automatizálás révén adhatja a biztonsági ágazat számára. Ezért a biztonsági rendszerekkel kölcsönhatásban lévő mesterséges intelligenciára a megfelelőbb kifejezés az „intelligens automatizálás”.
    Az intelligens automatizálás az ember-gép együttműködés új szintjét jelenti: az AI és a videóelemzés segítségével megváltoztatja és egyszerűsíti a szervezetek biztonsági folyamatait. A fizikai biztonsági megoldások területén a cél az intelligens automatizálási módok megtalálása, hogy bizonyos monoton feladatokat ne kelljen többé manuálisan elvégezni, mint például az emberek megszámlálása, vagy egy védett területre történő behatolás automatikus észlelése – anélkül, hogy valaki folyamatosan a képernyőre nézne.

    Alkalmazási példák az intelligens automatizáláshoz
    Különösen a biztonsági iparban nagyon sok lehetőség kínálkozik az automatizálásra, például a videóelemzésben. Például a tömegközlekedésben vagy sporteseményeken egy stadionban az egyének számlálására van szükség a tömegek intelligens irányítása és a veszélyes zsúfoltság elkerülése érdekében. Nem arról van szó, hogy a be- és kijáratnál meg kell számolni az embereket, hanem arról, hogy helyesen kell felmérni az aktuális helyzetet egyes helyszíneken.
    Az ún. „tömegbecslés” mesterséges intelligenciával támogatott megoldása átveheti ezt a feladatot, és ma már legalább 90%-os pontosságot lehet így elérni. A tömegeket kamerával rögzítik. Az egyén pixeles és nem azonosítható – így ez a megoldás megfelel az általános adatvédelmi rendeletnek (GDPR). Ezt követően a rendszer, amely több ezer, meghatározott számú embert tartalmazó kép kiértékelésével megtanulta, hogy hány ember alkot egy 500 vagy 1000 fős tömeget, Deep Learning segítségével elemzi ezeket a képeket. A megoldás képes megbízható információt adni arról, hogy hány ember csoportosul egy helyen. Ezután például riasztást lehet adni, ha a helyi közlekedés egyik peronja teljesen túlterhelt. Az automatizált bejelentések ezután segítenek az embereket más területekre irányítani.

    Nagyobb biztonság a közterületeken
    ai_2_h_250A közterületek és városok nagyobb biztonsága érdekében a mesterséges intelligenciával támogatott videóelemzés például képes intelligens és pontos osztályozásra különböző objektumok – például járókelők, lézengő emberek, tömegek vagy autók – esetében, beleértve a haladási irányt is. Az élő és a rögzített videókon egyaránt a gépek címkézik ezeket az adatokat. Ezután a mentőszolgálatok, vagy adott esetben a nyomozók gyorsabban és könnyebben azonosíthatják a releváns személyeket, tárgyakat vagy eseményeket. Így elkerülhető a megfigyelési felvételek több órás átfésülése. Vészhelyzetben ezek az új adatfelismerések a gyors segítségnyújtáshoz elengedhetetlen információkkal szolgálhatnak.
    A mesterséges intelligencia alapú technológiák a biztonság veszélyeztetése nélkül segítik a polgárok magánéletének védelmét is. A közterületeken egyre elterjedtebbé váló videó-megfigyelés vitákhoz vezetett az emberek magánélethez való jogáról és a biztonság javításának módjáról. Megoldásként intelligens eszközök állnak rendelkezésre az emberek magánéletének védelmére azáltal, hogy automatikusan eltakarják az egyéneket, és csak meghatározott esetekben és az arra felhatalmazott személyek számára engedélyezik az eredeti felvételekhez való hozzáférést.
    A biztonsággal kapcsolatos alkalmazásokon túl az AI-alapú videóelemzésben nagy lehetőségek rejlenek, például az épületek helykihasználásának megismerésében. Az ilyen térfoglaltsági mérésekből a szervezetek számos értékes üzleti betekintést nyerhetnek, és választ kaphatnak olyan kérdésekre, mint például: Hogyan használják ki a tárgyalótermeket? Túl nagy tárgyalótermeket foglalnak-e le kis létszámú megbeszélésekre? Hány közös használatú íróasztal van szabadon emeletenként? Milyen folyamatokat lehet javítani, például a kantinban?

    Következtetés
    Az AI-technológiák növelik az elemzések pontosságát, és az automatizálás révén könnyítést és hozzáadott értéket teremtenek, így növelik az emberek biztonságát, és védik a környezetet. Azonban még nem képesek arra, hogy felügyelet nélküli tanulással új feladatokat tanítsanak maguknak, vagy automatikusan megértsék az adatokat.
    A megoldások képesek előzetes döntéseket hozni és szűrni, de továbbra is az ember marad a kulcselem. Az emberek határozzák meg, hogy mi a fontos, validálják az adatokat, és döntenek arról, hogy mihez kezdjenek az információkkal.

    (Forrás: de magazin elektro.net hírlevél.2023.06.21.)

    Képek:
    1. ábra Image by rowpixel.com on Freepick
    2. ábra Image by Freepik


  • Világítástechnikai évkönyv – FELHÍVÁS
    2023-06-12
    kinyit

    A 2022-2023-as Világítástechnikai Évkönyv szerkesztői idén is várják az érdekes szakmai cikkeket, beszámolókat az elmúlt két év világítástechnikai eseményeiről, eredményeiről, érdekességeiről.

    Az Évkönyv vezérfonala: Változások fényében, apropója az elmúlt időszakban szinte mindenhol tapasztalható gyors átalakulás, technológiai fejlődés és változások.
    Fő téma, hogy miként lehet (lehetett) alkalmazkodni a változásokhoz, milyen speciális problémák merültek fel az utóbbi időkben, és ezekre milyen megoldások születtek.
    Tervek szerint az évkönyvet az év végi ünnepi Közgyűlésen fogják bemutatni.
    Ennek érdekében a kéziratokat 2023.08.15-ig várják az evkonyv@vilagitas.org és a vtt@vilagitas.org címekre.

    vtt_evkonyvek_h_650

    Az évkönyv szerkesztői kérik a szerzőket, hogy a tervezett cikkek témáját és címét mielőbb küldjék meg a fentebb megadott címekre.
    A lentebbi MINTA DOKUMENTUM-ra kattintva letölthetik a formai követelményeket, és javasolt, hogy ebben a dokumentumban szerkesszék meg a kéziratot.
    Kérdésekkel, ötletekkel az évkönyv szerkesztői (Hegedüs János és Urbin Ágnes) az evkonyv@vilagitas.org e-mail címen érhetők el

    MINTA DOKUMENTUM

     

  • A vonósugár technológia már nem science fiction
    2023-06-09
    kinyit

    A vonósugarak régóta a sci-fi történetek alapelemét képezik, de a fizika és a technológia legújabb fejlődése révén a lézer- vagy hanghullámok segítségével már valósággá váltak. Bár ezek a vonósugarak még nem állnak készen űrhajónyi testek vontatásához, de számos potenciális alkalmazási lehetőségük van például a gyógyszerkutatásban és a precíziós gyártás területén. Ahogy az ez irányú kutatások folytatódnak, jelentős hatással lehetnek a fizika és a technológia jövőjére.

    v1_300Mi az a vonósugár? Ezek a vontatónyalábok lézer- vagy hanghullámokat használnak részecskék, molekulák vagy nagyobb tárgyak távoli manipulálására. A „vonósugár” kifejezést először E. E. Smith sci-fi író alkotta meg 1931-ben, és azóta a sci-fi népszerű elemévé vált. A televízióban és a filmekben (mint például a Star Wars vagy a Star Trek) gyakran mutatják be olyan energiasugárként, amely képes megragadni és távolról mozgatni tárgyakat az űrben.
    A tudomány és a technológia legújabb fejlődése azonban a sci-fi-ből a valóságba emelte az ötletet. A tudósok 2013-ban olyan vonósugarat hoztak létre, amely mikroszkopikus szinten képes tárgyakat húzni. Azóta több kutatás is sikeresen létrehozott ilyen kisméretű vontatónyalábokat. Például 2014-ben a tudósok olyan reverzibilis vontatónyalábot hoztak létre, amely több tíz centiméteren keresztül képes volt aranybevonatú üreges üveggömböket mozgatni egy lézer energiaáramával szemben. Egy 2016-os tanulmányban pedig baktériumsejtek mozgatására használtak vontatónyalábokat.

    2019-ben egy másik tanulmány vontatónyalábokat használt nanoszintű anyagok összeszerelésére egy „fotonikus nanoforrasztásnak” nevezett folyamat során.
    Bár ezek a fejlesztések apróságnak tűnhetnek, potenciálisan forradalmasíthatnak számos iparágat, például az egészségügyet, ahol precíz és nem invazív műtéteket lehetne velük végezni.
    A vonósugarak vagy lézert, vagy hanghullámokat használnak a tárgyak mozgatására. Ez azt jelenti, hogy két lehetséges mechanizmus létezik, amellyel a vonósugár képes egy tárgyat manipulálni.
    A fotonok impulzusa átvihető a foton útjába kerülő bármely tárgyra, ami azt jelenti, hogy a tárgyat „eltolja” a lézersugártól. Ez tehát megmagyarázza, hogyan lehet elvileg egy tárgyat sugarak segítségével eltolni, de mi a helyzet a vonósugár vonzásával?

    Az alapozó munkát Lee és munkatársai végezték egy 2010-ben megjelent tanulmányban. Ebben a tanulmányban azt javasolták, hogy optikai szolenoidsugarakat használjanak, amelyeknek a többi fénysugárral ellentétben az az egyedülálló tulajdonságuk, hogy a megvilágított tárgyakra a fény terjedési irányával ellentétes irányú erőt, azaz vonzóerőt fejtenek ki.
    Ezt a kutatást Chen és munkatársai 2011-ben a Nature Photonics című szaklapban megjelent tanulmányukban tovább erősítették. Matematikailag meghatározták az optikai húzóerő létezésének feltételét, amely a tárgyaknak a sugár felé történő elmozdulását okozza. Chen és csapata kimutatta, hogy a fotonok szóródásból eredő ereje és a beeső hullámra vonatkozó bizonyos feltételek felelősek az optikai vonzásért. A lézerrel elért lebegtetést optikai lebegtetésnek nevezik.

    A vonósugárral történő optikai lebegtetés további kísérleti megerősítését három évvel később a Brzobohaty által vezetett csoport végezte el. Bemutattak egy olyan geometriát, amellyel vontatónyalábot lehetett előállítani, és különböző méretű mikrorészecskék manipulálására használni.

    v2_3002023 januárjáig váratott magára, hogy bemutassák az optikai lézervontatást makroszkopikus tárgyon. Lei Wang, a kínai QingDao Tudományos és Technológiai Egyetem munkatársa és csapata az optikai húzást a Knudsen-erőnek tulajdonította. Ez egy olyan erő, amely akkor keletkezik, amikor egy kis rés ellentétes oldalán nyomáskülönbség van. A nyomáskülönbség erőt gyakorolhat a rés közelében lévő tárgyra. A kutatók egy speciálisan tervezett grafén-SiO2 kompozitot használtak. Amikor lézerrel besugározták, a kompozit hátsó oldalán lévő gázmolekulák több energiát kaptak, ami a tárgyat a lézer felé tolta. Ezt kombinálva a ritkás gázkörnyezet alacsony légnyomásával, a kutatók képesek voltak olyan méretű tárgyakat mozgatni, amelyek szabad szemmel is láthatóak voltak. Mindezek a vizsgálatok azonban fényt és nem hanghullámokat használtak.

    Az akusztikus vagy hanghullámok használatát kis részecskék manipulálására már 1982-ben tanulmányozták. Azóta egyes hanghullámsugarakat vagy akusztikus tweezereket (csipeszek) használnak kis tárgyak, különösen biológiai tárgyak manipulálására. Ez a módszer általában biztonságos a biológiai alkalmazásokban, így kiválóan alkalmas az orvosbiológiai felhasználásra. A hanghullámok vontatónyalábként történő felhasználása nagyobb tárgyak manipulálására vagy más manipulációkra csak jóval később jelent meg.

    2015-ben Asier Marzo, a spanyolországi Navarrai Állami Egyetem és a Bristoli Egyetem munkatársa és csapata kísérletileg bemutatta, hogy az ultrahangot használó vontatónyalábok segítségével részecskéket emelnek, forgatnak és manipulálnak. A hanghullámok, különösen az ultrahanghullámok nagy nyomást fejthetnek ki, és magas nyomású területeket, ún. akusztikus csapdákat hozhatnak létre. A részecskék és tárgyak csapdába eshetnek ezeken a területeken, ahol manipulálhatók. Ezt akusztikus lebegésnek nevezik.

    A vonósugarak alkalmazásai
    Mivel a vontatónyalábok még a kutatás korai szakaszában vannak, jelenleg nincsenek alkalmazási lehetőségeik. Mivel azonban a mögöttük álló tudomány viszonylag világos, számos lehetséges jövőbeli alkalmazásuk lehet.

    • Precíziós gyártás: A vonósugarakat kivételes pontossággal lehetne használni a kis alkatrészek összeszerelésére és manipulálására, lehetővé téve az összetett termékek hatékony és pontos gyártását.
    • Biomedikai alkalmazások: A vonósugarakat orvosi alkalmazásokban lehetne használni kis anyagok nem invazív mozgatására, ami pontosabb gyógyszeradagolást és célzott terápiákat tenne lehetővé.
    • Anyagtudomány: A vonósugarak az anyagok tulajdonságainak nano- és mikroméretű manipulálására és tanulmányozására is felhasználhatók, ami új anyagok és alkalmazások kifejlesztéséhez vezethet.
    • Űrkutatás: Ha nagyobb teljesítményű vonósugarakat fejlesztenének ki, akkor az olyan objektumokat, mint az aszteroidák vagy űrszemét, vonósugarakkal lehetne befogni és mozgatni, hogy elkerüljék a veszélyhelyzeteket, vagy hasznos nyersanyagokat fogjanak be lehetővé téve az űr biztonságosabb felfedezését.
    • Robotika: A robotok a vontatónyalábok segítségével manipulálhatnák és irányíthatnák a nagyon kis tárgyakat, ami lehetővé tenné a robotok pontosabb és hatékonyabb mozgását és cselekvését.
    • Környezetvédelmi tisztítás: A vonósugarak felhasználhatók a környezetből származó apró részecskék vagy szennyeződések, például az óceánban lévő mikroműanyagok vagy a levegőben lévő szennyező anyagok összegyűjtésére és eltávolítására.
    • Biztonság és védelem: A vontatónyalábokat egy napon kis tárgyak manipulálására és irányítására lehetne használni biztonsági és védelmi alkalmazásokban, például robbanóanyagok hatástalanítására vagy drónok hatástalanítására.

    Bár a vonósugarak jelentős ígéreteket hordoznak, számos kihívást és korlátozó tényezőt figyelembe kell venni. A lézereket használó vonósugarakkal összefüggésben a fényszórással kapcsolatban számos probléma merül fel. A fény minden irányban szóródik, ami azt jelenti, hogy a lézersugárnak nagyon irányítottnak kell lennie ahhoz, hogy fókuszált erőt tudjon kifejteni a tárgyra. Ezenkívül a tárgy jellemzőitől, például tömegétől vagy méretétől függően különböző típusú lézerre lehet szükség a különböző tárgyakhoz.

    Az optikai húzóerő nagyságának jelentősen meg kell növekednie a makroszkopikus tárgyak esetében. Ez azt jelenti, hogy a sugár előállításához szükséges berendezés mérete és bonyolultsága (és költsége) is korlátozó tényezővé válhat.
    A lézer vontatónyalábok használatának másik korlátja a túlmelegedés. Vannak tanulmányok, amelyek szerint az optikai csipeszek (tweezerek) által igényelt nagy fényintenzitás károsíthatja az élő biológiai mintákat.

    A környezet, amelyben a vonósugarat használják, szintén kihívást jelenthet. Ha egy tárgy folyadékban vagy gázban van, a lézer szóródhat vagy elnyelődhet a közegben, ami csökkenti a hatékonyságát. Továbbá, ha a tárgy mozog, a sugárnyalábot valós időben kell beállítani, hogy lépést tartson a tárgy mozgásával.
    E kihívások és akadályok ellenére a vonósugarak jelentős ígéretet hordoznak magukban a különböző alkalmazások számára. A kutatás és fejlesztés folytatásával lehetséges, hogy e korlátok közül sok leküzdhető lesz, megnyitva az utat e technológia új és izgalmas alkalmazásai előtt.

    A vonósugarak fejlesztése hosszú utat tett meg azóta, hogy először a sci-fi koncepciójaként mutatták be azokat. A tudósok és a kutatók jelentős előrelépéseket tettek e technológia valósággá válása terén, és a lehetséges alkalmazások széleskörűek.

    A vonósugarak jövője hihetetlenül ígéretesnek tűnik. Az orvosi alkalmazásoktól kezdve a gyártáson át egészen az űrkutatásig, ez a technológia magában hordozza annak lehetőségét, hogy forradalmasítsa a körülöttünk lévő világgal való interakcióinkat. Képzeljünk el egy olyan jövőt, ahol fizikai érintés nélkül mozgathatunk tárgyakat, lehetővé téve, hogy veszélyes vagy érzékeny anyagokkal dolgozzunk a sérülés veszélye nélkül. A technológiát övező kihívásokkal és korlátozásokkal foglalkozni kell, és le kell küzdeni azokat, beleértve az olyan kérdéseket, mint a fényszóródás és a lézer túlmelegedése, a sugár pontos vezérlése és a környezeti kihívások. A folyamatos kutatás és fejlesztés elengedhetetlen e kihívások leküzdéséhez, és a technológia új és izgalmas alkalmazásainak előkészítéséhez.

    (Forrás: Interesting Engineering – Tractor beams: How scientists are turning science fiction into reality Tejasri Gururaj May 12, 2023)

  • Új generációs akkumulátorfelügyelet
    2023-06-08
    kinyit

    Jövő héten június 14-16. között zajlik a müncheni The Smarter E kiállítás és konferencia, ahol az energiaváltás számos forradalmi újdonsága is bemutatásra kerül.
    A szakvásár csokron belül az ees Europe ad otthont az energiatárolási szektornak. Az edinburghi Dukosi cég egy rendkívüli áttörést mutat be az energiatárolás területén.

    dukosi-battery-monitor_250_03A cég kifejlesztett egy új generációs akkumulátor-érzékelő technológiát, amely forradalmasítani fogja az iparágat. Az intelligens chip-on-cell akkumulátor-felügyeleti megoldás, amely vezeték nélküli NFC (Near Field Communication) kommunikációval működik, újszerű megközelítést vezet be az akkumulátorok tervezésében és felügyeletében.
    Ami az innovációt igazán kivételessé teszi, az a rendkívül részletes elemzési szintje. A Dukosi rendszere képes korai szakaszban észlelni a problémákat, lehetővé téve a gyors riasztást és a sérült cellák időben történő cseréjét. A cellaszinten történő problémakezeléssel a Dukosi jelentősen javítja az akkumulátorok élettartamát, hatékonyságát és biztonságát anélkül, hogy az akkumulátorok teljes körű cseréjére lenne szükség, vagy az akkumulátorok általános teljesítménye csökkenne.
    A cég küldetése a nagyméretű akkumulátorok teljesítményének, hatékonyságának és biztonságának növelése bármilyen környezetben. A vállalat részvétele az ees Europe kiállításon, amely a Smarter E kiemelkedő része, megerősíti a megújuló energiatárolás iránti elkötelezettségét.

  • Június 14-én nyit Európa legnagyobb megújuló energiaipari platformja – The Smarter E Europe
    2023-06-02
    kinyit


    (Intersolar Europe, ees Europe, Power2Drive Europe és EM-Power Europe)

    „Egy új energiavilág megteremtése” – ez a célja a The smarter E Europe-nak, Európa legnagyobb energiaipari platformjának. A középpontban a megújuló energiák, a decentralizáció és az energiaipar digitalizálása, valamint a villamos energia, a hő és a közlekedési ágazat ágazatközi megoldásai állnak az intelligens és fenntartható energiaellátás érdekében.

    the_smarter_e_h_255Június 14–16. között három napon át, több mint 85 000 látogatót várnak a rendezők, 180 000 m² kiállítási területen a Müncheni Vásárközpontban.
    A hagyományokhoz híven egyfajta szakmai bemelegítésként szakmai konferenciákkal már június 13-án indul a program (részletes program: https://www.intersolar.de/conference-program)
    Az Intersolar Europe, a világ vezető napenergia-ipari kiállítása 108 000 m2 kiállítási területtel fogja várni a látogatókat, ami majdnem 20%-kal több, mint korábban. Az ees Europe, Európa legnagyobb akkumulátorokkal és energiatároló rendszerekkel foglalkozó kiállítása 42 000 m2-nyi kiállítási területet foglal majd el. A The Smarter E Europe, amely az EM-Power és a Power2Drive kiállításokat is magába foglalja, így tovább erősíti pozícióját Európa legnagyobb energiaipari platformjaként. A The Smarter E Europe 2023-ban összesen 2400 kiállítóval 17 kiállítói csarnokban várja az érdeklődőket.

    global_174

    A napelemes ipar elérkezett a terawatt-korszakba: A globális napenergia-kapacitás 2022-ben elérte az egy terawattot, és ez a szám a következő három évben várhatóan több mint kétszeresére, 2,3 terawattra emelkedik – derül ki a SolarPower Europe által először az Intersolar Europe 2022. májusi rendezvényén bemutatott Global Market Outlook for Solar Power 2022–2026 című tanulmányból.
    A napenergia-rendszerek erőteljes növekedése a lakossági tárolórendszerek piacát is ösztönzi: Az EUPD Research szerint Németországban a lakossági tárolórendszerek 87%-át új napelemes berendezéssel együtt telepítik. Az iparági és piackutató szervezet arra számít, hogy a lakossági tárolórendszerek száma 2024-re eléri az egymilliós határt. Ezzel Németország lesz a lakossági tárolórendszerek legnagyobb piaca Európában. De nem csak a lakossági tárolórendszerek piaca növekszik: A Wood Mackenzie elemzői azt jósolják, hogy a helyhez kötött akkumulátoros tárolórendszerek használata 2031-re elérheti az 500 gigawattos globális teljesítményt. Mivel az akkumulátorok a jövőben az autóipar kulcsfontosságú értékteremtő tényezői lesznek, a német autóipari vállalatok minden eddiginél erőteljesebben nyomulnak az energiatárolási iparágba.

    Az ees Europe kiállítás a tárolóiparral együtt növekszik: idén 42 000 m2-en, három csarnokban rendezik meg Európa legnagyobb, akkumulátorokkal és energiatároló rendszerekkel foglalkozó kiállítását. Az ees Europe ideális platformot biztosít az akkumulátorcellák, napelemes tárolórendszerek, kereskedelmi tárolórendszerek és hálózati tárolórendszerek gyártóinak, beszállítóinak és forgalmazóinak, valamint a projektfejlesztőknek, rendszerintegrátoroknak, telepítőknek és professzionális felhasználóknak az energiaiparban és az autóiparban való összekapcsolódására.

    Az e-mobilitásra és a töltőinfrastruktúrára nagyobb a kereslet, mint valaha. A Power2Drive Europeszakvásár ennek a szektornak a vezető európai platformja. A kiállítási csarnokokban és két tesztvezetéssel ellátott szabadtéri területen a töltőrendszerek, az elektromos járművek és a mobilitási szolgáltatások, valamint a zöld technológiákat alkalmazó innovatív mobilitási megoldások kerülnek a középpontba.

    Az energetikai átállás óriási kihívásokkal jár a hálózatüzemeltetők számára: Miközben egyre több kisfogyasztó (prosumer) termel decentralizált villamos energiát például PV-rendszerek segítségével, amelyet részben helyben fogyasztanak el, részben pedig a hálózatba táplálnak, a közlekedés és a hőszektor villamosítása miatt folyamatosan nő az energiaigény.
    Hogyan tudnak az üzemeltetők úrrá lenni ezen a problémán? Intelligens, digitalizált transzformátorok és szekunder alállomások alkalmazásával, amelyek átláthatóvá és rugalmassá teszik elosztóhálózataikat. Ezeket a megoldásokat és sok más, az elektromos hálózat modernizálását, digitalizálását és rugalmasabbá tételét célzó innovációt mutatnak be a kiállítók az EM-Power Europe 2023-on, az energiagazdálkodás és az integrált energetikai megoldások nemzetközi szakkiállításán. A látogatók betekintést nyerhetnek az olyan új fejlesztésekbe, mint az intelligens hálózatok, a prosumerek integrációja, az e-mobilitás és a holisztikus megújuló energiarendszerben történő energiahordozás.

    4_logo_h_650

    A négy önálló kiállítást (Intersolar Europe, ees Europe, Power2Drive Europe és EM-Power Europe) magába foglaló The Smarter E Europe 2023. június 14–16. között várja az érdeklődőket a Messe Münchenben.

  • Elektroinstallateur 2023/6-7.
    2023-06-01
    kinyit

    Június-júliusi lapszámunk tartalomjegyzéke itt megtekinthető 

    Június 13-án jelent meg lapunk 2023/6-7. száma.
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2023_6-7_tart_h_1131

  • 2023/6–7., június 13-án megjelent lapszámunkból
    2023-05-24
    kinyit

    Okosvillamossági technológiák (VI.)
    lapunkbol_5_250_05Az okosvillamossági technológiák áttekintése után az okosotthon cikksorozat folytatásában a Shelly PLUS Wi-Fi-s okosotthon modulok gyakorlati felhasználásáról, bekötéséről, beüzemeléséről lesz szó. A Shelly az okosotthon/okosvillamossági szegmens egyik legnépszerűbb európai gyártója, nem csak a DIY belépő szegmensben, de a professzionális telepítők és a villanyszerelők között is. Kínálatában a kapcsolómodulok között a retrofit PLUS termékcsalád és a villamossági szekrény sínre szerelhető PRO termékcsalád is megtalálható. A mostani cikkben elsőként a Shelly retrofit okosmoduljait, azaz a már meglévő ingatlanokba utólag is telepíthető Shelly megoldásokat mutatjuk be. Ezek egyik fontos előnye, hogy Wi-Fi-s vezeték nélküli kapcsolatot használnak, és minden okosmodul közvetlenül a Wi-Fi router-hez kapcsolódik, így külön vezetékezés nem szükséges a telepítésükhöz, és helyi központi egységre sincs szükségük. Másik fontos előnyük, hogy a kis méretű Shelly PLUS modulokat a meglevő villamossági szerelvények (villanykapcsolók és dugaszolóaljzatok) mögé a fali aljzatba kell elhelyezni, így az ingatlan villamossági szerelvényeit nem kell cserélni, és a meglévő fali világításkapcsolók és aljzatok ugyanúgy használhatóak tovább. Cikksoorzatunk 2023/6-7. számunkban megjelenő részébő megismerhető az okosotthonmodulok gyakorlati felhasználása, bekötése, beüzmelése.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Keresztmetszet fokozatok elosztókban
    lapunkbol_1_250_70Az elosztóban elhelyezett vezetékek keresztmetszetének méretezése külön mérlegelést igényel. A témát egy olvasói kérdésre válaszolva járjuk körül.
    Kérdés: Tanulóink jogos kérdést tettek fel, amelyet megbeszéltünk mind a kapcsolóberendezés-gyártókkal, mind a tanulóink szakiskolai tanárával, de egyértelmű eredményre nem jutottunk. Tanulóink a következő feladatot kapták a szakiskolában: Egy 16 A CEE (háztartási) aljzatot hárompólusú B-16 A megszakítóval és négypólusú RCD 25 A / 0,03 A áram-védőkapcsolóval kell védeni (1. ábra). A meglévő betápláló vezeték keresztmetszete 5 x 10 mm2. A kábelek a biztosítókat követő sorkapcsokról indulnak. Milyen sorrendben kell elhelyezni az áram-védőkapcsolót és a megszakítót? Milyen keresztmetszettel kell az új vezetéket a sorkapcsokba bekötni?
    Ezekre a kérdésekre ad részletes választ a 2023/6–7. számunkban megjelenő írás.

    ▪ Arató Csaba: A felülvizsgálatok rendje (III.)
    lapunkbol_2_250_69Hazánkban a korábbi években működő és közismert szakképzési rendszert (lásd: OKJ) a közelmúltban teljesen átszervezték. Új jogszabályok tartalmazzák a szakmák listáját és a szükséges szakmai képesítéseket. Módosították az OTSZ-t és a VMBSZ-t; összevonásra kerültek az EBF és az ÉVF felülvizsgálatok. Az oktatási és vizsgáztatási tevékenységet szétválasztották.
    Megjelentek a szakmai képzések alapját szolgáló „programkövetelmények”, és kialakították a hatósági hatáskörbe tartozó jogszabály alapján szervezett képesítő képzések rendszerét. Az áprilisi számunkban megjelent cikket folytatva az újonnan kialakított szakképzési rendszer 2023. áprilisi állapotának megfelelően adunk egy összefoglaló ismertetést, elsősorban az erősáramú/energetikai szakma és a biztonsági felülvizsgálatok és felülvizsgálók szempontjából.
    Az előző két részben a felülvizsgálatok és ellenőrzések végzési rendjének és a szükséges szakképesítéseknek 1), 2), 3) és 4) pontját már ismertettük, 2023/6–7. számunkban az 5), 6) és 7) ponttal folytatjuk, a téma végére érve.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (XXXV.) – Különleges napelemek 2
    lapunkbol_3_250_70A különleges napelemek különleges igényeket testesítenek meg megjelenésük miatt, így még nehezebbé válik annak megjóslása, milyen(ek) is lesz(nek) a napelem(ek) 5–10 év elteltével. Sok minden kimaradt, az előző részben már megkezdtük ezek pótlását, most folytatjuk. Sorra kerülnek az extrém méretű napelemtáblák, a méretszabóság – azaz a napelemcellák lézeres vágása –, a flexibilis napelemek, napelemes járdák, utak, hajós alkalmazások, napelem-kollektorok, átlátszó napelemek, a katonai alkalmazások.
    A cikksorozat 2023/6–7. számunkban megjelenő része tehát további különleges napelemeket, megoldásokat mutat be.

    ▪ Murvai István: Villamos berendezések tervezése, háttér feladatai, a tervezés és kivitelezés hiányosságai
    lapunkbol_4_250_16Cikkünkben a középfeszültségű, valamint a kisfeszültségű felhasználói villamos berendezések tervezési folyamatával, háttér feladataival foglalkozunk, valamint ismertetjük a tervezés és kivitelezés hiányosságainak munkaközi tapasztalatait.
    A villamos tervezői munka célja a beruházó, vagy megbízottja által meghatározott tervezési feladat teljesítésével a biztonságosan használható és üzemeltethető villamos berendezés létesítésének a megalapozása. A szükséges naprakész szabványok, jogszabályok, villamos szerkezetek hiányos tervezői ismeretében készített villamos kivitelezési tervdokumentációk alapján végzett kivitelezés magában hordozza a feltáratlan, vagy nem javítható létesítési hibák bekövetkezését.
    A 2023/6–7. számunkban megjelenő írás a tervezési folyamat résztvevőinek feladatait ismerteti, kitérve a villamos kivitelezési tervdokumentáció általános követelményeire, a műszaki leírás szükséges részletességére, valamint tervezői egyeztetések hiányában bekövetkezett konkrét, hibás eseteket is bemutat.

  • Elektroinstallateur 2023/5.
    2023-05-09
    kinyit

    Májusi lapszámunk tartalomjegyzéke itt megtekinthető 

    Május 16-án jelent meg lapunk 2023/5. száma.
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2023_5_tart_h_1131

  • 2023/5., május 16-án megjelent lapszámunkból
    2023-04-27
    kinyit

    ▪ Arató Csaba: A felülvizsgálatok rendje (II.)
    lapunkbol_3_250_69Cikksorozatunkban a felülvizsgálatok és ellenőrzések végzésének rendjét és az ehhez szükséges szakképesítéseket vettük górcső alá, hogy segítsük az eligazodást.
    Hazánkban a korábbi években működő és közismert szakképzési rendszert (lásd: OKJ) a közelmúltban teljesen átszervezték. Új jogszabályok tartalmazzák a szakmák listáját és a szükséges szakmai képesítéseket. Módosították az OTSZ-t és a VMBSZ-t; összevonásra kerültek az EBF és az ÉVF felülvizsgálatok.
    Az oktatási és vizsgáztatási tevékenységet szétválasztották. Megjelentek a szakmai képzések alapját szolgáló „programkövetelmények”, és kialakították a hatósági hatáskörbe tartozó jogszabály alapján szervezett képesítő képzések rendszerét. Az áprilisi számunkban megjelent cikket folytatva az újonnan kialakított szakképzési rendszer 2023. áprilisi állapotának megfelelően adunk egy összefoglaló ismertetést, elsősorban az erősáramú/energetikai szakma és a biztonsági felülvizsgálatok és felülvizsgálók szempontjából.
    A felülvizsgálatok és ellenőrzések végzési rendjének és a szükséges szakképesítéseknek az ismertetését az előző részben az 1) és a 2) ponttal már megkezdtük, májusi számunkban a 3) ponttal folytatjuk.

    ▪ Czikó Zsolt: Szigetelt csillagpontú energiaellátó rendszer technikai szempontból (III.)
    lapunkbol_2_250_68Mindannyian tudjuk, hogy a mindennapi életünk villamos energia nélkül elképzelhetetlenné vált. A villamos energia folyamatos rendelkezésre állása számos területen alapvető a biztonságos és hatékony működéshez.
    Az MSZ HD 60364-4-41:2018 szabvány szerint a következő védelmi és felügyeleti készülékek használhatók az IT-rendszerben: szigetelési ellenállás felügyeleti készülékek (IMDs) – röviden Isometer, szigetelési ellenállás felügyeleti rendszerek (IMDs), szivárgóáram felügyeleti készülékek (RCMs), szigetelési hibahely meghatározó rendszerek (IFLS), túláramvédelmi készülék, hibaáram védőkapcsolók (szivárgóáram védőkészülék – RCDs).
    Az MSZ HD 60364-4-41:2018 Kisfeszültségű villamos berendezések. 4-41. rész: Biztonság. Áramütés elleni védelem szabvány az IT-rendszerben az első hiba kialakulását jelezni kell egy szigetelési ellenállás felügyeleti készülékkel (IMD) vagy egy szivárgóáram felügyeleti készülékkel (RCM), amennyiben a rendszer lekapcsolása első hiba esetén nem történik meg. Továbbá szintén követelmény, hogy az első hiba kialakulását hang vagy fényjelzéssel is jelezni kell. Továbbá a tervezőnek gondoskodnia kell arról, hogy a szigetelési hiba üzenet a megfelelő helyen legyen megjelenítve. RCDs vagy RCMs készülékek használata IT-rendszerben csak bizonyos feltételek mellett lehetséges, mivel szimmetrikus szigetelési hibát nem tudnak érzékelni.
    Az IT-rendszerről szól cikksorozatunk májusi számában megjelenő részében a védelmi és felügyeleti készülékekkel, a szórt kapacitásokkal és az első hiba megjelenésével foglalkozunk.

    ▪ Murvai István: Folyamatos villamosenergia-ellátás, termelő kapacitások növelése, energiaforrás szerinti összetétele
    lapunkbol_1_250_69Az erőművi önfogyasztással és a hálózati veszteségekkel csökkentett villamosenergia-termelésnek és felhasználásnak valós időben egyensúlyban kell lennie a megfelelő minőségű és folyamatos villamosenergia-ellátáshoz. Vizsgáljuk meg a különböző primer energiát hasznosító erőművek villamosenergia-termelési, valamint a villamos- energia-átvitel sajátosságait!
    A villamos energia a termelő, az átviteli hálózat, az elosztóhálózat és a felhasználói tulajdonú villamos berendezés rendszerén keresztül jut el a villamos energia használókhoz. A használók méretezési teljesítményigénye határozza meg a csatlakozási pont feszültségszintjét, amely lehet: kisfeszültségű, középfeszültségű, nagyfeszültségű.
    A villamos energia fogyasztók helyett napjainkban a villamos energia használók megnevezés a helytálló, hiszen egyre több villamos energia fogyasztó villamos energia termelő is.
    A májusi számunkban megjelenő írás a folyamatos villamosenergia-ellátáshoz szükséges termelő kapacitásokkal foglalkozik, és annak primer energiaforrás szerinti optimális összetételét elemzi.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Áram-védőkapcsoló előtétbiztosítója
    novothny_23_02_09_tolto_319Az áram-védőkapcsolók túlterhelés és zárlatvédelmével kapcsolatban gyakran merülnek fel kérdések. Cikkünkben egy olvasói kérdésre válaszolva foglakozunk a témával.
    Kérdés: Eddig az volt a szokás, hogy a csoportos ÁVK védelmére előtétbiztosítót szerelnek be, amely biztosítja, hogy ne legyen túlterhelve. Az szabványkövetelmény, hogy hárompólusú áram-védőkapcsolóra csak hat kismegszakító áramkör csatlakoztatható, és ma még mindig ez aktuális? A tartalék előtétbiztosítók az áramütés elleni védelemben jelentős helyet foglalnak el. Ha egy 40 A-es ÁVK minden aktív vezetéke maximum 2 x 16 = 32 A-rel terhelhető, akkor mi értelme van az előtétbiztosítónak, ha az ÁVK áramköre nem terhelhető túl? Még rövidzárlat esetén is kiold a 16 A-es kismegszakító. Kérdésem arra a helyzetre vonatkozik, amikor az ÁVK által táplált áramkörök nem haladhatják meg az ÁVK névleges áramát, és ugyanabban a szekrényben vannak (általában ugyanazon a kalapsínen), azaz nincs külső kábelvezeték az ÁVK és a megszakítók között.
    Ezekre a felvetésekre reagálva és válaszolva foglalkozik a témával a májusi számunkban megjelenő írás.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (XXXIV.) – Különleges napelemek 1
    veghely_34_11_250Korábbi cikkeinkben áttekintettük a napelem féleségeket, elsősorban működési elvük és a gyártástechnológia alapján. Azon kívül, hogy a gyártási technológia a megismert sokféleséget mutatja, az is meglepő, hogy a konstrukciókban, felépítésükben (alkalmazástechnikában) is milyen nagy változatosság van. A különleges napelemek különleges igényeket testesítenek meg megjelenésük miatt, így még nehezebbé válik annak megjóslása, milyen(ek) is lesz(nek) a napelem(ek) 5–10 év elteltével. Sok minden kimaradt, és ezért ezek pótlásával kezdjük most. A cikksorozaton belüli újabb, a különleges napelemekről szóló minisorozat májusi számunkban megjelenő első része bemutatja – többek között – a 2T, 3T, 4T konstrukciókat, a kétoldalas napelemeket, a felezett cellákból készített napelemeket.

    ▪ Dr. Tóth Judit: A Magyar Elektrotechnikai Múzeum, mint emlék? (XXXV.)
    toth_judit_5_250A Magyar Elektrotechnikai Múzeum műszaki kultúrtörténeti ritkaságait bemutató cikksorozatunk mostani és következő részében Kádár Abának – okleveles villamos-gépészmérnök, kiváló ipari szakértő és szakíró, a Magyar Elektrotechnikai Múzeum elkötelezett szakmai támogatója, az erősáramú villamosipari oktatás és a hazai erősáramú villamos biztonságtechnika elméleti és gyakorlati megalapozója – állítunk emléket. Kádár Aba 1927-ben született Budapesten. Közvetlenül a budai Ciszterci Rend Szent Imre Gimnáziumban tett érettségi után, 1945 őszén beiratkozott a Műegyetemre, ahol 1949. szeptember 1-én villamos-gépészmérnöki oklevelet szerzett. Ez volt a Műegyetemen az utolsó olyan évfolyam, amelyben a villamosmérnököket még nem külön karon, hanem a Gépészmérnöki Kar „B” tagozatán képezték. 1999-ben. Arany-, 2009-ben Gyémánt-, 2014-ben Vas-, 2019-ben Rubindiplomát kapott. Fő szakterületei az erősáramú villamos biztonságtechnika, az áramszolgáltatás, valamint a villamos hálózathoz való fogyasztói csatlakozás és a szabványosítás voltak. Kádár Aba szerteágazó szakmai tevékenységéről, életútjának fontosabb eseményeiről szól a májusi és a június-júliusi számunkban megjelenő cikk.

  • XXVIII. Villanyszerelő Konferencia PROGRAM
    2023-04-14
    kinyit

    TALÁLKOZZUNK ÁPRILIS 18-ÁN A LURDYBAN!

    A konferencia részletes programja:

    • 8:00 Regisztráció
    • 9:10 Köszöntő
    • 9:20 A felülvizsgálatok rendje – Arató Csaba
    • 9:45 Hibavédelem korszerű alkalmazásai - Frekvenciaváltók, Napelemek, E-Mobility - Dr. Novothny Ferenc
    • 10:20 A földelések körüli anomáliák - Krivánszki Lajos
    • 10:45 Változó világunkban ami örök - Avagy a Fizika törvényeiben kevés a kiskapu - Bánfi Krisztián
    • Szünet
    • 11:45 Elektromos autótöltök típusai - Kruppa Attila
    • 12:10 Töltők közötti teljesítménymegosztás és napelemes összeköttetés - Vihari Réka
    • 12:30 Színfalak előtt: a világítástervezés fontossága - Katona Sándor
    • Ebédszünet
    • 14:00 Világításvezérlés vevői igényekre szabva, hatékonyan - Ekler Attila
    • 14:25 Gubancok a LED szalagok körül - Mertli Ferenc
    • Szünet
    • 15:15 LED-es trendek és csapdák - Schwarcz Péter
    • 15:45 Mik azok a mérések, amelyeket nem csak a felülvizsgálóknak kell elvégezni, és ezek dokumentálása - Jogról, szabványokról lebilincselően - Horogh Gyula
    • Tombola

    Pártoló tagság keretében támogatni is lehet a rendezvényt, a szövetséget.
    A tombola részvételi feltétele minimum 8000 Ft-os pártoló tagdíj vétele.

    jelentkezes-regisztracio_400

  • Elektroinstallateur 2023/4.
    2023-04-12
    kinyit

    Áprilisi lapszámunk tartalomjegyzéke itt megtekinthető 

    Április 18-án jelent meg lapunk 2023/4. száma.
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2023_4_tart_h_1129

  • 2023/4., április 18-án megjelent lapszámunkból
    2023-03-28
    kinyit

    Interjú: Most van itt az ideje a váltásnak
    sz_z_k__105A Ledvance Kft. cégvezetőjével Szegszárdi Zoltánnal a világítástechnikai ipart újabb kihívás elé állító fénycsőkivonás kapcsán beszélgettünk, arról hogy ez miként érinti a végfelhasználókat, mennyire tájékozott a szakma, és várhatóan hogyan zajlik majd ez az átmenet.

    Arató Csaba: A felülvizsgálatok rendje (I.)
    olvaso_emberke_180_180A gyorsan változó szabályozások közepette a szakemberek gyakran nehezen találják meg az aktuális információkat jogosultságokról, szükséges szakképesítésekről. Cikksorozatunkban a felülvizsgálatok és ellenőrzések végzésének rendjét és az ehhez szükséges szakképesítéseket vettük górcső alá, hogy segítsük az eligazodást. Felsorolásra és értelmezésre kerülnek a témát érintő rendeletek, szabványok, jogszabályok.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (XXXIII.) – Napelemek típusai – Generációk 5.
    lapunkbol_5_250_04A cikksorozat előző részében már megkezdtük a napelemek 4. generációjának bemutatását, amelyet most folytatunk, és – kitérve az 5. generációra, ill. összefoglalva a témát – be is fejeződik a cikksorozaton belüli, a napelemek típusaival foglalkozó minisorozat. Mint az előző rész végén is szerepelt, a napelem szerepe elsősorban a fény átalakítása elektromos árammá. Ezen folyamat legfőbb jellemzője a teljesítmény hatásfok (PCE, power conversion efficiency). A teljesítmény hatásfok definíciószerűen: a kimeneti oldal (napelem) teljesítmény (Pout), és a lumineszcens lapra eső teljesítmény (Pin) aránya. Szokás használni még az IPCE hatásfokot is. Az IPCE (incident photon-current conversion) a beeső fotonok által keltett áramsűrűség (J; mA/cm2) átalakítást jelenti. (Ez gyakorlatilag az ismert I_V jelleggörbe). A napelem hatásfok növelésére irányuló kutatások más, egyéb irányba is kiterjednek. A cikksorozat áprilisi lapszámunkban megjelenő része részletesen ismerteti a napelem-ipar legújabb kutatási eredményeit, fejlesztéseit. 

    ▪ Dr. Tóth Judit: A Magyar Elektrotechnikai Múzeum, mint emlék? (XXXIV.)
    lapunkbol_6_250_01A Magyar Elektrotechnikai Múzeum műszaki kultúrtörténeti ritkaságait bemutató cikksorozatunk XXXIV. részében Sebestyén Jánosnak – okleveles villamosmérnök, ipari szakértő, zseniális vezető, a Magyar Elektrotechnikai Múzeum szakmai támogatója, a MEE társelnöke, az OMFB alapító alelnöke, az erősáramú villamosipar-fejlesztés és a hazai információs infrastruktúra zászlóvivője – állítunk emléket. Sebestyén János 1911. május 7-én, Budapesten született. 1929-ben érettségizett a budapesti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. A Budapesti József nádor Műegyetemet 1934-ben kitüntetéssel és önerőből, minden családi vagy más anyagi támogatás nélkül végezte el. Ez volt első próbája az elkövetkező nehézségekhez. Az egyetem elvégzése után nagyon nehezen és csak sokára kapott munkát, mivel a gazdasági világválság még nagyon erősen hatott. Ezért, és a fasizmus előretörésének hatására először gondolt a kivándorlásra, majd itthon maradva szimpatizált a kommunista mozgalommal, de tagja egy pártnak sem lett. 1935-ben végül elhelyezkedett a Budapesti Kismotor- és Gépgyár elődjénél egy kis cégnél, ahol ő volt az egyedüli – és mint kezdő, nagyon olcsó – mérnök. Itt dolgozott 1945 elejéig. Cikksorozatunk április számunkban megjelenő része Sebestyén János érdekes, izgalmas, eredményes, úttörő mérnöki életpályáját mutatja be.

    ▪ Czikó Zsolt: Szigetelt csillagpontú energiaellátó rendszer technikai szempontból (II.)
    lapunkbol_1_250_68Mindannyian tudjuk, hogy a mindennapi életünk villamos energia nélkül elképzelhetetlenné vált. A villamos energia folyamatos rendelkezésre állása számos területen alapvető a biztonságos és hatékony működéshez. Cikksorozatunk első részében már megkezdtük az IT-rendszer (földeletlen energiaellátó rendszer) ismertetését, jelentőségét a biztonságos és megbízható energiaellátásban, illetve felvezettük, hogy a különböző típusú elosztórendszerek kiválasztásánál milyen szempontokat kell figyelembe venni. A második részben folytatjuk a téma áttekintését, először is összehasonlítva az egyes rendszertípusok működését. Április számunkban folytatódó cikksorozatunk az IT-rendszert, a 365/24 órás folyamatos energiaellátás tökéletes megoldását mutatja be részletesen.

    ▪ Murvai István: A villamosművek és a felhasználói villamos berendezések kivitelezési tervdokumentációk nélkül történő létesítésének következményei
    lapunkbol_2_250_67A villamos berendezés létesítési folyamata a tervezésből, a létesítésből, az átalakításból, a bővítésből és az ehhez kapcsolódó hatósági eljárások lefolytatásából áll. Ennek ellenére találkozunk kivitelezési tervdokumentációk nélkül, hiányos tervdokumentációk alapján végzett villamos berendezés létesítéssel. Cikkünkben ezek következményeit vizsgáljuk. A villamosművek és a felhasználói villamos berendezések tervdokumentációk nélkül való létesítésének következményeit néhány megtörtén eset kapcsán elemezzük. Az április számunkban megjelenő cikk tanulságos eseteket – egy naperőmű melléklétesítményének építése és bontása, villamos kivitelezési tervdokumentáció nélkül történő kábelvonal létesítés stb. – mutat be.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Átívelés-érzékelő eszköz (AFDD) alkalmazási követelménye
    lapunkbol_3_250_68Mint az az egy olvasói kérdésből is kiderül, nem egyértelmű, hogy hol kell ténylegesen alkalmazni az átívelés-érzékelőket, az AFDD-ket. Erre válaszolva foglalkozunk részletesen a témával.
    Kérdés: Úgy tűnik, nem egyértelmű, hogy hol kell ténylegesen használni az átívelés-érzékelőket az (AFDD-ket). Cégem bérházakat, idősek otthonát, szállodákat, óvodákat és ápolóintézeteket épít. Munkaterületemen kisebb-nagyobb tervezési és mérnöki szakirodák, valamint villamossági cégek egyaránt megtalálhatóak. A sok általam irányított projekt és a hatóságok elérhető felületei ellenére még nem sikerült megtalálni a cél eléréséhez, a megfelelő információ elnyeréséhez a megfelelő utat. Ez igényli az ismételt szakértői megbeszéléseket. Ha különböző szervek kockázatértékelési eljárásait alkalmazom, azok ugyanazon bemeneti feltételek mellett eltérő eredményeket adnak, az egyik szerint kell, a másik szerint nem kell AFDD-t beépíteni. Ismeretes, hogy a kockázat- és biztonsági értékelést mindig a legjobb tudás és meggyőződés szerint kell elvégezni. Ha azonban valóban vitatott esetekről van szó, úgy tűnik, hogy az értékelések nagymértékben eltérnek egymástól. Hogyan értékelik Önök ezt a helyzetet?
    Az április számunkban megjelenő írás az AFDD-k alkalmazásának követelményeit járja körül.

  • Elektroinstallateur 2023/3.
    2023-03-07
    kinyit

    Márciusi lapszámunk tartalomjegyzéke itt megtekinthető 

    Március 14-én jelent meg lapunk 2023/3. száma.
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2023_3_tart_h_1131

  • 2023/3., március 14-én megjelent lapszámunkból
    2023-02-08
    kinyit

    ▪ Czikó Zsolt: Szigetelt csillagpontú energiaellátó rendszer technikai szempontból (I.)
    lapunkbol_1_250_66Mindannyian tudjuk, hogy a mindennapi életünk villamos energia nélkül elképzelhetetlenné vált. A villamos energia folyamatos rendelkezésre állása számos területen alapvető a biztonságos és hatékony működéshez.
    A villamos energia magas elérhetősége alapvető a következő szegmensek biztonságos és hatékony működéséhez:
    – ipari installációk: vegyipar, finomítók, gyártóüzemek fontos folyamatainak költséges leállásának elkerülése végett,
    – infrastruktúra: ahol a villamos biztonság és tűzmegelőzés különösen fontos, például repterek, kikötők, alagutak, közúti és vasúti közlekedés,
    – egészségügy: ahol a beteg, az orvos és a személyzet egészsége forog kockán, például műtők és intenzív ellátási egységek,
    – tengeri – kikötői alkalmazások: termékek és utasok biztonságos és környezetbarát szállítása tengeren keresztül, megbízható katonai alkalmazások,
    – energia-előállítás és -elosztás: nap-, szél- és vízenergia, nukleáris és egyéb erőművek problémamentes energiaellátásának biztosítása,
    – nyersanyag kitermelés: olaj, gáz és egyéb energiaforrás kitermelése közbeni tűz és robbanás megelőzése, valamint felszíni és földalatti bányák villamos installációjának iztonságos működtetése végett.
    A cél: a villamos energia rendelkezésre állása bármely nappali vagy éjszakai időszakban, bármely mennyiségben és megszakítás nélkül.
    A márciusi számunkban induló cikksorozat az IT-rendszert – amely egy tökéletes megoldás a 365/24 órás folyamatos energiaellátáshoz – mutatja be részletesen. 

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Mobil építészeti egységek csatlakoztatása
    lapunkbol_2_250_65Mobil építészeti egységeket, konténereket számos területen – műsorszórás, gyógyászati szolgáltatások, hirdetések, tűzoltás, műhelyek stb. – használnak. Ezek villamos hálózathoz való csatlakozásával egy olvasói levélre válaszolva foglalkozunk.
    Kérdés: Cégünkön belül mi vagyunk a felelősei a szállítható és mobil építési egységek „építési” szabványnak megfelelő vizsgálatáért/átvételéért. Ezek általában olyan kabinok vagy konténerek, amelyekben informatikai, felügyeleti és adatkommunikációs berendezések helyezhetők el. A legkülönbözőbb vállalkozásokhoz rendelnek ilyen egységeket. Rendeltetésszerű használatuk, működésük – egy telepítési helyen – néhány naptól több hónapig is tarthat. Mivel a táphálózat földelési rendszere előre nem ismert (TT-, IT- vagy TN-rendszer), így az egységen belüli hálózatnak a külső hálózattól függetlennek, azaz rugalmasnak kell lennie…
    Az alábbi kérdések merülnek fel:
    1) A hálózatalkotó, biztonságos leválasztó transzformátor szekunder oldala – olyan potenciálfüggetlen PE-vel rendelkező – berendezésnek, vagy betápláló hálózatnak tekinthető-e, amelyre az MSZ HD 60364-7-717 II. ÉV osztályt kell alkalmazni?
    2) Ha a leválasztó transzformátort berendezésnek tekintjük, akkor szekunder oldali TN-S hálózat generálása esetén az MSZ HD 60364 szabvány előírásaihoz képest hogyan történik a védővezető (PE) csatlakoztatása a szükséges védőszigetelésű leválasztó transzformátor csillagpontjához, a PE bekötése az ÉV II berendezésnél hogyan értékelendő?
    3) Meghibásodás esetén a leválasztó transzformátor szekunder oldalán – a szekunder oldali rendszer ÉV kialakítási típusától függetlenül – előfordulhat-e veszélyes érintési feszültség, olyan, amely szükségessé teszi valamelyik védelmi osztály kialakítását?
    4) Az MSZ HD 60364-7-717 szabvány szerinti elvi kapcsolási rajzok, azaz a 717-4-től 717-8-ig valóban helyesen vannak ábrázolva?
    Ezeket a kérdéseket megválaszolva foglalkozik a témával a márciusi számunkban megjelenő írás. 

    ▪ Peter Respondek: Az olvadóbiztosító (I.)
    lapunkbol_3_250_66Az olvadóbiztosító villamosenergetikai-ellátásban betöltött szerepe több mint 140 éve nem változott. Ez a klasszikus elektrotechnikai alkatrész tartósságának és megbízhatóságának a jele. Éppen ezért az olvadóbiztosítók ma is nélkülözhetetlen részét képezik az villamos rendszertervezésnek. De nem csak ott telepítik és használják.
    Az 1885-ben kiadott Zsebkönyv az elektromos világítás szerelői számára [1] már közli az olvasóval: „A biztosítók alkalmazásának célja, hogy ha túl nagy áram folyik a vezetékeken a beiktatott olvadószál kiolvadásával az áramkört megszakítsa, ezzel megakadályozza a vezetékek felizzítását, és így a tűzveszély elkerülhető.” Még az imént idézett szövegrész megjelenésének az évében Thomas Alva Edison szabadalmat kért egy „Fuse Block”-ra, amelyet 1890. október 14-én be is jegyeztek: „US438305A” szabadalom alatt. A szabadalom azonban nem tartalmazza az olvadóbiztosító működési elvét, csak egy speciális szerkezeti kialakítás.
    A biztosítókat a kis- vagy nagyfeszültségű villamosenergetikai-rendszereken kívül a modern félvezető alkatrészek védelmére, valamint gépjárművekben is használják. A villamos energia előállításától a felhasználásáig a modern védelmi rendszer szerves részei. Márciusi számunkban induló cikksorozatunk ezért ennek a bevált alkatrésznek a történetével, funkciójával, típusaival, felhasználásával és jövőjével foglalkozik. 

    Az okosvillamossági technológiák áttekintése (III.)
    lapunkbol_4_250_15Az okosotthon cikksorozat előző részeiben érintettük a különböző (Wi-Fi, RF, Zigbee, Thread és Z-Wave) vezeték nélküli vezérlési technológiák jellemzőit, áttekintettük a beépített és felhős funkciókat, valamint a helyi hálózati üzemmód nyújtotta lehetőségeket. Szó esett arról, hogy a WiFi-s megoldások nagyobb része felhőalapú, amelynek előnye, hogy nincs szükség helyi központi egységre, mivel az eszközök közötti automatizációkat a felhő, azaz egy gyártói szerver vezérli. A WiFi router-re kapcsolt felhős eszközök így alapvetően csak a gyári felhőn át, a gyári telefonos applikációról vezérelhetőek, más gyártó felhőjéhez vagy helyi központjaihoz jellemzően nem kapcsolhatóak.
    Előfordulhat azonban, hogy más-más platformot használó felhős Wi-Fi-s eszközöket szükséges egymással mégis összekapcsolni. Például, ha a Shelly felhős platformját használó Wi-Fi-s füstérzékelő riasztása alapján kellene egy eWeLink platformot használó Sonoff relét (és egy rákötött szirénát), vagy éppen egy Sonoff villanykapcsolót vezérelni, akkor két különböző felhős platform között kell kapcsolatot létrehozni. Bár a felhős eszközök csak a saját gyári platformjukhoz képesek kapcsolódni, szerencsére létezik néhány olyan köztes platform, amely mind az eWeLink, mind a Shelly Cloud platformhoz képesek kapcsolódni, így használható az eszközök egymással való integrálásához, azaz egy platformok közötti automatizáció létrehozásához.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Megfelelő típusú áram-védőkapcsoló a háztartásokban
    lapunkbol_1_250_65A megfelelő áram-védőkapcsoló kiválasztása sok esetben gondot okoz. A problémával egy olvasói kérdésre válaszolva foglalkozunk.
    Kérdés: Mivel az elektronikus fogyasztók – például a LED-es világítás, a dugaszolható elektronikus tápegységek – egyre gyakrabban fordulnak elő és számuk is egyre nő az egyes fogyasztóknál, ill. a háztartásokban, kíváncsi vagyok rá, hogy az „A” típusú ÁVK mikor válik a nem megfelelő választássá, és helyette egy „B” vagy „B+” típusút kell utólag felszerelni. Létezik-e erre műszaki előírás, vagy szakmai javaslat? Mi történik, ha a napelemes rendszert utólag szerelik fel? Mennyire befolyásolja az ÁVK alkalmazást a PV inverter?
    Ezekre a kérdésekre ad részletes választ, és segít a megfelelő ÁVK kiválasztásában a márciusi számunkban megjelenő írás.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (XXXII.) –Napelemek típusai – generációk 4.
    lapunkbol_2_250_64Amióta a tudósok ráeszméltek arra, hogy a korábban megismert Shockley – Queisser felső határnál (SQ limit) is nagyobb hatásfokot lehet elérni bizonyos trükkökkel (koncentrátorok, többszörös napelem-rendszerek, hibridrendszerek, az élőlények és a technikai eszközök házasítása), azóta egyre nagyobb elvárások fogalmazódnak meg a napelemek energiahozamát illetően. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a Shockley – Queisser felső határ csak a hagyományos, szilárdtest, egy-átmenetű P-N (single PN junction) cellákra vonatkozik. Ez azt is jelenti, hogy több átmenetes (multijunction vagy más konstrukciójú) napelemcellák esetében ez a határ lényegesen meghaladható, és akár 80% feletti értékre is kitolható (a kvantumelméletben a 100%-nál nagyobb „hatásfokok” is ismertek, mert más az értelmezés). Cikksorozatunk márciusi számunkban megjelenő része a napelemek 4. és 5. generációjával foglalkozik.

    ▪ Lambert Miklós: Félvezetős sugárzók nem világítási célra (VIII.)
    lapunkbol_3_250_65A fénytartomány másik oldala az infravörös (0,75…1000 mm) hullámhosszúságú sugárzás, az emberi szem számára láthatatlan. Cikksorozatunk előző részében már megkezdtük ezen sugárzás tulajdonságainak bemutatását néhány alkalmazáson keresztül, most a konferencia-hangosításban való alkalmazásával zárjuk a témát. A passzív infravörös térbesugárzást párosíthatjuk hasznos információátvitellel, amelynek talán leghasználatosabb módja a térhangosítás profi rendszerekben. Zenekari hangversenyeknél, koncerteknél még ma is a hagyományos módszer, a hangszórós térhangosítás a használatos, ahol az elsődleges cél a szórakoztatás. Csupán beszédátvitelnél (konferenciák, gyűlések) zavaró is lehet a puszta hangosítás, különösen akusztikára nem tervezett termekben. Kezdetben vezetékes hangosítást használtak (fülhallgatók), de különösen a többnyelvűség igénye ezt túlságosan bonyolította, kifejlesztették az infravörös konferencia-rendszereket, amelyek ma minden igényt kielégítenek, használatuk pedig nagyon egyszerű, szimpatikus. A hangátvitel speciális területe, ha egy embernek sok ember számára van közlendője. Cikksorozatunk márciusi számunkban megjelenő része az infravörös sugárzás konferenciahangosításban való alkalmazását ismerteti.

  • Elektroinstallateur 2023/1-2.
    2023-02-02
    kinyit

    Január-februári lapszámunk tartalomjegyzéke itt megtekinthető 

    Február 7-én jelent meg lapunk 2023/1-2. száma.
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.
    ei_2023_1-2_tart_h_1131

  • 2023/1–2., február 7-én megjelent lapszámunkból
    2023-01-10
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Dugaszolóaljzat bővítés fürdőszobában
    lapunkbol_1_305A dugaszolóaljzatok fürdőszobában való elhelyezésével kapcsolatban számos kérdés felmerül a gyakorlatban. Cikkünkben egy ilyen kérdéssel foglakozunk egy olvasói levélre válaszolva.
    Kérdés: A fürdőszobában a zuhanyzófülke mellett közvetlenül áll a mosógép . A zuhanyzót és a mosógépet a zuhany oldalfala választja el (a zuhany padlója felett 1,9 m magasságig üvegfal van). Nemrég szárítógépet tettünk a mosógépre. A szárítógép nem rendelkezik IPX4-es védettséggel. Megengedett-e a szárító elhelyezése, feszültség alá helyezése? A tervek szerint a mosógép meglévő dugaszolóaljzatát (a zuhany oldalfalától kb. 40 cm távolság) egy duplaaljzatra (szárítógéphez és mosógéphez) cseréljük, amelynek távolsága >60 cm a zuhany oldalfalától. A szárító és mosógép együttes teljesítménye 3300 W. A duplaaljzatot a meglévő aljzathoz kábellel kell csatlakoztatni (a csempére fektetve), és a meglévő aljzat dobozát burkolattal kell fedni. Megengedhető-e ez a kivitelezés?
    Ezekre a kérdésekre ad részletes választ a 2023/1-2. számunkban megjelenő írás.

    ▪ Murvai István: Közép- és kisfeszültségű villamos berendezések létesítése és üzemvitele
    lapunkbol_2_250_63A közép- és kisfeszültségű felhasználói tulajdonú villamos berendezések létesítésekor és üzemvitele során számos műszaki biztonsági előírást kell teljesíteni. Amennyiben ezeket az előírásokat nem tartják be, annak komoly hatásai lehetnek a villamos berendezés biztonságos használhatóságára. Az építtető, a kivitelezési dokumentáció tervezői, a szakági tervezők, a vállalkozó kivitelező, a felelős műszaki vezető, a tervezői művezető, az építési műszaki ellenőr, az építtetői fedezetkezelő, a biztonsági és egészségvédelmi koordinátor és a villamos berendezés felülvizsgálói kötelesek együttműködni a létesítmények biztonságos használhatósága céljából. Az építmények villamos berendezése létesítésének befejező művelete a szabványok és jogszabályok által szabályozott első ellenőrzés, a biztonságos üzemvitelt pedig időszakosan ismétlődő ellenőrzések és a jó karbantartás biztosítják. A 2022/1-2. számunkban megjelenő cikkben az új létesítmények és a korábbi létesítésű építmények villamos berendezéseinek műszaki biztonsági állapotát elemezzük.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (XXXI.)  Napelemek típusai – generációk 3.
    lapunkbol_3_250_64A napelemek harmadik generációjában sok új elnevezéssel és fogalommal kell megismerkednünk. Mint említettük korábban, ezen változatok működése elsősorban a kvantummechanika, kvantumfizika, fotokémia szemléletével, fogalmaival magyarázhatók és érthetők meg. A kutatók szeretnék átlépni a szilárdtest félvezetőkre megismert Shockley-Qessier korlátot, ami hatalmas erőfeszítéseket kíván. Azonban a legutóbbi (2015–2020) fejlesztések is csak néhány tized, esetleg 1–2% hatásfok fejlődést hoztak. A dolgok dimenzióit illetően egyre kisebb hosszúságtartományban, a nanométer (10E-9 m,10-9 m) tartományban járunk. Ez gyakorlatilag a látható fény hullámhosszának tartománya (380–890 nm). A harmadik generáció (G3) főbb csoportjai: QD (Quantum Dot, MEG napelemek), QD Intermediate band solar cell (QD IBSC), – CM (Carrier multiplication, MEG), SF (Singlet Fission) elven működő napelemek, Hot carrier, nanokristályok alkalmazása, grafén, fullerén alkalmazások, perovszkit alapú rendszerek. A napenergiával foglalkozó cikksorozatunk 2023/1-2. számunkban megjelenő része a napelemek 3. generációját mutatja be.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Elárasztott területek építményeinek villamos berendezései
    lapunkbol_1_250_64Az árvizek, esőzések, villámárvizek következtében elárasztott területeken az épületek villamos berendezései is veszélyeknek vannak kitéve. A témával egy olvasói levélre válaszolva foglalkozunk.
    Kérdés: Az utóbbi években bekövetkezett esőzési és árvízi katasztrófák következtében az érintett házak és létesítmények pince és földszinti része napokig víz alatt volt. A víz kifejezés némileg félrevezető, mivel valószínűleg minden elképzelhető vegyi komponenst tartalmazott, mint például savak, olajok, lakkok vagy más oldott vegyi anyagok. Ezzel kapcsolatban a következő kérdések merülnek fel:
    ▪ A kapcsolók és aljzatok a vízzel történő öblítéses tisztítás után újrafelhasználhatóak-e?▪ Ki kell-e cserélni a berendezéseket és alkatrészeket teljes mértékben?
    ▪ 
    Milyen hatással lesz közép- és hosszú távon a fent leírt igénybevétel a kábelek és vezetékek szigetelésére?
    ▪ 
    A kábelek és vezetékek a csatlakozási helyeken (kábelvégelzáróknál) nedvességgel telítődhetnek (kapilláris hatás)?
    ▪ 
    A kábeleket és vezetékeket kompletten ki kell-e cserélni?
    Ezekre a kérdésekre ad választ – a szükséges alapvető intézkedésekre is kitérve – a 2023/1–2-es számunkban megjelenő írás.

    ▪ Lambert Miklós: Félvezetős sugárzók nem világítási célra (VII.)
    lapunkbol_2_310A fénytartomány másik oldala az infravörös (0,75…1000 mm) hullámhosszúságú sugárzás, az emberi szem számára láthatatlan. A cikksorozat mostani és következő részében ezen sugárzás tulajdonságait mutatjuk be néhány alkalmazáson keresztül.
    Az infravörös sugárzás különös fontossággal bír az emberi felhasználásban, mert esetleges melegítő hatásán kívül semmiféle egészségkárosító hatása nincs, annál több hasznos alkalmazási terület segíti az embert munkájában. A felhasználási területek jobb behatárolása miatt az infravörös sugárzást több részre osztották:
    ▪ A közeli infravörös sugárzás (NIR, IR-A) 0,75…1,4 µm hullámhosszú, amelyet az optikai kommunikációban használnak, mert üvegszálon keresztül haladva kis veszteséggel terjed. A képi intenzivitás erős ebben a tartományban, amit az éjjellátó szemüvegek hasznosítanak.
    ▪ A rövid hullámhosszú infravörös sugárzás (SWIR, IR-B) az 1,4…3 µm hullámhosszú fény. Gyengülése 1,45 µm-nél következik be. Az 1,53…1,56 µm-es hullámhosszú fényt a távközlésben hasznosítják.
    ▪ A közepes hullámhosszú infravörös sugárzás (MWIR, IR-C) 3…8 µm hullámhosszú. Fő alkalmazási területe a haditechnika, az infravörös önirányítású rakétáknál alkalmazzák.
    ▪ A hosszú hullámhosszú infravörös sugárzás (LWIR, IR-C) a 8…15 µm közé eső tartomány, amelyet gyakran hőérzékelőként emlegetnek, mert egy passzív hőképet alakít ki, amelyhez nem kell külső fényforrás vagy hő. Néha távoli infravörösnek is nevezik.
    ▪ A távoli infravörös sugárzás (FIR) a 15…1000 µm-es hullámhosszok közé eső tartomány.
    Cikksorozatunk 2023/1–2-es számunkban megjelenő része az infravörös világítással, jelátvitellel foglalkozik.

    ▪ Déri Tamás: Európa karácsonyi fényei (II.)
    lapunkbol_3_250_63Európa karácsonyi fényeinek bemutatása reménytelen és egyben könnyű feladat. Reménytelen, mert Európában több tízezer városban és faluban gyúlnak ki a karácsonyi fények, ugyanakkor könnyű is, hiszen november közepétől január közepéig bárhol lencsevégre kaphatóak az ünnepi fények. Terjedelmi okokból természetesen csak egy nagyon szűk körű bemutatóra van lehetőség, ám ez kellő ízelítőt nyújt az ünnepi hangulat fényeinek megismeréséhez. A 2023/1–2. számunkban megjelenő második részben ezúttal is néhány európai város – Salzburg, Rovaniemi, Dublin, Strasbourg, Lille, London – karácsonyi fényeiből adunk egy kis betekintést, szokás szerint gazdagon illusztrálva.

  • LED Konferencia 2023
    2023-01-03
    kinyit

    2023. január 31.- február 1. között az Óbudai Egyetemen (Bécsi út 96.) rendezi meg a XIV. LED Konferenciát a MEE Világítástechnikai Társaság.

    Az integratív világítás egyszerre veszi figyelembe a fény emberre gyakorolt vizuális és nem-vizuális hatásait, mint például a fény és a sötétség szerepe a cirkadián ritmus szabályozásában. A világítástechnikával foglalkozó szakemberek egyre gyakrabban szembesülnek ezzel kapcsolatos kihívásokkal. A LED technológia új utakat nyitott az integratív világítás megvalósításához és elterjedéséhez, ami a 2023-as konferencia egyik központi témája lesz.

    Emellett szó lesz többek között:

    • a mesterséges intelligencia alapú digitális iker szerepéről a világítási infrastruktúra kialakításában
    • energiahatékony, de szabványos megoldásokról a közvilágításban
    • termelékenységet növelő LED-es növényvilágításról
    • a fénycsövek kivonásának hatásairól.

    A világítástechnikával foglalkozó szakemberek a LED technológia kapcsán egyre gyakrabban szembesülnek olyan kihívásokkal, amelyeket eddig a szakma távoli határterületeinek gondoltunk. A LED Konferencia kiváló lehetőséget ad ezeknek a területeknek a megismerésére. Az előadók között neves világítástechnikai tervezők, szakemberek, vállalatvezetők és start-up cégek is szerepelnek. A konferencián bemutatásra kerülnek az elmúlt évben Magyarországon megvalósult világszínvonalú LED-es projektek is.

    Az esemény kiemelt támogatója az Óbudai Egyetem.

    Részletes program

    Regisztráció

    Kövesse honlapunkat a  www.vilagitas.org oldalon.

    lk_650

  • Elektroinstallateur 2022/11-12.
    2022-11-29
    kinyit

    November-decemberi lapszámunk tartalomjegyzéke itt megtekinthető 

    December 6-án jelent meg lapunk 2022/11-12. száma.
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

     ei_2022_11-12_tart_h_1131

  • Társasházak villamos tervezésének kérdései 2022-ben
    2022-11-11
    kinyit

    A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Villamos Energia Társasága szakmai rendezvényt szervez "Társasházak villamos tervezésének kérdései 2022-ben" címmel 2022. november 29-én a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban. 

    A rendezvény részvételi díja: 20 000 Ft + ÁFA (bruttó 25 400 Ft), amelyet a MEE VET 11703006-20075347-es számlaszámára utalással lehet kiegyenlíteni.

    A szakmai nap részletes programja:

    08.00 –  Regisztráció

    09.00 – 09.30  Társasházakkal kapcsolatos jogi és műszaki értelmezések és a több generációs házak problémái /dr. Dinya Alexandra ügyvéd/

    09.30 – 10.15  Korábbi és jelenlegi létesítési előírások és szabványok, feladatok és kötelezettségek (felújítás és többlet igények kielégítése esetén) /Benyák László OPUS TITÁSZ/

    10.15 – 10.45  Profilos mérőhelyek tervkövetelményei és méretezés, terv egyeztetés az elosztói engedélyessel /Imre László E.ON/

    10.45 - 11.00   Újdonságok a Csatári Plastnál /Csatári László Csatári Plast/

    11.00 – 11.30   Szünet

    11.30 – 12.00   Társasházak elektromos rendszerének tűzvédelmi követelményei /Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság előadása/

    12.00 – 12.30   Társasházi tervezés gyakorlati kérdései /Gazdagh Péter tervező, MEE VET/

    12.30 – 12.45   Társasházi méretlen csatlakozó főelosztók egyedi zárásának biztosítása /Pásztohy Tamás HENSEL/

    12.45 – 13.15    Egyedi mérési megoldások kialakítása több generációs házak és teremgarázsok esetén /E.ON Hálózat/

    13.15 – 13.30    Társasházak elektromos autótöltők megoldásai /Kruppa Attila OBO/

    13.30 – 14.00    Szünet

    14.00 – 14.45    Áramütés elleni védelemmel kapcsolatos előírások és követelmények a meglévő berendezések üzemeltetése, javítása, átalakítása, felújítása /Benyák László OPUS TITÁSZ/

    14.45 – 15.00    Földelési megoldások /dr. Kovács Károly DEHN SE/

    15.00 – 15.15    Társasházi tervezés, tervezői támogatás /Dukát Attila SCHRACK TECHNIK/

    15.00 – 15.30    Új rendszerengedélyes mérőhelyek követelményei /Kovács László MEE VET/

    15.30 – 16.00    Kérdések és válaszok

    meevet-logo-egy-sor_300Jelentkezési határidő: 2022. november 26.
    Jelentkezni a következő linken lehet: jelentkezési lap

     

  • 2022/11–12., december 6-án megjelent lapszámunkból
    2022-11-10
    kinyit

    ▪ Garai Tamás: Villamos biztonsági felülvizsgálatok minősítése
    lapunkbol_1_250_62Egy újra és úja visszatérő kérdés, az időszakos villamos biztonsági felülvizsgálatoknál, hogy milyen minősítést adjunk. Csak „megfelelő” és „nem megfelelő” minősítés adható? Mikor mondhatjuk azt, hogy megfelelő és mikor azt, hogy nem megfelelő? Egyszerűnek tűnő kérdés, de annál összetettebb a válasz. Van, aki egyetlen hiba esetén is nem megfelelő minősítést ad, ami azért kérdéseket vet fel. Használják még a „hibajavítás után megfelelő” szóösszetételt is, amivel gyakorlatilag ugyanazt mondjuk ki, hogy nem jó, csak annyival vagyunk előrébb, hogy ha már tudják igazolni a javítás tényét, akkor a minősítés megfelelőre változhat. Az is egy fontos kérdés, hogy ha nem megfelelőre minősítünk, akkor ki lesz jogosult a javítást követően azt mondani, hogy az épület elektromos hálózata a továbbiakban megfelelő? A villamos biztonsági felülvizsgálatok minősítésével kapcsolatosan felmerülő sok-sok kérdésre ad választ a 2022/11–12. számunkban megjelenő írás.

    ▪ Murvai István: A folyamatosan megbízható villamosenergia-ellátás forrásoldali feltételei és az erőművi üzemvitel összefüggései
    lapunkbol_2_250_61A villamosenergia-termelő erőmű definíció szerint az egy telephelyen lévő, azon energia-átalakító létesítmény, amely elsődleges energiaforrás felhasználásával villamos energiát termel, engedélyezési szempontból ide tartoznak az energia tározós erőművek is. Az erőművi névleges teljesítőképesség meghatározása generátort tartalmazó erőmű esetén a beépített villamosenergia-termelő egységek generátorkapcson, tervezési körülmények között mért névleges aktív (wattos) teljesítményeinek összege. Az invertert tartalmazó erőművi névleges teljesítmény az inverterek váltóáram oldali névleges aktív (wattos) teljesítményeinek összege, azzal, hogy a csatlakozási pont erőművi oldalára csatlakoztatott villamosenergia-tároló teljesítménye nem számítandó be az erőmű névleges teljesítményébe. A 2022/11–12. számunkban megjelenő cikkben a tervezett és nem tervezett üzemi események hatásait elemezzük a villamosenergia-rendszer – továbbiakban VER – mindenkori termelői-felhasználói egyensúlyára és a villamos energia átvitel megfelelő minőségének fenntartására.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Áram-védőkapcsoló típusok e-autótöltőhöz
    lapunkbol_3_250_61Cikkünkben az elektromos járművek 230 V-os dugaszolóaljzaton keresztüli töltéséhez szükséges áram-védőkapcsoló kiválasztásával egy olvasó levélre válaszolva foglalkozunk.
    Kérdés: A Legrand „Green'Up” típusú dugaszolóaljzata 230 V AC feszültségű villamos járművek töltésére szolgál. A gyártó előírása szerint az aljzat elé egy „F” vagy „A” típusú, 16 A-es, „C” karakterisztikájú áram-védőkapcsoló elhelyezése elegendő. Ha ez a jármű típusától vagy gyártójától függ, akkor milyen következményekkel jár, ha egy másik járműtípust töltenek vele? Legrand szerint a „B” típusú ÁVK a leguniverzálisabb, ámde ára az „A” vagy „F” típusúnak többszöröse. Tehát a kérdésem: Milyen típusú ÁVK szükséges az elektromos járművek 230 V-os dugaszolóaljzaton keresztüli töltéséhez?
    Ezekre a kérdésekre ad részletes választ a 2022/11–12. számunkban megjelenő cikk. 

    ▪ Déri Tamás: Európa karácsonyi fényei
    lapunkbol_1_250_63Európa karácsonyi fényeinek bemutatása reménytelen és egyben könnyű feladat. Reménytelen, mert Európában több tízezer városban és faluban gyúlnak ki a karácsonyi fények, ugyanakkor könnyű is, hiszen november közepétől január közepéig bárhol lencsevégre kaphatóak az ünnepi fények. Terjedelmi okokból természetesen csak egy nagyon szűk körű bemutatóra van lehetőség, ám ez kellő ízelítőt nyújt az ünnepi hangulat fényeinek megismeréséhez. A 2022/11–12. számunkban megjelenő cikkben néhány európai város – Zürich, Róma, Frankfurt, Berlin stb. – karácsonyi fényeiből adunk egy kis betekintést, szokás szerint gazdagon illusztrálva.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (XXX.)
    lapunkbol_2_250_62A cikksorozat előző részében eljutottunk a második generációs napelemekig. Most folytatjuk a kereskedelmileg és iparilag is felhasználható napelemek működésének és konstrukcióinak áttekintését. A napelemek második generációjának kialakulása az 1990–2006-os évek közé tehető. Fokozódtak az állami támogatások – például Németországban és Amerikában a „100 000 háztető” programok –, amelyek aztán ösztönzőleg hatottak más országokra is. Szerte a világban napenergiás programok és napelemgyárak alakultak. Magyarországon is megkezdte működését az első gyár, a Dunasolar (amerikai-magyar részvénytársaság, 1997–2003). Az ipar fejlődése meglódult. Az éves fejlődés mértéke 15–30% körül mozgott (napelemcellák és napelemmodulok gyártási kapacitásainak fejlődése). Új fogalmak és elnevezések jelentek meg. A különféle iparágak is egyre intenzívebben érdeklődtek a napelemek és a megújuló energiák iránt. Az ipar nagy „boom”-nak nézett elébe. Az akkori jóslatok szerint: ez az iparág nagyobb lesz, mint a világ autóipara! (Tévedtek volna?) Cikksorozatunk 2022/11–12. számunkban megjelenő része a napelemek második generációjának típusait mutatja be.

    ▪ Murvai István: Régi és új közép- és kisfeszültségű villamos berendezések biztonságos üzemeltetése
    lapunkbol_3_250_62Cikkünkben az egy létesítményben meglévő különböző időben létesített régi és az új építésű felhasználói tulajdonú közép- és kisfeszültségű villamos berendezések biztonságos üzemeltetésének műszaki biztonsági kérdéseivel és feladataival foglalkozunk. A bevezetőben körvonalazott villamos műszaki biztonsági feladattal látszólag kizárólag a XIX.–XX. században épült ipari létesítményekben találkozhatunk. Valójában azonban ez az állítás nem igaz, miután minden ipari, kereskedelmi, vegyipari, élelmiszeripari létesítményben a villamos berendezés létesítése az eredményes műszaki átadás-átvételi eljárással és használatbavételi eljárással nem zárul le. A létesítményekben vagy azok egy részében új technológia bevezetése, új tulajdonos megjelenése, a rendeltetés megváltozása miatt történhet új villamos berendezés létesítés, a változatlan részeken pedig a meglévő villamos berendezés maradhat üzemben. A különböző korú, régi és új létesítésű villamos berendezés üzemeltetéséhez ad segítséget a 2022/11–12. számunkban megjelenő írás.

  • Mi lesz veled közvilágítás?!
    2022-11-10
    kinyit

    Az energiaárak elszabadulása miatt sok önkormányzat tervezi, hogy az éjszakai közvilágítás leszabályozásával (és remélhetőleg nem a kikapcsolásával) próbál az üzemeltetési költségeken spórolni. Mind a közlekedés-, mind a közbiztonság szempontjából ez a megoldás szakmailag több mint aggályos.

    A tegnap kiadott kormányrendelet a (vészhelyzettel indokolva….) segítség és a valódi megoldás helyett csak ennek a lehetőségét erősíti meg. Fontos lenne, hogy az önkormányzatok kikérjék világítástechnikai szakemberek véleményét, vagy a Világítástechnikai Társaság segítségét, hogy a spórolás mellett a köz-és közlekedés biztonságnak is eleget tudjanak tenni.

    A Kormány 449/2022. (XI. 9.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet során a közvilágítás üzemeltetésével kapcsolatos szabályokról így szól:
    A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvény 80. és 81. §-ára, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

    1.§
    (1) Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt a települési önkormányzat képviselő-testülete, közgyűlése a település közvilágításának időtartamával, illetve mértékével kapcsolatos kérdéseket rendeletben szabályozhatja.
    (2) Budapest főváros és kerületei tekintetében az (1) bekezdés szerinti jogalkotói hatáskört a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület esetében a fővárosi közgyűlés, egyéb fővárosi terület esetében a fővárosi kerület képviselő-testülete gyakorolhatja.
    (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti önkormányzati rendeletben a közvilágításra vonatkozó helyi működési rendet közbiztonsági, vagyon- és személyvédelmi, valamint közútbiztonsági szempontokra figyelemmel kell megalkotni.
    (4) Nem alkalmazható a közvilágítási üzemeltetési engedély, illetve semmis a villamosenergia-vásárlási vagy villamosenergia-vételezési szerződés mindazon rendelkezése, amely a közvilágítással kapcsolatos közbiztonsági kérdésben bármely szerv vagy hatóság jóváhagyását vagy véleményének beszerzését írja elő.

    2.§
    A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 99/A. § (1) bekezdésétől eltérően a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a közbiztonság érdekében kiadott határozatokban foglalt, közvilágítással kapcsolatos kötelezettség megszegése esetén a  közvilágítási berendezések üzemeltetésére más közvilágítási engedélyest vagy elosztót nem jelölhet ki, ha a határozatokban előírt közvilágítással kapcsolatos kötelezettség nemteljesítése az 1.§ szerinti önkormányzati rendelet végrehajtásából következik.

    3.§
    Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

    4.§
    Felhatalmazást kap a települési önkormányzat képviselő-testülete, közgyűlése, Budapest főváros és kerületei tekintetében, a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület esetében a fővárosi közgyűlés, egyéb fővárosi terület esetében a fővárosi kerület képviselő-testülete, hogy a település közvilágításának időtartamával, illetve mértékével kapcsolatos kérdéseket rendeletben szabályozza.

    kozvilagitas_h_650

  • Búcsú a fénycsövektől
    2022-11-07
    kinyit

    A fénycsövek 2023-as uniós tilalma „fordulópontot” jelent a világítástechnikai iparág számára. Ez a szektor legnagyobb átalakulása a LED bevezetése után. Azonban a villamosipari vállalkozások, a tervezők és a felhasználók nem sokat hallanak a tervezett kivezetésről.

    Mindennapi életünkben a fénycsővek mindenütt jelen van: vasútállomásokon, vonatokon, gyárépületben, iskolákban, aluljárókban. Most azonban a felhasználóknak meg kell érteniük és emészteniük, hogy a rossz hatékonyságú izzólámpa mellett már a jóval hatékonyabb, energiatakarékosabb fénycső sem felel meg a 2023-tól elvárt hatékonysági és környezetvédelmi követelményeknek. Ha valaki energiatakarékos termékeket szeretne, akkor jelenleg csak LED-alapú megoldások léteznek.
    Megosztó persze, hogy jelen helyzetben szükség van-e erre a tilalomra, hiszen a fénycső ellátás megszűnése miatt rengeteg jó állapotban lévő T8/T5-ös lámpatestet kell majd kicserélni, ezzel együtt jelentős mennyiségű még jól működő fénycső is hulladékká válik, feleslegesen növelve a kezelendő veszélyes hulladékok mennyiségét. Emellett a teljes világítás cseréje komoly beruházást igényel; különösen most, hogy az új világítótestek, világítási rendszerek bekerülési költsége is egyre magasabb köszönhetően az alapanyaghiánynak, az energiaválságnak.

    Fénycsövek kivonásának üteme
    A néhány fényforrás fajta EU piacról történő kivonását is eredményező egységes ökotervezési rendeletet (2019/2020/EU) az EU 2019-ben tette közzé, amely több lépésben határozott meg új követelményeket. Az első lépésben az elektronikus kompakt fénycsöveket (CFLi), T2 és T12-es fénycsöveket, valamint néhány speciális halogénlámpa típust vezetett ki az EU piacról 2021 szeptember 1.-vel, míg a második fázisban a T8-as fénycsöveket és további speciális halogén típusokat érint a kivonás. Ugyanakkor az RoHS-irányelvben (veszélyes anyagok korlátozásáról szóló 2002/95/EK irányelv) meghatározott kivételek felülvizsgálata egy gyorsabb ütemű kivonást eredményezett a higanyt tartalmazó fényforrások esetében.  Ennek megfelelően, kevés kivételtől eltekintve nem lehet majd piacra helyezni a legtöbb fénycső fajtát. Első lépésben 2023. február 25-től a külső ballasztos (nem elektronikus) kompakt fénycsöveket (CFLni) és a hosszú élettartamú fénycsöveket, majd 2023 augusztus 25.től kezdődően a többi típust (T5, T8 és a hosszú élettartartamú CFL) is kivezetik az EU piacáról. A néhány kivétel között szerepelnek például az UV spektrum kibocsátásra tervezett egyvégén fejelt fénycsövek, amelyek kivezetésére 2025.február 24. a határidő, és vannak kétvégén fejelt UV és speciális vészvilágító fénycsövek, amelyek legkésőbb 2027. február 24.-ig kerülhetnek az EU piacára.
    utemezes_600      /Ábra: licht.de/

    Fényforrás vagy rendszer csere
    A folyamat másik mozgatórugója az energiahatékonyság. A jelenlegi energiaválságban egy ilyen lépésnek egyfelől van értelme, másfelől viszont a lecserélés költségei jól működő eszközök tekintetében elgondolkodtatóak...
    Természetesen a kiskereskedők egy ideig még forgalmazzák a „hagyományos lámpákat” a készlet erejéig, azonban a vonatkozó határnapok után már nem fognak ilyen fényforrásokat gyártani vagy forgalomba hozni az európai piacon.
    A világítástechnikai ipar szempontjából nem lehet 100%-ban megjósolni, hogy inkább a LED-csövekre történő áttérés, vagy teljesen új rendszerek telepítése jellemzi majd a piac bizonyos szegmenseit. Cégek esetében ez már stratégiai kérdés. Az utólagos felszerelés az alkalmazás helyétől is függ, mivel egy irodában nagyobb valószínűséggel van szükség modern, hálózatba kapcsolt, nagyobb kényelemmel és intelligenciával rendelkező megoldásra, mint egy raktárhelyiségben.
    Számítani lehet a fénycsövek „spájzolására” vagy tartalék felhalmozására is. A fénycsöves lámpatestek jellemzően közterületeken, közintézményekben fordulnak elő jelentős számban. Nagyon valószínű, hogy a létesítménygazdálkodás, ha teheti, a szokásosnál nagyobb mennyiségű tartalék fénycsövet fog beszerezni és raktározni. Ezek a fényforrások elvileg 10 000–20 000 óra élettartamúak, így akár még több évtizeden át is zavartalanul üzemeltethetőek a régi lámpatestek.

    Fontos kérdés: Mi legyen a lecserélt fényforrásokkal?

    electro-coord_1_kicsi_240_01Amire most is feltétlenül fel kell hívni a figyelmet, hogy a lecserélésre kerülő fényforrások nem háztartási hulladékok! Minden típusú fénycső, kompakt fénycső és kisülőlámpa (beleértve a nagy- és kisnyomású nátriumlámpákat és a fémhalogén lámpákat) újrahasznosítható. A kiskereskedőknél, a gyűjtőpontokon és a hulladékudvarokban lehet leadni a leselejtezett fényforrásokat, beleértve az elektronikus alkatrészeket tartalmazó LED-es fényforrásokat is.
    A magyarországi visszagyűjtési és újrahasznosítási rendszer az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft.-nek köszönhetően jól kiépített. Jelenleg 14 200 helyszínen összesen 20 000 gyűjtőedénybe van lehetőség elkülönítetten gyűjteni ezeket a hulladékokat! Ahhoz, hogy mindenki a lehető leggyorsabban megtalálhassa a hozzá legközelebb lévő gyűjtőpontokat, célszerű a hulladékgyűjtő-keresőt használni, a www.electro-coord.hu oldalon. A keresőbe beírva az irányítószámot a program máris listázza a közelben elérhető hulladékgyűjtő pontokat! Ezek lehetnek barkácsáruházakban, világítástechnikai boltokban, villamossági kis vagy nagykereskedésben, szuper- vagy hipermarketekben, de a hulladékudvarok, a hulladékos vállalkozók is befogadják a lámpahulladékot, illetve az önkormányzat által rendezett e-hulladék begyűjtő vagy veszélyes hulladék begyűjtő akciók során is leadhatóak.

    Újrahasználat, ha mód van rá!
    Lapunkban már írtunk arról, hogy az újrahasználat fontos szerepet kap az egyre növekvő hulladékmennyiség csökkentésében. Mivel a jól működő fénycsövek továbbra is használatban maradhatnak, de bizonyára lesznek olyan létesítmények, ahol a felújítások során sok működőképes fénycső kerül leselejtezésre, így érdemes ezeknek lehetőség szerint új „otthont” biztosítani.
    A MEE Világítástechnikai Társaság és az Electro-Coord Magyarország felismerte, hogy a tagjaik és a hulladék gazdálkodási tevékenységet végzők együttes munkájukkal jelentős mértékben hozzájárulhatnak Magyarországon a világítástechnikai termékek hulladékainak újrahasználatba adásához. E munka ösztönzésére 2022-ben el is indították „Az újrahasználatért” elnevezésű programjukat.

    A programról bővebb információt az info@electro-coord.hu címen lehet kérni.

    Jáni Katalin

  • Elektroinstallateur 2022/10.
    2022-10-12
    kinyit

    Októberi lapszámunk tartalomjegyzéke itt megtekinthető 

    Október 18-án jelent meg lapunk 2022/10. száma.
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2022_10_tart_h_1131

  • A Light+Building őszi kiadása október 2-án nyitja kapuit!
    2022-09-29
    kinyit

    Az épületek kulcsfontosságúak a nagyobb energiahatékonyság és a kevesebb CO2-kibocsátás felé vezető úton. Az intelligens világítás- és épülettechnológia döntő szerepet játszik a klímacélok elérésében, és olyan nagy érdeklődésnek örvend, mint még soha. A Light+Building őszi kiadásán 46 ország több mint 1500 kiállítója mutatja be a fenntartható világítási megoldásokat, az elektrotechnika, az épületautomatizálás, valamint a hálózatba kapcsolt biztonságtechnika innovációit.

    lb_h13_300A 2022. október 2–6. között Frankfurt am Mainban megrendezésre kerülő vezető nemzetközi világítástechnikai és épületvillamossági szakvásáron az intelligens és összekapcsolt megoldások, az innovatív technológiák és az aktuális tervezési trendek kerülnek a középpontba. A világjárvány okozta hosszú szünet után az iparág most végre ismét élőben mutatja be megoldásait az épületek intelligens, hatékony tervezéséhez és kivitelezéséhez. A kivételes őszi különkiadáson a legtöbb nemzetközi kiállító Olaszországból, Törökországból, Spanyolországból, Lengyelországból, Hollandiából, Nagy-Britanniából, Franciaországból, Belgiumból és Görögországból érkezik.
    lb_h2_300Wolfgang Marzin, a Messe Frankfurt elnök-vezérigazgatója (CEO) nagy várakozással tekint a Light+Building Autumn Edition elé: „A legutóbbi Light+Building óta eltelt négy év alatt sok minden történt. Számos olyan újítás van készülőben, amely segít a jelenlegi kihívásokkal megbirkózni, így a mostani Light+Building a legjobb időben kínál nemzetközi iparági találkozóhelyet. Az építőipar különböző szakterületeinek összekapcsolódása egyre fontosabb, és ez a tendencia az elkövetkező években egyre erősebb lesz. A jövőbeli megoldásokhoz elengedhetetlen az átfogó tapasztalatcsere."
    lb_h6_300A Light+Building kiemelt témái is az ágazatok közötti eszmecserére épül. Ezek a „Green Deal & Sustainability”, „Electrification & Digitalisation” „Light & Design” azaz „Zöld megállapodás és fenntarthatóság”, „Villamosítás és digitalizáció”, valamint a „Fény és design” nevet viselik. Ezek tükrözik azokat a fejleményeket, irányokat, amelyek a jövőben meghatározóak lesznek az építőipar számára. Ide tartozik például az épületek független, éghajlatbarát energiaellátása, valamint a jövőorientált világítástervezés. A kiemelt témák a számos kísérőprogram tartalmának is a közös vezérfonalát adják. Két új terület kínál ismeretátadási és kapcsolatépítési lehetőséget a szakembereknek: a 3.1. csarnokban a Design Plaza, a 9.0. csarnokban pedig a Building Plaza.
    lb_h3_300Szokás szerint a szakmai szövetségek is támogatják és részt vesznek a kiállításon. A Német Villamosenergia- és Digitálisipari Szövetség (ZVEI) például a 12.1 csarnokban rendezi meg a Technológiai Fórumot, ahol többek között az éghajlati és fenntarthatósági politikáknak az építőiparra gyakorolt hatása kerül a középpontba. „A ZVEI és az építőipari ágazatban tevékenykedő tagvállalatai számára a Light+Building a megfelelő hely az innovatív, éghajlatbarát technológiák és megoldások bemutatására. Az energiahatékonyság témája még soha nem volt annyira jelen, mint idén ősszel. Ez rávilágít ezen iparágak eredményeinek politikai dimenziójára is: az építőipar átfogó villamosításával és digitalizálásával akár 65%-os primerenergia-megtakarítás is érhető lenne. Most kell cselekednünk!” – mondta Wolfgang Weber, a ZVEI vezérigazgatója. „A nagyrészt elavult épületállomány felújításakor az épületek műszaki felszereltségének nagyobb hangsúlyt kell kapnia. Az épületek elektromos és digitális infrastruktúrájának hatékonynak, korszerűnek kell lennie. Emellett a villamos energia, különösen a zöldáram árát is jelentősen csökkenteni kell. Csak így lehet sikeres az energia, a közlekedés és az épületek átalakítása.”
    lb_h5_300A szakemberek már nagyon várják, hogy végre újra találkozhassanak a gyártói kapcsolataikkal. A személyes kapcsolat – amelyre a világjárvány idején túlságosan ritka alkalom kínálkozott – rendkívül fontos a cégek számára is. A Német Villamos- és Informatikai Szakmák Központi Szövetsége (ZVEH) szintén képviselteti magát a 11.0 csarnokban közös standon a „powerd by Light+Building” E-házzal. A 100 négyzetméteres modellház az intelligens hálózatba kapcsolt épülettechnika trendteremtő példáját mutatja be.
    A világítás, az elektrotechnika és az épületautomatizálás összefüggésében egyre fontosabb szerepet játszik a hálózatba kapcsolt biztonságtechnika. Ennek eredményeképpen a Light+Building a 8.0 csarnokban található Intersec Building szekcióban foglalja össze az ezzel a témával kapcsolatos termékek és szolgáltatások kínálatát, ahol a videotechnika és a beléptetés-ellenőrzés témái éppúgy jelen vannak, mint az adat- és tűzvédelem. A közvetlen szomszédságban az Intersec Forum, a hálózatba kapcsolt biztonságtechnika szakkonferenciája 2022. október 3–6. között izgalmas programmal gazdagítja a termékpalettát.
    lb_hd_300A végre fizikailag megrendezésre kerülő szakvásár mellett kiegészítéseként a 2022. október 2–14. között megrendezésre kerülő Light+Building Digital Extension digitális platform új lehetőségeket kínál a hálózatépítésre, a tudáscserére és a találkozásokra. A kiegészítő lehetőség segít a saját kapcsolati kör célzott bővítésében, az AI által támogatott partnerkeresés révén. Emellett az élő eseményeket követő Light+Building kiegészítő program itt igény szerint elérhető.

    Minden információ a Light+Buildingről a www.light-building.com oldalon elérhető.

  • 2022/10., október 18-án megjelent lapszámunkból
    2022-09-21
    kinyit

    ▪ Lambert Miklós Félvezetős sugárzók nem világítási célra (V.)
    lapunkbol_1_250_61Az első fényemittáló diódák az infravörös és a vörös hullámtartományban sugároztak. Az infravörös – azaz a „vörösön innen” – sugárzás a 780…100 000 nm-es hullámhossz tartományban (IR-A…C) található. Az emberi szem számára láthatatlan, de megfelelő fotódetektorok segítségével jól kiegészítheti a természetes fénnyel nem látható tárgyakat, eseményeket. Az első IR LED-ek tiszta GaAs-ből készültek és a 950 nm-es (közeli infravörös) tartományban sugároztak (IR-A). Ebben a hullámhossztartományban a szilícium fotódetektorok érzékenysége maximális, így ideális megvilágító eszköznek bizonyul az emberi szem számára láthatatlan spektrumban, amely elektronikai úton alkalmas megjelenítő eszközzel (fényérzékelő fotodiódával, vagy ezekből felépített integrált képérzékelő chippel, bár fekete-fehérben) a látható spektrumba konvertálja a képet. Cikksorozatunk októberi számunkban megjelenő újabb része az infravörös sugárzással foglalkozik.

    ▪ Peter Respondek: Buszrendszerek és elektromágneses összeférhetőség (EMC) az épületvillamosság területén (III.)
    lapunkbol_2_250_60Az olyan, kifejezetten a villamos szerelési technológiára szabott buszrendszer, mint például a KNX, LCN vagy Enocean, számos előnnyel jár a modern épületek kialakításánál. A villanyszerelő által összeállított számos egyedi funkciót teljesítő hálózat egyetlen hálózatba – a buszhálózatba – integrálható. Egy jól átgondolt épületinstalláció-technológiával (Building System Technology BST) ugyanazon érzékelő több, különböző funkcióra való használata is megvalósítható. A különböző gyártóktól származó buszalkatrészek és megoldások kompatibilisek egymással, így például a KNX-szel is. Ezzel lehetővé válik a közös és az egyedi alkalmazások összehangolása programozással, és biztosítható a legújabb műszaki követelmények teljesíthetősége. Októberi számunkban tovább folytatjuk a buszrendszerek és az elektromos összeférhetőség témájának ismertetését.

    ▪ Dr. Tóth Judit: A Magyar Elektrotechnikai Múzeum, mint emlék? (XXX.)
    lapunkbol_3_292Geszti P. Ottó [Geszti Pál Ottó] 1922. november 19-én, Budapesten született. Édesapja Geszti József (1878–1944) gépészmérnök, geofizikus, édesanyja Breuer Margit. 1940–1941-ben Budapesten műszerész tanuló volt, majd beiratkozott a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karára, ahol 1946-ban kapta meg a „B” tagozatos villamos-gépészmérnöki diplomáját. 1946-tól 1949-ig a Magyar Állami Szénbányák Rt. Villamosenergiai Főosztályán dolgozott. 1949-től 1953-ig az Állami Villamosművek Rt. Villamosenergiai Iparigazgatóságának alkalmazásában állt, mint mérnök, majd, mint műszaki vezető-helyettes. 1953–1955-ben a Mátravidéki Erőmű főmérnökeként tevékenykedett. 1953-ban a műszaki tudomány kandidátusa lett, 1957-ben doktori címét is megszerezte. Cikksorozatunk októberi számunkban megjelenő részében Geszti P. Ottó munkásságát mutatjuk be.

    ▪ Murvai István: Kisfeszültségű villamos berendezések átadás-átvételi eljárása, dokumentációi, ismétlődő hiányosságok
    lapunbkol_1_250A villamos berendezés tervezőknek, kivitelezőknek és a villamos berendezés gyártóknak a létesítmények biztonságos használhatóságát jogszabályok, műszaki irányelvek és szabványok ismeretével, a műszaki és jogszabályi változások naprakész követésével, alkalmazásával és előírásaik betartásával kell igazolniuk. A különböző rendeltetésű létesítmények kisfeszültségű villamos berendezéseinek műszaki átadás-átvételi eljárásánál sokszor azonos és ismétlődő hiányosságok tapasztalhatók a szükséges dokumentációk összeállításában. A bevezetőben megadott célkitűzések a gyakorlati tapasztalatok alapján sajnálatosan hiányosan teljesítettek. A villamos műszaki biztonság alapvető követelményeinek feladatteljesítése csak többszöri hiánypótlást követően válik megfelelővé a különböző rendeltetésű létesítmények műszaki átadás-átvételi eljárásainál. Emlékeztetőként, a villamos műszaki átadás-átvételi eljárást mindenkor jogszabályok és szabványok szabályozták, a különbséget a kötelező és az önkéntes szabványalkalmazás különbsége jelenti. A 2020/10. számunkban megjelenő írás ismerteti a kisfeszültségű villamos berendezések átadás-átvételi eljárásának lépéseit, dokumentációit, kitérve az ismétlődő hiányosságokra.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Vezetékes töltőkészülékek villamos közúti járművekhez (II.)
    lapunkbol_2_250_59A villamos járművek 1000 V AC és 1500 V DC közötti töltésére vonatkozó általános követelményeket az MSZ EN 61851-21 (Villamos jármű vezetékes töltőrendszere 21. rész: Villamos járművek egyen- vagy váltakozó áramú töltőállomáshoz való vezetéses kapcsolásának követelményei) szabvány határozza meg. Cikkünk a villamos közúti járművek villamos energiával történő vezetékes ellátásában az áramütés elleni védelem szükséges óvintézkedéseivel foglalkozik. A cikksorozat első részében már foglalkoztunk a hibaáram-védelemmel kapcsolatos különféle rendelkezésekkel. A 2022/10. számunkban megjelenő újabb résszel folytatjuk a hibavédelem az e-mobilitásban témával részletesen foglalkozó cikksorozatunkat.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (XXIX.) – Napelemek típusai – generációk 1.
    lapunkbol_3_250_60Kereskedelmileg és iparilag is felhasználható napelemekről, azaz napelem-iparról, az 1990-es évek óta beszélhetünk. Cikksorozatunkban egy gyors leltárt készítünk arról, hogyan is állunk most, mit tudunk használni, és egy kissé kitekintünk – már amennyire lehet előre tekinteni –, hogy mit is hozhat a jövő. Azért csak ilyen „gyors (és rövid) a leltár”, mert már „papíron is csak lihegve lehet követni” a gyors fejlődést, és a hirtelen kinyílt technológiai lehetőségeket. A cikksorozaton belül indított 2022/10. számunkban kezdődő minisorozat sorra veszi és bemutatja a napelemek generációit, fejlődését, fejlesztési irányait.

    ▪ Kisbér is csatlakozott az okos városok sorába
    lapunkbol_4_250_14A Bakony kapujának is nevezett város, a magyar lótenyésztés fellegvára a XXI. Kisbéri Napokon, 2022. július 22-én „visszakapta” a városközpont megújult Fő terét. A revitalizációs projekt keretén belül helyreállították a település történelmi városközpontját, amelyet úgy alakítottak ki, hogy maximálisan igazodjon a XXI. század követelményeihez. A Fő tér villamosenergia-ellátását a légvezetékek helyett már a díszburkolat alatt húzódó földkábelek biztosítják, így semmi nem rontja el a sétány látképét. A munkálatok során kandeláberes közvilágítást építettek ki, amihez a HOFEKA Kft. 24 db Kilinda típusú egyedi smart oszlopot és világítótestet szállított. Az oszlopok mindegyike rendelkezik valamilyen okos kiegészítő funkcióval. A Kisbéren megvalósult okos város megoldásokat mutatja be az októberi számunkban megjelenő cikk.

  • Elektroinstallateur 2022/8-9
    2022-09-07
    kinyit

    Augusztus-szeptemberi lapszámunk tartalomjegyzéke itt megtekinthető 

    Szeptember 13-án jelent meg lapunk 2022/8-9. száma.
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2022_8-9_tart_h_1202_01

  • Erőteljes véghajrá a Light+Building-re
    2022-08-30
    kinyit

    Közel a Light+Building Autumn Edition kapunyitásához, a még mindig növekvő regisztrációk száma is alátámasztja a szektor rendkívül pozitív válaszát és nagy érdeklődését. Ugyan nem a megszokott tavaszi időpontban, hanem kivételesen 2022. október 2–6. között 46 ország több mint 1500 kiállítója fogja kihasználni annak az előnyeit a vezető nemzetközi szakvásáron Frankfurtban, hogy élőben mutathatja be innovációit a szakmai látogatók széles körének.

    lb_250_250A koronavírus-járvány miatti hosszú szünetet követően a Light+Building „különkiadása” átfogó betekintést nyújt az ágazat trendjeiről, az új termékekről és az innovatív megoldásokról. A szakvásár célja, hogy a már nagyon hiányzó szakmai platformot biztosítsa az új termékek, trendek és a személyes eszme- és véleménycsere számára. „A Light + Building Autumn Edition-re adott rendkívül pozitív visszajelzés az ágazat részéről nem hagy kétséget afelől, mindenki alig várja, hogy októberben ismét személyesen találkozhasson” – nyilatkozta Johannes Möller, a Light+Building Brand Management igazgatója. A látogatók széleskörű nemzetközi áttekintésre számíthatnak: a kiállítók 46 országból érkeznek. Németország után a legnagyobb kiállító országok Olaszország, Törökország, Spanyolország, Lengyelország, Hollandia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Belgium és Görögország.
    lb_1_250_250_01A kiállítás egyik fókusztémáját adják az intelligens épületszolgáltatási technológiák. Az épületautomatizálástól az elektromos szerelési rendszereken át az intelligens energiagazdálkodásig és az elektromos töltőinfrastruktúráig számos kulcsfontosságú, neves ipari szereplő képviselteti magát, és mutatja be újdonságait. Emellett az épületautomatizálási szabványokkal foglalkozó szervezetek – mint például a LON, a BACnet, az Enocean, a Z-wave és a KNX – is bemutatják a jövő intelligens épületeinek fejlesztési trendjeit.
    Az épületszolgáltatási technológiai iparág legfontosabb témái köré szerveződő események széleskörű programja első alkalommal a 9.0 csarnokban található „Building Plaza” rendezvénycsarnokban összpontosul. Ez a terület a vásár ideje alatt az intelligens alkalmazások, a hálózatépítés és az épületek éghajlatbarát használata terén elért legújabb fejlesztéseket bemutató előadások, panelbeszélgetések és szemináriumok központi helyszíne lesz.
    lb_3_250_250Az összekapcsolt biztonsági és védelmi technológiák sem maradhatnak ki a kínálatból, immár hagyományosan az Intersec Building keretében. A beléptetési korlátozásoktól és a videófelügyelettől kezdve a tűz- és adatvédelemig a holnap épületeiben egyre magasabbak lesznek az integrált biztonsági és védelmi technológiával szemben támasztott követelmények. Ennek megfelelően a hálózatba kapcsolhatóság és a biztonság a Light+Building őszi kiadásának szintén egyik fő témája. A kiállítással párhuzamosan az Intersec Forum október 3–6. között színvonalas program keretében gondoskodik a szaktudás és a szakértelem cseréjéről.
    Természetesen a világítás élménye sosem maradhat ki a Light+Building kínálatából. Így lesz ez most is, amikor a fény mindenféle aspektusát láthatják a látogatók.lb_2_250_250_02
    A dizájnorientált, számtalan stílusú lámpatestektől kezdve a műszaki világításon, a kültéri és közvilágításon, a vészhelyzeti és biztonsági világításon át a világítástechnikai piac teljes szegmensét lefedő nemzetközi termékskála várja az érdeklődőket. A világítási ágazatot érdeklő legújabb témák a 3.1. csarnokban található „Design Plaza” téren kerülnek terítékre.
    Minden regisztrált vállalat szerepel a Light+Building Contactor-ban, a világítási és épületvillamossági technológiák nemzetközi keresőmotorjában. A felhasználók érdeklődési körüknek megfelelően szűrhetik a kiállítói profilokat, amelyek a termékekről, videókról, bemutatókról szóló információkat tartalmaznak, és kompakt áttekintést kaphatnak.

    További információ: www.light-building.com/contactor

  • 2022/8-9., szeptemberben megjelent lapszámunkból
    2022-08-26
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Vezetékes töltőkészülékek villamos közúti járművekhez (I.)
    lapunkbol_1_250_60A villamos járművek 1000 V AC és 1500 V DC közötti töltésére vonatkozó általános követelményeket az MSZ EN 61851-21 (Villamos jármű vezetéses töltőrendszere 21. rész: Villamos járművek egyen- vagy váltakozó áramú töltőállomáshoz való vezetékes kapcsolásának követelményei) szabvány határozza meg. Cikkünk a villamos közúti járművek villamos energiával történő vezetékes ellátásában az áramütés elleni védelem szükséges óvintézkedéseivel foglalkozik. MSZ EN IEC 61851-1:2020 szabvány négy töltési módot különböztet meg, amelyeket az alábbiakban részletesebben ismertetünk. Az AC módú töltési módok jelenleg a legelterjedtebbek. Ezért ebben a cikkben nem ismertetjük azokat az óvintézkedéseket és intézkedéseket, amelyek egyenáramú töltés esetén a hibavédelemre (áramütés elleni védelemre) vonatkoznak. A 2022/8-9. számunkban kezdődő cikksorozat részletesen foglalkozik a hibavédelem az e-mobilitásban témával.

    ▪ Murvai István: Elosztó és kapcsoló berendezések létesítése, jellemző zárlatvédelmi hiányosságok
    lapunkbol_2_250_58Amint ismert, a szabvány előírások betartása önkéntes. A szabvány előírásoktól eltérő műszaki megoldások alkalmazásánál a legalább egyenértékű műszaki biztonságot a tervezőnek igazolnia kell. Az egyenértékűségi előírás be nem tartása pedig nem biztosítja az élet, a testi épség, az egészségvédelem, röviden a biztonságos használat követelményeit. A kisfeszültségű kapcsoló és elosztó berendezésekben minden villamos kötésnek hozzáférhetőnek kell lennie szemle, vizsgálat és karbantartás céljából. A látszólag egyszerű követelmény teljesítése a berendezés gyártójának a feladata. Az eredeti gyártó utasításai alapján kell kialakítani az adott berendezés mezőit a villamos tervező egyvonalas kapcsolási és elhelyezési tervei alapján. Ennek az állításnak az igazsága azonban részleges. A részletek megtudhatóak a 2022/8-9. számunkban megjelenő írásból.

    ▪ Lambert Miklós: Félvezetős sugárzók nem világítási célra (V.)
    lapunkbol_3_250_59Cikksorozatunk jelen részében a növénytermesztésben használt LED-es világítás üzemi felhasználását mutatjuk be. Ismertetjük, hogy hogyan folyhat a növénytermesztés a LED-ekkel megvilágított terekben és egy különleges alkalmazási területre, az akvarisztikára is kitérünk. Bár a kutatások folynak, a szakirodalom bőséges az egyes növények fejlődésére kedvezően ható LED-es színtartományok beszámolóiban. Tény, hogy egységes „recept” nincsen. Az adott növényhez kikísérletezett megvilágítással lehet jó eredményt elérni, a spektrumot, a fényerősséget és a sugárdózist rögzítve, és figyelmen kívül nem hagyva a járulékos körülményeket, mint a hőmérséklet, a páratartalom stb. Lényeges szempont a hőmérséklet, különösen akkor, ha télen kívánják a növényeket nevelni. A LED-es világítás többféle kialakításban használható a különböző növények neveléséhez, vagy akár az akvarisztikában is, ezt mutatja be a cikksorozat 2022/8-9. számunkban megjelenő része.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (XXVIII.) – Az árnyék és hatásai
    lapunkbol_4_250_13A napelem ipar a fényt „dolgozza” fel. Ezért a napelemes rendszerekben a fény legkisebb hiánya is gondot okoz, és elégedetlenséget kelt a felhasználókban. Főként azok a szakemberek, akik hivatásszerűen foglalkoznak a napenergiával (telepítők, üzemeltetők, karbantartók) érzik ezt az ”elégedetlenséget”, sőt többet is, mivel a „fény hiánya” – értsd a besugárzás erősségének csökkenése – nemcsak bosszankodást okoz, hanem további súlyos hibák forrása lehet. Cikkünk a napelemes rendszerekben előforduló árnyékhatásokkal foglalkozik. Részletesen feltárja az árnyék okait és okozatait, amelyek rendszerműködési zavarokat és végső esetben tüzet is okozhatnak. (Kulcsszavak: napelemes rendszer, árnyék, félárnyék, helyi túlmelegedés, Hot-spot, bypass dióda.) A cikksorozat lapunk 2022/8-9. számában megjelenő része tehát az árnyékhatásokkal foglalkozik, részletesen taglalva a témát.

  • EMOSZ XXVII. Villanyszerelő Konferencia 2022.10.18.
    2022-08-22
    kinyit

    Ismét érdekes és hasznos programmal várja október 18-án a villamosipari szakembereket az EMOSZ rendezésében és az Elektroinstallateur szaklap támogatásával az immár 27. alkalommal megrendezésre kerülő Villanyszerelő Konferencia. A tervezett program mát itt olvasható: 

    XXVII. Villanyszerelő konferencia tervezett programja
    (2022. október 18. – Lurdy Rendezvény Központ)

    A REGISZTRÁCIÓ hamarosan indul!

    elektro_emosz_logo_kisebb_433
     

    Regisztráció

    8:00

    Köszöntő

    9:30

    Szabványok és jogszabályok változása az elmúlt időszakban

    9:40

    Napelem tervezéstől a kivitelezésig - mire kell jobban odafigyelni

    10:05

    Napelemes rendszerek villám- és túlfeszültség-védelmi megoldásai

    10:40

    Szünet – konzultáció a kiállítókkal

    11:00

    Energiatárolási megoldások és buktatóik

    11:40

    Hálózatra csatlakozási problémák és megoldások

    12:05

    Hatásos alapozásföldelés, mélyföldelés kialakítása a gyakorlatban

    12:35

    Ebéd – konzultáció a kiállítókkal

    13:00

    Elektromos fűtési megoldások

    14:00

    Okos Otthon – Okos mérés – Tudatos energiafelhasználás

    14:25

    Szünet – konzultáció a kiállítókkal

     

    Vezetékek, kábelszerű vezetékek, kábelek alkalmazása

    14:55

    A szerződések és a kötelező dokumentálás buktatói/kibúvói

    15:20

    Szünet – konzultáció a kiállítókkal

    16:15

    Tombola

    16:40

     

  • Olcsó műanyag háló a szén-dioxid-kibocsátás felfogására
    2022-08-19
    kinyit

    A szén-dioxid-leválasztás és -tárolás fontos technológia a nettó nulla kibocsátás elérésére irányuló törekvésben, de a meglévő technológiák drágák és energiaigényesek. A Berkeley-i Kaliforniai Egyetem vegyészmérnök csapata olyan, – elsősorban melaminból készült – rendszerrel állt elő, amely olcsó alternatíva, és amely képes magába szívni a szén-dioxidot a gyárak kéményeiből vagy az autók kipufogócsöveiből, és nem igényel magas hőmérsékletű (és ezért nagy energiájú) folyamatokat.

    melamin_halo_400_400_01A melamin egy olyan olcsó anyag, amelyet például a műanyag edényeknél használnak. A kész melaminpor tonnánként mindössze 40 dollárba kerül. A kutatók formaldehiddel és cianursavval (a klórozott úszómedencéknél gyakran használt, hozzáadott vegyszer) keverve olyan porózus hálózatot hoztak létre, amely gyorsan és hatékonyan adszorbeálja a szén-dioxidot. (Adszorpciónak nevezzük azt, amikor egy gáz egy szilárd felülethez tapad.) Az anyag percek alatt képes megkötni az elhaladó szenet, és a víz forráspontja alatti hőmérsékleten leválasztani azt. "Reméljük, hogy a jövőben olyan szerkezetet tudunk létrehozni, amely az autók kipufogógázát fogja meg, vagy épületekhez kialakított alkalmazást, de akár egy bevonatot a bútorok felületére." – mondta Haiyan Mao, a kutatásról a Science Advances című szaklapban megjelent tanulmány egyik szerzője.

    Forrás: https://www.ge.com/news/reports/the-5-coolest-things-on-earth-this-week-120

  • Újszerű „napelem” termelhet áramot éjszaka
    2022-07-27
    kinyit

    Újszerű „napelem” termel áramot az éjszakai sötétség ellenére is. Fordított folyamat, de működik. Az ACS Photonics folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint mérnökök egy csapata sikeresen termelt áramot olyan technológiával, amely általában az éjjellátó szemüvegekben található. Az Új-Dél-Walesi Egyetem (UNSW) tudósai „a hagyományos napelem inverzével" demonstrálták, hogy az ötlet működőképes, és az  áramtermelés elérheti egy napelem termelte energia tizedét azután is, hogy a nap lenyugodott.

    A rendszer lényege az infravörös hősugárzásból történő villamosenergia-termelés. A Napunk szolgáltatta energiát vagy fotovoltaikus (PV) panelekkel, vagy a napsugárzás koncentrálásával alakítják át elektromos energiává, ami közvetlenül felhasználható vagy akkumulátorokban, illetve hőenergia-tárolókban tárolható, hogy később felhasználható legyen. Érdekes módon egyes anyagok fordítva is működhetnek, és energiát termelnek, miközben a hőt visszasugározzák az éjszakai levegőbe. Amikor egy anyagban egy atom felmelegszik, elektromágneses sugárzás keletkezik infravörös sugárzás formájában. Mivel a Föld úgy hűl le, hogy éjszaka energiát sugároz az űrbe, a kutatók éppen ebből tudtak áramot termelni.
    termoradiativ_dioda_2_kisebb_265A kutatók által létrehozott eszközt termoradiatív diódának nevezik. Most bebizonyosodott, hogy ezzel a folyamattal lehetséges áramot termelni: befogadja a Földről felfelé sugárzott hőt, és a hőmérséklet-különbség felhasználásával elektromos energiává alakítja át. Az éjjellátó szemüvegekben széles körben használt anyagok egy részét is felhasználták az eszköz létrehozásához.
    A termoradiatív dióda a napelemek kevésbé ismert szimmetrikus megfelelője, amely az abszorpció helyett a sugárzás nettó emisszióját használja fel az energiatermeléshez. Bár vannak ígéretes elméleti előrejelzések az éjszakai energiatermelésben és a hulladékhő hasznosításában való alkalmazására, a jelenlegi technológiai korlátokat azért még nem térképezték fel.

  • Tiszta levegővel helyettesíti az egyik legkárosabb gázt a Schneider a kapcsolóberendezésekben
    2022-07-22
    kinyit

    Világszerte mintegy 30 millió középfeszültségű kapcsolóberendezés található, amelyekben kén-hexafluoridot (SF6), az üvegházhatás szempontjából az egyik legkárosabb gázt használják. A Schneider Electric innovációja környezetbarát megoldást kínál: a tiszta levegőt.

     

    A kapcsolóberendezésekben általános szigetelésre, valamint a kapcsolásoknál keletkező villamos ív oltására szolgál elsősorban az SF6. Jelenleg globálisan mintegy 30 ezer tonna ilyen gáz van ezekben a készülékekben.
    Ez azért probléma, mert az SF6 egyike az üvegházhatás szempontjából legkárosabb vegyületeknek: az ezt kifejező GWP (global warming potential) értéke 23.500-szor (!) haladja meg a szén-dioxidét, vagyis egy kilogramm SF6 gáz ugyanannyi kárt tud tenni a környezetben, mint 23,5 tonna szén-dioxid.

    schneider_electric_rm_airset_kicsi_378Az Európai Unió tervei szerint 2026-tól a 24 kV-os készülékekben már nem lehet alkalmazni az SF6-ot, ezért is fontos, hogy az érintett szereplők mielőbb átálljanak alternatív megoldásra.
    A Schneider Electric innovatív RM AirSeT termékcsaládjában SF6 helyett nagynyomású, tisztított levegővel töltik fel a kapcsolóberendezéseket. Az RM AirSeT kialakításában azonos a hagyományos kompakt körhálózati kapcsolóberendezésekkel, és legtöbb tulajdonságában, valamint a működtetés módjában rendkívül hasonló az elosztóhálózati piacon már jól ismert RM6 berendezéshez, így az átállás gond nélkül megvalósítható minden felhasználó számára.
     A 21. század igényeinek megfelelően a kapcsolóberendezések beépített okosszenzorokkal is rendelkeznek, amelyek révén távolról is megoldható az állapotfelügyelet és lehetővé válik az okoshálózatok kiépítése.

    (X)

    schneider_logo_kisebb_254

     

     

     

    impact_comp_kicsi_132

     

     

  • K szakvásár – 70 éve a műanyag és gumiipar szolgálatában
    2022-07-12
    kinyit

    Sok izgalmas dolog történt 1952-ben. Többek között megkoronázták II. Erzsébetet, az Egyesült Államokban beültették az első mesterséges szívbillentyűt, és a mozikban bemutatták a Singin´ in the rain musical. Ugyanakkor Németországban is történelmet írtak: 1952. október 11-19. között megrendezték az első K szakvásárt Düsseldorfban.

    k_2022_logo__250Akkoriban még senki sem sejtette, hogy ez lesz az akkoriban kialakuló műanyag- és a gumiipar vezető nemzetközi szakvására. Mára a düsseldorfi K-Messe 70 éves sikertörténetre tekinthet vissza. Ez a seregszemle a tájékozódás és az üzletkötés legfontosabb színtere, ahol kéz a kézben jár az innováció a szektort érintő legfontosabb témák felvonultatása. A jubileumi, 2022. október 19-26. között megrendezésre kerülő, a Düsseldorfi Vásárváros teljes területét elfoglaló K szakvásárra 61 országból mintegy 3000 kiállítót várnak.
    A düsseldorfi K-Messe is kicsiben kezdte: „A műanyagok csodája” című premieren 1952-ben 270 kiállító vállalat vett részt, kizárólag Németországból, összesen mintegy 14 000 négyzetméternyi nettó kiállítási területen. A 165 000 látogató mindenekelőtt a műanyag-feldolgozók színpompás fogyasztási cikkeit csodálta meg, ugyanis 1952 és 1959 között a K-Düsseldorf kizárólag a német ipar bemutatására szolgált és minden érdeklődő látogathatta a vásárt a laikustól a szakemberig. Annak idején a háború után érthető módon a mindennapi életet megszépítő és a kényelmet szolgáló termékek vonzották a tömegeket.
    Mai szemmel talán megmosolyogtatóak a korabeli reklámok, amelyek a „modern háziasszonyt” megszólítva a világháború utáni gazdasági csoda esztétikai jelképeit, például a divatos PVC esőkabátokat vagy a leheletvékony nejlonharisnyát hirdették.
    A műanyagipar szakosodásával és a mindennapokban használt műanyagféleségek mellett megjelenő, a különleges elektronikai, gyógyászati, járműipari vagy repülőgép- és űripari követelményeknek megfelelő különleges és csúcstechnológiát képviselő műanyagok megjelenésével egyre csökkent a „nagyközönség” aránya a látogatók körében. Ennek a tendenciának köszönhetően 1963-tól a düsseldorfi K kiállítás nemzetközi szintű és kizárólag szakmai vásár lett. Ettől fogva őrzi a világviszonylatban is vezető szakmai szerepét a seregszemle. A legutóbbi 2019-es eseményre több mint
    220 000 szakmai látogató érkezett közel 170 országból.

    ungarn_650

    A K- szakvásár tehát 2022. október 19-26. között újra várja az érdeklődőket, de már a vásárkapuinak megnyitása előtt is érdemes ráhangolódni a jubileumi hangulatra. Egy saját, a jubileumnak dedikált weboldal várja a látogatókat, hogy elmerüljenek a K-Messe történelmének hét évtizedébe, megmosolyogják vagy megcsodálják egyik-másik történelmi felvételt és történetet.

    Kerekedjünk hát fel egy időutazásra a https://70years.k-online.de/ oldalon.

    A kiállításról bővebb információval
    a Messe Düsseldorf magyarországi képviselete, a BD-Expo áll az érdeklődők rendelkezésére.

  • Finn homokakkumulátor
    2022-07-07
    kinyit

    A világ első működőképes homokakkumulátora hónapokig képes energiát tárolni. A megújuló energiaforrásokra való törekvés azt jelenti, hogy a kutatók új módszereket keresnek az energia hosszú távú tárolására. A lítium és más ásványok felhasználásával készült akkumulátorok alkalmazása fenntarthatatlanná válik, ha az egész világ áttér a megújuló energiaforrásokra.

    Az energiatárolás kérdése kulcsfontosságú. Svájc például óriási természetes víztározóit igyekszik energiatárolóként hasznosítani. Bár ez a több évszázados koncepciót a magasabb szinten tárolt víz helyzeti energiáját csapolja meg, az ilyen létesítmények megépítése dollármilliókba kerülhet.
    A finn megoldás sokkal olcsóbb alternatívát jelenthet. A hagyományos energiatároló rendszerekhez hasonlóan, amikor a megújuló források révén a szükségesnél több energiát termelnek, azt a homokakkumulátorba irányítják. Ez a megoldás ahelyett, hogy az elektronokat az egyik elektródáról a másikra mozgatná, vagy szivattyúkkal a vizet egy magasabb tározóba mozgatná, a homokakkumulátor ellenállás-fűtéssel növeli a levegő hőmérsékletét, amely aztán egy hőcserélőn keresztül silóban tárolt homokba kerül.
    A homok ezt a hőenergiát elvileg több hónapig tudja tárolja, ami életképes hosszú távú tárolási megoldássá teszi.
    Természetesen a következő kérdés az, hogy ez a technológia skálázható-e. A kutatók a Polar Night Energy nevű cégük megalapításával erre is megpróbáltak választ adni. A nyugat-finnországi Kankaanpää városában található kis erőművel együttműködve a Polar Night Energy felállította az első kereskedelmi méretű homokakkumulátort. A magas, szürke siló belsejébe mintegy 100 tonna, az építésekhez is használt homokot töltöttek, amely viszonylag olcsó alternatívája a más akkumulátorokhoz szükséges lítiumnak, kobaltnak és nikkelnek. Jelenleg az akkumulátor a kerület központi fűtési rendszerét látja el energiával.
    Azonban egyelőre van néhány bökkenő, mivel a hő visszaalakítása elektromos árammá nem túl energiahatékony folyamat. Mindazonáltal az homokakkumulátor még a hő tárolására szolgáló mechanizmusként is rendkívül hasznos lenne számos iparág számára. Egy olyan homokakkumulátor, amely megújuló energiák felhasználásával szolgálhatná ki ipari igényeket, költséghatékony és könnyen megvalósítható rendszer lehetne. Ezek persze még csak az első lépések, de a finnek bíznak abban, hogy a módszer az elkövetkező években hatalmas sikert arathat.
    Bövebben

    sand-battery-1920_resize_md_650/forrás: Interesting Engineering 2022.07.06./

  • Fotoszintézis fény nélkül, de napenergiával…
    2022-07-01
    kinyit

    A fotoszintézis évmilliók alatt fejlődött ki a növényekben, hogy azok a vizet, a szén-dioxidot és a napfény energiáját növényi biomasszává (és általunk fogyasztott élelmiszerré) alakítsák. Ez a folyamat azonban nagyon kevéssé hatékony, a napfényben található energiának csak körülbelül 1%-a hasznosul így a növényben.

    Most úgy tűnik, hogy a Californiai Egyetem - Riverside és a Delaware-i Egyetem tudósai megtalálták a módját annak, hogy a biológiai fotoszintézist teljesen megkerülve, mesterséges fotoszintézis segítségével a napfénytől független élelmiszert hozzanak létre.
    A Nature Food című szaklapban közzétett kutatás egy kétlépcsős elektrokatalitikus folyamatot alkalmaz, amely a szén-dioxidot, az elektromosságot és a vizet acetáttá, az ecet fő összetevőjének formájává alakítja. Az élelmiszertermelő szervezetek ezután az acetátot használják fel a növekedéshez a sötétben. Amennyiben az elektrokatalízishez szükséges villamos energiát napelemekkel állítják elő, ez a szerves-szervetlen hibrid rendszer növelheti a napfény élelmiszerré alakításának hatékonyságát. Egyes élelmiszerek esetében akár 18-szor hatékonyabbá.
    A kísérletek azt mutatták, hogy az élelmiszertermelő szervezetek széles skálája termeszthető sötétben közvetlenül az elektrolízissel létrehozott acetátban gazdag közegben, beleértve a zöld algákat, élesztőket és gombákat termelő gombamicéliumot. Az algák előállítása ezzel a technológiával körülbelül négyszer energiatakarékosabb, mint a fotoszintetikus termesztés. Az élesztő előállítása pedig körülbelül 18-szor energiahatékonyabb, mint a kukoricából kivont cukor felhasználásával történő tipikus termesztése.
    Azt is megvizsgálták, hogy ez a technológia milyen lehetőségeket rejt magában a haszonnövények termesztésére. A tehénborsó, a paradicsom, a dohány, a rizs, a repce és a zöldborsó mind képesek felhasználni az acetátot, és beépíteni azt azokba a fő molekuláris építőelemekbe, amelyekre a szervezetnek szüksége van a növekedéshez és a gyarapodáshoz.
    „Némi nemesítéssel és mérnöki munkával, talán képesek leszünk olyan növényeket termeszteni, amelyekben az acetátot extra energiaforrásként használjuk, hogy növeljük a terméshozamot" – mondta Marcus Harland-Dunaway, a tanulmány társszerzője.
    Azzal, hogy a mesterséges fotoszintézis felszabadítja a mezőgazdaságot a naptól való teljes függőség alól, számtalan lehetőség nyílik az élelmiszertermelésre az antropogén éghajlatváltozás által megszabott egyre nehezebb körülmények között. Az aszály, az árvizek és a csökkent földterületek kevésbé fenyegetnék a globális élelmezésbiztonságot, ha az embereknek és állatoknak szánt növények kevésbé erőforrás-igényes, ellenőrzött környezetben nőnének. A növényeket a városokban és más, jelenleg a mezőgazdaság számára alkalmatlan területeken is termeszteni lehetne, és még a jövő űrkutatói is élelemhez juthatnának.

    fotoszintezis_652.

    A növények teljes sötétségben, a biológiai fotoszintézist helyettesítő acetátos közegben nőnek. (Foto: Marcus Harland-Dunaway/UCR)

    /forrás: https://news.ucr.edu/articles/2022/06/23/artificial-photosynthesis-can-produce-food-without-sunshine /

  • Zöldfalak ideális megvilágítása
    2022-06-22
    kinyit

    A XXI. századi építészet egyik kiemelkedő tervezési trendje a zöld falak alkalmazása a városi környezetben. Az élő falak, biofalak vagy függőleges kertek néven is ismert irányzat mind belső, mind külső terekben elterjedt, lényegében olyan függőleges felületek, amelyek élő növényzetet tartanak fenn. A zöldfalak megvilágítása igen speciális követelményeket támaszt a tervezés és kivitelezés során.

    e1_250A munkaterek, előcsarnokok, üzletek és éttermek belső tereiben széles körben alkalmazott zöld falak látványa kellemes benyomást tesz, és az emberek természet iránti veleszületett szeretetére (biofilia) hatnak. Szerepük azonban ennél jóval szélesebb körű. A biofília fogalmát egyre inkább fontos tervezési eszközként ismerik el. A természetes elemek bevezetése az alapvetően mesterséges környezetben bizonyítottan javítja az emberek hangulatát, növeli a termelékenységet és csökkenti a stresszt. Ezek a felületek a vizuális és közérzeti előnyökön túlmenően a támogató technológiával együtt környezetvédelmi szempontból is „zöldek”, mivel hozzájárulnak a természetes légtisztításhoz, hűtéshez és párásításhoz. Ezenkívül zajelnyelőként is működnek.
    A víz és a tápanyag mellett a megfelelő megvilágítás is elengedhetetlen a növények túléléséhez és virágzásához. Mind a világítási koncepció – megvilágítás, fényeloszlás, fénykitettség, színhőmérséklet és színvisszaadás –, mind a lámpatestek kiválasztása döntő fontosságú a növények egészsége szempontjából. Ebben az összefüggésben fontos a tudomány és a művészet egyensúlya, figyelembevéve mind a növények igényeit, mind pedig az építészeti térben való vizuális megjelenésüket.
    e2_250A növényeknek különösen a fényspektrum narancssárga és vörös tartományára, valamint a kék fényre van szükségük a fotoszintézishez, amelynek során a zöld növények a napfény segítségével szén-dioxidból és vízből tápanyagokat és oxigént állítanak elő. A zöld falak természetes és vonzó benyomásához az építészeti környezetben azonban olyan fényforrás szükséges, amely a spektrum zöld tartományát is magában foglalja, és jó színvisszaadással rendelkezik. Az egyenletes fényeloszlás is döntő fontosságú a függőleges felületen, hogy a növények fejlődéséhez a legjobb feltételeket teremtsük meg. Bár a hagyományos értelemben vett mélysugárzók és spotlámpák használhatók ezekben a helyiségekben, azonban ezek nem biztosítják a megfelelő fényeloszlást. A fali lámpatestek azonban ideálisak lehetnek erre a feladatra.
    e3_250A legfrissebb eredmények és kutatások alapján az Erco cég összeállította „A zöldfalak tökéletes megvilágítása" című kiadványát, amely felvázolja a legfontosabb szempontokat, és választ ad a leggyakrabban feltett kérdésekre a zöldfalak kialakításával és megvilágításával kapcsolatban. Részletes útmutatót ad a zöldfalak megvilágításának szempontjairól látványképekkel és gyakorlati tippekkel.
    Olyan területeket is megvizsgál, mint a lámpatestek elhelyezésének számítása, a fénynek való kitettség optimális időtartama, valamint azokat a technikai szempontokat, mint a fotoszintetikus fotonáram (PPF) mérése. Ez a fényforrás által kibocsátott, a fotoszintézis és a klorofilltermelés szempontjából releváns fotonok mennyiségét méri, ami a növénytermesztő lámpák hatékonyságát mutatja.

    A kiadvány a cég honlapjáról letölthető.

    /Forrás: Erco/

  • A munka jövője az energetikai szektorban tevékenykedő, regisztrált villanyszerelők vonatkozásában
    2022-06-07
    kinyit

    A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Villamos Energia Társaság (MEE VET) 2020-21-ben valósította meg a GINOP-5.3.5-18-2019-00139 jelű pályázat keretében a regisztrált villanyszerelők kompetenciafejlesztését támogató projektjét.

    A kompetenciafejlesztés különös tekintettel a technológiai fejlődésre, automatizációra, digitalizációra, a változó készségigényekre, az idősödő munkavállalókra, valamint a globális változásokra koncentrál, amely eddig több mint 200 villanyszerelő számára nyújtott szakmai-munkaerőpiaci szolgáltatást.
    mee_vet_ginop_250_250A rendelkezésre álló szakemberek hiánya országosan egyre súlyosabb gondot okoz a gazdaságnak, az építőiparnak és a lakosságnak is a villanyszerelési munkák ellátása területén is. A foglalkoztatók, a vállalkozások komoly munkaerőhiánnyal küzdenek, így a meglévő, tapasztalt, regisztrált villanyszerelők szaktudásuk munkaidejük hatékony kihasználását egyes részfolyamatok - főleg az ügyviteli-adminisztrációs tevékenységek - elektronikus útra terelésével igyekeznek megoldani. Ehhez az érintett régiókban területileg illetékes elosztói engedélyes szolgáltatók on-line bejelentési, ügyintézési felületek fejlesztésével, és azok használhatóságának növelésével igyekeznek hozzájárulni.
    Az elektronikus ügyviteli-adminisztrációs tevékenységek ellátásához azonban a regisztrált villanyszerelők jelentős része nem rendelkezik megfelelő tapasztalattal, digitális kompetenciákkal, készségekkel. A 2020-ban megjelenő COVID-19 pandémia a digitalizáció, az elektronikus ügyviteli folyamatok használatára vonatkozó igényeket felerősítette, amelyre válaszul a regisztrált villanyszerelők által végzett tevékenység ügyviteli-ügyintézési folyamatainak elektronikus útra terelése iránt jelentősen megnőtt az igény.
    A GINOP-5.3.5 projekt keretében a 2020.03.01-i projektindítást követően megvalósult a 200 fős kérdőíves felmérés a kommunikációs, ügyviteli, bürokratikus, munkavégzési folyamatokról, a regisztrált villanyszerelők ügyintézési szokásairól, illetve ezzel párhuzamosan elvégezték az online kommunikáció előnyeinek iparág és szakma specifikus felmérését és kutatását, a legjobb gyakorlatok összegyűjtését. Erre építve a MEE VET elkezdte a szakmai módszertanok és megoldási javaslatok kidolgozását, a piaci és a digitális fejlődési irányoknak történő megfeleléshez a fejlesztési-képzési lehetőségek vizsgálatát.
    A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a regisztrált villanyszerelők több mint 95%-a nyitott az elektronikus felületen történő kommunikációra, azonban a 45-50 év feletti korosztály – azon belül is elsősorban a szakmunkás végzettséggel rendelkező villanyszerelők – nem rendelkezik olyan szintű informatikai alaptudással és gyakorlattal, amire biztonságosan lehetne építeni az elektronikus ügyviteli folyamatokat. Emiatt a szakemberek jelentős része idegenkedik az elektronikus eszközök használatától, az ügyviteli-adminisztrációs folyamatok online felületen történő elvégzésétől, nem tapasztalták még meg az elektronikus ügyintézés előnyeit, így a regisztrált villanyszerelők döntő többsége még mindig papír alapon rögzíti a helyszíni igényfelmérést és a megfelelő igénybejelentések beküldését.
    Nyitottak azonban a munkafolyamatot könnyitő, elsősorban az általuk is egyre szélesebb körben használt okostelefonokon futó applikációk használatára, a felület megismerésére, megtanulására.
    Az elektronikus ügyviteli-adminisztrációs folyamatok használatát, az információ átadást ezért mind offline, mind online tananyagban szükséges volt elkészíteni, úgy, hogy a tananyagok rövidek, tömörek, célzottak, könnyen érthetőek legyenek, és a lehető legátláthatóbb, számítógépen és okostelefonon is könnyen feldolgozható módon kellett azokat elkészíteni, legyen szó akár az elektronikus ügyviteli folyamat oktatásáról vagy a műszaki ismeretek átadásáról. Szinte minden megkérdezett célcsoporttag tisztában volt az online kommunikáció előnyei közül a gyors, praktikus és kényelmes elérhetőségről, azonban nem ismertek olyan szakmai jellegű, magyar nyelvű weboldalt, amelyet munkájukhoz hatékonyan tudnának használni.
    A kutatás alapján figyelembe véve a brainstorming során felvetett és kidolgozott javaslatokat és módosító indítványokat, a szakmai módszertani kiadványban kifejtett megoldási javaslatnak tartalmaznia kellett a tabletek helyett az újabb, nagyobb kijelzőjű okostelefonokra telepíthető alkalmazások, on-line felületek használatának bemutatását, és a kiemelten a 45-50 év feletti korosztály ill. a szakmunkások részére elkészítendő oktatási segédanyagok leírását ezen online felületek rutinszerű használatára.

    A regisztrált villanyszerelők napi munkájuk során kapcsolatban állnak a közműszolgáltatók hálózati engedélyeseivel, akik fejlett ügyfélszolgálati és elektromos kommunikációs felületeket fejlesztettek a projekt megvalósításával párhuzamosan, az ügyintézés hatékonyságának és sebességének növelése érdekében. Ugyanakkor a fejlesztett ügyfélszolgálati, elektronikus ügyintézési megoldásokból fakadó előnyöket a projekt kezdetén sem a lakosság, sem a rendszerüzemeltetők nem élvezhették a villanyszerelők passzivitása, idegenkedése, tudás- és kompetenciahiánya miatt. A folyamat három szereplős: a lakosság, mint energiafelhasználó; a regisztrált villanyszerelő, mint munkavégző; és az energiaszolgáltatókon átívelő adminisztratív ügyintézési folyamatok kezelője, koordinátora a villanyszerelő. Ez a folyamat- és kompetenciafejlesztés a lakosság részére jelentős anyagi és időbeli nyereséget hoz a gyorsabb és hatékonyabb ügyintézési eljárások miatt.
    Szükségesé vált tehát a projekt keretében a regisztrált villanyszerelők munkájához szükséges naprakész információk (műszaki, technológiai és szabványismeretek) digitális formában történő újragondolása és a lehetséges elektronikus csatornák felmérése, újratervezése és kiépítése. A MEE VET GINOP-5.3.5 projektje célul tűzte ki, hogy a villanyszerelőket megtanítsa a korszerű elektronikus ügyintézési módszerek és eszközök használatára online oktatási módszertan alkalmazásával, mivel naprakész információt a leghatékonyabb digitális úton biztosítani a villanyszerelők részére.

    További jellemző kockázat a villanyszerelői szakma művelőinek egyre növekvő átlagéletkora, egyre nehezebb megfelelő referenciákkal rendelkező, képzett villamos szakembert találni. Az idősebb villanyszerelők nehézkesen használják az internetet, okos eszközöket, inkább ragaszkodtak a papír alapú ügyintézéshez. Alig használják az elektronikus nyomtatványokat és az elektronikus folyamatokat. A közüzemi szolgáltatóknál fejlesztett korszerű, elektronikus ügyintézési módszereket szinte alig használják, ragaszkodtak a személyes ügyfélszolgálati, papír alapú rendszerhez, amellyel a produktív munkától vonják el az időt, és nem tudták az elvárásoknak megfelelően gyorsítani a munkafolyamatokat.
    A projekt keretében ezen a szemléleten változtatni kellett, megmutatva és megtanítva a kiváló szakembereket a modern eszközök használatára, a produktív villanyszerelői kapacitás minél nagyobb arányú felszabadítása, az ügyintézési idő csökkentése és az ügyfélelégedettség növelése érdekében.

    A GINOP-5.3.5 projekt keretében az alábbi szakmai tevékenység valósult meg:

    2020. március folyamán kérdőíves kutatásra került sor a regisztrált szerelők körében. A kutatás célja a regisztrált villanyszerelők elektronikus ügyintézési szokásainak és az informatikai eszközök használatának felmérése volt. A kérdőívet 202 szerelő töltötte ki papír alapon és további 605 válaszolt online módon. Összeségében látható volt, hogy életkortól függetlenül a regisztrált villanyszerelők több mint 95%-a nyitott az elektronikus felületen történő kommunikációra.
    Az alapadatokból kiderült, hogy elsősorban az 50 év feletti korosztály, illetve a szakmunkás végzettséggel rendelkezők nem rendelkeznek olyan szintű informatikai alap tudással amire biztonságosan lehetne építeni az elektronikus ügyviteli folyamatokat, ezért idegenkednek az elektronikus eszközök használatától és nem bíznak ezen folyamatok előnyeiben, a regisztrált villanyszerelők döntő többsége még mindig papír alapon rögzíti a helyszíni igényfelmérést. Nyitottak azonban a munkafolyamataikat könnyitő, egyszerűen és gyorsan átlátható applikációk használatára, és azok megtanulására, amennyiben középtávon ezzel munkájuk hatékonyságát, és ezzel bevételeik mértékét is növelni tudják. A kutatásból, és a kapcsolódó brainstorming során arra derült ki, hogy a pilot képzési tananyagot mind offline, mind online tananyag formájában el kell készíteni, és hozzáférhetővé kell tenni. A tananyagoknak rövidnek, érthetőnek és egyszerűnek kell lennie. Legyen szó akár az elektronikus ügyviteli folyamat oktatásáról vagy a műszaki ismeretek átadásáról.
    A megoldási javaslatnak mindenképpen tartalmaznia kellett az újabb, nagyobb méretű okostelefonokra telepíthető alkalmazások használatát, és a kiemelten 45-50 év feletti korosztály ill. a szakmunkás végzettségűek képzését az online felületek rutinszerű használatára.

    A fenti kutatás, brainstorming alapján a projekt keretében megtörtént:

    •    on-line tananyag kifejlesztése, az oktatási módszertanok kidolgozása, pilot csoport oktatása
    •    on-line oktatási felület kialakítása, oktatási anyagok elérhetővé tétele a célcsoport-tagok számára
    •    a célcsoport felé az ismeretek átadása a stúdióban elkészített videófelvételeken keresztül
    •    az oktatási anyagok kikerültek a projekt honlapjára: https://www.meevet.hu/tartalom/projektek
    •    informatikai rendszer átalakítása, adatbázis megoszthatóvá tétele az engedélyesekkel (E.ON)
    •    megújuló kommunikációs felület kialakítása az ügyvitel és műszaki ismeretek átadásához
    •    120 fős kompetenciafelméréshez tartozó szakmai módszertani tanulmány elkészítése

    Az elhúzódó járványügyi veszélyhelyzet miatt az oktatási módszertant úgy kellett kialakítani, hogy  a képzést minimális személyes érintkezéssel, tantermi, csoportos képzési alkalmak nélkül digitális-távoktatási képzéssel is meg lehessen valósítani, figyelembe véve az 50 év feletti célcsoporttagok veszélyeztetettségét. A pandémia kockázatainak csökkenésével újra a jelenléti képzési alkalmak, a személyes kapcsolatok és az azonnali visszajelzések lehetősége került előtérbe. A fenti célok megvalósítása érdekében megtörtént a tervezett okostelefonok és stúdióeszközök beszerzése, amely lehetőséget adott a digitális tananyag elkészítésére, és a célcsoporttal történő valós idejű digitális kapcsolattartásra is. Az online képzést sikeresen elvégző, és a digitális felületek használatának gyakorlati ismereteiről sikeresen számot adó regisztrált villanyszerelők digitális ügyintézői minősítést kaptak, amelyet követően a továbbfejlesztett online ügyviteli rendszerek használatával kapcsolatos ismeretekről a szokásos továbbképzési alkalmakhoz kapcsolódóan tudnak számot adni.

    A projekt eredményeinek köszönhetően a regisztrált villanyszerelői létszám az EON bekapcsoljuk.hu rendszerében több, mint kétszeresére növekedett. Az eredményekről, a projekt keretében kifejlesztett online oktatási anyagok elérhetőségéről, az online ügyintézői minősítés előnyeiről és elérésének módjáról a projekt által érintett két régióban a regisztrált villanyszerelőket hírlevélben értesítették.
    További feladat és célkitűzés, hogy a projekt által érintett két régión felül az ország egész területén elérhetővé tegyék a projekt során elért eredményeket, és az ott működő (egyébként átalakulás alatt álló) elosztói engedélyes szolgáltatókat is bevonják a digitális ügyintézési megoldások elterjesztésébe, további oktatási segédanyagok rendelkezésre bocsátásával a projekt eredményeinek országos szintre történő kiterjesztésével.

  • Elektroinstallateur 2022/6-7.
    2022-05-27
    kinyit

    Június-júliusi lapszámunk tartalomjegyzéke itt megtekinthető 

    Június 8-án jelent meg lapunk 2022/6-7. száma.
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2022_6-7_tart_h_1202

  • Elektroinstallateur 2022/5.
    2022-05-10
    kinyit

    Májusi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    Május 10-én jelent meg lapunk 2022/5. száma.
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2022_5_tart_h_1202

  • Megbízható címkék a hibamentes adatközponti beavatkozásokhoz
    2022-05-10
    kinyit

    Gyorsan felismerheti a hardvert a gyors és hibamentes kábel-, lemez-, panel-, állvány-, router-, kapcsoló- és kiszolgáló-beavatkozásokhoz.

    Felismerés. Helyreállítás. Megoldás.b1_3_300

    Gyorsan felismerheti a megfelelő hardvert a gyors és hibamentes adatközpont-beavatkozásokhoz. Támaszkodjon ipari minőségű címkéinkre, amelyek jól olvashatók maradnak, és bármilyen kábelhez, lemezhez, panelhez, állványhoz, routerhez, kapcsolóhoz és kiszolgálóhoz odatapadnak.

    • Mindig gyors újracsatlakozás: gyorsan csatlakoztathatja a kábeleket a megfelelő portokhoz megbízható címkékkel, amelyek jól tapadnak és jól olvashatók
    • Teljes ellenőrzés: nyomtasson bármilyen címkét az adatközpontban vagy máshol, amikor szüksége van rá
    • Gyors támogatás és minőségi szolgáltatás: szerezzen be globálisan elérhető terméket dedikált helyi szolgáltatással és műszaki támogatással

    Fedezze fel dedikált adatközpont-azonosítási megoldásainkat!

    Azonnal felismerhet minden kábelt, szervert és alkatrészt

    b2_3_300A digitalizáció számos iparágban gyorsul, és ezzel az adatközpontok kapacitása is lépést tart. A biztonság, a sebesség és a kapacitás iránti egyre növekvő igények bővítést, modernizációt, áthelyezést, nagyobb kiszolgáló- és routerport-sűrűséget és változó paneleket eredményeznek.
    Mindezekhez rugalmas azonosítási megoldások szükségesek, amelyek támogatják az adatközpontok rendkívül hatékony szakembereit munkájuk gyors elvégzésében.
    Ez az útmutató átfogó áttekintést ad a Brady által az adatközpontok területén tevékenykedő ügyfeleknek kínált azonosító megoldásokról. Örömmel állunk az Önökkel való szoros együttműködés elé is.

    Kérje ingyenes adatközpont-azonosító útmutatónkat!

    BRADY Magyarország
    central_europe@bradycorp.com
    www.brady.hu

  • 2022/6-7., júniusban megjelent lapszámunkból
    2022-05-06
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Szigetelési ellenállás mérése
    lapunkbol_1_268Cikkünkben a szigetelési ellenállás mérésével, a szigetelésvizsgálat – egyébként is vitatott – témájával egy olvasói levélre válaszolva foglalkozunk.
    Kérdés: Egy gyártó cég szigetelési ellenállás mérőműszerének ismertetőjében azt állítja, hogy a műszer előteszt funkcióban el tudja végezni a szigetelési ellenállás előzetes vizsgálatát. A kérdés, hogy ezzel a növekvő feszültségű vizsgálattal pontosan mit és hogyan ellenőriz? Ha a mért érték például 250 V-nál a határérték alatt van, akkor a mérés megszakad? Pedig 500 V-nál sem lehet az érték jobb. A 250 V-nak ki is kell kapcsolnia az érzékeny eszközöket, vagy csak lekapcsolja az érzékeny berendezésről a feszültséget? Esetleg az érzékeny berendezések jelenlétét ismeri fel? E funkció nélküli egyszerű mérőeszközzel is elvégezhető lenne ugyanez a két mérés? Elképzelhető, hogy egyszer 250 V-tal, majd jó mért érték esetén 500 V-tal mérünk, hogy hasonló eredményt kapjunk? Mindig bizonytalan, hogy mely készülék, illetve villamos szerkezet bírja ki ténylegesen az 500 V-ot. Hogy néz ki ez a fűtésszabályozásnál, a szelektív megszakítónál és főleg az okos fogyasztásmérőnél? Ezt a berendezést 500 V-os mérésre tervezték? Jó lenne, ha önök létrehoznának egy kis listát a problémás villamos szerkezetekről. Az én szemszögemből például a “B” típusú áram-védőkapcsoló egy ilyen készülék. Mindezekre a kérdésekre ad választ a 2022/6-7. számunkban megjelenő írás. 

    ▪ Murvai István: Biztonságos villamos berendezések tervezése, létesítése és üzemeltetése
    lapunkbol_2_250_57A villamos berendezések biztonságos használatának műszaki feltételeinek biztosításához a létesítésben és az üzemeltetésben a szakképzettségen kívül szakmai felelősségtudat és átfogó villamosipari műszaki ismeretek is szükségesek. A bevezetőben meghatározott alapvető célkitűzés szükségessé teszi a mindennapokban gyakorolt villamosipari műszaki területen felül az ezen tevékenységi körbe nem tartozó, kapcsolódó villamos tervezési, kivitelezési és üzemviteli munkák és ezek követelményeinek ismeretét is. Mindez kizárólag a szabványok, a szabványváltozások, a hatályos jogszabályok és a műszaki irányelvek, valamint a villamos szerkezetek és a gyártmányok széleskörű ismeretének birtokában valósulhat meg. A villamos berendezések biztonságos használatának műszaki feltételeinek biztosításához a létesítésben és az üzemeltetésben a szakképzettségen kívül szakmai felelősségtudat és átfogó villamosipari műszaki ismeretek is szükségesek. Ennek részleteit és az elvégzendő feladatokat ismerteti a 2022/6-7. számunkban megjelenő írás.

    ▪ Peter Respondek: Buszrendszerek és elektromágneses összeférhetőség (EMC) az épületvillamosság területén (I.)
    lapunkbol_3_250_58Aligha van még egy olyan iparág, amely olyan változásoknak van kitéve, mint a villanyszerelés. A változások gyors üteme miatt a tervezőknek és a kivitelezőknek előrelátóan kell cselekedniük, akár olyan eszközök integrálására is gondolva, amelyek ma még nem is léteznek. Összehasonlítva a lakóépületek néhány évvel ezelőtti villanyszerelését a mai követelményekkel, jelentős változás tapasztalható. Míg korábban elég volt a fogyasztóknak egyszerűen be- vagy kikapcsolniuk a világítást (1. ábra), és megfelelő tápellátást biztosítani, ma már további funkciók, mint pl. kijelzés, jelentés, monitoring; üzemeltetés, ellenőrzés, szabályozás, biztonság; energia- és időgazdálkodás; kommunikáció az interneten keresztül az elvárások, és a szolgáltatók nyújtják is ezeket. A lakó- és ipari épületek üzemeltetésével szembeni egyre növekvő követelményekkel együtt a biztonsági követelmények is egyre növekedni fognak. Az építésre vonatkozó rendeletek, egyéb építési előírások (pl. szabályzatok,) szabványok mind a villámvédelemre, mind a túlfeszültség-védelemre és az elektromágneses összeférhetőségre is betartandó előírásokat írnak elő. Ezek tehát az épületelektrotechnika követelményei és feladatai annak érdekében, hogy az üzemek, rendszerek és eszközök interferencia nélkül működhessenek az adott környezetben. Ennek részleteit világítja meg a 2022/6-7. számunkban induló cikksorozat.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Egy felújítás utáni berendezés veszélyes hiányosságokkal
    lapunkbol_1_353Egy lakás/épület villamos rendszerének felújítása során számos probléma, akár veszélyt okozó helyzet is előfordulhat. Cikkünkben egy olvasói levélre válaszolva egy konkrét esetet vizsgálunk meg.
    Kérdés: Miután a hozzátartozók által bérelt lakásukban (lakóházban) a felújítási munkákat – beleértve az villamosenergia-elosztás felújítását – elvégezték, rokonunk kérésére a felújítást többek között az elosztószekrényt is megnéztem (ábra). Sajnos rá kellett jönnöm, hogy a kábelek egy része kötőelemekkel meg van hosszabbítva és az áram-védőkapcsoló (RCD) nincs bekötve, ami véleményem szerint komoly biztonsági problémát jelent a lakásban élők számára. Ráadásul a rendszer felújítása után nem végezték el az MSZ HD 60364-6 szabvány szerinti vizsgálatokat. A rendszer szakszerű vizsgálatára és a hibák feltárása és kijavítása irányuló, a kezelő szövetkezethez intézett kérések válasz nélkül maradtak. Most – egy megfelelő tesztkészülékkel – magam teszteltem a rendszert, hogy bizonyítékot tudjak szolgáltatni a rendszer hibás voltára. Sajnos a hiányosságok azonnali orvoslásának sürgőssége nem nyilvánvaló, és valószínűleg csak egy-két hónap múlva kerül sor a rendszer ellenőrzésére. A tulajdonos szerint nincs veszély, és a hibákról már értesítették. Én azonban másképp látom. Kérdés, hogy üzemeltethető-e egyáltalán így a rendszer? Nem kellene a rendszert a kivitelezés befejezése után ellenőrizni? Mit tehetek, ha a tulajdonos nem tesz eleget a hibák ellenőrzésére és kijavítására vonatkozó kéréseimnek?
    Mindezekre a kérdésekre ad választ a 2022/6-7. számunkban megjelenő írás.

    ▪ Dr. Csanádi Károly: Szakmagyakorlási jogosultsági változások 2022-ben
    lapunkbol_2_250_56Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet módosításait tartalmazza a 618/2021. (XI. 8.) Korm. rendelet, amelynek rendelkezései 2022. április hónap 1. napján hatályba léptek. A jogszabályban 16 helyen történt változás és megújított tartalommal jelent meg az 1. számú melléklet. A 2022/6-7. számunkban megjelenő cikk terjedelmi okokból csak az érdemi változásokat tartalmazza a vonatkozó jogszabályhelyre utalással – figyelemfelhívás céljából –, de segítségével azonosíthatók az ingyenesen elérhető Nemzeti Jogszabálytárban (https://njt.hu) már átvezetett módosítások. A több oldalnyi 1. számú melléklet sem szerepel a cikkben, csak a Jogszabálytár elektronikus felületén tekinthető meg, szintén terjedelmi okokból.

    ▪ Véghely Tamás Most már értem a napenergiát (XXVII.)
    lapunkbol_3_250_57A fény–elektromos energia-átalakítás lehetőségét, 1837-ben, elsőként Edmond Becquerel tárta fel a tudomány számára. Akkor indult el az a folyamat, amely mára – a később bekapcsolódó kutatók tízezreinek munkája nyomán – világméretű napelem iparrá vált, és amely teljes kiteljesedését még korántsem érte el. A III. generációs napelemek csoportjába tartoznak a QD, nano-, a grafén, fullerén, perovskit szerkezetek. A II. csoport egyes elemeinek (főleg s DYE, DSC, DSSC stb.) ismertetése során is érződött, hogy bizonyos megnevezések, fogalmak erősen hasonlítanak, szinte „redundánsan” átfedik egymást. Az átfedéseket, netán téves értelmezéseket igyekszünk felfedni és tisztázni. Ha a „napelem mezőnyben” jobban kialakulnak a vezértípusok, akkor feltehetően ez a jelenség csökken, megszűnik. A cikksorozaton belüli mini sorozat 2022/6-7. számunkban megjelenő utolsó részében a III. generációs napelemek bemutatása és a téma összefoglalása következik.

  • Megjelent az OTSZ második módosítása
    2022-05-04
    kinyit

    A módosító rendeletet a Magyar Közlöny 2022. április 14-i 66. száma tartalmazza, és a kihirdetését követő 60. napon, azaz 2022. június 13-án lép hatályba. A honlapunkon olvasható cikkben az OTSZ eredeti fejezet és § számozása (tehát nem a módosító rendelet § számozása) alapján a villamos szakmához kapcsolódó részeket, valamint a villamos biztonsági felülvizsgálókat érintő változásokat vesszük sorra. 

    A változásokat kék színnel írva adjuk meg.  Az általános tűzvédelmi jellegű változásoknak (pl. kiürítés, épületszerkezeti előírások stb.) csak a hivatkozását adjuk meg.

    A cikk végén szereplő linken az anyag letölthető formában is megtalálható.

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_1_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_2_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_3_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_4_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_5_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_6_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_7_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_8_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_9_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_10_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_11_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_12_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_13_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_14_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_15_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_16_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_17_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_18_900_1273

    jogszabalyfigyelo__otsz__2022.05.02_19_900_1273

     LETÖLTÉS PDF-BEN

  • Mesterséges intelligencia alapú digitális iker a világítási infrastruktúra számára
    2022-04-19
    kinyit

    2021. június 1.-én indult az „AI powered Digital twin for lighting infrastructure in the context of front-end Industry 4.0” elnevezésű ECSEL projekt az EU Horizont 2020 keretprogram költségvetéséből 8 európai ország részvételével.

    ai_650_01A konzorcium 25 tagja között kiváló európai egyetemek és kutatóintézetek (BME, TU Darmstadt, TU Eindhoven, TU Delft, University of Padova) MCL), lámpatest és LED driver gyártó cégek (pl. Signify, Tridonic HungaroLux, Eccelectro), LED és félvezető gyártók (LumiLEDs, Infineon), autóipari szereplők (BMW, HELLA), tervezők és felhasználók (pl. IngeLux, PI-Lighting, MEDs, FAKT Hungária, Citeos), akkreditál vizsgálólaboratórium (LightingLab) és műszergyártó (GL Optics), valamint modellezésben is szimulációkban jártas cégek (pl. Simscale) szerepelnek.

    A magyar résztvevők alkotta nemzeti konzorcium a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetésével, a FAKT Hungária Kft., a HUNGARO LUX LIGHT Kft. és a LightingLab Kalibrálólaboratórium Kft. részvételével az “ECSEL közös EU-s programba való bekapcsolódás támogatása (2019-2.1.3-NEMZ_ECSEL)” pályázati felhívás 3. körében összesen 344 846 683 Ft nemzeti támogatást nyert a projekt megvalósítására.

    Az AI-TWILIGHT projekt (ai-twilight.eu) célja kettős. Egyrészt a korábbi Delphi4LED H2020 ECSEL projekt (2016-2019, www.delphiLED.org) eredményeinek a gyakorlatban való szélesebb elterjedését tűzte ki célul: azt, hogy a LED alapú világítótestek tervezésében terjedjen el a LED tokok ún. multi-domain kompakt modelljein alapuló, teljesen digitalizált (számítógépesített) termékfejlesztési munkafolyamat. Ehhez az szükséges, hogy ezen LED modellek - az Ipar 4.0 szóhasználatában: digitális ikrek - széles körben hozzáférhetőek legyenek, a LED gyártók e modelleket gyorsan végrehajtható LED mérések adatai alapján hatékonyan elő tudják állítani, az ilyen modellek, mint ún. elektronikus LED adatlapok, kiválthassák a hagyományos adatlapokat.
    A projekt másik célkitűzése, hogy ezen LED modellek legyenek alkalmasak arra, hogy az aktuális működés mellett a LED-ek öregedését is leírják, segítségükkel akár üzem közben is előre lehessen jelezni egy világítótest még hátralévő várható élettartamát. A LED élettartam predikció számára szükséges hosszú drága tesztek kiváltása érdekében a projekt a mesterséges intelligencia (AI) módszereit tervezi alkalmazni a klasszikus élettartam testeknél rövidebb, részleges adatokat szolgáló, illetve terepi mérések adatsorai alapján. Ezen kiberfizikai elvek mentén is létrehozott, élettartam predikcióval kiegészített, a világítótestekbe ágyazott modellek fő alkalmazása a nagy, illetve biztonságkritikus világítási infrastruktúrák esetében az előrejelzésen alapuló karbantartás (predictive maintenance) támogatása, pl. autóipari, üvegházi, nagy irodai vagy közvilágítási alkalmazásokban. Az AI és a világítástechnika összefonódását tükrözi a projekt címe is (AI powered digital TWIn for LIGHTing infrastructure in the context of front-end Industry 4.0).
    A magyar nemzeti konzorcium (ai-twilight.eu/consortium/consortium-hungary)  különlegessége abban rejlik, hogy az akadémiai szféra, a világítótest gyártó partner, az akkreditált laboratórium és a felhasználó is jelen van egy nemzeten belül, és szakmai egységet alkot.
    A projekt első évében a modellezés és szimulációk, valamint a projekt során végrehajtandó mérési módszerek és sorozatok kidolgozása és realizálása volt a fő feladat.

    A COVID világjárvány miatt a projekt első évében a 25 résztvevő szervezet még az online térben tartotta a kapcsolatot, 2022 nyarán azonban a brüsszeli beszámoló értekezlet mellett már személyes jelenléttel kerül megtartásra az őszre tervezett konzorciumi értekezlet is.
    A magyar konzorcium szakmai sikerrel zárta a projekt első évét, és kezdte meg a második évre ütemezett feladatokat.

    Az AI-TWILIGHT projekt Magyarországon az Európai Unió H2020-as keretprogramja ECSEL Közös Kezdeményezése és a Nemzeti Kutatási és Innovációs Alap társfinanszírozásával valósul meg a H2020 ECSEL RIA 101007319 sz. és a 2019-2.1.3-NEMZ_ECSEL-2021-00008 sz. támogatási szerződések keretén belül.lgk_650

  • Tervezés. Előnézet. Nyomtatás. Mindez a telefonjáról, a vadonatúj M211 címkenyomtatóval
    2022-04-11
    kinyit

    A Brady Corporation új M211 címkenyomtatója egy könnyű, robusztus és hordozható készülék, amely kábelek és részegységek azonosításához előre méretezett és folytonos címkékre is képes nyomtatni. Akár komplex címkék is készíthetők vele, amelyek a telefonról megtervezhetők, megtekinthetők és kinyomtathatók.

    Címkézzen a telefonjával
    b1_250Az új M211 címkenyomtató bármilyen övre könnyedén felcsíptethető. Bluetooth segítségével zökkenőmentesen csatlakoztatható okostelefonhoz, amelyről a Brady Express Labels alkalmazással vezérelhető. Az alkalmazással gyorsan tervezhetők, megtekinthetők és nyomtathatók címkék, és akár táblázatokból is integrálhatók adatok. Ma egyetlen más telefonos címkenyomtató sem rendelkezik az M211 címketervezési képességeivel. A tervek elmenthetők és megoszthatók a kollégákkal, a helyszínen vagy az irodában is. 

    Videó megtekintése >>

    Tesztelt minőségi címkék
    b2_250A belépőszintű hordozható címkenyomtatók között egyedinek tekinthető az M211 képessége, hogy folytonos és előre méretezett címkékre is képes nyomtatni. A Brady 90+ különböző címkekazettát kínál az M211 felhasználóinak. Ezek között általános és speciális, az adott alkalmazásban nagy megbízhatóságra tervezett címkék is vannak. A Brady műszaki adatlapjain megtalálhatók a címketesztek eredményei, amelyek során a különböző típusú sík és ívelt felületekhez való tapadást, valamint a nyomat párának, horzsolásnak, hőnek, hidegnek, időjárásnak és más hatásoknak való ellenállását értékelték. 

    Ellenálló és könnyen használható
    Az új M211 címkenyomtató akár 300 címkét is képes kinyomtatni egyetlen akkumulátortöltéssel. Mindezt úgy, hogy az extrém hordhatóság érdekében csak 0,5 kg súlyú és kompakt kialakítású. Ugyanakkor az M211 egy strapabíró készülék. A tesztek azt mutatják, hogy ez a kis nyomtató kibírja az 1,8 méterről való leesést, a 110 kg-os b3_250összezúzást és a katonai specifikációknak megfelelő ütéseket. Amellett, hogy szinte minden munkakörülményt túlél, az M211 a fogyóanyag gyors helyszíni cseréjét biztosító behelyez-rögzít-nyomtat címkekazettákkal működik. 

    A M211 nyomtató megismerése >>

    Címkekészítés egy koppintásnyira
    Váltson mobil használatra, és érjen el több beállítást az Express Labels alkalmazással. Amikor az Express Labels mobilalkalmazást használja egy egyszerű, ugyanakkor intuitív szoftvert használ. Kézmozdulatokon alapuló érintőképernyős technológiája optimalizálja a címkekészítést, és gyorsabbá és pontosabbá teszi az objektumok átméretezését és beállítását. A natív billentyűzet természetessé teszi a gépelést, így a feladat gyorsan elvégezhető. Igény szerint és bárhol elérhető, a telephelyen vagy attól távol is.

    Fedezze fel az Express Labels további lehetőségeit

    W.H. Brady nv Mo-i KKK
    2040 Budaörs, Magyarország
    Liget u. 3/2
    Tel: +36 23 500 275
    E-mail: Central_Europe@bradycorp.com
    www.brady.hu

  • 2022/5., májusban megjelent lapszámunkból
    2022-04-07
    kinyit

    ▪ Murvai István: Bevásárolóközpontok jellemző villamos tervezési, létesítési hiányosságai
    1_250A bevásárlóközpontok, kereskedelmi létesítmények műszaki átadás-átvételi előkészítő eljárása és használatbavételi eljárásának megkezdése előtti önellenőrzéses vizsgálatok – a műszaki vezetés és ellenőrzés folyamatos munkája ellenére – gyakran tárnak fel műszaki biztonsági hiányosságokat. Ezeket az önellenőrzéseket az új létesítmények kivitelezése során általában nem a létesítés előkészítési munkáinak, majd a villamos és épületgépészeti rendszerek létesítésével egy időben végzett tevékenységek részeként, hanem a befejezéshez közeli műszaki állapotban kezdik meg. Ezért az előirányzott használatbavételi eljárás dátumának közelsége miatt sok esetben nem áll rendelkezésre az alapos műszaki vizsgálathoz szükséges idő. Az önellenőrzés ugyan tár fel hiányosságokat, de sem a hibafeltárás, sem a hiányosságok megszüntetése nem teljes körű. A májusi számunkban megjelenő cikk a leggyakoribb tervezési és létesítési hibákra hívja fel a figyelmet.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: „Dirty Power”, avagy a LED hálózatszennyezése
    2_250A környezetvédelem szükségessége ma már széles körben elismert. Ennek megfelelően az energiatakarékosság és a légkörbe kerülő széndioxid (CO2) kibocsátás csökkentése kiemelt programmá vált mind a magán, mind a vállalati szféra számára. Az állami finanszírozási programok által támogatott környezetbarát magatartási mód hatására a fogyasztók egyre inkább hajlandóak befektetni energiatakarékos termékekbe. A világítástechnika az a szakterület, ahol az energiatakarékosság egyszerűen és olcsón megvalósítható. Végül is a LED-ek (Light Emitting Diode) körülbelül 80...85% energiát takarítanak meg a hagyományos izzólámpákhoz képest. Míg az izzólámpák tisztán ohmos fogyasztók, a LED-lámpák elektronikus kapcsolóüzemű tápegységeket tartalmaznak, nemlineáris fogyasztók! Ezért egy másik szempontra is figyelemmel kell lenni: a hálózatszennyezésre. A májusi számunkban megjelenő írás a LED-ek által keltett hálózatszennyezés létrejöttét, hatásait és elkerülésének lehetőségeit ismerteti. 

    ▪ Csanádi Károly: Építőipari jogszabályváltozások 2022-ben
    3_327Az egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 788/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet tartalmazza azokat a változásokat, amelyek 2022-ben fokozatosan – januárban és júniusban – lépnek hatályba. A módosítások, szövegpontosítások „salátarendelet”-ben jelentek meg, amelynek az a jellemzője, hogy az említett kormányrendelet – egy rendeletben – több olyan Korm. rendelet egy-egy pontját módosította, amely kapcsolatos az építésüggyel. A salátarendeletek – más esetben a salátatörvények – nehezebben áttekinthetők, mint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt jogszabályok. A salátatörvény és a salátarendelet nem hivatalos kifejezés, de már átment a köztudatba. A májusi számunkban megjelenő cikk csak az építő- és szerelőipart közvetlenül érintő változásokat tartalmazza, a vonatkozó jogszabály megnevezésével, de az interneten ingyenesen elérhető és beazonosítható a módosításra került korábbi rendelkezés.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Rágcsálók behatolása az IP44 szintű külső behatások elleni védelem ellenére
    lapunkbol_1_250_59Kérdés: Egy mezőgazdasági üzemben – áramkimaradás esetére – a villamos rendszer vészhelyzeti áramellátására vagy szántóföldi üzemeltetéshez áramfejlesztőre van szükség. Az üzemeltető által választott eszköz egy teljesítményaggregátor, amely mindkét üzemmódra alkalmas, és a megfelelő tanúsítványokkal rendelkezik. A teljes készülék védettségi osztálya IP44-es. Ennek ellenére most külső egérbehatolás történt. Már a külső nyomok alapján is a készülék belsejébe rágcsáló behatolását feltételezték. A fedél kinyitásakor napvilágra került a sérülés mértéke: nedvesség, vizelet és széklet által szennyezett elektromos alkatrészek, korrodált fémrészek és a megrágott vezetékek. Nagy volt a méreg, hogy a rágcsálók az IP44 védettségi osztály és a minősítő vizsgálatok, tanúsítványok ellenére behatolhatnak egy villamos készülék belsejébe, és súlyos károkat okozhatnak. A védettség mértéke szerint 1 mm-nél nagyobb idegen testek nem tudnak áthatolni. Felfogható-e a védelmi osztály úgy, hogy az kizárólag a drót áthatolása és a veszélyes részek elérésére vonatkozik? De idegen test lehet egy olyan élőlény is, amelyet a dróttal ellentétben labirintustömítések nem akadályoznak?
    A májusi számunkban megjelenő írás ezekre a kérdésekre válaszolva is foglalkozik az IP védettséggel, amely a mezőgazdasági létesítményeknél kiemelt fontossággal bír.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (XXVI.)
    lapunkbol_2_250_55A cikksorozat előző részének végén felsoroltuk a napelemek generációit, a folytatásban egy-egy illusztratív ábrával, jelképesen mutatunk be variánsokat anélkül, hogy részletesen ismertetnénk azokat. Egy-két technológiai típust, azonban részletesen is bemutatunk, mert a jövő szempontjából – a kutatók többsége szerint – jelentősek. A fény–elektromos energia-átalakító egységek anyagainak és konstrukcióinak áttekintéséről szóló alsorozat harmadik, májusi számunkban megjelenő része példákat felsorakoztatva megkezdi a napelemek egyes generációinak és előállítási technológiáinak bemutatását.

    ▪ Lambert Miklós: Félvezetős sugárzók nem világítási célra (III.)
    lapunkbol_3_250_56A cikksorozat előző két része definiálta a félvezetős fénysugárzók azon tartományait, amelyek nem az emberi világítástechnikát szolgálják. A folytatás azokról a sugárzókról szól, amelyeket a földi élet alapjául szolgáló növényvilág nevelésében érdekelt technikáknál, a hortikultúrás növénytermesztésnél használnak. Ezek alapvető eszköze a LED, és ehhez a technológiához a gyártók speciális gyártmányok sorával állnak rendelkezésre. Áprilisi számunkban tehát a harmadik résszel, a kertészeti alkalmazásokkal tovább folytatódik a félvezetős sugárzók nem világítási célokra való felhasználásáról szóló cikksorozatunk.

  • Napelemes rendszerek ellenőrzése hőkamerás drónnal
    2022-04-07
    kinyit

    A Gershoj Energia magyar napelem rendszer kivitelező cég elindítja légi hőkamerás és elemző szolgáltatását!

    ge1_pr_1_h_250Ez a szolgáltatás napelem parkok működésének ellenőrzését és szakértői elemzését biztosítja drónos légi felvételek készítése által a napelem parkok tulajdonosainak, vagyonkezelőinek vagy üzemeltetőinek.
    A problémák precíz detektálásában növekedő drónflottánk segít, a saját engedéllyel rendelkező pilóták által üzemeltetett hőkamerás DJI M300 drónnal.
    Gyors támogatást tudunk nyújtani Bécs és Budapest közötti, központi elhelyezkedésünk miatt.
    „Fizikailag közel vagyunk jelenlegi és potenciális ügyfeleinkhez” – mondta Jan Gershoj, a Gershoj Energia tulajdonosa. „Tudjuk, hogy az egyetlen valódi kincs az idő, ezért a közelség már önmagában is nagy tőke. A hőképalkotáshoz és az elemzéshez való könnyű hozzáférésnek köszönhetően az ügyfelek itt Magyarországon minden eddiginél gyorsabban kezelhetik és oldhatják meg problémáikat.”

    ge_pr_2_h__250

    Tudjon meg többet ide kattintva!

    Rólunk
    A dán Jan Gershoj által 2009-ben alapított Gershoj Energia Tatán, Magyarországon található. A cég nagy tapasztalattal rendelkező villanyszerelőkkel, gépész- és villamosmérnökökkel dolgozik. Mindannyian elkötelezettek amellett, hogy zöld energián alapuló, versenyképes árú megoldásokat kínáljanak vállalatok és magánszemélyek számára.

    Kapcsolat

    Gershoj Energia Kft.
    www.GershojEnergia.com
    info@GershojEnergia.com
    HU - 2890, Tata, Ady Endre u.13.
    +36 (30) 894 6152

    (X)

  • Elektroinstallateur 2022/4.
    2022-04-05
    kinyit

    Áprilisi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    Április 12-én jelent meg lapunk 2022/4. száma.
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2022_4_tart_h_1202

  • Fotovillamos rendszerek. Vizsgálati, dokumentációs és karbantartási követelmények
    2022-03-23
    kinyit

    Megjelent az MSZ EN 62446-1:2022 Fotovillamos (PV-) rendszerek. Vizsgálati, dokumentációs és karbantartási követelmények. 1. rész magyar nyelvű egyesített változata. Azokat az információkat és dokumentációkat határozza meg, amelyeket át kell adni az ügyfélnek a hálózatra kapcsolt PV-rendszerek telepítését követően.

    pv1_2502022. március 1-jén megjelent magyar nyelvű szabvány leírja az elvárt üzembe helyezési vizsgálatokat, a szemrevételezési feltételeket és dokumentációkat, amelyekkel igazolható a rendszer biztonságos telepítése és helyes működése. Alkalmazható időszakos vizsgálatokhoz is.
    Olyan, hálózatra kapcsolt PV-rendszerekre vonatkozik, amelyek nem alkalmaznak energiatárolást (pl. akkumulátorokat) vagy hibrid rendszereket.

    További információ

  • 2022/4., áprilisban megjelent lapszámunkból
    2022-03-07
    kinyit

    ▪ Murvai István: A villamos berendezések létesítésének tervezői műszaki feladatai, a biztonsági követelmények teljesítése
    l_1_250A műszaki átadás-átvételi/használatbavételi eljárások tapasztalatai szerint sokszor hiányosan teljesítik a villamos berendezések biztonságos használatának követelményeit, ezért a biztonságos használat műszaki feltételeit hiányosan valósították meg. A villamos berendezés létesítésének és üzemvitelének alapszabálya, hogy azt úgy kell megtervezni, létesíteni, üzembe helyezni, üzemeltetni, átalakítani, javítani, rendszeresen karbantartani, üzemen kívül helyezni és megszüntetni, hogy az megfeleljen a műszaki biztonsági követelményeknek, valamint a környezetvédelmi, a tűzvédelmi, a katasztrófavédelmi és a munkavédelmi jogszabályokban előírtaknak. Más megfogalmazásban a létesített villamos berendezés az üzemszerű használata során bekövetkező esetleges meghibásodásoknál is mindenkor maradéktalanul teljesítse az élet-, a tűzvédelemnek, a vagyonvédelemnek, a testi épség megőrzésének és az egészségvédelemnek a követelményeit. Az április számunkban megjelenő írás a gondos tervezés, a többszörös tervellenőrzés fontosságára, hívja fel a figyelmet.

    ▪ Dr. Tóth Judit: A Magyar Elektrotechnikai Múzeum, mint emlék?
    l_2_250„A műveltség nem statikus állapot, amibe egyszer belekerül az ember és élete végéig abban leledzik. A műveltség folyamat, amelynek fenntartása állandó energiabefektetést igényel.” [Simonyi Károly]
    Simonyi Károly 1916. október 18-án született Egyházasfaluban egy 10 gyermekes szegényparaszt, földműves család hetedik gyermekeként. 10 éves koráig a falusi gyermekek életét élte. A falu plébánosa, kántortanítója – Kapuy Elek – ismerte fel kiváló képességeit és mindent megtett azért, hogy a gyerek továbbtanulhasson. Levelet írt a család már korábban Budapestre költözött, és ott jómódban élő ágához tartozó tagjának, Simonyi-Semadam Sándornak, kérvén, hogy vállalja a tehetséges fiú iskoláztatását, aki szívesen el is vállalta. Simonyi Károly az óbudai Árpád Reálgimnázium diákja lett. Másfél év elteltével Simonyi-Semadam Sándor lánya, Erzsébet és a lány férje Mayer Miksa (a Ganz Gyár mérnöke, Kandó Kálmán munkatársa) vette magához Simonyi Károlyt, majd Ernő bátyját is. Nekik nem volt gyermekük, így mindkettőjüket saját fiúkként nevelték, szeretettel vették körül. A mérnök adta kezükbe a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokat, amelynek lelkes megoldói lettek. Az áprilisi számunkban megjelenő írás Simonyi Károlynak, a kiemelkedő „tudós–tanítónak”, iskolateremtőnek állít emléket, számos régi felvétellel illusztrálva.

    ▪ Nagy Gábor: Fenntartható, hálózatba kapcsolt lakások és épületek
    l_3_250A Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság IEC/TC 23 Electrical accessories műszaki bizottságának feladata a villamos szerelési anyagokra és a kapcsolódó rendszerekre vonatkozó szabványok kidolgozása, váltakozó és egyenáramú, továbbá háztartási és hasonló célokra. (A „hasonló” kifejezés olyan helyeket foglal magában, mint az irodák, kereskedelmi és ipari létesítmények, kórházak, középületek stb.) Elsősorban a következő termékek és rendszerek tartoznak e bizottság és albizottságai alkalmazási területébe: adapterek, készülékcsatlakozók, önműködően visszakapcsoló készülékek, vezetékdobos hosszabbítók, vezetékcsatorna- és alagútcsatorna-rendszerek, túláramvédelmi megszakítók, csatlakozó eszközök, kontaktorok, kábelhosszabbító készletek, világítótestek csatlakoztatására szolgáló eszközök (DCL), áramütés elleni védőeszközök, villamos energiahatékonysági termékek, szerelési anyagok burkolatai, lakások és épületek elektronikai rendszerei (HBES – Home and Building Electronic Systems), épületautomatizálási és szabályozórendszerek (BACS), HBES-kapcsolók és kapcsolódó szerelési anyagok, csatlakozódugók, csatlakozóaljzatok, mechanikus és elektronikus kapcsolók. Nadine Bravais az IEC/TC 23 elnöke egy interjúban mesélt ennek az alapvető fontosságú műszaki bizottságnak a munkájáról és azokról a kihívásokról, amelyekkel az éghajlatváltozás egyre érezhetőbbé válása és a digitalizáció felgyorsulása kapcsán szembesül. Azt az interjút közöljük áprilisi lapszámunkban.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: A védővezető kialakítása ipari termelő üzemekben
    l_4_250A védővezetők kialakításáról már többször esett szó. Ezúttal egy konkrét eset – egy ipari termelő üzem – kapcsán, olvasói levélre válaszolva foglalkozunk a témával.
    Kérdés: Egy ipari termelő üzemről van szó, ahol esetenként számos elágazást indító helyszíni kapcsolószekrények, hajtásszekrények stb. vannak. Az ipari méreteket tekintve ez azt jelenti, hogy a központi kapcsolószekrénytől az egyes objektumokig terjedő olyan távolságokról és kábelhosszakról beszélünk, amelyek legalább 100 méteresek, vagy esetleg hosszabbak is lehetnek. Gyártóként számos kérdéssel szembesülünk a vizsgálatok során. Hogyan kell ilyen körülmények között helyesen elvégezni a védővezető mérését? A gyártó mérlegelési jogkörén belül és a független kockázatértékelés keretein belül a védővezető folytonossági mérés esetleg akár el is hagyható? Ezekre a kérdésekre válaszolva foglalkozunk áprilisi számunkban a védővezető kialakításának témájával.

    ▪ Peter Respondek: Elektromágneses összeférhetőség (XI.)
    lapunkbol_2_250_54A cikksorozat eddigi tíz része megpróbálta megvilágítani az elektromágneses összeférhetőség területét. Az EMC azon részére szorítkozott, amely elsősorban a villamos szerelési technológiát érinti.
    Mivel azonban az elektromágneses összeférhetőség nagyon sokrétű, több területet érintő kérdés, nem lehet egyszerű feladat az elektromágneses kompatibilitás mélyreható kezelése. Inkább megpróbáltunk egy-egy rész szempontot ismertetni ennek a villamos jelenségnek széles spektrumából és a villamosan nem hozzáértők többségére vonatkozó következményeiből. A tény az, hogy az általános tájékozottság és a széleskörű ismeretek ezen a szakterületen még nem érhetők el. Ennek ellenére nem csak a gyártóknak kell megismerkedniük az EMC-vel, hanem a tervezőknek és a létesítőknek, a kivitelezőknek is foglalkozniuk kell az alkalmazott eszközök elektromágneses interferencia következményeivel, minden telepítéstípus esetén, beleértve az utólagos felszerelést és az átalakítást is. A cikksorozat áprilisi számunkban megjelenő befejező része rávilágít arra, hogy az EMC-vel jövőbe tekintően foglalkozni miért más, igényesebb, innovatívabb és szükségesebb.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (XXV.)
    lapunkbol_3_250_55A cikksorozat előző részében már megkezdtük a fény–elektromos energia-átalakító egységek anyagainak és konstrukcióinak áttekintését. Most folytatjuk a cikksorozaton belüli „mini” sorozatot. Az excitonok alaptípusai: Az exciton igen sokféle lehet, attól függően, hogy milyenek a kristály jellemzői, amelyekben létrejön. Hatással van rá a közeg dielektromos állandója és egyéb anyagi jellemzői, illetve a kristályszerkezete. Egyes esetekben a szilárdtest sávszerkezete több olyan energiaszintet is tartalmaz, amely az excitont alkotó elektron és lyuk számára számításba jöhet. Így egy adott anyagban többféle energiájú exciton is kialakulhat attól függően, hogy az azt alkotó részecskék melyik sávokban találhatók. A közeg dielektrikus jellemzői alapján két jellemző határesete ismert: a Frenkel-exciton és a Wannier–Mott-exciton. Cikksorozatunk áprilisi számunkban megjelenő részében folytatjuk „A fény–elektromos energia átalakító egységek anyagainak és konstrukcióinak áttekintése” című alsorozatot.

  • Elektroinstallateur 2022/3.
    2022-03-03
    kinyit

    Márciusi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    Március 8-án jelent meg lapunk 2022/3. száma.
    Néhány cikk rövide előzetese ITT olvasható.

    ei_2022_3_tart_h_1128_01

  • 2022/3., márciusban megjelent lapszámunkból
    2022-02-11
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Egyenpotenciálra-hozás (EPH)

    lapunkbol_1_250_58Kérdések: Mindig egy pálcikaember két keze között nézzük az érinthető potenciált. De senki nem kérdezte még meg, hogy az emberke keze és lába között mekkora az érinthető potenciál? Én is sokat vagyok otthon mezítláb, már többször elképzeltem, mi lenne, ha a hűtő oldalán megjelenne a veszélyes potenciál, én meg a földön állok? Az ugye 115 V feszültség. Ezen nem segít a helyi kiegészítő védőösszekötés. Erre mi a megoldás? (Vegyek fel papucsot?)
    Más oldalról nézve: az idegen fémszerkezet be van kötve az egyenpotenciálba, pl. nálunk az egyedileg állítható fűtésrendszer csövei. Zárlatkor az EPH biztosítja, hogy a hűtő és a fűtéscső közel azonos potenciálon legyen. De ki gondol arra, hogy a fűtéscsövön ki is viszem a 115 V-os potenciált a mellettem lévő szomszédok lakásának fűtéscsöveire. Mert Murphy törvénye alapján ilyenkor a gumitömítéses sajtolt csőkötések is összeérnek, tehát átvezetik a veszélyes potenciált. Így tehát a szomszédban én okozok veszélyes potenciálemelkedést (a cső és a betonpadló között)? Persze a 10 emeletes panelház betonvasalása valahol a földszinten be van kötve a fő földelőkapocsba, de ennek a hatásosságát tekintsük kétségesnek. Másrészt a panelépület szerelési technológiájától is függ, hogy a földszinti bekötés a 6. vagy a 10. emeleten mennyire érződik. Egy lakásban lévő zárlat az EPH-n át nyilván nem emeli meg az egész épület potenciálját 115 V-ra. Tehát marad a konyhai csempe földpotenciálon, közben a kéz és a láb között 115 V van...
    Ezekre a kérdésekre válaszolva foglalkozunk márciusi számunkban az egyenpontanciálra-hozás témájával.

    ▪ Lambert Miklós: Félvezetős sugárzók nem világítási célra (I.)
    lapunkbol_2_250_53A félvezető eszközök – az elektronika más területeihez hasonlóan – minden korábbi megoldásnál hatékonyabb sugárforrások alapelemeivé válnak. Anyagi világunkban az anyag részecskéi (atomjai, molekulái vagy ennél kisebb alkatelemei) fizikai hatásokra mozognak, energiájukat sok esetben sugárzás formájában adják le, vagy veszik fel. Az elektromágneses sugárzás egy szakasza a fénytartomány, amelyben fotonok szállítják az energiát. A fénytartománynak van egy látható része, a spektrum szélein emberi szem számára láthatatlan. A fény zömében a Nap sugárzásából származik, de művi úton is előállítható. Márciusi számunkban induló cikksorozatunk erről szól, amelyet félvezetős eszközökkel állítanak elő.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (XXIV.)
    lapunkbol_3_250_54A fény–elektromos energia átalakítás lehetőségét, 1837-ben, elsőként Edmond Becquerel tárta fel a tudomány számára. Akkor indult el az a folyamat, amely mára – a később bekapcsolódó kutatók tízezreinek munkája nyomán – világméretű napelem iparrá vált, és amely teljes kiteljesedését még korántsem érte el. Amióta a tudósok rájöttek arra, hogy a korábban feltárt Shockley–Queisser felső határnál (SQ limit) is nagyobb hatásfokot lehet elérni bizonyos trükkökkel (koncentrátorok, többszörös naprendszerek, hibridrendszerek, az élőlények és a technikai eszközök házasítása), azóta egyre nagyobb elvárások fogalmazódnak meg a napelemek energiahozamát illetően. Fontos ismerni, hogy a Shockley – Queisser felső határ csak a hagyományos, szilárdtest, egy-átmenetű P-N (single PN junction) cellákra vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy több átmenetes (multijunction vagy más konstrukciójú) napelemcellák esetében ez a határ lényegesen meghaladható, és akár 80% feletti érték is lehet. Ezt a – már-már irreális – elvárást nemcsak a tudományos versengés hajtja, de a világszerte egyre növekvő energiaigények is késztetést jelentenek. Cikksorozatunk márciusi számunkban megjelenő része „A fény–elektromos energia átalakító egységek anyagainak és konstrukcióinak áttekintése” címmel indít útjára egy cikksorozaton belüli alsorozatot.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Padlóösszefolyó-szivattyú zuhanytálca nélküli tusolóban

    lapunkbol_1_250_57Kérdés: Egy építkezési felvonulási épületben, a fürdőhelyiségben az épített zuhanyba padlóösszefolyó-szivattyút kell beépítenünk, amelynek működtető motorja 230 V váltakozó feszültségről van megtáplálva (1. ábra). A gyártó szerint az összefolyó szabványos kivitelű, fedele rozsdamentes acél. A fedél alatt van a szivattyú a nyitott vezetéki csatlakozási lehetőséggel. Beépíthető-e egy ilyen villamos készülék a zuhanyba?Válasz:Vizsgáljuk meg először a zuhanytálca nélküli tusolókban elhelyezett villamos berendezésekre vonatkozó szabványelőírásokat. A fürdőhelyiségekre vonatkozó szabvány napjainkban érvényes kiadása az „MSZ HD 60364-7-701: 2007 Kisfeszültségű villamos berendezések. 7-701. rész: Különleges berendezésekre vagy helyekre vonatkozó követelmények. Helyiségek fürdőkáddal vagy zuhannyal” szerinti létesítés hova történik, ezt kell először meghatározni. A kérdésre a vonatkozó szabványelőírások segítségével válaszol a márciusi számunkban megjelenő írás.

    ▪ Murvai István: Különböző rendeltetésű létesítmények villamos berendezésének létesítése során feltárt hiányosságok okai, következményei és ismétlődésük megelőzésének műszaki lehetőségei
    lapunkbol_2_250_52Minden létesítmény villamos berendezésének létesítése a villamos kivitelezési tervek készítésével veszi kezdetét. A villamos generáltervezőnek, a társ- és altervezőknek, az épületgépészeti villamos berendezéseket tervezőknek a kivitelezési dokumentáció minden munkarészét olyan léptékben és kidolgozottsági szinten kell elkészíteniük, amilyen mértékben az a megértéséhez, a kivitelezéshez, az építési-szerelési munka szakszerű elvégzéséhez, és az építőipari kivitelezés ellenőrzéséhez az szükséges. A kivitelezési dokumentáció tartalmi követelménye tekintetében figyelembe kell venni a Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara vonatkozó, szakmai követelményeket megállapító szabályzatait. A márciusi számunkban megjelenő cikk kitér – többek között – a jellemző tervezési hiányosságokra, azok következményeire, ismerteti a villamos műszaki vezetők feladatait, felsorolja a műszaki biztonsági dokumentációk jellemző hibáit, és tanácsot ad a feltárt hiányosságok ismétlődésének megelőzéséhez.

     

    ▪ Dr. Csanádi Károly: Építő- és szerelőipari vállalkozások kivitelezési kockázatai vállalkozók tapasztalatai alapján és a kárenyhítési lehetőségek
    lapunkbol_3_250_53A gazdasági és jogi tanácsadást igénybe vevő ügyfelek körében azonosítás nélkül a 2020/2021. években szóbeli tájékozódó felmérés során arra a kérdésre keresték a választ, hogy a kivitelező vállalkozók mely okokat tartották kockázatosnak az általuk végzett építési-szerelési munkák kivitelezése során, nemcsak a járvány időszakában, hanem azt megelőzően is. Így a visszaemlékezések a világjárványt megelőző időszakra is vonatkoztak. A válaszadók tapasztalataikat nem kategorizálták külön-külön a megrendelői és vállalkozói oldalra. Véleményüket részben saját vállalkozásuk tekintetében mondták el, részben az építkezés vagy szerelés egészére vonatkozott az észrevétel, de néhányan a fogyasztók kockázataira is kitértek. A vállalkozók véleménye szerint is a kockázatok kezelése nagyobb figyelmet kíván. A márciusi számunkban megjelenő cikk egy gyűjteményt tartalmaz az építőipari kivitelező vállalkozásoktól származó összesített kockázatokról, illetve a kockázatok csökkentésére irányuló lehetőségeket ismerteti.

  • Elektroinstallateur 2022/1-2.
    2022-01-31
    kinyit

    Január-februári lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    Február 1-én jelent meg lapunk 2022/1-2. száma.
    Néhány cikk rövide előzetese ITT olvasható.

    ei_2022_1-2_tart_h_1129

  • 2022/1-2., februárban megjelent lapszámunkból
    2022-01-11
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Potenciálkiegyenlítés számítása
    lapunkbol_1_250_55Ma már egyre inkább műanyag csővezetékek hozzák be az építményekbe a vizet, a gázt, viszik el a szennyvizet. Sőt a korábbi fémcsöveket egyre többször szakítják meg műanyag csövek, bekötések stb. Ennek következtében a gyakorlatban egyre többször kérdőjelezik meg a védelmi célú egyenpotenciálra-hozás hatékonyságát. A vita egyre-másra fellángol. Szükségesnek látszik egy mértékadó, számszerű értékelés – különösen a nedves helyiségek, fürdőszobák, konyhák áramütés elleni védelme szempontjából – a védő egyenpotenciálra-hozás hatékonyságának értékelésére. A 2022/1-2. számunkban megjelenő cikkben ezt a problémát konkrét számszerű példák segítségével kívánjuk illusztrálni.

    ▪ Déri Tamás: Írország fényei – Fényjáték a dublini állatkertben
    lapunkbol_2_250_51Ebben az évben a „Vad fények” kiállítás témája öt földrész legjellegzetesebb látnivalóinak a bemutatása, amelyre a dublini állatkert gyönyörű természeti környezetében került sor. Az eddigiektől eltérően a kiállított, selyembevonatú létesítmények, tárgyak és figurák (a továbbiakban ezeket összefoglaló néven lampionoknak nevezzük) kizárólag belső világítással rendelkeznek, a régebben használt fémhalogén és nátriumlámpás reflektorok teljesen kiszorultak a tervezői elképzelésekből. Az idei fényjátékot 60 kínai szakember készítette mintegy 80 000 munkaóra felhasználásával, Kínában. A munka a tervek elkészítésével kezdődött, amely alapján megtörtént az acélvázak hegesztése, amihez összesen 50 tonna acélt használtak fel. A kiállítás egyes részleteit mutatja be gazdagon illusztrálva a 2022/1-2. számunkban megjelenő írás.

    ▪ Peter Respondek: Elektromágneses összeférhetőség (IX.)
    lapunkbol_3_250_52Az iparban, a kereskedelemben, a kézműiparban és a háztartásokban egyre elterjedtebb a hálózati tápellátású villamos készülék mikroelektronikája és teljesítményelektronikája, alkalmazásuk fokozza a hálózati zavarokat. Milyen intézkedéseket tehet a szakember, és mely szabványok adnak irányértékeket? Az elosztóhálózatot üzemeltető szakemberek gyakran tapasztalják, hogy a mikroelektronika érzékeny a teljesítményelektronikai eszközök által kibocsátott zavaró hatásokra. Azonban éppen ezek a készülékek támasztanak lényegesen nagyobb követelményt a feszültségminőséggel szemben. A „CIGRE” (Conseil International des Grand Reseaux Electrices = Nemzetközi fórum a villamosenergia-termelés, -átvitel és -elosztás területén) jelentései évek óta csak megerősítik, hogy a jelenleg meglévő – és továbbra is növekedő – harmonikus feszültségtartalom már majdnem elérte a megengedhető tűréshatárt. Január-februári számunkban további részletekkel folytatódik az EMC-ről szóló cikksorozat. 

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Hiányos termékek CE-jelöléssel
    lapunkbol_1_250_54A közhiedelemmel ellentétben a CE-jelölés nem tanúsító jel, inkább termékútlevélként lehetne definiálni. A témával egy olvasói levél kapcsán foglalkozunk cikkünkben.
    Kérdés: Vásároltam 13 db süllyeszthető lefelé sugárzó (Downlight) lámpát, amelyeken gravírozott CE-jel található. Ezek közül kettő komoly hiányosságokat, hibákat mutat (lásd ábra). Hogyan lehetséges az, hogy ilyen CE-jelöléssel ellátott, hibás termékek forgalomba kerülhetnek a német piacon?
    Válasz: Természetesen sajnálatos, hogy hibás vagy nem biztonságos termékek kerülnek a piacra. Sajnos ezt a kereskedelmi rendszerben a jelenlegi szabályozással soha nem lehet teljesen kizárni. Kezdjük a CE-tanúsítással (CE – Conformité Européenne = európai megfelelőség). Ellentétben a közkeletű mítoszokkal, ez pontosan nem vizsgálati jel. A CE-jelölés elsősorban termékútlevél. Nem szabad összekeverni az olyan tanúsító jellel, mint például a minőségellenőrzés bevett jelölése, vagy például a VEIKI vizsgálóállomás védjegye. Ideális esetben ez a vizsgálati jel a CE-jelölés mellett található. A jel feltüntetése ekkor azt jelenti, hogy a termék sikeresen teljesítette az előírt vizsgálatokat, vagy hasonlókat, mindazokat, amelyek a minősítő jegy megszerzéséhez szükségesek. A tesztelt biztonsági jel odaítélésének követelményei előírásokban megtalálhatóak. A januári-februári lapszámunkban megjelenő cikk egy hibás termék kapcsán foglalkozik a CE-jelölés jelentésével, mögöttes tartalmával.

    ▪ Murvai István: Biztonságos villamos berendezések létesítése, a tervező, a műszaki vezető és a műszaki ellenőr feladatai
    lapunkbol_2_250_50Az ipari, kommunális, mezőgazdasági, szolgáltató létesítmények épületeinek villamos berendezés rendszerét a villamos kivitelezők felülvizsgált és jóváhagyott villamos kivitelezési tervdokumentációk alapján létesítik. A villamos berendezés létesítést a kivitelező részéről műszaki vezető irányítja, a beruházó részéről műszaki ellenőr betartatja a tervutasításokat, a hatósági, szakhatósági, valamint közműszolgáltatói előírásokat. Általános követelmény, hogy a létesítmények villamos berendezését úgy kell megtervezni, létesíteni, hogy az megfeleljen az összekötő és felhasználói berendezésekről, valamint a potenciálisan robbanásveszélyes közegben működő villamos berendezésekről és védelmi rendszerekről szóló 40/2017. (XII. 4.) NGM-rendelet 1. melléklete szerinti Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzatban meghatározott műszaki biztonsági követelményeknek, valamint a környezetvédelmi, tűzvédelmi, katasztrófavédelmi és munkavédelmi jogszabályokban előírtaknak. A január-februári számunkban megjelenő írás a tervező, a műszaki vezető és a műszaki ellenőr feladatait ismerteti, annak érdekében is, hogy elkerülhetőek legyenek a mellékelt illusztrációkkal is bemutatott létesítési hiányosságok.

    ▪ Garai Tamás: Kazánházak robbanás elleni védelme
    lapunkbol_3_250_51A tűzvédelmi jogszabályokban egyre nagyobb szerepet kap a robbanás elleni védelem, ami eddig méltatlanul háttérbe volt szorítva, pedig egy robbanást csak megelőzni lehet, eloltani már nem. Ez a bevezető is persze csak részben igaz, mert a robbanás megelőzésére eddig is számtalan szabvány és előírás vonatkozott és vonatkozik most is, azonban az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII.5.) BM-rendelet (továbbiakban: OTSZ) 2020. január 22-vel bekövetkezett módosítását követően egy új külön fejezetet kapott a robbanás elleni védelem, és az alkalmazásához kiadásra került a „Robbanás elleni védelem”i című tűzvédelmi műszaki irányelv (TvMI) is. Az erősáramú villamos berendezések időszakos tűzvédelmi felülvizsgálatánál már a korábbi OTSZ is tartalmazta, hogy a felülvizsgálat része a villamos berendezés környezetének értékelése és a hely robbanásveszélyes zónabesorolásának tisztázása, a hatályos előírások szerint pedig már megkezdeni sem lehet a felülvizsgálatot a dokumentációk nélkül. A január-februári számunkban megjelenő cikk a kazánházak robbanás elleni védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet.

  • Kellemes Ünnepeket!
    2021-12-14
    kinyit

    karacsony_h1_1051

  • Elektroinstallateur 2021/11-12.
    2021-12-01
    kinyit

    November-decemberi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    December 7-én jelent meg lapunk 2021/11-12. száma.
    Néhány cikk rövide előzetese ITT olvasható.

    ei_2021_11-12_tart_h_1131

  • 2021/11-12., decemberben megjelent lapszámunkból
    2021-11-10
    kinyit

    ▪ Zöld innováció a Schneider Electric-től a környezetbarát elosztóhálózatokért
    lapunkbol_1_250_53A laikusok talán akkor sem veszik észre, amikor éppen látják, de a szakemberek ettől még tudják, milyen fontos szerepet töltenek be a villamos elosztóhálózatokban a középfeszültségű kapcsolóberendezések. És amennyire fontosak a kapcsolóberendezések a hálózat szempontjából, annyira fontos a kén-hexafluorid (SF6) gáz ezeknek a berendezéseknek a működéséhez – de már éppen ideje volt megszabadulni tőle. Az SF6 egyike az üvegházhatás szempontjából legkárosabb vegyületeknek: a gázok üvegházhatásának számszerűsítésére szolgáló GWP (global warming potential) értéke 23 500-szor (!) haladja meg a szén-dioxidét, vagyis egy kilogramm SF6 gáz ugyanannyi kárt tud tenni a környezetben, mint 23,5 tonna szén-dioxid. Az iparágban érdekelt gyártók ezért már egy ideje keresték az SF6 gáz környezetbarát alternatíváját, és a világ egyik élenjáró villamosenergia-berendezéseket gyártó vállalata, a Schneider Electric mérnökei rá is találtak a legkevésbé környezetszennyező gázra: a tiszta levegőre. A vállalat innovatív AirSeT termékcsaládja forradalmian új, saját fejlesztésű megoldást, az ún. Sönt Vákuum Megszakító (SVI™) technológiát alkalmazza, az SF6 helyett pedig nagynyomású, tisztított levegővel töltik fel a kapcsolóberendezéseket. A Schneider Electric SF6-mentes kapcsolóberendezéseit mutatja be a 2021/11-12. számunkban megjelenő cikk.

    ▪ Dr. Tóth Judit: A Magyar Elektrotechnikai Múzeum, mint emlék? (XXIII.)
    lapunkbol_2_250_49A Ganz gyár Mechwart András által létrehozott Villamos Osztályának gyors fejlődése, majd a Bláthy–Déri–Zipernowsky triumvirátus által feltalált transzformátoros áramelosztó rendszer világsikere Budapestre vonzotta a hazai és külföldi szakembereket. A városi villamos telepek építésére irányuló megrendelések folyamatos gyarapodása a gyár részéről is igényelte a műszaki személyzet növelését. A fiatal szakemberek számára kitűnő iskolának bizonyultak a Ganz próbatermében, szerkesztési részlegében vagy a helyszíni szerelésnél eltöltött évek. A pályakezdés során szerzett gyakorlati tapasztalatokat azután részben a hazai erősáramú iparban, részben pedig az elektrotechnikai tudományok oktatásában hasznosították. Az sem volt ritka, hogy kisebb magáncégek fejlődésének lettek meghatározó személyiségei. Azok közül, akik végül a budapesti műegyetemi katedrát választották, kiemelkedik Liska József, aki nélkül évtizedeken keresztül elképzelhetetlen volt a magyar villamosmérnök képzés. A professzor életművét foglalja össze a 2021/11-12. számunkban megjelenő írás.

    ▪ Peter Respondek: Elektromágneses összeférhetőség (VIII.)
    lapunkbol_3_250_50Egy olyan műszaki rendszer biztonsága, amely nemzetközileg is biztonságosnak tekinthető, és amelynek az a jellemzője, hogy a termelőlétesítmény és a gépek nem jelentenek veszélyt sem az emberre sem a környezetre, ez az ún. üzembiztonság. Az automatizált rendszerek és az ezeket összekötő buszrendszerek csak akkor működhetnek megbízhatóan és problémamentesen, ha minden építőelem, készülék és alkatrész – a felhasználás helyén – rendeltetésszerűen, hálózatba kötve együtt tud működni. Az üzembiztonságra különös veszélyt jelentenek a vezetett zavarok és az elektromágneses terek, csatolások, de veszélyt jelentenek magukra a folyamatokra és az egyes eszközökre is. Az elektromágneses összeférhetőségi jogszabályokkal és a megfelelő MSZ (DIN VDE) előírásokkal (lásd a VII. részben) egyrészt a jogalkotó, másrészt a szabványalkotó testületek igyekeztek már a korai szakaszban határértékeket meghatározni (lásd a IV. részben). Az eszközök, üzemek és rendszerek egymással és más összekapcsolt rendszerekkel való összeférhetősége átfogó kérdés, amellyel mind az energia-, mind az IT-, mind a kommunikációs és az MSR-világnak ((Motor Schlupfregelung – motor fékszabályozás) meg kell küzdenie. A cikksorozat 2021/11-12. számunkban megjelenő része a teljes rendszer működéséhez szükséges átfogó, EMC-kompatibilis tervezést és szakszerű telepítést ismerteti. 

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Megszakítók helyes rajzjelölése
    lapunkbol_1__250_01Egy olvasói levélben ezúttal a megszakítók rajzjelölésével kapcsolatban tettek fel kérdéseket, ezekre válaszolva foglalkozunk a témával.
    Kérdés: A megszakítók elektromágneses gyorskioldóinak általános jelölése egy nyíl, amely a nyitott érintkezőről indul, de ez nem utal a termikus kioldásra. Miért van ez így? Miért nem vonatkozik mindkét kioldásra, hiszen kétféle kioldás van?
    Válasz: Sajnos csalódást kell okoznunk az olvasónak. A megszakító grafikus szimbólumát vagy áramköri szimbólumát egyetlen érvényben lévő szabvány sem tartalmazza. MSZ 9200-16:1988 „Villamos rajzjelek. Kapcsolók és érintkezők” visszavont szabvány, amelyet az MSZ IEC 617-7:1993 helyettesített. Az MSZ EN 60617-7: 2000 „Villamos rajzjelek 7. rész: Kapcsoló-, működtető- és védőkészülékek”, szintén visszavont szabvány a kapcsolási rajzokban használt grafikus szimbólumokra vonatkozik. Az európai szabvány azonos az IEC 60617-es szabvánnyal, ám az IEC szabványok nem minden országban kerültek elfogadásra, ami különösen igaz az USA vonatkozásában. Az MSZ EN 60617 a tisztán magyar MSZ 9200 szabványsorozat helyébe lép. A megszakítók helyes rajzjelölésével foglalkozik részletesen a 2021/11-12. számunkban megjelenő írás.

    ▪ Murvai István: Új építmények villamos berendezésének létesítése – a tervellenőrzésnek, a kivitelezés gondos előkészítésének a fontossága

    lapunkbol_2_250_48Általános szabályként az építtetők által ismert előírás, hogy az építés engedélyezési eljárásra kötelezett építési tevékenység kivitelezési tervdokumentáció és hatósági engedélyezési eljárás alapján végezhető. Ha az építtető nem kellően jártas az építésjogi eljárásokban és műszaki biztonsági előírásokban, sokszorosan megtérülő költség a beruházási tanácsadó vagy fővállalkozó megbízása. További szintén megtérülő ráfordítás a villamos tervellenőr megbízása is. A kivitelezési terveket a villamos kivitelezőnek is ellenőriznie kell, ez azonban nem mindig történik meg, és legtöbb esetben idő hiányára hivatkozva elmarad, vagy nem kellően alapos. Az építtető számára sovány vigasz, hogy a tervezési-kivitelezési hibák következményeit a tervező és a kivitelező egyetemlegesen viseli. A 2021/11-12. számunkban megjelenő írás részletesen ismerteti a kivitelezés előkészítésének lépéseit.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc, Arató Csaba: Megint új előírások, vagy mégsem?! (III.)
    lapunkbol_3_250_49Az összekötő és felhasználói berendezésekről, valamint a potenciálisan robbanásveszélyes közegben működő villamos berendezésekről és védelmi rendszerekről szóló 40/2017. (XII. 4.) NGM-rendelet 4. §-ában foglaltaknak megfelelően az iparügyekért felelős miniszter Szakági Műszaki Szakbizottságot hozott létre, hogy az NGM-rendelet hatálya alá tartozó villamos berendezések és védelmi rendszerek létesítési és üzemeltetési tapasztalatainak figyelembevételével a műszaki biztonságot növelő alkalmazások széles körű elterjedését elősegítse. Cikksorozatunk 2021/11-12. számunkban megjelenő része ezúttal a „Felhasználó berendezések”-re vonatkozó előírásokat ismerteti.

  • Construma ismét fizikai valójában
    2021-10-18
    kinyit

    2022-ben két év kihagyás után tavasszal ismét fizikai valójában várja a CONSTRUMA Nemzetközi építőipari szakkiállítás a kiállítókat, látogatókat. Baranyai Gergő a HUNGEXPO Zrt. kiállításigazgatója beszélt arról, hogy az elmúlt időszak mennyire változtatta meg a kiállítások szerepét, és hogy milyen újdonságokkal készülnek.

    bg_250Kihívásokkal teli időszak van mögöttünk, amely minden vállalkozás tevékenységére hatással volt valamilyen formában. Sok új dolgot vezettek be a cégek annak érdekében, hogy a járványhelyzet okozta nehézségek közepette is tudjanak dolgozni. Van ágazat – és ide tartozik az építőipar is – amely az átlaghoz képest jobban tudott teljesíteni, és voltak területek – így például a kiállításszervezési szakma –, amelyek pedig kifejezetten nehéz pályán mozogtak az elmúlt időszakban. Egy dolog azonban nem változott: az embereknek az üzleti világban továbbra is szükségük van (és lesz) a társas kapcsolatokra, rendezvényekre. Olyan szakmai konferenciákra és kiállításokra, ahol a szakma személyesen találkozik, eszmét cserél, trendeket mutat be, kapcsolatot épít, és ezáltal új lendületet generálnak az adott ágazatnak.

    Ezek szerint a piaci szereplőknek van igénye továbbra is kiállításokra? És a látogatóknak?
    Azt kell mondjam: mindenképpen. Nyilván van, aki még kicsit óvatosabb az idén, de ahogy haladunk előre az időben, úgy várják egyre inkább a rendezvényeket. Nemrég újra megnyitotta kapuit a teljesen megújult HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ, és az eddig lezajlott és zajló rendezvények azt bizonyítják, a látogatók számára is hiányoztak az ilyen típusú események. Így a jövő év tavaszára nagyon pozitív várakozással tekintünk előre.

    Az utolsó nagy tavaszi CONSTRUMA csokor fizikai valójában 2019-ben került megrendezésre, nyilván azóta sok minden változott. Hogyan készülnek a jövő évi kiállításra?
    Azt gondolom, új időszámítás indul a CONSTRUMA csokor életében is jövőre. A megújult terület, az új pavilonok, a rendkívül korszerű konferencia központ eleve egy teljesen új, magas színvonalú, minőségi környezetet terem a rendezvényeknek. A kiállítás elrendezése is változik, a korábban megszokott pavilonok helyett új pavilonkiosztás várja majd a kiállítókat, látogatókat.
    Nemcsak a keret, de a tartalom is megújul. Kiemelt hangsúlyt fektetünk a jövő évi rendezvény szakmaiságának erősítésére. A szakmai látogatók számának növelése érdekében még szorosabb együttműködést kezdeményezünk kiemelt szakmai partnereinkkel.
    A megszokott szakmai programot is megújítjuk, nagyobb szabású, átfogóbb, színvonalas konferenciákat is tervezünk. E mellett pedig terveink szerint egy minőségi CONSTRUMA építőipari gála estet is rendezünk majd, amely összefogná a teljes szakmát.
    Ennek kiváló terepet biztosít a megújult terület, és az a tény is, hogy a 2022-es év legjelentősebb építőipari szakkiállítási csokra kétszeres jubileumi évét ünnepelheti, hiszen a CONSTRUMA építőipari kiállítás 40. alkalommal kerül megrendezésre, és a csokor másik tagja az OTTHONDesign lakberendezési kiállítás pedig immár 10. alkalommal.
    co_650
    A kiállítás 2022-ben hibrid formában kerül megrendezésre, azaz a fizikai kiállítás mellett egy online felületen is találkozhatnak a kiállítók és látogatók, a virtuális térben. Az új technológia segítségével egy időben adhatnak információt és letölthető anyagokat termékeikről, szolgáltatásaikról az érdeklődőknek. Ráadásul a virtuális kiállítás a fizikai rendezvény zárása után további egy hétig látogatható. Ez a lehetőség tovább szélesíti az elérhető potenciális partnerek, vásárlók körét a részvevő cégek számára.


    Látható már milyen a konkrét kiállítói érdeklődés jövő év tavaszára?
    A jövő áprilisi CONSTRUMA kiállítási csokorra már közel 10 000 négyzetmétert foglaltak le a cégek. Október közepén zártuk le az első jelentkezési kört, addig jelentős kedvezménnyel lehetett jelentkezni. Úgyhogy napról-napra érezhető az élénkülő érdeklődés.
    Az építőipar meghatározó gyártói és kereskedelmi képviselői kiemelt hozzáadott értéket generálnak a rendezvény számára. Azon dolgozunk, hogy a jövő évi kiállításon ezen cégek jelenlétükkel, újdonságaikkal, bemutatóikkal járuljanak hozzá az építőipar legrangosabb eseményének magas szakmai színvonalához. Olyan gyártók visszatéréséről is tárgyalunk, akik hosszú ideje nem vettek részt a rendezvényen.

    A CONSTRUMA csokor 2022-es kiállítása újra lehetőséget teremt, hogy mind a hazai, mind pedig a nemzetközi piac szereplői megosszák egymással tapasztalataikat és jó gyakorlataikat az újra indulásról. A résztvevőknek lehetőségük nyílik, hogy üzleti kapcsolatot építsenek új partnerekkel, a meglévő kapcsolatokat pedig tovább ápolják, erősítsék. Mi nagyon várjuk már a találkozást, reméljük partnereink is!

    Bővebb információ: www.construma.hu

  • Elektroinstallateur 2021/10.
    2021-10-11
    kinyit

    Októberi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    Október 19-én jelent meg lapunk 2021/10. száma.
    Néhány cikk rövide előzetese ITT olvasható.

    ei_2021_10_tart_h_1131

  • Csatlakozzon a VW-hez, Audi-hoz, Opel-hez, Ford-hoz és másokhoz B2B találkozókra és a Fórum intenzív programjára!
    2021-10-11
    kinyit

    Az Audi, az Opel, a Suzuki, a Visteon, a Denso és sokan mások hamarosan Budapesten találkoznak a 7. Közép- és Kelet-Európai Autóipari Fórumon, amelyre 2021. október 20–21-én kerül sor. Az iparág vezetői számos eszmecserét tartanak a legfontosabb témákról. A két napon át tartó személyes és online kapcsolatépítés mellett lehetőség lesz a ZalaZone tesztpálya meglátogatására, és élvezhetik a régóta várt személyes találkozásokat! Nézze meg, mit nem akar majd kihagyni!

    cee_af_650

    B2B találkozók OEM-gyártókkal és Tier 1 beszállítókkal.

    Az esemény házigazdái között lesz:

    • Urbán László, ügyvezető igazgatóhelyettes, Magyar Suzuki Zrt.
    • Juan Carlos Gonzalez, szenior beszerzési vezető (Spanyolország és a feltörekvő piacok) Ford Motor Company.
    • Ivan Kebisek, mérnöki igazgató (Europa és Dél-Afrika, Yanfeng)
    • Csanaki Jenő, termelési igazgató, ügyvezető igazgató, Opel

    A házigazdák teljes listája itt olvasható.

    FOKUSZ SZEKCIÓ: A közlekedés következő korszaka. Új lehetőségek Európa és Ázsia autópiacainak összekapcsolására. Új poszt-pandemikus egyensúly.

    Az előadók között lesz:

    • Simon Waechter szenior tanácsadó (vállalati stratégia és fejlesztés), Chervon Holdings Limited
    • Szincsak Attila alelnök, DENSO Gyártó Magyarország Kft.
    • Stephen Ma ügyvezető igazgató, Bumchun Precision Hungary Kft. 

    SZEKCIÓ: JÖVŐNK ÚJRAÍRÁSA - Az autóipari piac a COVID-19 utáni új valóságban. Előrejelzések és stratégiák a közép- és kelet-közép-európai autóipar fellendüléséhez.

    Az előadók között lesz:

    • Arturo Achard, Kelet-Európai Regionális Iroda vezetője/ Projektek/ Folyamatok, Audi Hungaria
    • Tatiana Hristova társigazgató, EMEA járműkereslet előrejelzés, IHS Markit
    • György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Magyarország 

    Ne hagyja ki a lehetőséget, hogy részese legyen a legjobban várt találkozónak, látogasson el velünk az egyedülálló ZalaZone tesztpályára, és találkozzon az iparág vezető szakértőivel számos kapcsolatépítési lehetőségen keresztül! 

    CSATLAKOZZON A CEE AUTÓIPARI FÓRUMHOZ

    http://www.ceeautomotive.com/

    Nem tud személyesen részt venni? Nem probléma! 

    A fórum hibrid formában zajlik majd, amely lehetővé teszi a személyes vagy ONLINE csatlakozást. Csatlakozzon hozzánk online minimális díj ellenében, és élvezze az élményt a speciálisan erre a célra kialakított virtuális platformunkon keresztül!

  • 2021/10. októberben megjelent lapszámunkból
    2021-09-23
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Előírásváltozások a villamos biztonságtechnikában
    lapunkbol_1_2782020 júliusában megjelent az Innovációs és Technológiai Minisztérium 27/2020.(VII.16) ITM rendelete „egyes műszaki szabályozási tárgyú rendeletek jogharmonizációs és deregulációs célú módosításáról”. Így lényegesen megváltozott a 40/2017.(XII.4.) NGM-rendelet is, amely „Az összekötő és felhasználói berendezésekről, valamint a potenciálisan robbanásveszélyes közegben működő villamos berendezésekről és védelmi rendszerekről” szól. A rendelet új összeszerkesztett változata 2020. július 31.-étől kizárólagossággal érvényben van! Nem szükséges a korábbi rendeletekre hivatkozás kiegészítése, átírása, mert a módosító rendelkezések a hatályba lépést követően beépülnek az alaprendeletbe, és a módosító rendelet azonnal hatályát veszti. Ezért citáláskor célszerű az eredeti rendelet megnevezése elé a „módosított” jelzőt alkalmazni! A rendelet által hozott változásokat ismerteti, foglalja össze az októberi számunkban megjelenő írás, amelynek még lesz folytatása is, a részletekre is kitérve.

    ▪ Murvai István: A villamos tervezés műszaki feladatai felhasználói tulajdonú közép/kisfeszültségű villamos berendezés létesítésekor, a villamos tervellenőrzések tapasztalatai
    lapunkbol_2_250_47A jogerős építési engedély birtokában a beruházó, a technológustervező és a villamos generáltervező a villamos szerkezet beszállítóinak adatszolgáltatása alapján meghatározza az adott létesítmény villamos berendezésének üzemviteléhez szükséges beépített és az egyidejű teljesítményt, valamint a méretezési villamos teljesítményt, megfelelve az építési engedélyezési tervdokumentációban meghatározott műszaki célkitűzéseknek. A létesítménybe telepített technológiától függően indokolt lehet a közcélú villamos hálózatról üzemi és tartalék betáplálás, valamint a felhasználói tartalék áramforrás tervezése is. Mindezen villamos energetikai és ellátás-biztonsági műszaki igényeket az energiaigény-bejelentésben közölni kell a hálózati engedélyesnek. Emlékeztetőként – és az azonos fogalomhasználat céljából – tisztázandó, hogy a felhasználói villamos berendezés a felhasználó használatában levő villamos energiát termelő, átalakító és kapcsoló berendezések, vezetékhálózatok és villamos energiát felhasználó berendezések a segédberendezésekkel és készülékeivel együtt. Az októberi számunkban megjelenő cikk ismerteti a villamos tervezési követelményeket, a tervezés folyamatát, és beszámol a tervellenőrzések néhány tapasztalatáról.

    ▪ Déri Tamás: Írország fényei – Galway köz- és nosztalgia világítása
    lapunkbol_3_250_48Galway az Ír-sziget nyugati részén, az Atlanti óceán partján fekvő megyeszékhely, amely 2020-ban Európa kulturális fővárosa volt. Története a régmúltba nyúlik vissza, Írország egyik leggazdagabb városa volt a spanyolokkal és portugálokkal folytatott kereskedelem révén. Gazdagságának Cromwell ostroma vetett véget, de ma már a turizmus ismét felvirágoztatta. Ennek egyik eredményeként Írország fesztiválokban leggazdagabb városa évi 122 fesztivál megrendezésével. Egy kultúrtörténeti érdekesség: Cromwell hadai elől menekült el Galway-ből Walter Lynch püspök, aki hosszas hányódások után végül győri segédpüspök lett. Ő adományozta a győri székesegyházban elhelyezett Könnyező Madonna képet a győri püspökségnek, amely a legenda szerint minden alkalommal könnyezni kezd, amikor Írországot valamilyen veszély fenyegeti. Az ír város köz- és nosztalgia világítását mutatja be sok-sok felvétellel illusztrálva az októberi számunkban megjelenő világítástechnikai cikk.

  • Professzionális szerszámos hátizsákkal a csillagokig
    2021-09-23
    kinyit

    Amikor egy mesterember megrendelést kap egy ügyféltől, nehéz meghatároznia, hogy pontosan milyen szerszámokra lesz szüksége a javítás elvégzéséhez, ezért a hiba diagnosztizálása alapos kivizsgálás nélkül enyhén szólva is problémás. Mindig teljes hagyományos szerszámkészletet magával hordania viszont nem túl praktikus. Erre kínál kényelmes megoldást a Wiha, amely piacra dobta a forradalmi 5 Stars System rendszert ؘ– a kiválasztott iparágaknak dedikált, kompatibilis megoldások termékcsaládját.

    Ezek egyike egy forradalmi szerszámos táska, amelyet olyan szakemberekkel folytatott konzultációk alapján hoztak létre, akik számára a funkcionalitás, a mobilitás és a biztonság a legfontosabb. 

    A gyakorlatban tesztelt innovációk!
    wiha_1_300Még a leginnovatívabb megoldás sem talál támogatókra, ha nem praktikus. Ezért a Wiha a legtapasztaltabb szakemberekhez fordult a legjobb, kompatibilis rendszerek létrehozása végett. Sokéves tapasztalatuknak köszönhetően lehetővé vált egy olyan szerszámkészlet összeállítása, amely tökéletesen megfelel egy-egy adott iparág igényeinek. A következő lépés a funkcionális „csomagolás” kiválasztása volt. Nem csoda, hogy a választás a Veto Pro Pac hátizsákra esett – ez a legergonomikusabb és legkényelmesebb szerszámos táska a világon.
    Fokozott mobilitás, nagy kapacitás és szabad kéz a magasban való munkavégzés vagy a mozgás során – ezek a szakemberek szempontjából kulcsfontosságú elemek. A szerszámok egy helyen való összegyűjtése időt, pénzt és idegeskedést takarít meg, minden kéznél van, ami azt jelenti, hogy a munka még soha nem volt ilyen kényelmes. 

    Tökéletes felépítés az építkezésekre
    Ugyan termékeket nem szabad a csomagolásuk alapján megítélni, de a Veto Pro Pac esetében érdemes kivételt tenni. A szerszámrendszereknek minden körülmények között helyt kell állniuk, mind steril környezetben, mind a felújítási káosz közepén, mind az óriási építési területeken. A Veto hátizsákot úgy tervezték meg, hogy még a legszélsőségesebb helyzetekkel is megbirkózzon.
    wiha_2_300„Felső része nejlonnal megerősített anyagból készül, ami ellenállóvá teszi a kopással és a sérülésekkel szemben. Az alsó rész polipropilénből készül, ennek köszönhetően a hátizsák alapja vízálló. Hátulja EVA habból áll, amely miatt a hátizsák tökéletesen illeszkedik a gerincünkhöz, csillapítja a rezgéseket és védi nemcsak a hátunkat, hanem a benne lévő szerszámokat is. A terméket széles, tartós pántok teszik teljessé, amelyek garantálják a szerkezet stabilitását – mondta Maja Sikorska, a Wiha munkatársa.
    A villanyszerelőknek szánt rendszer 26 elemből áll, amelyek közül mindnek megvan a maga szigorúan kijelölt helye. A hátizsák űrtartalma a méretéhez viszonyítva lenyűgöző, két fő zsebbel felszerelve gyors hozzáférést biztosít a szerszámokhoz. Zsebekből összesen 46 van! Kicsi, nagy, hálós, mágneses, átlátszó. Így helyet kapnak a ragasztószalagok, bitek, filctollak és egyéb alapvető dolgok. A Veto Pro Pac tehát a rendezettség, ill. a károk elleni maximális védelem garanciája.
    Érdemes megjegyezni, hogy a hátizsák teljesen megpakolva is stabil marad. Egy tartós kampó is rendelkezésre áll, amelynek köszönhetően a „kis műhely” létrára vagy állványra is felakasztható. Az egészet a villanyszerelők tapasztalataira alapozott praktikusság jellemzi.

    Mi is található a szerszámos hátizsákban?
    A Veto Pro Pac fedélzetén egy teljesen professzionális szerszámkészlet található, amely nélkül egyetlen villanyszerelő sem képes boldogulni. Ez huszonhat szigetelt, tanúsított és minden ergonómiai szabványnak megfelelő szerszámot jelent.

    A rendszer többek között az alábbiakból áll:wiha_3_300
    különböző vágók,
    fogók,
    laposfogók,
    slim szigetelésű csavarhúzók,
    feszültségérzékelő (érintés nélküli),
    mérőszalag,
    kilenc darabos imbuszkulcs készlet,
    kábelcsupaszító,
    kapcsolószekrény kulcs,
    elemlámpa.

    Természetesen ez csak egy része a teljes felszereltségnek, amelyet érdemes további elemekkel bővíteni. A rekeszek és zsebek sokasága lehetővé teszi, hogy a szakemberek igazán meglepő mennyiségű szerszámot vihessenek magukkal. Egy munkahelyen soha nem lehet tudni, hogy mivel kell szembenézni, vagy kivel lehet találkozni, ezért a gyártó még tablet- és névjegykártya-tartót is kialakított. 

    5 csillagos hátizsák
    A Veto Pro Pac a 5 Star Systems kampány képviselője, az XXL III bőrönddel együtt. Modernség, funkcionalitás, biztonság, kényelem és elégedettség – ez az öt érték vezérelte a Wihát, amelyeket sikerült is elérni, állítják az amerikai szakértők, akiknek lehetőségük volt akcióban is tesztelni a Veto Pro Pac-ot.
    A szerszámos hátizsák minden bizonnyal a hazai piacon is beválik. Ilyen felszereltséggel minden bizonnyal bármilyen munka olyan egyszerű lesz, mint egy fénycsőcsere. Ideje tehát felvenni a hátizsákot, és küldetésre indulni, szabad kézzel és tiszta fejjel!

    További információ: www.wiha.com/showtime

    (X)

  • Elektroinstallateur 2021/8-9.
    2021-09-02
    kinyit

    Augusztus-szeptemberi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    Szeptember 14-én jelent meg lapunk 2021/8-9. száma.
    Néhány cikk rövide előzetese ITT olvasható.

    ei_2021_8-9_tart_h_1202

  • 2021/8-9., szeptemberben megjelent lapszámunkból
    2021-08-24
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc – Arató Csaba: Megint új előírások, vagy mégsem?! (I.) – Megjelent az SZME-VB 2021
    lapunkbol_1_250_52Az összekötő és felhasználói berendezésekről, valamint a potenciálisan robbanásveszélyes közegben működő villamos berendezésekről és védelmi rendszerekről szóló 40/2017. (XII. 4.) NGM-rendelet 4. §-ában foglaltaknak megfelelően az iparügyekért felelős miniszter Szakági Műszaki Szakbizottságot hozott létre, hogy az NGM-rendelet hatálya alá tartozó villamos berendezések és védelmi rendszerek létesítési és üzemeltetési tapasztalatainak figyelembevételével a műszaki biztonságot növelő alkalmazások széles körű elterjedését elősegítse. A Szakbizottság az Innovációs és Technológiai Minisztérium Iparszabályozási Főosztályával együttműködve a szakági rendeletek és szabályzatok vonatkozásában véleményt nyilvánít. Az NGM-rendelet hatálya alá tartozó villamos berendezések és védelmi rendszerek tervezésével, létesítésével és üzemeltetésével kapcsolatban szakági műszaki előírások formájában a Műszaki Biztonsági Szabályzat követelményeit, az egészségvédelem magas szintjét kielégítő, valamint a műszaki-tudományos színvonallal és a gazdasági megfontolások alapján megvalósítható gyakorlattal összhangban álló műszaki megoldásokat dolgoz ki, azokat rendszeresen felülvizsgálja, és az adott időszak technikai színvonalának megfelelően frissíti. A 2021/8-9-es lapszámunkban induló cikksorozat tisztába teszi a tudnivalókat az SZME-VB 2021-el kapcsolatban.

    ▪ Pásztohy Tamás: Egységesített rendszerengedélyes fogyasztásmérő szekrények (II.)
    lapunkbol__2_250Az E.ON, ELMŰ, ÉMÁSZ, MVM és MEE VET együttműködésének köszönhetően a fogyasztásmérő szekrény rendszerengedélyek egységesen megújultak és szeptember 1-től bevezetésre kerültek az új egységesített, rendszerengedélyes fogyasztásmérő szekrények, megkönnyítve ezzel a regisztrált villanyszerelők és villamosipari vállalkozások munkáját. A munkába a Hensel Hungária Villamossági Kft. is aktívan bekapcsolódott. A cég gyártóként és forgalmazóként 1993 óta meghatározó szereplője a magyarországi fogyasztásmérő szekrény piacnak. Cikkünk előző részében a szekrényekre vonatkozó általános érvényű jellemzőket tekintettük át, valamint az egyedi direkt mérőhelyek kialakítására alkalmas szekrényeket vettük górcső alá. 2021/8-9-es számunkban a cikk második, befejező része olvasható, amely a csoportos mérések és az egyedi, indirekt mérések kialakítása során alkalmazható új rendszerengedélyes szekrényeket tekinti át.

    ▪ Murvai István: Közép/kisfeszültségű transzformátorállomások tervellenőrzése és létesítésének műszaki ellenőrzése
    lapunkbol_2_250_46
    A villamos tervező által kivitelezésre átadott villamos terveket a villamos kivitelezőknek és a beruházó műszaki ellenőrének is felül kell vizsgálnia. Tartsuk szem előtt, hogy az összekötő és felhasználói berendezésekről, valamint a potenciálisan robbanásveszélyes közegben működő villamos berendezésekről és védelmi rendszerekről szóló 40/2017.(XII.17.) keltű NGM-rendelet hatálya alá nem tartoznak a villamosművek és a villamosműhöz tartozó villamos berendezések, azonban a villamosműhöz, magánvezetékhez, termelői vezetékhez vagy közvetlen vezetékhez 1000 V váltakozó feszültségnél vagy 1500 V egyenfeszültségnél nagyobb névleges feszültségen csatlakozó felhasználói berendezésre vonatkozik a hivatkozott rendelet. A 2021/8-9-es számunkban megjelenő cikk a beruházói műszaki ellenőrök mindennapi munkavégzését szeretné segíteni a műszaki átadás-átvételi eljárásokban. 

    ▪ Peter Respondek: Elektromágneses összeférhetőség (VI.)
    lapunkbol_3_250_47A technológiai fejlődés újból és újból kihívást jelent az eszközök, a készülékek és a rendszerek elektromágneses kompatibilitásának biztosításában, legyen szó megújuló energiára való áttérésről, intelligens hálózatokról, e-mobilitásról vagy okos otthonokról. Ma a felhasználók természetesnek veszik, hogy az új technológia elvárt funkciói megbízhatóan működnek. Annak érdekében, hogy ez így is maradjon, az elektromágneses összeférhetőség figyelembevétele mind a tervezés, mind a telepítés során állandó feladat marad. 2021/8-9-es számunkban folytatódik az EMC-vel foglalkozó cikksorozatunk.

  • MEGINT ÚJ ELŐÍRÁSOK, VAGY MÉGSEM?! Megjelent az SZME-VB 2021
    2021-07-15
    kinyit

    A túlszabályozás csökkentése érdekében az innovációért és technológiáért felelős miniszter kiadta az egyes műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs és deregulációs célú módosításáról szóló 27/2020. (VII. 16.) ITM-rendeletet, amelyben elrendelte hét különböző műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendelet jogharmonizációs és deregulációs célú módosítását.

    A módosított rendeletek között van az összekötő és felhasználói berendezésekről, valamint a potenciálisan robbanásveszélyes közegben működő villamos berendezésekről és védelmi rendszerekről szóló 40/2017. (XII. 4.) NGM-rendelet is, amelynek 1. melléklete tartalmazza a Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzat-ot (VMBSZ).
    Az összekötő és felhasználói berendezésekről, valamint a potenciálisan robbanásveszélyes közegben működő villamos berendezésekről és védelmi rendszerekről szóló 40/2017. (XII. 4.) NGM-rendelet 4. §-ában foglaltaknak megfelelően az iparügyekért felelős miniszter Szakági Műszaki Szakbizottságot hozott létre, hogy az NGM-rendelet hatálya alá tartozó villamos berendezések és védelmi rendszerek létesítési és üzemeltetési tapasztalatainak figyelembevételével a műszaki biztonságot növelő alkalmazások széles körű elterjedését elősegítse.
    A Szakbizottság az Innovációs és Technológiai Minisztérium Iparszabályozási Főosztályával együttműködve a szakági rendeletek és szabályzatok vonatkozásában véleményt nyilvánít. Az NGM-rendelet hatálya alá tartozó villamos berendezések és védelmi rendszerek tervezésével, létesítésével és üzemeltetésével kapcsolatban szakági műszaki előírások formájában a Műszaki Biztonsági Szabályzat követelményeit, az egészségvédelem magas szintjét kielégítő, valamint a műszaki-tudományos színvonallal és a gazdasági megfontolások alapján megvalósítható gyakorlattal összhangban álló műszaki megoldásokat dolgoz ki, azokat rendszeresen felülvizsgálja, és az adott időszak technikai színvonalának megfelelően frissíti.
    Az NGM-rendelet 4. § (6) bekezdésében foglaltak szerint a szakági műszaki előírásokban foglalt műszaki megoldást úgy kell tekinteni, hogy az megfelel az adott kor technikai színvonalának. A szakági műszaki előírások alkalmazása önkéntes. A hivatkozott jogszabályokon túlmenően előírtakat ajánlásként kell értelmezni.

    A 40/2017. (XII. 4.) NGM-rendelet és a Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzat (VMBSZ) is több helyen jelentős mértékben módosult! Ezt járjuk körül az Elektroinstallateur szaklap 2021/8-9-es számában induló cikksorozatban.

    A szakági oldal és maga az SZME-VB 2021 itt érhető el:
    https://www.termekpont.hu/Termekpont/Szabalyzatok/villamos-muszaki-biztonsagi-szabalyzat

  • Továbbra is választható a szaldó elszámolás az Otthonfelújítási Támogatás esetén
    2021-07-13
    kinyit

    Folytatódhat a napelemes rendszerek térhódítása, miután júliustól is megmaradt a korábbi, úgynevezett szaldó elszámolás. Eszerint az ügyfelek a napelemes rendszerük által megtermelt energia mennyiségét levonhatják az elfogyasztott energia mennyiségéből és továbbra is a különbözet alapján számolják ki a villanyszámlájukat.

    slo_250A döntés azokra az ügyfelekre is vonatkozik, akik szeretnék az akár 50 százalékos, vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatást igénybe venni napelemes rendszer telepítéséhez, és így otthonuk korszerűsítéséhez. A változás értelmében a jelenleg folyamatban lévő napelemes rendszerek telepítése esetében sem szükséges a rendszereket június 30-ig hálózatra kapcsolni ahhoz, hogy szaldó elszámolásba kerüljenek.

    Ezzel újabb lendületet kaphat a robbanásszerűen növekvő napelemes piac. Az átmenetileg megmaradó szaldó elszámolásnak köszönhetően sokan vághatnak bele mégis a korszerű, környezetbarát és gazdaságos beruházásba azok közül, akik attól tartottak, hogy az elszámolási rendszer június végére tervezett változása miatt esetleg rosszabbul járhatnak a jövőben, és emiatt korábban elbizonytalanodtak, hogy telepítsenek-e napelemes rendszert.

    Az E.ON Hungária Csoport tapasztalata alapján az év első felében hatalmas roham indult a napelemekért – a vállalatcsoportnál tavalyhoz képest megduplázódott a megrendelések száma. Az energiacég arra számít, hogy a szaldó elszámolás maradásával az év második felében is kiemelkedő lesz az érdeklődés.

    A vállalatcsoport tavasszal készített, nem reprezentatív felmérése szerint az 1500 válaszadó 58 százaléka mondta azt, hogy szeretne napelemes rendszert telepíteni. Döntésükben a legfőbb motiváció a környezettudatosság és a gazdasági megfontolás. Utóbbira jó példa, hogy egy 25-30 négyzetméteres, árnyékmentes tetőfelületre elhelyezett rendszer nagyjából képes fedezni egy átlagos magyar háztartás egész éves villamosenergia-fogyasztását. A beruházás átlagosan 7-10 év alatt térül meg, és még évtizedekig szolgálja a családot.

    Forrás: E.ON Hungária Csoport

  • Június 23. – a műszaki pályán dolgozó nők világnapja
    2021-06-22
    kinyit

    Az International Women in Engineering Day, a műszaki területeken dolgozó nők eredményeire kívánja felhívni a figyelmet, és arra ösztönöz, hogy minél több nő válassza ezt a karrierutat.

    a2_250A nők még mindig alulreprezentáltak a műszaki területeken, holott ezek számos lehetőséget kínálnak számukra mind a kutatás, mind a műszaki felsőoktatás, mind a mérnöki pálya területén. A statisztikák szerint a lányok az iskolai tanulmányaik során kisebb valószínűséggel gondolnak jövőbeli hivatásként a mérnöki pályára, pedig a műszaki tudományok iránti érdeklődés általában fiatalkorban kezdődik. Ennek még mindig társadalmi, kulturális, neveltetésbeli okai vannak.
    A Society of Women Engineers (SWE) adatai szerint a női hallgatók érdeklődése a mérnöki szakok iránt világszinten nőtt, de még mindig elmarad a férfi hallgatók egyetemi felvételi arányától. Hasonlóképpen, az SWE adatai azt mutatják, hogy a mérnöki szakmában dolgozóknak csak 13%-a, és a műszaki karokon oktató tanároknak mindössze 17%-a nő.
    A nők számára nagyobb önbizalom szükséges egy mérnöki karrier elkezdéshez, ehhez azonban egyrészt a nemekhez fűződő társadalmi előítéleteket kell leküzdeniük, másrészt a pályaválasztás előtt álló lányok és szüleik műszaki pályaválasztással kapcsolatos tévhiteit kell eloszlatni.
    Engedtessék meg nekem, hogy kivételesen most nőként, mérnökként saját szubjektív gondolataimat is megosszam lapunk oldalán. Műszaki beállítottságú felmenőkkel, mérnökcsaládból származva nem volt kétséges, hogy műszaki páyára menjek. Már gyerekkoromban jobban érdekelt a barkácsolás és a szerszámok, mint a babák. Azonban később mind a BME-n, mind eleinte munkám során számtalanszor kellett bizonyítanom az előítéletekkel szemben. Édesanyám, aki szintén mérnök volt, azt vallotta, hogy a nőknek mindig valamivel többet kell tudniuk, tenniük azért, hogy „közel” azonos módon elismerjék őket, pláne egy ennyire férfias pályán.
    Ki tudja, talán szép lassan ez is változni fog!
    (Fotók: ABB)

    Jáni Katalin

  • Miért fontosak a szakvásárok
    2021-06-17
    kinyit

    A szakvásárok kövezik ki a gazdasági fellendülés útját – hangsúlyozta Nicola Beer, az Európai Parlament alelnöke és Wolfgang Marzin, a Messe Frankfurt GmbH elnök-vezérigazgatója, amikor a legnagyobb német vásárszervező székhelyén találkoztak. A nemzetközi vásárok fontos szerepet játszanak az erős, stabil és egészséges gazdaságban.

    nicola_beer_wolfgang_marzin_div4052_250_a_250A nemzetközi vásáripar 2020 eleje óta hatalmas kihívásokkal néz szembe, amelyeket a koronavírus világjárvány jelentett. A vásárok bezárásával szinte egyik napról a másikra eltűntek azok a marketing-, kommunikációs, rendelési és kapcsolatépítési platformok, amelyek minden iparág számára oly fontosak az ügyfélkapcsolatok kialakításához és fenntartásához, valamint az értékesítés generálásához.
    „A kereskedelmi vásárok nemzetközi bemutatóterek és erős bástyák az iparágak számára, és nagyban hozzájárulnak a gazdasági prosperitáshoz. Ha a vásárok és konferenciák nem tudnak megrendezésre kerülni, az nemcsak a kiállító vállalatokra, hanem az egész gazdaságra nézve is jelentős mértékű következményekkel jár. A vásárok elengedhetetlenek egy egészséges és sikeres gazdasághoz." – mondta Nicola Beer.
    Ezért van szüksége az európai vásáriparnak arra, hogy a döntéshozók egyértelmű állásfoglalást adjanak a rendezvények folytatásáról. Spanyolország, Nagy-Britannia és Hollandia már bebizonyította, hogy az olyan nagyszabású rendezvények, mint a vásárok és a konferenciák ismét lehetségesek. Németország különösen fontos a nemzetközi üzleti élet számára, és meg kell mutatnia, hogy a higiéniai és tesztelési koncepciókban szerzett tapasztalatok alapján Európa-szerte lehetséges a vásáripar teljes újranyitása.

    A neves ifo Gazdaságkutató Intézet tanulmánya szerint a Messe Frankfurt rendezvényei a múltban országosan évente 3,6 milliárd eurónyi vásárlóerőt generáltak, nem is beszélve a 657 millió eurónyi adóbevételről. A vásárok elmaradása vagy elhalasztása másodlagosan is óriási hatással jár, nemcsak a szállodákra, éttermekre és bárokra, hanem a közlekedési és szolgáltató cégekre és a kiskereskedőkre is. A tanulmány szerint a Messe Frankfurt rendezvényei több mint 33 000 munkahelyet biztosítanak Németország-szerte.

    "A gazdaság tükreiként a vásárok már többször is szembesültek válságokkal, és most újra a gazdaság stabilizátoraként fognak szerepelni. Ennek oka, hogy a vásárokon a legrégebbi és legértékesebb valutánkkal, a bizalommal kereskednek" - mondta Wolfgang Marzin. Megjegyezte, hogy „bár a digitális és a hibrid rendezvényformátumok a válság idején ismét bebizonyították a vásárok rugalmasságát és sokszínűségét, tartós bizalmat csak személyesen lehet teremteni. Szoros partnerségek nem tudnak kialakulni egy tisztán digitális színtéren".

    Az AUMA – a Német Vásárszövetség által az ifo tanulmánya alapján végzett számítások szerint a koronavírus okozta intézkedések miatt lemondott vásárok csak Németországban már most is mintegy 40 milliárd euró negatív gazdasági hatást okoztak. És ez a szám még csak meg sem közelíti azokat a veszteségeket, amiket az elmaradt üzletkötések jelentenek, amelyek azért nem jöttek létre, mert a rendezvények nem kerültek megrendezésre.
    A vásárok lehetővé teszik az újdonságok szemléletes bemutatását és nem csupán egy virtuális benyomás alapján. Megtapasztalható, körbejárható, minden érzékszervre ható módon – olyan lehetőség ez, amelyek máshol nem állnak rendelkezésre. Ezért a vásárszervezők, a kiállítók és szolgáltatóik most egyértelmű jelzést várnak a vásárok folytatásának engedélyezéséről. A lenyűgöző biztonsági és higiéniai koncepciók, a legmodernebb szellőzőrendszerek, a biztonságosan kialakított kiállítótermek és a látogatókezelés új formái maximális biztonságot garantálnak a vásárok és konferenciák számára.

  • VI. Globális Kiállítások Napja
    2021-06-07
    kinyit

    Idén június 2-án immár hatodik alkalommal rendezték meg a Global Exhibitions Day-t,  a Globális Kiállítások Napját. A cél, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a kiállítások a gazdasági fellendülés leghatékonyabb gyorsító pályái. Másfél év óta ez a terület is nehéz időszakon és nagy változásokon megy keresztül.

    ged2021_250Az UFI, a Kiállítási Ipar Világszövetség június 9-10 között megrendezésre kerülő konferenciája idén különös jelentőséggel bír, mivel a világgazdaság számára a vásárok döntő szerepet játszanak a gazdasági fellendülésben, újjáélesztik a vállalatokat és az ágazatokat, munkahelyeket teremtenek, és az üzleti turizmus egyik fő forrását jelentik.
    Arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a vásárok milyen értékes szerepet játszanak a foglalkoztatás és a jólét megteremtésében. Idén a jelenlegi körülmények miatt különös jelentőséggel bír ez egy olyan iparág számára, amely kulcsfontosságú lesz a világgazdaság fellendítésében.
    A vásárszervezők világszerte áldozatos munkát végeznek annak érdekében, hogy garantálják a személyes találkozókra épülő kiállítási tevékenység biztonságos visszatérését. Tökéletesen összehangolt biztonsági intézkedéseket és protokollokat fogadnak el a látogatók, a kiállítók és a személyzet védelme érdekében, valamint olyan környezetet biztosítanak, amely nagyszerű üzleti lehetőségeket garantál minden résztvevő számára.
    A világkiállítások világnapjának megünneplésével a vásári ágazat világszerte összefog, hogy bemutassa azt a hatalmas hatást, amelyet az ágazat tevékenysége a gazdaságra és a társadalomra nemzetközileg gyakorol, mivel az üzletteremtés, a turizmus, az innováció, a digitalizáció és a tudáscsere epicentrumát jelenti.
    A nap célja továbbá, hogy elősegítse a kiállítási tevékenység jelentőségének, hatásainak, valamint gazdasági és társadalmi visszahatásainak megismerését és terjesztését. A több mint egyéves időszakot követően – amikor a COVID-19 válság miatt a kiállítások világszerte szinte teljesen leálltak – a kampány fő üzenete, hogy a vásárok nélkülözhetetlenek a gazdasági fellendüléshez.
  • Elektroinstallateur 2021/6-7.
    2021-06-01
    kinyit

    Június-júliusi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    Június 8-án jelent meg lapunk 2021/6-7. száma.
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2021_6-7_tart_h_1202

  • Mi van a fogyasztásmérő helyek körül?
    2021-05-17
    kinyit

    Ezzel a mottóval tart online szakmai délutánt a MEE-VET 2021. május 19-én 17 órai kezdettel. Terítéken az új, 2021. szeptember 1-től bevezetendő rendszerengedélyes fogyasztásmérőhelyek kialakítása. 

    Ez a szakosztály több elemből álló sorozatának harmadik állomása. A szakmai délután keretében a rendszerengedélyes fogyasztásmérőhelyek kialakítását és bevezetését járják körül az elosztói engedélyesek és a gyártók szempontjából.

     Házigazda: Kovács László (MEE VET elnök), Kovács Attila Zoltán (E.ON Méréstechnológiai Szakreferens) és Pásztohy Tamás (a Hensel Hungária Kft. munkatársa)

    Időpont: 2021. május 19. 17:00 óra

    Megrendezés: Microsoft Teams-en keresztül

    A rendezvényre becsatlakozni az alábbi linken tudnak:

    Kattintson ide a jelentkezéshez, és az értekezlethez való csatlakozáshoz!

    Érdemes elmenteni az időpontot a naptárunkba!

  • Duplázza meg a kábelazonosítás sebességét
    2021-05-11
    kinyit

    Növelje meg a kábelazonosítás sebességét a körbetekerhető címkékhez való új Wraptor A6200 nyomtató-felhelyezővel. Nagyobb rugalmasság, könnyebb és kompaktabb kialakítás.

    b1h_250A Brady új automatizált címkéző eszköze a hatékonyság növelését szem előtt tartva lett kifejlesztve. Ismerje meg a körbetekerhető címkékhez való Wraptor A6200 nyomtató-felhelyezőt.

    A cellarendszerű gyártás és a folyamatvezérelt összeszerelés során a munkahelyek rugalmassága kulcsfontosságú a munkafolyamatok hatékonyságának javításakor.
    b_2h_250Itt a lehetőség ennek elérésére. A hatékonyság javítására optimalizált Wraptor A6200:

    • szűk helyeken is elfér
    • könnyen mozgatható
    • 7 másodperc alatt nyomtat és teker körbe egy vezetéket

    Ez teszi a Wraptor A6200 készüléket kiváló értéket jelentő, munkaerő-takarékos és automatizált megoldássá – ami ráadásul elérhető árú is.

    Nézze meg a megoldást működés közben

    Brady Kábel- és vezetékazonosítási megoldások >>

    W.H. Brady nv Mo-i KKK
    2040 Budaörs, Magyarország
    Liget u. 3/2
    www.brady.hu
    Central_Europe@bradycorp.com

  • 2021/6-7., júniusban megjelent lapszámunkból
    2021-05-11
    kinyit

    ▪ Arató Csaba, dr. Novothny Ferenc: Szemelvények az „Érintésvédelmi Munkabizottság” szakmai válaszaiból
    lapunkbol_1_250_50Az „Érintésvédelmi Munkabizottsághoz” beérkezett szakmai kérdésekre adott válaszok közül szokás szerint a lapunk szakterületét érintőket ismertetjük. Többek között szó esik arról, hogy van-e irányadó követelmény egy áramkörben a dugaszolóaljzatok maximális számának kiépítésére vonatkozóan (lakás és ipari jellegű területeken); létezik-e valamilyen maximális előírás/ajánlás az áram-védőkapcsolókra kapcsolható világítási és dugaszolóaljzat áramkörök számára vonatkozóan; milyen javaslatok vannak az áram-védőkapcsolók érzékenységére/alkalmazhatóságára a szelektív, az AC, A, B és egyéb típusokra vonatkozóan (érzékenységük zavartatásának figyelembe vételével); önkormányzati lakásban kinek a kötelessége az ingatlan belső hálózatát érintésvédelmi szempontból ellenőrizni stb. Ezekkel a témákkal foglalkozik, és még sok más kérdésre is válaszokat ad a 2021/6-7-es számunkban megjelenő cikk.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Folyamatosan nő a napelemek hatásfoka
    lapunkbol_2_250_44A számos, korábbi kiállításokon (pl. Intersolar) bemutatottakon kívül is vannak új és további fejlemények a napelemes erőművek és a villamosenergia-tárolási technológiák piacán. Új védelmi technológia növeli a napelemes rendszerek rendelkezésre állását, és a hatékonyabb tárolási rendszerek biztosítják a nagyobb arányú saját villamosenergia-felhasználást. Nagy hatékonyságú és teljesítményű napelem-modulok jelennek meg a piacon, nagyobb teljesítményű félcellás megoldásokkal bővül a kínálat, beépített villám- és túlfeszültség-védelmi eszközök nyújtanak védelmet, háromfázisú hibrid inverterek terjednek el, korszerűbb tárolási megoldások szolgálják a napenergia eltárolását, vezérlő- és optimalizáló rendszerek, online platformok segítik a napenergia hatékonyabb felhasználását. Mindezekről részletesen a 2021/6-7-es számunkban megjelenő cikkben olvashatnak.

    ▪ Peter Respondek: Elektromágneses összeférhetőség (V.)
    lapunkbol_3_250_45A készüléktechnikában a különböző feladatokra különböző kapcsolási módok alakultak ki és ezek térben is elkülönülnek, és a galvanikus csatolás elkerülésére nem rendelkeznek közös tápegységgel sem. Az induktív csatolás minimalizálása érdekében az áramkörök a lehető legkisebb hurkot alkotják, míg a potenciálkiegyenlítés megakadályozza, hogy kiegyenlítő áramok zavarfeszültséget keltsenek. Mind a villamos berendezések, mind a villamos készülékek rendszerszintű alkalmazásában megfelelő védelmi áramköröket kell megvalósítani, ha a leírt intézkedések nem elegendőek. Az elmúlt évek gyakorlatában a védelmi célú elválasztás és a megfelelő vezetékezés gazdaságos módszernek bizonyult. A védett tér kialakítására törekvő gondolkodás nem új keletű. Mind az Rb (Ex) védelmi technológiában, mind a villámvédelmi technológiában használják a védett tér koncepcióját, és a gyakorlat igazolta az alkalmazás előnyeit: a védett tér létrehozása lehetővé teszi – ebben a megkülönböztetett térben – a veszély mértékének megfelelő paraméterű, érzékenységű (érzéketlenségű) eszközök és alkatrészek alkalmazását. 2021/6-7-es számunkban már az ötödik részéhez ér az Elektromos összeférhetőségről szóló cikksorozatunk.

    ▪ Murvai István: A villamos tervezők és a villamos kapcsolóberendezés-gyártók közös biztonságtechnikai feladatai
    lapunkbol_1_250_51A létesítmények rendeltetésétől függetlenül a biztonságos üzemeltetés műszaki feltételeit a szabvány előírások ismeretével, a villamos szerkezetek ismeretével, megfelelő kiválasztásával és alkalmazásával, valamint jogszabályismerettel és -követéssel kell biztosítania, a létesítésben közreműködő minden villamos tervezőnek, valamint villamosberendezés-gyártónak. A létesítmények installációs villamos berendezései tervezőinek, az épületgépészeti villamos berendezés tervezőinek, valamint a telepítésre kerülő technológiai gépek gépészeti és villamos tervezőinek olyan részletességű műszaki kivitelezési tervdokumentációt, illetve gyártási dokumentációt kell készíteniük, hogy az abban foglalt tervutasítások betartásával a villamos kivitelezők és berendezésgyártók az üzemeltetők részére maradéktalanul biztosítsák a létesített villamos berendezés veszélytelen üzemeltetésének műszaki feltételeit. A 2021/6-7-es számunkban megjelenő cikk részletesen ismerteti a villamos tervező és berendezésgyártók feladatait, és szokás szerint bemutat néhány hibát a gyakorlatból. 

    ▪ Kovács Ádám: eMobility megoldások (III.) – Energiamenedzsment
    lapunkbol_2_250_45Az autótöltők közül ma már a 11 kW és a 22 kW töltő általános típusnak tekinthető. Ez azt jelenti, hogy a 16 A és a 32 A igény nem csak családi házaknál jelent kihívást, de olyan helyeken is ahol több töltési pontra van igény, legyen az akár szálloda, irodaház vagy cégek telephelye. Emiatt mindenképpen meg kell fontolni, hogy olyan berendezést válasszanak, ami képes energiamenedzsmentre, még akkor is, ha a jelenlegi igények alapján nem szükséges, de később hasznos lehet ez a plusz tudás. Természetesen a rendelkezésre álló energiát nem csak az ingatlan és a töltő között lehet megosztani, hanem több töltőpont között is. Egy nagyobb parkoló esetében (szálloda, irodaház stb.), ahol már több töltési lehetőségre is mutatkozhat igény, kiemelten figyelni kell a rendelkezésre álló betáplálásra, és kimondottan hasznos lehet az energiamenedzsment. De mi is kell a jól működő energiamenedzsmenthez? Erre a kérdésre ad választ a cikksorozat 2021/6-7. számunkban megjelenő befejező része.

    ▪ Dr. Csanádi Károly: Tájékoztatás, tapasztalatok, vélemény és az információs lehetőségek gyűjteménye a kkv-szektor vállalkozásainak, tevékenységük újraindításához
    lapunkbol_3_250_46A járványveszély idején a magánszemélyek legtöbbször az építési-szerelési és szakipari munkák kivitelezésének hibás teljesítésével, az anyagvásárlásra átvett előleggel való elszámolás elmaradásával, számlavitával, az online vásárlással, valamint a mesterlevelek, bizonyítványok és oklevelek hitelesítésével kapcsolatban adták elő sérelmeiket és kérdéseiket. A vállalkozói tanácskérés-tanácsadás során sok olyan gazdálkodási és élethelyzet került felszínre, amelynek tapasztalatai feltétlenül tovább gondolásra érdemesek, és vannak olyanok is, amelyek változtatást igényelnek a gazdálkodó szervezetek működtetésében. Fontos, hogy a vállalkozások folyamatosan és gyakran tekintsék át az őket érdeklő lehetőségeket a tartalmi változás miatt. A 2021/6-7. számunkban megjelenő cikkben lévő gyűjtemény tartalmazza a vállalkozók érdemi ügyintézését, hitelfelvételét segítő elérhetőségeket, és támogatja a gazdaság újraindításához szükséges tájékozódást és felkészülést.

  • Érintésvédelem - Áramütés elleni védelem online klubnap
    2021-05-07
    kinyit

    Érintésvédelem – Áramütés elleni védelem – rendszere ma, az MSZ 172 szabvány érvényességének lejárta után témában online klubnapot szervez 2021. május 19-én 16:00-kor a MEE Dunaújvárosi Szervezete és a MEE Szabványosítási Bizottsága.

    A klubnap előadója: Arató Csaba

    Az előadás során az alábbi kérdésekre kaphatunk választ:

    • Mely ÉVÉ szabványok érvényesek?
    • Hogy kell helyesen kialakítani a TN nullázásos érintésvédelmet?
    • Milyen tervezési, számítási, ellenőrzési összefüggései vannak a TN érintésvédelemnek?
    • Mekkora érintési feszültség léphet fel, és mennyi ideig?
    • Érvényes–e az alfa tényezős számítási eljárás?
    • Mikor kötelező, és mikor nem az áramvédő kapcsoló?
    • Melyek az ellenőrzés legfőbb előírásai? 

    Az eseményhez számítógépén vagy a mobilalkalmazásban a Microsoft Teams alkalmazáson keresztül lehet csatlakozni.
    Kattintson ide az értekezlethez való csatlakozáshoz

  • Construma és Ipar Napjai idén még virtuális térben
    2021-05-06
    kinyit

    Május elején döntött a Hungexpo – meghallgatva a kiállítók véleményét – az üzleti rendezvények tartásával kapcsolatos bizonytalanság és a felkészülési idő rövidsége miatt, hogy az idei Construma, OtthonDesign és Hungarotherm valamint az Ipar Napjai kiállításokat kizárólag a virtuális térben rendezi meg.

    vezercikkhez__310Ganczer Gábor, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy bár nagyon várták a személyes találkozást a kiállítókkal és a látogatókkal, a jelenlegi helyzetben kénytelenek voltak a digitális megvalósítás mellett dönteni. A cég folyamatosan figyelemmel kíséri az átoltottság mértékéhez kötött újranyitási ütemtervvel összefüggő szabályozást és kormányzati nyilatkozatokat, ugyanakkor a színvonalas kiállítás megszervezéshez és a szakmai programok összeállításához hiányzik a kiszámítható környezet. A rendezvényszervezéshez tervezhetőségre van szükség, hiszen egy komplex rendezvényprogram összeállítása, meghirdetése nem kivitelezhető enélkül.

    A virtuális Construma otthonteremtési kiállításcsokrot június 2–6. között, a virtuális Ipar Napjait június 15–18. között, míg a 15. MACH-TECH szakkiállítást jövő májusban már fizikailag rendezi meg a Hungexpo Zrt. 

    Az üzletkötés nem állhat le, csak a személyes találkozóhely helyett a digitális platformra helyeződik át. A virtuális kiállítás egy olyan könnyen használható, innovatív felület, amely online kapcsolatot biztosít a kiállítók és a látogatók számára. A platform az idei AGROmashEXPO alkalmával már jól vizsgázott és a júniusi kiállításokon is ingyenesen várja a látogatókat.

    A Hungexpo hisz abban, hogy a járvány lecsengésével, az eddig megszokott, szükséges biztonsági intézkedések betartásával a kiállítások nemcsak újra indulnak, hanem továbbra is a magyar gazdaság fellendülésének motorjai lesznek.

     

     

  • Showtime: Szerszámok, minden eshetőségre
    2021-05-05
    kinyit

    A Wiha a Showtime téma keretei között mutatja be szerszámrendszereinek, szerszámpalettáinak és szállítási megoldásainak széles választékát. A színpad az ún. Ötcsillagos Rendszereké – 16 kiválasztott készlet vagy rendszer, amelyek különböző módon segítik a felhasználókat a mindennapi munkájuk során. A mechanikus szerszámok terén számos innovációt, valamint az elektromos és az e-mobilitás szektorban bevált, legújabb megoldásokat tartalmaznak.

    A különböző szektorok felhasználói kényelmesen választhatnak testreszabott megoldásokat az Ötcsillagos Rendszerek közül, amelyek megfelelnek a saját igényeiknek, alkalmazási és tevékenységi körüknek.

    wiha-showtime2021_650

    Megoldások széles választéka különféle igényekhez
    A kisebb szettek és multifunkcionális táskák mellett a Wiha termékkínálata új szerszámos hátizsák készleteket, L-XXL méretű szerszámosláda szetteket és átfogó műhelykocsikat tartalmaz az e-mobilitási autóipar számára. Az egyes rendszerek tartalma és funkciója mindig az egyes célcsoportok speciális igényeire alapul. A készletek tartalma az ügyfélfelmérések során szerzett visszajelzésekre alapul. A minden esetet lefedő 16 sztár a Wiha cég válasza a helyzetalapú kihívások, igények és kívánságok sokféle változatára. 

    A szerszámkészletekbe való befektetés sokféle előnnyel jár
    wiha_st_300_300Műhelyben, építkezésen vagy szervizelés közben gyakran a rendelkezésre álló szerszámok határozzák meg, hogy mennyire hatékonyan, milyen minőségben és milyen biztonságosan végezzük el a munkát. A szerszám-kiskereskedők széles kínálatát nézve azonban gyakran nehéz megtalálni a legmegfelelőbb szerszám-összeállítást egyedi alkalmazási célokra. Itt jön képbe a Wiha, hogy ezt a feladatot átvegye a felhasználóitól. Optimális szerszámkészleteket állítottak össze konkrét munkahelyi feladatokhoz, és ezen túlmenően olyan szállítási és tárolási megoldásokba csomagolják ezeket, amelyek maguk is további előnyöket kínálnak. Például kényelmes gurítási vagy hordozási lehetőséget, valamint egyéb sokoldalú, praktikus kényelmi funkciókat. A kombinálható vagy akár bővíthető rendszerek emellett helyet, fáradtságot és időt takarítanak meg.

    Szervizelés, hosszabb építkezési projekt vagy csak rengeteg rögzítési feladat – a különböző szerszámkészletek előnyt jelentenek
    wiha_el_300_300A szervizelési munkák esetében általában elegendő egy szektorspecifikus szerszámokból álló alapkészlet, legyen szó mechanikus vagy szigetelt szerszámokról villanyszerelők számára. Az ilyen projektek gyakran rengeteg mozgással járnak. Ilyen esetben az új L szerszámhátizsák készletek – szerelő vagy elektromos változatban – kifinomult eszközválasztékot és kényelmes hordozhatóságot kínálnak. Vastagon párnázott hordszíjak, akasztóhorog, különféle rekeszek a szervezett tároláshoz és robusztus kialakítás. Ez csak néhány a hátiszák jellemzői közül. Azok számára, akik kedvelik a klasszikus dobozrendszert, az XL szerszámtartó készlet és az L alapváltozat megfelelő alternatívát jelent.

    wiha_me_300_300Ezzel szemben a nagyobb építkezési projektek átfogó szerszám-szettet igényelnek, hogy minden eshetőségre készen álljunk. Ebben az esetben az óriási kerekekkel ellátott, 100 részes, elektromos XXL III szerszámtartó készlet a megfelelő választás. A professzionális eszközök széles választéka maximális rugalmasságot biztosít. Maga a tok használható mobillépcsőként, valamint integrált fűrészelési lehetőséggel rendelkező munkapadként vagy ülésként. A további tároló rekesz helyet biztosít még több eszköznek, kiegészítőnek vagy anyagnak.

    Ha számos széleskörű rögzítési feladattal állunk szemben, a speedE® Industrial vagy a speedE® II electric e-csavarhúzó jelenti a legnagyobb segítséget. Ezek elektromosan támogatják a felhasználót az egyébként időt és erőfeszítést igénylő rögzítési feladatok során. Először automatikusan és gyorsan csavarják be a csavarokat, majd az anyagot védő ütköző lép működésbe. Ez lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy finoman rögzítsék a csavarokat a helyükön. A nyomatékadapterekkel és a számos slimBit bitfejjel való kombináció a lehető legnagyobb rugalmasságot kínálja.

    A szerelői szektorban az ötcsillagos rendszerek termékcsaládjának egy 60 darabos dugókulcs csavarhúzó és bitkészlet is a részét képezi, amely egy kényelmes L-Boxx-ban található, valamint egy 40 darabos készlet, amely funkcionális táskát és övcsipeszt tartalmaz. Különböző profilú és alkalmazási területű, finoman fogazott racsnis kulcsokkal, valamint robusztus és kényelmes szállítási megoldásokkal nagyobb rugalmasságot és hatékonyságot kínálnak a mobil munkavégzés során. 

    Optimálisan felszerelt mobil műhely
    wiha_ea_300_300Az e-mobilitás szektor új kihívások elé állítja az autószerelőket. A speciális és szigetelt eszközök helyes használata elengedhetetlenül fontos az e-autók karbantartása és javítása szempontjából. A műhely megfelelő szakmai és biztonsági eszközökkel való felszerelése most könnyen és egyszerűen elvégezhető. Erre a célra kínálja a Wiha az e-Mobility szerszámkészletet, valamint a teljesen felszerelt e-Mobility műhelykocsit. Ezek a készletek az e-autók karbantartásához szükséges összes eszköz átfogó kínálatát nyújtják.

    A felhasználók többek között a Showtime landing page-en tájékozódhatnak az összes többi „sztár és sztárjelölt” előnyeiről.

    További információ: www.wiha.com/showtime

    (X)

  • Elektroinstallateur 2021/5.
    2021-05-04
    kinyit

    Májusi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

     

    Május 11-én jelent meg lapunk 2021/5. száma.
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2021_5_tart_h_1202

  • 2021/5., májusban megjelent lapszámunkból
    2021-04-12
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: PELV-áramkör „védővezetője”
    Cikkünkben a címben szereplő témakört egy olvasói levélre válaszolva járjuk körül. Az olvasó törpefeszültségű rendszerben védővezető kapcsolatot akar készíteni. Azonban nem egészen világos, hogy a villamos berendezés testét akarja védővezetőbe bekötni, vagy egyik aktív vezető megfelelő pontjának földelésével az üzemi földelést kívánja alakítani, vagy esetleg mindkettőt. A válaszadáshoz először is érdemes tisztázni, hogy miben különböznek a PELV- és a SELV-áramkörök. A májusi számunkban megjelenő cikk ismerteti a PELV- és a SELV-áramkörök különbözőségeit, a SELV- és PELV-áramkörökre vonatkozó követelményeket és a vezetők méretezését.

    ▪ Peter Respondek: Elektromágneses összeférhetőség (IV.)
    lapunkbol_rs_250Az áram háromfázisú szimmetrikus terhelésnél, és háromvezetékes ellátásnál a három (aktív-) fázisvezetőn át folyik oda-vissza, míg egyfázisú fogyasztók szimmetrikus elrendezése esetén a három aktív fázisvezető valamelyikén át folyik az áram a fogyasztóig és a nullavezetőn (N) folyik vissza. Így zártak az áramkörök! A védővezető (PE) a kisfeszültségű főelosztó fő földelőkapcsára csatlakozik. Hiba (testzárlat, túlfeszültség) esetén ez a csatlakozás biztosítja a túláramvédelmi készülék vagy túlfeszültség-védelmi eszköz működését. A földelő-rendszer tehát az épület minden védelmi intézkedésének alapja. A gyakorlatban a hálózat soha nem ideális. Habár a hálózati zavartatási vizsgálatokhoz 50 ohmos csatoló impedanciát alkalmaznak, ez a méret azonban csak a metrológiai feltételek meghatározására szolgál. Májusi számunkban folytatódik az elektromágneses összeférhetőséggel foglakozó cikksorozatunk.

    ▪ Dr. Csanádi Károly: Építési szerződés régen és most
    lapunkbol_cs_250A kivitelező szakember nem vitatta, hogy az építés, a magas- és mélyépítés az összes gépészeti, elektromos és szakipari munkákkal együtt vállalkozási tevékenységnek minősül, de azért az egyes szakterületek és a szakemberek jogosultsági besorolásai is egymástól jól elkülöníthetők, akár önállóan is kivitelezésre, felújításra és létesítésre irányuló szerződés tárgyát képezhetik, és jelentősen különböznek minden más vállalkozástól. Az építészeti csodák bizonyítják, hogy minden új építmény egyszeri és megismételhetetlen. Két épület lehet hasonló, de nem ugyanolyan. A 2014. március 14. napjáig hatályban volt Polgári Törvénykönyv (régi Ptk. 1959. évi IV. törvény) a vállalkozási szerződésre vonatkozó általános szabályok mellett tartalmazta az építési és a technológiai szerelési munkák szerződéseire vonatkozó sajátos rendelkezéseket. Az új Ptk. elnevezése: 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről, amelynek vállalkozási szerződésekre vonatkozó legfontosabb rendelkezéseit tekinti át a májusi számunkban megjelenő írás.

    ▪ Murvai István: Új létesítmények biztonságosan használható villamos berendezésének létesítése – munkaközi feladatok és egyeztetések
    lapunkbol_1_250_49A különböző rendeltetésű létesítmények villamos berendezésének létesítésében a műszaki biztonsági területen egyetemleges felelősséggel és kötelezően együtt kell működniük a kivitelezési tervdokumentációt elkészítő villamos tervezőknek, a villamos kivitelezőknek, a felelős villamos műszaki vezetőknek, a villamos tervezői művezetőknek, a villamos műszaki ellenőröknek, és a villamos berendezés felülvizsgálóknak. Az eltérő műszaki szakterületeken dolgozó szakemberek egymást segítő együttműködése biztosítja a létesítmények villamos berendezésének biztonságos használhatóságát. A létesítmény tervezésében résztvevő villamos tervezők felelősséggel tartoznak a tervezői műszaki megoldásokért, de a felelősség a következők szerint megosztott a villamos berendezés létesítését végző kivitelezőkkel. Minden egyes, a létesítésben részfeladatot vállaló kivitelező vállalkozó viseli annak jogkövetkezményét, ami a tervdokumentáció olyan hiányosságából adódik, amelyet a vállalkozó kivitelezőnek a tőle elvárható szakmai gondosság mellett észlelnie kellett volna, de a szerződéskötést megelőzően nem jelzett. A májusi számunkban megjelenő cikk a berendezések létesítésének villamos tervezői és kivitelezői, műszaki ellenőri feladatait ismerteti, és nem marad el néhány gyakorlati hiányosság bemutatása sem.

    ▪ Kovács Ádám: eMobility megoldások (II.) – Vállalati lehetőségek
    lapunkbol_2_250_43Az otthoni töltés egy egyszerű séma szerint zajlik, hiszen a saját ingatlanunkon a saját autónkat a saját hálózatunkról töltjük, rendszerint egyetlen töltővel. Azonban ettől a legegyszerűbb esettől továbblépve az úgynevezett fél publikus vagy publikus autótöltések esetében már más a helyzet. Az eMobility megoldások felhasználási szempontból három fő csoportra oszthatóak. Az egyik a már korábban említett Privát töltési megoldás, vagyis például az otthon végzett töltés. A másik a Publikus töltés, amely esetében egy bárhol elhelyezett töltőt bárki korlátozás nélkül használhat, illetve harmadik a kettő közé beékelődő Vállalati töltésmegoldás. A fél publikus vagy más néven vállalati töltések alatt azok a megoldások értendőek, amikor egy cég tulajdonában lévő töltőn jól behatárolható, ámde folyamatosan változó személyek kívánnak töltést végezni. Vagyis például szállodák vendégei, irodaházak bérlői vagy esetlegesen egy vállalat saját alkalmazottai. Ezen természetes vagy jogi személyek egy meghatározott időszakon belül tudnak töltést végezni, vagyis, míg valaki egy szálloda vendége, az adott irodaház bérlője vagy éppen egy cég alkalmazottja. A cikksorozat májusi számunkban megjelenő része a vállalati töltésmegoldásokkal – vendéglátás, gasztronómia, ingatlan bérlői (irodaházak), céges flotta – foglalkozik.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (XIX.) – az adatlapok hitelessége
    lapunkbol_3_250_44Nem állt messze az igazságtól annak az építési vállalkozónak az álláspontja, aki akként vélekedett, hogy az építőipari munkák kivitelezését – beleértve az elektromos, az épületgépészeti és a szakipari munkákat is – régen is, jelenleg is, és a jövőben is az elnevezésétől függetlenül építési, illetve ma már építésre vonatkozó vállalkozási szerződés alapján végzik a kivitelezők. Vajon a napelem-gyárba, csak egyforma cellák érkeznek? Mert akkor könnyű lenne a helyzet. Minden cellagyártás valójában egy soklépéses, bonyolult folyamat, amelynek – mint minden gyártásnak – van egy adott szórása (itt elsősorban a villamos paraméterekre kell gondolni). A cellagyártó a kimeneti termékeket csoportokba rendezi (legjobb, közepes, gyenge, rossz – Grade-A, Grade-B, Grade-C, Grade-D), és ezek külön árazást is kapnak. A napelem-gyártók – akik megvásárolják a cellákat – ezekből állítanak össze egy „mix” keveréket, mert csak így lesz költséghatékony a termelés. A cikksorozat májusi számunkban megjelenő része kitér a közkedvelt TIER-1 lista rejtelmeire, és a gyári adatlapok adatainak hitelességére is.

  • Elektroinstallateur 2021/4.
    2021-03-29
    kinyit

    Áprilisi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    Április 13-án jelent meg lapunk 2021/4. száma.
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2021_4_tart_h_1202

  • Elektromosipari szakemberek kézikönyve mintaoldalak
    2021-03-11
    kinyit

    eszk_mintaoldalak_1_907eszk_mintaoldalak_2_910eszk_mintaoldalak_3_907eszk_mintaoldalak_4_911eszk_mintaoldalak_5_904eszk_mintaoldalak_6_911eszk_mintaoldalak_7_905_01
    eszk_mintaoldalak_8_905eszk_mintaoldalak_9_911eszk_mintaoldalak_10_902eszk_mintaoldalak_11_909eszk_mintaoldalak_12_907eszk_mintaoldalak_13_909eszk_mintaoldalak_14_912eszk_mintaoldalak_15_903eszk_mintaoldalak_16_905eszk_mintaoldalak_17_911eszk_mintaoldalak_18_917eszk_mintaoldalak_19_904eszk_mintaoldalak_20_905eszk_mintaoldalak_21_905eszk_mintaoldalak_22_905eszk_mintaoldalak_23_912eszk_mintaoldalak_24_909eszk_mintaoldalak_25_912eszk_mintaoldalak_26_913eszk_mintaoldalak_27_912eszk_mintaoldalak_28_908eszk_mintaoldalak_29_901

  • 2021/4., áprilisban megjelent lapszámunkból
    2021-03-08
    kinyit

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (XVIII.) – A napelemek hatásfoka 2.
    lapunkbol_3_278Sajnos a napenergia-iparban több ilyen fogalom is van, amely téveszmékkel terhelt. Ide tartozik a hatásfok kérdése is, amelyet több fontos tévedés homályosít el. Hatásfok alatt egy berendezés, eszköz, folyamat, rendszer stb., valamely bemeneti és kimeneti jellemzőjének (paraméterének) aránya értendő. A napelemes energiaátalakítás egy sok elemből álló rendszerrel történik. Bennünket elsősorban az érdekel (főleg a megtérülés miatt), hogy egy adott nagyságú befektetéssel, mekkora hozam kapható kWh-ban mérve. Ezért érdemes egy újabb – de hasonló – mérőszámot bevezetni, a hatékonysági vagy teljesítési tényezőt. További, hatásfokjellegű tényező a kapacitás („hozam kapacitás”). A kWh-ban megadott éves energiahozamot viszonyítja, a telepített kapacitáshoz, óránként súlyozásban (egy év=8760 óra).
    A cikksorozat április számunkban megjelenő része egy újabb tévhitet oszlat el.

    ▪ Kosák Gábor: A Magyar Szabványügyi Testület műszaki szabványosító bizottságai (XIII.)
    lapunkbol_2_540_02Az MSZT/MB 801 Szabadvezetékek létesítése szabványosító bizottság (https://ugyintezes.mszt.hu/MBs/Details/346): A bizottság alkalmazási területe: Az 1 kV-nál nagyobb névleges feszültségű szabadvezetékekre (a vasúti vontatás tartószerkezeteit és vezetékeit kivéve) vonatkozó szabványok kidolgozása, bevezetése.
    Az MSZT/MCS 807 Feszültség alatt végzett munka szerszámai szabványosító munkacsoport (https://ugyintezes.mszt.hu/MBs/Details/352): Még egy kis pontosítás, a munkacsoport természetesen nem csak a nagyfeszültségű rendszereken végzett munka szerszámaira vonatkozik. A munkacsoport alkalmazási területe: A feszültség alatti munkavégzés szerszámaira, szerkezeteire és eszközeire vonatkozó szabványok kidolgozása, bevezetése.
    Az MSZT/MB 845 Kábelek és vezetékek szabványosító műszaki bizottsága (https://ugyintezes.mszt.hu/MBs/Details/386): A bizottság alkalmazási területe: A kábel- és vezetékhálózatok kialakítására, a villamos energia előállítására, szállítására és elosztására használt erősáramú és jelzőkábelek és vezetékek, valamint szerelvényeik méretezése, vizsgálata és használati irányelvei. A bizottsághoz tartozik még az analóg és digitális átviteli rendszerek koaxiális kábeleinek és kábelszerelvényeinek szabványosítása, a kisfrekvenciás és rádiófrekvenciás kábelek és szerelvényeik szabványosítása. Végezetül ide tartozik még maguknak a szabadvezetékeknek a szabványosítása (gyártás, felhasználás).
    A cikksorozat április számunkban megjelenő része részletesen bemutatja a szabadvezetékek létesítése, a feszültség alatt végzett munka szerszámai, valamint a kábelek és vezetékek szabványosító bizottságait.

    ▪ Murvai István: A felhasználói tulajdonú, közép és kisfeszültségű villamos berendezés tervezési és létesítési munkáinak tapasztalatai ipari létesítményekben
    lapunkbol_1_250_48Általános tervezési követelmény, hogy minden kivitelezési dokumentációt – így a villamos kivitelezési tervdokumentációt is – elektronikusan, magyar nyelven kell elkészíteni. A dokumentációt címlappal, aláírólappal, tartalomjegyzékkel és tervjegyzékkel kell ellátni. A címlapnak, a megvalósítás tárgyát képező építési tevékenység szabatos megnevezésén és az ingatlan azonosító adatain túl, tartalmaznia kell az építtető nevét, megnevezését, valamint a tervező nevét, megnevezését. Az aláírólap tartalmazza a tervezésben résztvevő összes tervező nevét, megnevezését, szakmagyakorlási jogosultságának igazolásaként a tervezési jogosultságot, tervezői névjegyzéki bejegyzés-számának megadását és a tervező saját kezű aláírását. Az egyes különálló tervlapokon szerepeltetni kell az adott tervrajz pontos megnevezését és méretarányát, önálló ábránként. A kivitelezési munkaterületen a tervdokumentációnak papíralapon is rendelkezésre kell állnia. Az április számunkban megjelenő cikk az ipari létesítmények villamos berendezésének tervezési és létesítési tapasztalatait ismerteti.

    ▪ Kovács Ádám: eMobility megoldások (I.) – otthoni töltés
    lapunkbol_2_346A piacon számos elektromosautó töltő megoldás lelhető fel, így nehéz eldönteni, hogy a rengeteg lehetőség közül melyik az adott feladatra a legjobb megoldás. Legyen az magán, irodaházi, vendéglátói, publikus vagy más célú, az autótöltőket nem lehet egy kalap alá venni. A velük szemben támasztott igények igen különbözőek lehetnek. A cikksorozat azt próbálja meg bemutatni, hogy az egyes felhasználási területek számára mégis mi lehet a legmegfelelőbb megoldás, mi az, amit érdemes egy autótöltőnek tudnia. Ez az ismeret segíthet később abban, hogy ne telepítsenek olyan fölösleges tudású, felszereltségű töltőt, amelyet az ügyfél nem használ ki, de abban is, hogy a műszaki tartalom megfelelő legyen, még ha valamilyen okból extra igények merülnek is fel. A 2020/4. számunkban megjelenő első rész megpróbálja megmutatni, hogy milyen megoldás a legmegfelelőbb otthonra vagy más olyan helyre, ahol nincs szükség a töltés elszámolására, a fogyasztás mérésére, egész egyszerűen csak egy szimpla töltési lehetőséget kell biztosítani. 

    ▪ Déri Tamás: „Vad fények” – fényjáték a dublini állatkertben
    lapunkbol_3_250_43A legnagyobb amerikai állatkertekben ugyanis évről évre fényjátékokat rendeznek, és ennek mintájára Európában elsőként a dublini állatkertben is megvalósították ezt a kezdeményezést. A „Vad fények” kiállítás 2017-től kezdődően évente november és január között tart nyitva, 50 napon keresztül. A belépődíj borsos, egy háromgyerekes családnak forintra átszámítva 30 000 Ft-ba kerül a kiállítás megtekintése. A fantasztikus látvány azonban felülírja az anyagi megfontolásokat, és évente mintegy negyedmillió látogató részesül ebben az egyedülálló vizuális élményben. A legutóbbi fényjátékot 30 kínai művész készítette 19 000 hagyományos fényforrás (halogén izzólámpa, kompakt fénycső, fémhalogén- és nátriumlámpa), továbbá 5000 méternyi LED-szalag felhasználásával. Természetesen a fényforrások teljesítményét és színhőmérsékletét a megvilágított téma jellegéhez igazítva nagy gonddal választották meg. Az április számunkban megjelenő cikk részletesen, gazdagon illusztrálva mutatja be a dublini állatkert fényjátékát.

  • Elektroinstallateur 2021/3.
    2021-03-01
    kinyit

    Márciusi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    Máricus 9-én jelent meg lapunk 2021/3. száma!
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2021_3_tart_h_1202

  • 2021/3., márciusban megjelent lapszámunkból
    2021-02-10
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: A potenciálkiegyenlítő, illetve földelővezető színe
    lapunkbol_1_250_46Kérdés: Jelenleg folyékony oxigén és nitrogén előállítására szolgáló ipari üzem (légleválasztó üzem) üzembe helyezését végezzük. Minden acél tartószerkezet, csőhíd, fém épületszerkezet, gépházláb, acéltartály, kábelvezeték, acéllépcső és acéllemez meghatározott távolságban csatlakozik a földelőrendszerhez (alapozásföldelőhöz). A megrendelő panaszkodik, hogy a rövid kábeltálcák, vagy pl. egy fém alaplemez földelőfüle a legközelebbi földelőhöz egy fekete NYY huzallal van csatlakoztatva. Azt állítja, hogy az összes földcsatlakozást zöld-sárga színnel kell kivitelezni. Véleményünk szerint ezeknek a fémrészeknek a földelése üzemi potenciálkiegyenlítés, amelyet nem szabad zöld-sárga vezetékkel kivitelezni. Mi erről a szerkesztőség véleménye? Egy további kérdés a motorok helyi földelése. Itt a hálózat áramütés elleni védelmének kialakítása TN-C-S rendszer. A rendszer motorjai NYCWY kábellel vannak bekötve (= földelővezetékkel ellátott kábel). A kábel földelővezetéke mind a kapcsoló berendezésben, mind a motor kapocsdobozában található földelő csatlakozókhoz csatlakoztatva van. Ezenkívül a motor házát (a külső földelő csatlakozási ponton) a legközelebbi helyi földelő csatlakozási ponthoz (alapozó földelés) is csatlakoztattuk, szintén fekete NYY kábellel. Mi erről a szerkesztőség véleménye? Ennek a földelővezetőnek feketének vagy zöld/sárga színűnek kell lennie?
    A feltett kérdésekre részletes válasszal szolgál a 2021/3-as számunkban megjelenő cikk.

    ▪ Ifj. Czinege Károly: Elektromos fűtésről, tabuk nélkül (IX.)
    lapunkbol_2_250_41Cikksorozatunkban tovább folytatjuk az elektromos fűtés részleteinek ismertetését, ifj. Czinege Károly hiánypótló, „Az elektromos fűtés a jövő megoldása!” című könyvének egyes rövidített részletein keresztül. A könyv hasznos olvasmány a villamos és épületgépész tervezőknek, valamint a kivitelezőknek, hiszen konkrét adatokkal segíti a tervezést, a kivitelezést, és számos az elektromos fűtéssel kapcsolatban felmerülő kérdésre választ ad (további információk: https://czinege.hu/elektromos-futes-a-jovo-megoldasa-tervezoknek/). A legfontosabb gondolat: a bajt mindig jobb megelőzni, mint bekövetkeztekor kétségbeesni. A tervezői tevékenységet mindig évtizedekre szóló felelősséggel kell végezni. Szinte minden télen lehet olvasni a hó rendkívüli terhelése miatt beszakadt nagyobb felületű lapostetőkről, épületkárokról. A tervezők sokszor mossák kezeiket – ők az általánosan várható hóterhelésre méretezték statikailag az épületeket. Sajnos erről a hó mit sem tudott, és a szokásosnál több esett belőle… Természetesen a villamos tervező nem feltétlenül rendelkezik mélyreható statikusi ismeretekkel, de a megrendelő figyelmét mégis felhívhatja erre a veszélyre, és megmutathatja a következőkben ismertetendő, biztonságot garantáló, egyszerű megoldást, amelynek további előnye, hogy a megrendelőnek költség takarítható meg az épület használatának teljes idejére. A SAS-307 típusú hóterhelés-mérő kiépítésének részletei ismerhetőek meg a márciusi számunkban megjelenő írásból.

    ▪ Kosák Gábor: A természetes fény hasznosítása az épületek belső tereinek világítására
    lapunkbol_1_250_47A mesterséges világítás fejlődése, a különféle színhőmérsékletű fényforrások széles skálája indította el a XX. század második felében a világítástechnika forradalmát. A mesterséges világítás lehetővé teszi, hogy oda világítsunk, ahova szeretnénk, olyan fényerősséggel, amivel szeretnénk, a világítás lehet megnyugtató, munkára serkentő, visszaadhatjuk, sőt kiemelhetjük a megvilágított objektumok eredeti színét. A lehetőségek bűvöletében a természetes fény zavarónak, az ablakok fölöslegesnek tűntek, árnyékolókkal, színezett üvegekkel szűrték ki a napvilágot, szinte „ablaktalan” irodaházak épültek. Az energiaválság, a környezettudatos szemlélet, a zöld forradalom, és a munkahelyi közérzet előtérbe kerülése meghozta a nagy felismerést: napvilágnál is lehet munkát végezni! Az Európai Szabványügyi Bizottság, a CEN 2018 végén jelentette meg az EN 17037 szabványt, amely MSZ szabványként 2019-ben lett bevezetve, és 2020 október elsejével megjelent a magyar nyelvű változata is. A márciusi számunkban megjelenő írásból megismerhető a szabvány alkalmazási területe, szakkifejezései és meghatározásuk, használt jelképei stb. 

    ▪ Farpék Gábor, Muth Norbert, Szekeres Károly: Középfeszültségű kábelek javítása inert gázátfújatással
    lapunkbol_2_250_422019 augusztusában a pécsi áramhálózati üzem szolgáltatási területén egy mindössze 1,5 évvel korábban létesített középfeszültségű kábel hibásodott meg. A hiba elhárítása, a beázott kábel cseréje több mint 2 millió forintos költséggel járt. Három szakembert – Farpék Gábort, Muth Norbertet és Szekeres Károlyt – a probléma nem hagyta nyugodni. Elkezdtek gondolkodni azon, hogyan lehetne ezeket a kábeleket megjavítani, és elkerülni a teljes cserét. Az elhárítás során azt tapasztalták, hogy a kábel megbontása után a kábelérből szabályosan folyt a víz. A gondolatokat tett követte, és a pécsi gépészeti alkatrészboltokat bejárva sikerült pneumatikai és hidraulikai alkatrészekből összeállítaniuk egy prototípust. A tesztelés során az eszközzel a korábbi üzemzavar során kibontott kábelekből már sikeresen el tudták távolítani a vizet. A márciusi számunkban megjelenő cikk részletesen bemutatja a berendezés működési elvét, a technológiai eljárást.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Aggregátoros tartalékbetáplálás
    lapunkbol_3_277Kérdés: Egy tűzoltóság szükségaggregátoros tartalékbetáplálására az MSZ HD 60364-5-551:2010 „Kisfeszültségű áramfejlesztők angol nyelvű szabványa” vonatkozik. Hatálya kiterjed egy létesítmény közcélú villamosenergia-ellátásának alternatív ellátására is. Az áramütés elleni védelem kiegészítő előírásai az 554.4 Hibavédelem (közvett érintés elleni védelem) pont alatt találhatóak. Itt általános előírásként jelenik meg, hogy az 551.4.3.2 vagy az 551.4.3.3 pont egyedi eseteit kivéve az MSZ HD 60634-4-41 szabvány előírásait kell teljesíteni. Esetünkben egy 60 kVA-es mobil aggregátor – szükség esetén – egy tűzoltóságot lát el. A generátor csillagpontja földelt, továbbá az épület számára egy ötsarkú dugaszolóaljzat áll rendelkezésre. Ezen kívül az áramforrás házán lévő földelő csatlakozókapcsot csatlakoztatni kell az épület fő földelősínéhez. A fő-elosztószekrényben van a hálózat-szükségellátás átkapcsoló. Az épületben minden végáramkör 30 mA-es ÁVK-val el van látva. Helyesen gondolom, hogy az épület biztonságos automatikus átkapcsolásának biztosítása érdekében minden végáramkör hurokimpedanciáját meg kell mérni? Elegendő-e épületenként az egyik betáplálás esetére a mérést elvégezni, vagy mindkét betáplálást külön-külön meg kell mérni? Mit kell azalatt érteni, hogy „Feszültségkorlátozás az egyik fázisvezető földzárlatának esetére”, és hogyan kell ennek a pontnak a követelményeit betartani? Van még további mérési kötelezettség az aggregátor üzembe helyezésekor?
    A feltett kérdésekre részletes válaszokat ad a 2021/3-as számunkban megjelenő cikk. 

  • Elektroinstallateur 2021/1-2
    2021-01-26
    kinyit

    Január-februári lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    Február 2-án jelent meg lapunk 2021/1-2. száma!
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2021_1-2_tart_h_1202

  • 2021/1-2., február elején megjelent lapszámunkból
    2021-01-13
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Biztonságtechnikával a koronavírus ellen
    lapunkbol_1_250_45A biztonságtechnikai piac a koronavírus járvány miatti első lezárást követően gyorsan reagált a helyzetre és új kombinált megoldásokat nyújtott, amelyek támogatják a belépési lehetőség korlátozását és az óvintézkedések ellenőrzését. A jól ismert higiéniai szabályok ellenére az olyan technikai megoldások egyre fontosabbá válnak, amelyek emlékeztetik az embereket az előírások és a távolsági szabályok betartására, valamint támogatja őket abban, hogy megvédjék magukat és a körülöttük élőket a fertőzésektől. Az idei első lapszámunkban megjelenő cikk a járvány kapcsán foglalkozik az alkalmazható biztonságtechnikával, így a belépés ellenőrzés és belépés korlátozás eszközeivel – optikai szenzorokkal, számláló kamerákkal, kombinált rendszerekkel – a védőmaszk felismerés, a testhőmérséklet ellenőrzés technológiáival, vagy éppen az érintés nélküli csengetés kérdésével, ill. a fertőtlenítés különböző megoldásaival: szűrőkkel, UV-C fertőtlenítő fénnyel és fertőtlenítő köddel.

    ▪ Murvai István: A gondos villamos tervezés fontossága, a villamos balesetek megelőzése
    lapunkbol_2_250_40A villamos tervezőknek mindennapi tervezési munkájuk során műszaki egyeztetésekkel, a kivitelezési tervdokumentáció átgondolt kialakításával, az üzemzavari helyzetek előzetes elemzésével, a megtörtént villamos balesetek okait és tanulságait vizsgálva és hasznosítva kell megalapozniuk a biztonságosan üzemeltethető villamos szerkezetek és berendezések tervezésével a villamos balesetek bekövetkezésének megelőzését. A villamos balesetek bekövetkezését a kockázatok és veszélyhelyzetek elemzésével meg kell előzni. A villamos balesetek megelőzését a villamos tervezők, a villamos kivitelezők, a villamos berendezés felülvizsgálók, a villamos üzemviteli szakemberek, a villamosan nem szakképzettek eredményesen, csak együttesen tudják biztosítani. Rendeltetéstől függetlenül minden létesítmény villamos berendezése csatlakozási pontjának feszültségszintjét meghatározza a méretezési és az egyidejű teljesítmény igénye. A különböző feszültségszintek és villamos műszaki tervezési területek sokoldalú szabvány-, műszaki irányelv- és jogszabályismeretet, ezen kívül villamos anyag, villamos szerkezet, és villamos műszaki biztonsági ismereteket követelnek meg. A 2021/1-2.-es számunkban megjelenő cikk részletezi a villamos tervezők feladatait, ill. megtörtént esetek segítségével hívja fel a figyelmet a gondos tervezés fontosságára.

    ▪ Kosák Gábor: A Magyar Szabványügyi Testület műszaki szabványosító bizottságai (XII.)
    lapunkbol_3_250_42Mit is jelent, mi lehet az MSZT/MCS jelölés? Aki elolvassa ezt a részt, az magyarázatot kap az MCS jelentésére. A nemzetközi és az európai szabványosítás a műszaki bizottságok, IEC/TC-k, CLC/TC-k rendszerén alapul. A TC-k (Technical Committees) albizottságokra, SC-kre (Subcommittees) oszolhatnak, ezenkívül az európai szabványosításban létezik CLC/SR (Reporting Secretary) jelentőbizottság-típus, amely önálló szabványosítást nem végez, csak a vonatkozó nemzetközi szabványosítás eredményeit, a szabványokat ülteti át az európai gyakorlatba. A magyar szabványosítás is hasonlóan működik, a szabványosítási munka a műszaki bizottságokban zajlik. Az MSZT/MB-k megfelelnek a nemzetközi/európai TC-knek, de a magyar ipar igényeinek megfelelően egy magyar műszaki bizottság több TC tükörbizottsága, ezek tevékenységét képezi le. A magyar szabványosítás sokáig csak műszaki bizottságokat ismert, albizottságokat például nem. A cikksorozat februárban megjelenő lapszámunkban olvasható újabb része a nagyfeszültségű létesítmények, készülékek és vizsgálataik szabványosító bizottságait – MSZT/MCS 803, 805, MSZT/MB 809 és az MSZT/MCS 804 – mutatja be.

    ▪ Dr. Csanádi Károly: Felelős műszaki vezető az építőipari kivitelezésben
    lapunkbol_3_250_41A cikkben a felelős műszaki vezető feladatainak rövid összefoglalása szerepel a témához igazodó törvényhely megjelölésével, ahol megtalálható az építési törvény rendelkezéseinek eredeti szövege. A cikk az Étv. 2020.07.22. napjától 2020.12.31-ig hatályos szabályait tartalmazza, de az építési törvény néhány rendelkezése 2021.01.01. napjától változik, amelyet érdemes figyelemmel kísérni. A jogszabályhely megjelölése a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendeletre is vonatkozik. A cikkben szereplő kormányrendeleti hivatkozások 2020. január 1-től hatályosak. A jogszabályok ingyenesen elérhetők: https://magyarorszag.hu / vissza a régi magyarorszag.hu oldalra / Keresés / Nemzeti Jogszabálytár / saját oldal / kereső oldal / keresés összeállítása / megjeleníthető a keresett jogszabály. A 2020/11-12. számunkban megjelenő írás a felelős műszaki vezető jogállását és feladatait ismerteti.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Áram-védőkapcsoló utólagos beszerelése dugaszolóaljzatokhoz
    lapunkbol_2_1_250_01Az áram-védőkapcsolók utólagos beépítésének szükségességét egy konkrét eset, egy olvasói levél kapcsán járjuk körül.
    Kérdés: Fémfeldolgozó üzemünk az 1960-as,1970-es évek létesítési szabványai szerint készült. Sem a 32 A-es CEE-dugaszolóaljzatok, sem a védőérintkezős (Schuko) dugaszolóaljzatok elé nem építettek be FI-relét. sőt az egész gyártócsarnokban sehol sem találunk FI-relét. Ehhez kapcsolódnak kérdéseik: 1) Utólagosan fel kell-e szerelnünk FI-reléket? 2) Ha a felújítás egyetlen 32 A-es CEE-dugaszolóaljzatot érint, akkor ez elé be kell-e építenünk FI-relét? 3) A Gyártócsarnokban nagyrészt az 1960-as, 1970-es évekből származó gépek üzemelnek, úm. hengerlő, vágó, fúró stb. gépek. Ha tönkremegy egy megszakító ebben a csarnokban, és ezt az alkatrészt csak mai modellre tudjuk kicserélni, a leírt problémába ütközünk. Véleményünk szerint az új csatlakozási feltételeknek, illetve előírásoknak kell megfelelniük. Hogyan néz ez ki a technika és a jogszabályok mai állása szerint?
    A feltett kérdésekre részletes válasszal szolgál a 2021/2-es számunkban megjelenő cikk.

    ▪ Burgmann Nóra, Pilter Zoltán: Új energiacímke a világítástechnikában is
    lapunkbol_2_2_250Az Európai Bizottság 2020. március 11-én bemutatott új javaslatcsomagja tartalmazza a körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési tervet, amelynek célja a korábbi lineáris gazdasági modell leváltása egy jóval fenntarthatóbb, környezetbarátabb modellre. Ebben a rendszerben a termékeket már eleve úgy tervezik meg, hogy tekintettel vannak azok teljes életciklusára. A fenntarthatóság érdekében fontos célként jelenik meg, hogy az új termékek minél tartósabbak, javíthatók, újrahasználhatók, illetve hulladékká válásukat követően hasznosíthatók legyenek. Ennek a folyamatnak egyik lépéseként megújulnak az energiacímkék is. A megújult energiacímkék használatának szabályozása 2021. március 1-től lép hatályba a háztartási gépeknél, de az új címkékkel már most is lehet találkozni új készülék vásárlásakor. A világítástechnikai termékeknél fél évvel később, 2021. szeptember 1-én válik kötelezővé az új energiacímkék használata. Az, hogy miben is lesz más az új címke, megtudható a februári számunkban megjelenő írásból.

    ▪ Peter Respondek: Elektromágneses összeférhetőség (I.)
    lapunkbol_2_3_250_01Az elektromágneses összeférhetőség (EMC) sokoldalú formájában az elektrotechnika számos területét érinti (1. ábra). Ide tartozik az épületek installációja éppen úgy, mint az infokommunikációs technológia, vagy az „okos épületek” (Smart Building). Az elektromágneses összeférhetőség témáját a gyakorlati felhasználás különböző kontextusa szempontjából vesszük górcső alá. Olyan környezetben, amelyet a mindennapi élet minden területén egyre inkább az elektronika fejlődése alakít ki, és ezzel újra és újra megváltozik, az alkalmazott technológia zavarmentes működésének központi szerepe van. Az érzékeny készülékek, rendszerek és berendezések egyre szélesebb körű elterjedésével és továbbfejlesztésével együtt a velük szemben támasztott követelmények is megváltoznak. Az EMC témáját, mai állását járja körül kétrészes cikkünk, amelynek első része februári számunkban olvasható.

  • Elektroinstallateur 2020/11-12.
    2020-12-03
    kinyit

    November-decemberi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    December 8-án jelent meg lapunk 2020/11-12. száma!
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2020_11-12_tart_h_1126

  • 2020/11-12., december 8-án megjelent lapszámunkból
    2020-11-03
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Ev-töltőállomások párhuzamos üzeme RCCB „B” típus nélkül
    lapunkbol_1__250A címben szereplő témakörrel egy olvasói levélre válaszolva foglalkozunk: Egy meglévő épületbe 3 darab 11 kW-os (Typ 2) EV-töltőállomást kell telepítenünk. Mindhárom töltőállomásba beépített DC szigetelésvizsgáló eszköz (Insulation Monitoring Device) van beépítve. A DC szivárgó áram felügyelet lekapcsol amint a szivárgó áram a 6 mA-t meghaladja. Azonban 3 mA-nál még nem avatkozik be. Ha azonban a három töltőállomást párhuzamosan üzemeltetjük, előfordulhat 9 mA-es összegzett DC hibaáram a töltőállomások előtt. Befolyásolja villamos berendezésünk üzemét, ha a töltőállomások elé RCCB készülék nincs beépítve? Ha az áramkörbe a töltőállomások elé egy áram-védőkapcsolót építünk be, annak „B” típusúnak kell-e lennie, és valószínűleg szelektívnek is kell lennie, miután az elosztóba egy „A” típus már be van építve? Ugye helyesen látjuk? A felvetett problémát járja körül a 2020/11–12. számunkban megjelenő cikk. 

    ▪ Dr. Tóth Judit: A Magyar Elektrotechnikai Múzeum, mint emlék? (XV.)
    lapunkbol_2__250Bródy Imre 1891. december 23-án, Gyulán született. Édesapja Bródy Adolf, akinek jól működő ügyvédi irodája volt Gyulán. A családnak több ismert tagja is volt, mint Bródy Sándor író és Bródy Ernő országgyűlési képviselő. A jómódú polgári családban felnőtt Bródy Imre az elemi, majd a polgári iskola első osztályát szülővárosában végezte. 1902–1909. között Aradon, az állami főgimnáziumban tanult, majd 1909–1913. között a fővárosi Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-természettan szakos hallgatója volt. Itt szerzett középiskolai tanári oklevelet 1915-ben, az előírt gyakorlóév letöltése után. Gimnáziumi tanárként helyezkedett el, de 1919-ben már tanársegédi állást kapott a Királyi József Műegyetemen, Kluphaty Jenő professzor Gyakorlati Fizika Tanszékén. Közben disszertációján dolgozott, amelyben – korát megelőzve – kvantumelméleti módszerekkel elsőként számította ki az egyatomos ideális gázok kémiai állandóját. Ezzel a tanulmányával komoly szakmai hírnevet szerzett magának. 1918-ban kapta meg a doktori címet. A magyar fizikus, kémikus, feltaláló, a modern kriptontöltésű izzólámpa kifejlesztőjének főbb életállomásait mutatja be a 2020/11–12. számunkban megjelenő írás.

    ▪ Murvai István: Villamos biztonságtechnika – a villamos eredetű balesetek megelőzése
    lapunkbol_3__250A villamos biztonságtechnikai előírások megszegésével sem a létesítés sem az üzemeltetés során nem biztosítható a villamosenergia-felhasználás veszélyei elleni védelem. A villamos biztonságtechnika feladata üzemzavari, meghibásodási üzemállapotokban a védelmek megfelelő működtetésével a villamos eredetű balesetek bekövetkezésének megelőzése. Ezáltal a szakképzett és szakképzetlen személyek, haszonállatok és vagyontárgyak védelme a villamos berendezés fő használati kockázatai – az áramütések, a villamos eredetű tűzesetek, a villamos eredetű égési sérülések – megelőzése, műszaki biztonsági intézkedések, megfelelő villamos szerkezetek, valamint villamos berendezés alkalmazásával. A 2020/11–12. számunkban megjelenő cikk ismerteti a szükséges műszaki biztonsági intézkedéseket, felhívja a figyelmet a kapcsolódó rendeleti követelményekre és szabványokra, és elrettentő gyakorlati példákkal is szolgál.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Áram-védőkapcsolók nem kívánt kioldása
    lapunkbol_1_250_44A címben szereplő problémával egy olvasó kérdésre válaszolva foglalkozunk: Szakmai segítséget szeretnék kérni öntől, mint egykori diákja. Jelenleg egy egyedi gépeket gyártó cégnél dolgozom, és sokszor futunk abba a problémába, hogy frekvenciaváltós környezetben az ÁVK (jellemzően mindenhol AC típus) a bekapcsolásnál vagy a kikapcsolásnál leold. Arra gondoltam, hogy B típusú ÁVK oldaná meg a gondunkat, ám ez jellemzően sokkal drágább, mint az AC típus. Mit gondol Tanár Úr? Mi lehet a jó megoldás? A frekvenciaváltós hajtás üzemével kapcsolatos speciális jelenségeket a 2020/11-12. számunkban megjelenő cikkben teljes körűen analizáljuk abból a célból, hogy milyen hatással vannak az áram-védőkapcsolók működésére, természetesen kitérve a kérdéses jelenségre is.

    ▪ Kosák Gábor: Szabványfigyelő
    lapunkbol__2_160A 2020. I. félévében közzétett, az épületvillamosság és az épülettechnika területeit érintő magyar nemzeti szabványokat ismertető cikk előző részében megjelent felsorolás a szabvány alkalmazási területének rövid ismertetésével tartalmazta a bevezetett szabványok közül azokat, amelyek a vizsgált időszak alatt magyar nyelven jelentek meg. A 2020/11-12. számunkban megjelenő folyatatásban a „címoldalas”, angol nyelvű változatban bevezetett szabványok felsorolása következik, csak a címüket feltüntetve. A felsorolásban ÚJ szóval jelölt szabványok új szabványok, a jelöletlenek korábbi szabványt helyettesítenek vagy módosítanak. A szabványok teljes listáját az MSZT Szabványügyi Közlönyben a Nemzeti szabványok közzététele, visszavonása, helyesbítése fejezetek tartalmazzák.

  • Erős akkumulátort az erős gépekbe!
    2020-10-28
    kinyit

    metapromocio1_1273

                                            
    www.metabo.com     

    metapromocio_nov_2_900_1273

     

    www.metabo.com     

  • Elektroinstallateur 2020/10.
    2020-10-14
    kinyit

    Októberi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    Október 20-án jelent meg meg lapunk 2020/10. száma!
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2020_10_tart_h_1200

  • Tájékoztatás a módosított VMBSZ-ről
    2020-09-30
    kinyit

    A közelmúltban módosították a 40/2017.(XII.4.) NGM rendeletet, amelynek melléklete tartalmazza a Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzat-ot (VMBSZ). A rendelet módosításával és más képzési-képesítési jogszabályok változtatásával (pl. OKJ) a jogszabályi környezet megváltozása nagyon sok kérdést vetett fel az érintett szakemberekben, ezért sokan megkeresték a Magyar Elektrotechnikai Egyesületet és segítséget kértek a helyzet tisztázására, illetve az új jogszabályok helyes értelmezésére.

    Ezért a MEE Érintésvédelmi Munkabizottsága a következő tájékoztatást adta ki: 

    A MEE Érintésvédelmi Munkabizottság Operatív Csoportjának tájékoztatása a 40/2017.(XII.4.) NGM-rendelet módosításáról és a kapcsolódó változásokról

    A 2020. július 16-i Magyar Közlönyben hirdették ki az innovációért és technológiáért felelős miniszter „egyes műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs és deregulációs célú módosításáról” szóló 27/2020. (VII. 16.) ITM számú rendeletét, amely hét különböző műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendelet jogharmonizációs és deregulációs célú módosítását tartalmazza.
    A módosított rendeletek között van az összekötő és felhasználói berendezésekről, valamint a potenciálisan robbanásveszélyes közegben működő villamos berendezésekről és védelmi rendszerekről szóló 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet is, amelynek 1. melléklete tartalmazza a Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzat-ot (VMBSZ). A módosító rendelet 2020. július 31-én lépett hatályba. 2020. július 31. után a módosító rendelet a hatályát veszti, a továbbiakban az új egybe szerkesztett szöveg lesz hatályos, az eredeti 40/2017. (XII.4.) NGM számmal. Ez elérhető a Nemzeti Jogszabálytárban a következő linken: http://www.njt.hu/.
    Mindenekelőtt arra kell rávilágítanunk, hogy jelenleg egy általános jogszabályi deregulációs (újraszabályozási) többlépcsős folyamat első lépcsőjénél (rendeletalkotás) tartunk (ennek része a VMBSZ módosítása is), amelyet egy sor további változásnak kell követnie, illetve fog követni!
    A jelenlegi szabályozás átmenetinek tekinthető, nem egyértelmű. A teljes szakképzési rendszer átalakulóban van, több jogszabályt módosítottak, illetve hatálytalanítottak és további változások is várhatók!

    A módosított VMBSZ villamos biztonsági felülvizsgálatot ír elő, amit a módosított szabályzatban meg nem határozott fogalmú, feladatú és felelősségű villamos biztonsági felülvizsgálók végeznének. A villamos biztonsági felülvizsgálat a villamos berendezés áramütés elleni védelmének és szabványos állapotának (tűzvédelmi jellegű) együttes felülvizsgálatából áll! A villámvédelem, az elektrosztatika és ellenőrzésük nem tartozik VMBSZ tárgykörébe, ez változatlanul teljes egészében az OTSZ hatályköre!
    Jelenleg a módosított VMBSZ fenti előírása „nem működik”, mert még nincs jogilag előírva ilyen szakképzés, nincs előírva a képzés anyaga és a képesítés vizsgakövetelménye!
    A szabályozott szakmák felülvizsgálata napirenden van, és bár a szakmai elképzelések szerint a villamos biztonsági felülvizsgáló, mint szabályozott szakma hatósági képzés keretében lenne megszerezhető a jövőben, de az egész szabályozott szakmai csomagról még nincs vezetői döntés.

    A jelenlegi átmeneti időszakban a villamos biztonsági felülvizsgálatot az végezheti, akinek erősáramú alap szakképzettsége és Erősáramú berendezések felülvizsgálója és Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló szakképesítése van (mindkettő + a szükséges kiegészítő képesítések: tűzvédelmi szakvizsga, Robbanásbiztos berendezés kezelője és ötévenkénti ismeretfelújító tanfolyamon részt vett).
    Célszerű már most a két ismétlődő (ÉV és EBF) felülvizsgálat összevonása. Új berendezések létesítésénél máshogyan nem is lehet eljárni! Meglévő berendezések esetében, és a meglévő ÉV, illetve EBF szakképesítések birtokában – az új szakképesítésre vonatkozó jogszabály megjelenéséig – külön az ÉV és külön az EBF felülvizsgálat elvégezhető (részvizsgálatként), külön dokumentálható, de csak mindkét vizsgálat megléte tesz eleget a hatályban lévő jogszabálynak!
    Az átmeneti időszakban nyugodtan lehet használni az adott esetre aktualizált, eddig is használt jegyzőkönyv mintákat, a szabványos állapot (tűzvédelmi jellegű) felülvizsgálatakor, illetve az érintésvédelmi felülvizsgálatkor. Nincs kötelező formula a dokumentáció készítésére, csak ajánlott változatok, (pl. ilyenek a jegyzetben is látható minták, vagy a www.vibite.hu honlapról letölthető változat, de vannak számítógépes dokumentációkészítő szoftverek is). A teljes körű vizsgálatot ajánlott elvégezni, azonos időpontban az MSZ HD 60364-6 szabvány alapján.

    Változatlanul hatályban van a felülvizsgálatról szóló TvMI 12.3:2020.01.22. jelű tűzvédelmi irányelv! Az EBF felülvizsgálatoknak mindig is voltak tűzvédelmi szempontjai, ezek most is változatlanul megvannak! A TvMI tűzvédelmi szempontból kiegészíti az MSZ HD 60364-6 szabványt, a kettőt együtt kell használni!
    A módosított VMBSZ nem tér ki, illetve nem írja elő a tűzvédelmi szakvizsgát. Jelenleg a 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet 14. foglalkozási ágára kötelező tűzvédelmi szakvizsgát ír elő! Tehát, aki rendelkezik Erősáramú berendezések felülvizsgálója szakképesítéssel, annak jelenleg érvényes tűzvédelmi szakvizsgával is kell rendelkeznie! Vélelmezhető, hogy a mindkét (EBF és ÉV) felülvizsgálói szakképesítéssel rendelkezők a villamos biztonsági felülvizsgáló képesítést majd megkaphatják!

    Budapest, 2020. szeptember 29.

    alairasok_598

                   

                   Arató Csaba                                           Dr. Novothny Ferenc
          az ÉV MuBi titkára                                      az ÉV MuBi vezetője

  • XXL méretű ergonómia, avagy hogyan könnyítsük meg a villanyszerelő munkáját
    2020-09-29
    kinyit

    A villanyszerelők esetében a professzionalizmus nem csupán tudást, tapasztalatot és magas szakmai képesítést jelent, hanem szerszámokat is, amelyek lehetővé teszik ezen készségek hatékony alkalmazását a munkavégzés során. A WIHA ebben segít.

    Mérhető, hogy mekkora a jelentősége a megfelelő felszerelésnek egy építkezésen, vagy, hogy milyen következményekkel járhat annak hiánya.

    Az idő pénz...
    wiha_5_250_250A megfelelően felszerelt szerszámostáska pedig időt takarít meg. A nap folyamán a zökkenőmentes munka elősegíti az ütemtervből adódó határidők betartását, mind heti, mind havi viszonylatban, mind pedig az egész projekt szintjén. A különböző igényekhez, követelményekhez és alkalmazási területekhez igazított szerszámkészlet jelenti a legjobb befektetést a minőség, a sebesség és a munkaterületi rend fenntartása terén – anélkül, hogy szükség lenne a megfelelő szerszám keresésével járó mikro-szünetekre, vagy a hiányuk okozta hosszabb leállásokra.
    Milyen megtakarításokat hozhat még a megfelelő szerszámokba történő befektetés? A precíz tervezés, fejlesztés alapján, minőségi anyagokból gyártott professzionális szerszámok egyrészt megakadályozzák beszereléskor az elemek károsodását, továbbá minimálisra csökkentik az esetleges javítások és módosítások szükségességét. A magas minőség tartós befektetést is jelent. A jó szerszámok azok, amelyek az elkövetkező néhány évben nem használódnak el és nem deformálódnak, így nincs szükség ciklikus kiadásokra a korai elhasználódás miatt. Végül, de nem utolsósorban a munkavállalók egészségének védelme a hibás eszközök hosszú távú használatának következményeivel szemben a legfontosabb szempont. Ez nemcsak a balesetek elleni védelmet, hanem a foglalkozási megbetegedések okozta hosszú távú kiesések megakadályozását is jelenti.

    Változások? Csak jobbra!
    wiha_4_250_250Hiba lenne azt hinni, hogy az építőipar nem változik és a tíz évvel ezelőtt működő megoldások teljes mértékben megfelelnek a jelenlegi normáknak és szabványoknak. A modern technológiák folyamatos és szinte ugrásszerű fejlődése, valamint a szerkezeti elemek méretének fokozatos csökkenése arra készteti a szerszámpiacot, hogy alkalmazkodjon ezen változások típusához és üteméhez. Az új technikai kihívások mellett a tervezés általános megközelítése is megváltozik, egyre inkább alkalmazott-orientálttá válik, és prioritást élvez a munkahelyi egészség és kényelem. Ebből a szempontból a jó szerszámtáska nemcsak olyan kéziszerszámok teljes készletét jelenti, mint csavarhúzók, fogók, kábelek megmunkálására szolgáló szerszámok vagy mérőeszközök. A professzionalizmus meghatározója már nem az eszközök széles választéka, hanem azok minősége és optimalizáltsága. Az általános minőséget egyéni előnyökre bontva, képesek vagyunk meghatározni a szerszámok változásának irányát.
    „A villanyszerelőknek szánt modern megoldások jelenlegi tervei olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint pl. az egyes szerszámok súlyának csökkentése, az egyes készletek multifunkciós eszközökkel való leváltásának lehetősége, vagy az egyes elemek, például a markolatok különféle típusú munkákra – nedves, olajos területeken vagy sérüléseknek különösen kitett eszközökkel végzett munkára – való adaptálása.” – sorolja Maja Sikorska a Wiha marketing osztályáról. A gyakorlatban a Wiha megoldásai számos innovációt tartalmaznak, mint például a speciális SoftFinish csavarhúzócsalád, amely lehetővé teszi többek között a jobb erőátvitelt a kézről a szerszámra, minimalizálva az izmok terhelését behajtáskor vagy kihajtáskor, vagy a többcélú TriCut szerelőfogó, ahol a markolatba integrált kemény és lágy zónákkal, ívelt véggel ellátott részei megakadályozzák, hogy az ujjak lecsússzanak róla nehezen elérhető helyeken történő munkavégzés során. Maga a projekt úgy lett kialakítva, hogy 3 funkciót kombináljon egy szerszámban, és 60%-kal csökkentse a készlet térfogatát, valamint 50%-kal a súlyát. Az ismert megoldások kisebb változásai révén a munka eredményesebbé válik, és a munkáltató biztos lehet abban, hogy a munkavállaló a közeljövőben nem szenved olyan sérülést, amely megakadályozza őt feladatainak ellátásában.

    Még inkább munkára kész táska
    A Wiha XXL II modellhez hasonlóan az új Wiha III szerszámostáska magját szintén a villanyszerelők által díjazott, bevált tartalom képezi – több mint 100 ergonomikus, tanúsított és szigetelt speciális szerszám.
    Újdonság az előző kiadáshoz képest a praktikus ElectricVario Family szerszámkészlet, amely többek között egy SlimVario electric bittartóval vagy SoftFinish electric markolattal ellátott csavarhúzóból áll. Ez akadálytalan és teljes mértékben szigetelt hozzáférést biztosít a mélyen fekvő csavarokhoz. A készlet egy PicoFinish precíziós csavarhúzóval lett kiegészítve, amely hosszú, vékony markolattal és egy könnyen forgó végsapkával van ellátva, így az ellenállás nélkül forgó sapkának köszönhetően tökéletes az érzékeny elemek, precíziós mechanika szerelése esetén. Figyelemre méltó 2020-as újdonság a VoltTester is, egy egypólusú, érintésmentes feszültségvizsgáló készülék beépített, nagy fényáramú LED lámpával lehetővé teszi a gyors ellenőrzést 12–1000 V AC tartományban, valamint egy speciális, megfelelően kiegyensúlyozott kalapács villamossági szakemberek számára, U-alakú kalapácsfelülettel a szűk helyeken való optimális hozzáférés érdekében. A rendszert az innovatív Wiha-koncepción alapuló jól ismert fluoreszkáló bitek, a hatszögű csavarokat mágnes használata nélkül megtartó MagicRing funkcióval rendelkező nyeles kulcs és a pontos vízmérték egészíti ki.
    wiha_6_250_250Az XXL bőrönd új változata nemcsak tartalmával lepi meg a felhasználót. „A legkelendőbb termékünk következő változata magába foglalja a rendszer teljesen felszerelt műhely irányába való bővítését. Új funkcionalitásokat vezettünk be, amelyek célja a még nagyobb mobilitás, valamint a multifunkciós jelleg növelése.” – mondja Sikorska Maja, a változások irányával kapcsolatban. Az ergonómia és a munka hatékonyságának javítása szempontjából a legfontosabb módosítások a következők: a láda fedele olyan vezetősínekkel van ellátva, amelyek lehetővé teszik a szerelési anyagok méretre vágását, valamint akár 6 munkamagasság beállítását (4 ülő és 2 álló helyzetben). wiha_8_250_250A Wiha XXL III bőrönd sikerrel használható fellépőként, székként vagy állványként. Maximális terhelhetősége 150 kg és minden körülmények között kényelmet biztosít – most ráállhat, ráülhet vagy nekitámaszkodhat a szerelő. Ha gyorsan és gyakran az építkezéssel járó kaotikus körülmények között kell dolgozni, a termék multifunkciós jellege ideális partnerré teszi a bőröndöt, amely helyben megoldja a logisztikai problémák egy részét, a továbbfejlesztett szerszámkészlet pedig még jobb felkészültséget biztosít az esetleges telepítési nehézségekre.
    A munkaergonómiának A-tól Z-ig kell biztosítania az építkezésen az egyes feladatok elvégzésének kényelmét, különös tekintettel a munkahelyi egészség és biztonság alapelveire, ezért az összes megoldásnak – nemcsak a villanyszerelőknek szánt megoldásoknak – XXL méretben kell rendelkezésre állnia. A Wiha XXL III szerszámostáska éppen ezért jó lépés a jobb munkavégzés irányába.

  • Októberben a Construmával újra nyit a Hungexpo kiállítási központ
    2020-09-28
    kinyit

    A COVID-19 vírus okozta több mint fél éves kényszerszünet után újra nyit a Hungexpo Budapesti Kongresszusi és Kiállítási Központ. Október 7–11. között rendezik meg a tavasszal elmaradt Construma kiállításcsokrot, majd 19–22. között az Automotive Hungary és az Ipar Napjai kiállítást.

    A kiállítók és a látogatók egészségügyi biztonságára fokozottan ügyelve a Hungexpo összeállított egy POST COVID kézikönyvet, valamint új belépési szabályokat fogalmazott meg, amelyek minimalizálják a fertőzés kockázatát a kiállítási központban. A kiállításokat virtuális térrel bővítették, hogy a fizikai megjelenésen túl a kiállítóik a virtuális térben felbukkanó látogatókat is fogadni tudják.

    construma_554_01

    Október 7-11. között rendezik meg a 39. Construma és a 9. OtthonDesign kiállítást. A megszokottól eltérő időpontban és körülmények között szervezett kiállításon (az otthonteremtési kiállítási csokrot eredetileg tavasszal tekinthették volna meg a látogatók) a kiállítási központ legnagyobb alapterületű csarnokában, az A pavilonban csaknem 150 kiállító vesz részt, akik személyesen is szeretnének partnereikkel, a szakmai látogatókkal és a végfelhasználókkal találkozni. A kiállításhoz szakmai partnereink által szervezett konferenciák is kapcsolódnak.
    Az idei Construma, OtthonDesign Otthonteremtési kiállítási csokor megrendezése önmagában is jelentős eredmény, tekintve, hogy több hagyományos, hasonló tematikájú, európai kiállítást bizonytalan időre halasztottak a szervezők. A kiállítók eltökéltségét és optimizmusát jelzi, hogy a nehézségek ellenére is ilyen szép számban részt vesznek a kiállításon, ahol a látogatók számára bemutatják az elmúlt időszak újdonságait, a legújabb trendeket.
    A rendkívüli körülményekre tekintettel a Hungexpo – a kiállítás megszervezésén túl – azzal járul hozzá az ágazat üzleti lehetőségeinek bővítéséhez, hogy a látogatók számára az idei évben online megvásárolt belépőjegyek árát jelentősen csökkentette.
    Minden vállalkozás új megoldásokat keres az új kihívásokra. Így tesz a Hungexpo is. Miközben a fizikai kiállítás körülményeinek kockázatát igyekszik minimálisra csökkenteni az új egészségügyi szabályok bevezetésével, a cég munkatársai az elmúlt hónapok során kidolgozták a kiállítás kibővítését, a szélesebb látogatói kör elérését elősegítő virtuális kiállítási formát, ezáltal lépéseket téve egy hosszú távon működőképes hibridmegoldás kialakítása felé.
    A virtuális kiállítási forma segítségével a kiállítók a Hungexpo honlapjáról közvetlenül elérhetik a látogatókat. A feltöltött információk pedig nem csupán a kiállítás nyitvatartási idejében, hanem attól elkülönülve, napi 24 órában elérhetők a fizikai kiállítás napjain.
    A Construma ezúttal is számos szakmai programnak ad helyet. Ezek közé tartozik – immár hagyományosan – a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara épületgépészeti szakmai továbbképzése; az ÉVOSZ kerekasztal beszélgetése „Mire elég a forrás?” címen, a nagy értékű építési beruházásokról; a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület „Bérlakásépítési program 2020” című rendezvénye; a Magyar Építész Kamara szakmai továbbképzése építészek számára. A kiállítás fő támogatója a KÉSZ Zrt., a területen zajló fejlesztés kivitelezője pedig vezetett szakmai túrákat indít a kiállítás ideje alatt az érdeklődő szakemberek számára.
    A Construma része immár évek óta a nagy sikerű Otthon Design kiállítás, ahol a látogatók megismerhetik a legújabb trendeket, és megtekinthetik a lakberendezés és belsőépítészet újdonságait.
    A kiállítás része a Magyar Design stand, amely idén külsejében megújulva, de küldetését tekintve változatlanul igyekszik bemutatni az utóbbi év magyar design termését, a diplomamunkáktól kezdve néhány prototípuson át a megvásárolható, megrendelhető termékekig. Ezzel egyfelől láthatóvá teszi az aktuális design trendeket, másfelől pedig egy egyedi kínálattal várja az érdeklődőket. Az Magyar Design mottója idén a fenntarthatóság és a környezet védelme. Az itt bemutatott darabok a legújabb, környezetkímélő technológiákkal készültek, legtöbbjük hagyományos, környezetkímélő anyagok felhasználásával.
    A stand a személyes találkozások helyszíne is: tervezők, érdeklődők, potenciális partnerek és vásárlók beszélgethetnek, inspirálódhatnak. Több magyar designmárka, pl. Plydesign, Shelfie önálló standon várja a látogatókat.
    A kiállítás megnyitóján adják át a Construma-díjakat, a tavaszi pályázaton részt vett legjobb innovatív termékek elismeréseként. A 2020-as díjazott cégek és termékek: Bachl Hőszigetelőanyag-gyártó Kft. (Bachl Extrapor HL); Horizont Global Kft. (Fészekház); Internorm Ablak Kft. (Internorm KF520 műanyag – műanyag/alumínium ablak); Nilan Légtechnika Kft. (Nilan Combi S 302 Polar Top); Solar Hero Innovációs és Megújuló-energia Zrt. (Új generációs cella-optimalizált német fejlesztésű napelem modul).
    A kiállítás 2020. október 7–11. között, naponta 9–18 óráig (vasárnap 9-17 óráig) tart nyitva. Szakmai napok: október 7-9., nagyközönség napok: október 10-11. A belépés a III. kapun keresztül történik. A helyszínen a pénztárakban érintős bankkártyával, vagy HelloPay kártyával lehet belépőjegyet vásárolni. A Hungexpo a fertőzésveszély csökkentése érdekében arra ösztönzi a látogatókat, hogy belépőjegyüket online vásárolják meg. Az online jegyek mintegy 50%-kal olcsóbbak, mint a helyszínen értékesített belépők.
    Bővebb információk: www.construma.hu

    automotive_550

    ipar_napjai_550

    Október 19–22. között rendezik meg a 8. Automotive Hungary Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást, amelyet ezúttal az Ipar Napjai szakkiállítással egy időben tekinthetnek meg a látogatók. A Hungexpo célja ezekben a rendkívüli időkben is ugyanaz, mint mindig: találkozási pontot biztosítani az ipar és a járműgyártás valamennyi hazai és nemzetközi beszállítója és szolgáltatója számára.
    Idén először az Ipar Napjai Nemzetközi ipari szakkiállítás társrendezvénye a 8. Automotive Hungary Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás, amelynek tematikája lefedi a járműgyártás teljes folyamatát a tervezéstől a gyártásig. A szakkiállítás célja, hogy a járműgyártási iparág valamennyi szintű hazai beszállítója és szolgáltatója találkozhasson egymással.
    Napjaink vezető irányzatai, mint például az Ipar 4.0, a digitalizáció vagy az automatizálás az ipar minden területén megjelennek, egyik iparág, azon belül egyetlen cég sem nézheti tétlenül a változásokat, alkalmazkodnia kell a piaci körülményekhez. Ilyen versenyhelyzetben rendkívül fontos az iparágak közötti szinergia kihasználása, a piaci szereplők között létrejövő együttműködések kiaknázása.
    Erre nyújt egyedülálló lehetőséget a két kiállítás egy időben, egy helyen, 2020 októberében a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
    A kiállítás-csokorra várhatóan mintegy tízezer szakmai látogató érkezik, akik egy helyen, egy időben kíváncsiak a piac kínálatára, résztvevőire, a megjelenő ágazatok nyújtotta lehetőségekre, a legújabb trendekre és innovációkra.
    A tavalyi rendezvényekhez hasonlóan a szakmai partnerek közreműködésével számos érdekes, szakmailag tartalmas, magas színvonalú, az iparág egészét lefedő tematikai pontokra épülő programot állítottak össze. Ezek közül kiemelkedik a hagyományos B2B Beszállítói Fórum, amely egyedi üzleti lehetőségeket nyújt a beszállítók és beszerzők részére. A zártkörű fórum célja, hogy a beszerzők számára lehetővé tegye az előzetes minőségi szűrőn már átesett, ugyanakkor a számukra számára ismeretlen beszállító cégek megismerését, velük való személyes tárgyalást, és az esetleges későbbi üzletkötést.
    A szakmai rendezvények közé tartoznak a különböző mérnöki és szakmai továbbképzések, valamint az egyetemi mérnökhallgatók szokásos versenye, a Techtogether. A 2014 óta az Automotive Hungary kiállítással egy időben megrendezett verseny lehetőséget teremt arra, hogy a járműépítő hallgatói csapatok tagjai új szponzorokat találjanak fejlesztéseikhez, a munkaerőre vágyó cégek pedig új munkatársakra lelhetnek.
    Bővebb információ, látogatói nyitvatartás, belépési szabályzat, szakmai regisztráció díjmentes belépésért a látogatók részére: www.iparnapjai.hu és www.automotivexpo.hu

     

     

  • 2020/10-es, október 20-án megjelent lapszámunkból
    2020-09-28
    kinyit

    ▪ Kosák Gábor: Megjelent a 40/2017. (XII. 4.) NGM-rendelet módosítása, benne az új Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzattal (II.)
    lapunkbol_1_250_42Teljesen megújult a 2018. január elsejével hatályba lépett 40/2017. (XII. 4.) NGM-rendelet 1. melléklete a Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzat (VMBSZ). Az innovációért és technológiáért felelős miniszter 27/2020. (VII. 16.) ITM-rendelete egyes műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs és deregulációs célú módosításáról 7. fejezete (25–29. paragrafus) tartalmazza a 10/2016. (IV. 5.) NGM-rendelet módosítását. A módosítások az értelmező rendelkezéseket (2. §), a Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzat előkészítését, a Műszaki Szakbizottság működése és feladatait (4. §) és az 1. mellékletet a Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzatot érintik. A módosítás teljesen lecseréli az értelmező rendelkezéseket (2. §), ez azonban nem jelenti az összes fogalom megváltozását. A 4. § (A Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzat előkészítése, a Műszaki Szakbizottság működése és feladatai) viszont teljesen megújult. A cikk 2020/10-es számunkban megjelenő második részben a módosítás kapcsán a szakmát foglalkoztató legfontosabb kérdésekre keresünk válaszokat.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Áram-védőkapcsolók egymás után?
    lapunkbol_2_250_38Több áram-védőkapcsoló soros elrendezésének számos oka lehet. Ezeket itt mind felsorolni nem tudjuk, mert szétfeszítené a rendelkezésre álló terjedelmet. Ezért egy olyan gyakorlati példával szolgálunk, amely figyelembe veszi a kisfeszültségű villamos berendezések aktuális létesítési előírásait. A megszakítók, kapcsolók – közöttük az áram-védőkapcsolók – szelektivitására vonatkozó szabvány az MSZ HD 60364-5-53:2015 „Kisfeszültségű villamos berendezések 5-53. rész: Kapcsoló- és vezérlőberendezések”, amelynek 536. szakasza „A védelmi berendezések koordinációja”. Az 536.3 „Az áram védőkapcsolók közötti szelektivitás” pontban ezt írja: „Ha az ÁVK-k között szelektivitás szükséges, figyelembe kell venni a gyártók előírásait.” Részletes követelmények a „H” mellékletben találhatóak. A szelektivitásnak számos módja közül a soros szelektivitásra a H.2.1 Total szelektivitás pont ad meghatározásokat: Két soros ÁVK közötti totál szelektivitás biztosításához a tápoldali, nem aktív ÁVK áram-idő karakterisztikájának teljes egészében magasabban kell elhelyezkednie, azaz a leágazás oldali ÁVK áram-idő karakterisztikája felett kell lennie, a két karakterisztika sehol se érhet egybe! A több áram-védőkapcsoló egymás utáni elhelyezésének kérdéskörét októberi számunkban egy olvasói kérdésre – „Egyáltalán alkalmazzák-e a gyakorlatban az áram-védőkapcsolók egymás utáni kapcsolását, és annak mi az értelme?” – válaszolva járjuk körül. 

    ▪ Murvai István: A villamos műszaki biztonsági rendeleti szabályozás betartásának fontosságáról
    lapunkbol_3_250_38Amint ismeretes, használatbavételi engedély alapján lehetséges jogkövetően használatba venni a rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas, építési engedélyhez kötött építési tevékenységgel érintett minden létesítményt, építményt, építményrészt. A rendeltetésszerű és biztonságos használat műszaki feltételei közé tartozik a létesített villamos berendezés biztonságos használhatósága is. A használatbavételi eljárások szakhatósági helyszíni szemléinek tapasztalatai alapján a villamos biztonságtechnikai követelmények betartása azonban az új létesítményekben sem hiánytalan. Számos esetben megismételt szakhatósági szemlék szükségesek a létesítésben közreműködő tervezők, kivitelezők munkájában feltárt villamos biztonságtechnikai hiányosságok teljes körű megszüntetéséhez. Mindez sajnálatosan annak ellenére is bekövetkezik, hogy a villamos tervezés, kivitelezés jogszabályok és szabványok vonatkozásában mindenkor az adott időszak műszaki biztonsági követelményeinek megfelelően került szabályozásra. A villamos műszaki biztonsági tervezési, létesítési hiányosságok pedig a jogi és műszaki szabályozás ellenére mégis ismétlődnek. Az októberi számunkban megjelenő írás az érvényben lévő jogszabályok betartásának fontosságára hívja fel a figyelmet, egy kis időbeli visszatekintéssel, és megtörtént esetek bemutatásával.

    ▪ Dr. Csanádi Károly: Jogszabály-módosítás az egyéni vállalkozók tájékoztatásáról és a kötelező jótállásról
    lapunkbol_4_250_12Módosították az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvényt. Új közfeladattal bővült 2020. július 1-től a gazdasági kamarák hatásköre. A törvény (röviden: Evectv.) 3/A. § (4) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik: „A gazdasági kamarák tájékoztatást nyújtanak az egyéni vállalkozói tevékenység folytatásához szükséges információkról, az egyéni vállalkozói tevékenység folytatásáról, a képesítéshez, valamint a hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött gazdasági tevékenységekről.” Módosították a tartós fogyasztási cikkekre és a javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállásról szóló Kormányrendeleteket. Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet, valamint az egyes javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállásról szóló 249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 70/2020. (VI. 12.) Korm. rendelet számos változást tartalmaz. Emellett az egyes javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállásról szóló 249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendeletet is módosították. A jogszabály-módosításokról részletesen beszámol az októberi számunkban megjelenő írás.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Elosztószekrény egyenpotenciálra hozása
    lapunkbol_1_250_43Egy meglévő épület, létesítmény bővítése, fejlesztése mindig számos villamos vonatkozású kérdést is felvet. Egy ilyen lehet az elosztószekrén egyenpotenciálra hozása, amellyel kapcsolatban egy olvasó is érdeklődött: Vállalatunknál új üzemrészt alakítottunk ki. Az ott létesített alelosztó (kapcsolószekrény) a főelosztóból két NYCWY 4x185/95 mm2 keresztmetszetű kábellel van megtáplálva. Az áramütés elleni védelmi rendszer – mint ahogyan az az épületben szükséges – TN-S-rendszerű. A szekrénytől egy alapozásföldelési csatlakozó kb. 10 m-re van. Úgy tervezzük, hogy a PE-sínt összekötjük ezzel. Ezzel kapcsolatos a kérdésünk: Milyen keresztmetszetű réz vezetővel kell összekötni? Kötelező, hogy a védővezető (PE) a fázisvezető keresztmetszetének fele legyen, azaz jelen esetben 95 mm2, miután kettős kábelt viszünk? Van valamilyen maximális keresztmetszeti előírás? Ezekre a kérdésekre válaszolva foglakozik a problémával az októberi számunkban megjelenő írás.

    ▪ Egyedi közvilágítás a debreceni Dósa nádor téren
    lapunkbol_2_250_392020. augusztus 15-én ünnepélyes keretek között avatták fel Debrecenben a megújult Dósa nádor teret. A Debrecen 2030 program részeként megvalósult beruházás új sétálóövezettel gazdagította a várost. A hét hónap alatt elkészült fejlesztés keretében 11 000 négyzetméter újult meg a Dósa nádor téren és a Csapó utca egy szakaszán. A cél az volt, hogy olyan új közösségi teret hozzanak létre, amely szervesen csatlakozik a főtérhez, és a jelenleginél sokkal nagyobb zöldfelület jöjjön létre. A téren különleges, burkolatba süllyesztett szökőkút is megvalósult, amely nemcsak víztakarékos, hanem teljesen automatizált vezérlésű mind a víz, mind a LED-es fényjáték szempontjából. A téren modern utcabútorok is helyet kaptak – ivóvízkút, egy- és többszemélyes támlás padok, hulladéktárolók, kerékpártámaszok stb. A beruházás létrejöttében a Hofeka Kft. látványos közvilágítási megoldásai és utcabútorai kiemelkedő szerepet kaptak. A téren alkalmazott közvilágítási megoldásokat és utcabútorokat mutatja be látványos felvételekkel az októberi számunkban megjelenő cikk.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (XIV.) – Szakkifejezések magyarázata
    lapunkbol_3_250_39A megfelelő rendszerek felépítéséhez fontos a szakma szakkifejezéseinek pontos értése, és a munka során való alkalmazása. A cikksorozat mostani része a napelem-ipar sajátos elnevezéseinek (szakzsargon szavainak és kifejezéseinek) értelmezését kívánja elősegíteni. Ezek többsége a félvezető iparból, illetve a meteorológiából származik, de vannak olyanok is, amelyeket „maga a napelem-ipar” termelt ki, fejlődése során. A terjedelem korlátai miatt sajnos nem lehet minden fogalmat részletesen kifejteni, ezért a fontosabbakat kiemeltük, a cikksorozat októberi számunkban megjelenő következő része a napelem ipar sajátos szakmai jelöléseit mutatja be és értelmezi.

  • SEGÉDLET a VMBSZ-hez
    2020-09-21
    kinyit

    Július 16-án megjelent a 27/2020.(VII.16.) ITM rendelet keretében a 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet módosítása és a VMBSZ-t teljesen lecserélték.
    MI SEGÍTÜNK ÁTLÁTNI a változásokat!

    A villamos szakma már nagyon várta a Villamos Biztonsági Szabályzat (VBSZ) kiadását, amelynek előkészületei már több mint 30 éve folytak. A VBSZ többször eljutott a rendeletben való megjelenés küszöbéig, végül 2017 végén a 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet mellékleteként Műszaki Biztonsági Szabályzat, VMBSZ néven jelent meg.

    Most július 16-án megjelent a 27/2020.(VII.16.) ITM rendelet keretében a 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet módosítása és a VMBSZ-t teljesen lecserélték.

    A változásokról Kosák Gábor, az MSZT szabványosító menedzsere nem csak az Elektroinstallateur 2020/8-9 és 10-es számában ad tájékoztatást, hanem táblázatban összehasonlította a módosításokat és a 40/2017 rendeletet. Ebben pontosan nyomon lehet követni, az egyezéseket, a különbségeket, a törléseket és az új részeket.

    Ez a segédlet a lentebbi linken elérhető, illetve előfizetőink és EMOSZ tagok honlapunk Archívumában (https://elektroinstallateur.hu/archivum/3/) is megtalálják. (Amennyiben előfizetőként még nem rendelkezik belépési kóddal, azt az info@elektroinstallateur.hu oldalon kérheti.)

    https://elektroinstallateur.hu/uploadedfiles/customitem_362_VMBSZ_EI.pdf

  • Elektromosipari szakemberek kézikönyve 2020-as bővített, átdolgozott kiadás
    2020-09-14
    kinyit

    2020. november 18-án megjelent az új Elektromosipari szakemberek kézikönyve. A kibővített, mintegy 650 oldalas kézikönyv összeállításában, lektorálásában neves szakemberek vettek részt.

    konyv_h_321

    2021 novemberére a 2500 példányban megjelent könyv teljesen elfogyott, ezért úgy döntöttünk, hogy 1000 példányban újranyomatjuk. 2021. december 9-én meg is jelentek az utánnyomott példányok, így megszakítás nélkül, változatlanul megrendelhető a kézikönyv.

    Az Elektromosipari szakemberek kézikönyve előző kiadása 2015 novemberében jelent meg. Sikerét mi sem mutatta jobban, minthogy már az első hónapban közel 1000 példányt vásároltak belőle, s 2020 nyarán végleg elfogyott.

    Az épületvillamos szakma területén folyamatos a változás – nemcsak a technika fejlődése, hanem a jogszabályi környezet változása miatt is –, ami indokolttá tette szakkönyvünk aktualizálását, új témákkal való bővítését, a fejezetek átdolgozását. Célunk, hogy a könyv átfogó és jól felépített tartalmával nemcsak az ismeretek bővítését és a meglévő tudás korszerűsítését szolgálja, de a mindennapi munkavégzés során is hasznos segítőtársa legyen a villamosipari vállalkozóknak, villanyszerelőknek.

     Szerzők:
    Arató Csaba Furján Attila ifj. Hunyadi Sándor Kádár Aba (†) Dr. Kemény József
    dr. Kovács Károly Kóra István Kruppa Attila Nádas József Dr. Novothny Ferenc Opitzer Gábor Pásztohy Tamás Roderman József Schottner Károly

    Tartalom:
    Elméleti alapok Lakóépületek villamos berendezése Készülékek Vezetékek kötéstechnikája Világítástechnika Tartalék áramforrások Fázisjavítás Energiamenedzsment Automatizálás Napelemes rendszerek létesítése Villamos járművek biztonsága Túláramvédelem Áramütés elleni védelem Elektromágneses összeférhetőség (EMC) Villám- és túlfeszültség-védelem Tűzvédelem

    lapozzon_bele_itt_h_650

    A könyv megvásárolható:
     Személyesen, előre egyeztetett időpontban a szerkesztőségben – 1141 Budapest, Jeszenák János utca 20. (bejárat a Pitvar utca felől). A könyv bruttó ára: 6500 Ft.
     GLS szállítással, előre utalással. Ebben az esetben a könyv 6500 Ft-os ára mellett 1900 Ft csomagolási és szállítási költséget számítunk fel (ez a díj egy könyv feladására érvényes). A könyvet az utalás beérkezését követően GLS csomagküldeményként küldjük a számlával együtt.


    További információk, időpont egyeztetés e-mailben és telefonon:

    e-mail: info@elektroinstallateur.hu
    tel.: +36 30 849 6960, + 36 30 849 6961

    A könyv részletes tartalomjegyzéke itt megtekinthető:

  • Elektroinstallateur 2020/8-9
    2020-09-11
    kinyit

    Augusztus-szeptemberi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    Szeptember 15-én jelent meg meg lapunk 2020/8-9. száma!
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2020_8-9_tart_h_1206_02

  • 2020/8-9-es, szeptember közepén megjelent lapszámunkból
    2020-08-28
    kinyit

    ▪ Kosák Gábor: Megjelent a 40/2017. (XII. 4.) NGM-rendelet módosítása, benne az új Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzattal
    lapunkbol_1_250_41Teljesen megújult a 2018. január elsejével hatályba lépett 40/2017. (XII. 4.) NGM-rendelet 1. melléklete a Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzat (VMBSZ). Az innovációért és technológiáért felelős miniszter 27/2020. (VII. 16.) ITM-rendelete egyes műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs és deregulációs célú módosításáról 7. fejezete (25–29. paragrafus) tartalmazza a 10/2016. (IV. 5.) NGM-rendelet módosítását. A módosítások az értelmező rendelkezéseket (2. §), a Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzat előkészítését, a Műszaki Szakbizottság működése és feladatait (4. §) és az 1. mellékletet a Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzatot érintik. A módosítás teljesen lecseréli az értelmező rendelkezéseket (2. §), ez azonban nem jelenti az összes fogalom megváltozását. A 4. § (A Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzat előkészítése, a Műszaki Szakbizottság működése és feladatai) viszont teljesen megújult. A 2020/8-9-es számunkban megjelenő cikk előkészítéseként táblázatban összehasonlítottuk a módosítást és a 40/2017 rendeletet, hogy láthatóak legyenek az egyezések, a különbségek, a törlések és az új részek. Ebből egy egészen használható összehasonlítás keletkezett, amelyet előfizetőink és az EMOSZ tagjai számára honlapunkon, az Archívumban (https://elektroinstallateur.hu/archivum/3/) szeptemberben közzé is teszünk.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Áram-védőkapcsoló utólagos beszerelésének kötelezettsége
    lapunkbol_2_347_01Egy meglévő létesítmény bővítése, átalakítása során kérdés lehet, hogy kell-e utólagosan áram-védőkapcsolót beszerelni?
    Kérdés: Egy nagy ipari vállalat számos villamos berendezését (szellőzés, hűtőberendezések stb.) és a teljes kisfeszültségű épületinstallációt a kétezres évek elején szerelték készre. A kapcsolószekrényekben rendszeresen elhelyeztek dugaszolóaljzatokat is. Ezek az ún. ipari alkalmazású dugaszolóaljzatok vagy önálló áramkörrel rendelkeznek, vagy a kapcsolószekrény világítási áramkörébe integráltak. Nincsenek áram-védőkapcsolóval védve, ráadásul az egyik szekrénybe pótlólagosan egy új dugaszolóaljzatot is el kellett helyezni. A legutóbbi érintésvédelmi felülvizsgálatot egy külső cégtől rendeltük meg. A felülvizsgálat során a felülvizsgáló mindent (hurokimpedanciát, keresztmetszeteket, biztosítókat stb.) rendben talált, de előírta, hogy az összes szekrény dugaszolóaljzat áramköreibe áram-védőkapcsolót kell beépítenünk. Az MSZ HD 60364-4-41-es szabványra hivatkozott. Nálunk a kapcsolószekrénybe csak szakképzett és kioktatott kollégák nyúlhatnak, és minden kapcsolószekrény biztonságosan zárt. A kapcsolószekrények műszaki dokumentációiban ÁVK nem szerepel. Kellemetlenül érintett a felülvizsgáló kijelentése, börtönnel fenyegetése, hogyha a dugaszolóaljzatról való ellátás esetén baleset lép fel, annak felelőssége a tulajdonost, az üzemeltetőt terheli. Mi a véleményük, mit kell tennünk ebben a helyzetben? A 2020/8-9-es számunkban megjelenő írása e kérdés kapcsán járja körül a problémát.

    ▪ Murvai István: A villamos biztonságtechnikai követelmények betartásának fontossága
    lapunkbol_3_250_37A villamos szabványok műszaki tartalma nem kőbe vésett, a műszaki haladás és a műszaki fejlesztés, az új felhasználói villamos berendezések megjelenése megköveteli módosításukat. A szabványok alkalmazása – mint ismert – önkéntességen alapul, de jogbiztonságot eredményez. A villamos biztonságtechnikai jogszabályok betartása viszont kötelező. A jogszabályi követelmények figyelmen kívül hagyása villamos baleset bekövetkezéséhez vezethet. A műszaki gyakorlatban azonban számos példa igazolja, hogy a megtörtént villamos balesetek oka a jogszabályok megszegésén kívül a szabványelőírások be nem tartása. A helyettük alkalmazott létesítési műszaki biztonsági megoldás legtöbbször legfeljebb egyenértékű, és nem nagyobb biztonságot eredményező. A 2020/8-9-es lapszámunkban megjelenő cikkben a villamos balesetekhez vezető okokat elemezzük, ismétlődésük megelőzése céljából.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (XIII.) – Telepítés, villamos szerelés
    lapunkbol_4_250_11Mint a cikksorozat korábbi részeiben már látható volt, a teljes rendszernek – a napelemen kívül – további, sok fontos alkatrésze, berendezése van, amelyeket egységesen rendszerelemeknek (angolul rövidítve BOS – balance of system) neveznek. A villamos szerelés „műveletei” és fogásai, a villamos szakma általános szakmai megítélése szerint „egyszerű műveletnek” minősülnek. Ám sokan azonban elfelejtik (vagy nem veszik figyelembe), hogy a napelemes rendszerek olyan különleges, többlet ismereteket igényelnek, amelyek alapvetően meghatározzák a kivitelezés és a napelemes projekt sikerességét. Ebben a fontosabb kulcsszavak: napelemes rendszer, villamos szerelés, BOS (balance of system), szakértelem, veszélyek, napelem, földelés, villámvédelem, hálózatra kapcsolás. A napelemes rendszerek esetében sok vizsgálat történt az elmúlt években. A tanulmányok rendre azt mutatták, hogy a kivitelezések (mechanikai és villamos szerelés) színvonala jelentősen hanyatlott. Éppen ezért a 2020/8-9-es számunkban folytatódó cikksorozat ezúttal a napelemes rendszerek telepítésével, villamos szerelésével, azok buktatóival foglalkozik.

    ▪ Dr. Csanádi Károly: Felkészülés tanácskérésre, a tanácsadás fogadására és jövőtervezésre, nemcsak járványveszély idején
    lapunkbol_5_250_03A kamarai tanácsadó szolgáltatás a kevés megtakarítással (értékpapírral, pénzzel, vagyontárgyakkal) rendelkező, ezáltal fizetett szakértők megbízásának hiánya miatt a KKV-szektor vállalkozásait nemcsak a járványveszély, a fertőzésveszély és a járványügyi készültség időtartama alatt segíti térítésmentes jogi és gazdasági tanácsadással. A kamarai tanácsadást legtöbben az egyéni vállalkozók és a mikrovállalkozások köréből vették igénybe. A koronavírus okozta járványveszély és a fertőzésveszély időtartama alatt a kamarai tanácsadás az elrendelt home office munkavégzéssel csak telefonon és e-mailben volt igénybe vehető. A személyes tanácsadás még e cikk készítésekor sem lehetséges. A járvány idején az elektronikus kapcsolattartás megfelelőnek bizonyult. A tanácsadásnak a járványveszély időszakában kiemelkedő jelentősége volt, de a kamarai tagoknak és a regisztrált gazdálkodó szervezeteknek folyamatosan rendelkezésére áll ez a szolgáltatás, mint a kamarai törvényben meghatározott térítésmentes kamarai alapszolgáltatás. A 2020/8-9-es számunkban megjelenő cikk a kkv-szektorban működő mikro-, kis- és középvállalkozások tekintetében szerzett tapasztalatok összegzését tartalmazza, hasznosítás és továbbgondolás céljából.

  • Újraindítanak a nagy német vásárvállalatok
    2020-07-17
    kinyit

    A gazdaságnak égetően szüksége van a nemzetközi szakvásárok újraindítására. Nem csupán a világ minden részéből összesereglő kiállítók és látogatók miatt, hanem a számtalan standépítő, fuvarozó és szállítmányozó, vendéglátós, szállodai és kiskereskedelmi alkalmazott érdeke is ez, akik mind élvezik e rendezvények előnyeit.

    II. Frigyes német-római császár 1240. Július 11-én vásár jogokat adományozott Frankfurt am Main városának, és ezzel megszületett a Frankfurti Vásár (Messe Frankfurt). Visszatekintve az elmúlt 780 évre, a Vásár eseménydús történelmet tudhat magáénak, és az évszázadok során középkori piacból, a világ legnagyobb működő vásártársaságává vált.
    messe_frankfurt_kicsi_299A Messe Frankfurt azzal ünnepelheti 780 éves évfordulóját, hogy a Covid járvány okozta több hónapos globális leállást követően ismét kiállítást tart. „Rendezvényeink ismét a személyes interakció platformjai lesznek. Az elmúlt 780 év újra és újra megmutatta, mennyire fontosak a vásárok a gazdasági fellendülés elősegítésére a válság idején, és ügyfeleink egyértelművé tették számunkra, hogy a személyes találkozók és a párbeszédek pótolhatatlanok. Az évszázadok során számos alkalommal kellett válságos időszakokat átélnie és túlélnie a Frankfurti Vásárnak.
    A kiállítások helyzete természetesen megváltozott a koronavírus járvány eredményeként, és kulcsfontosságú szerepet játszik a digitalizáció, és a biztonság témája, de ennek az iparágának a legfontosabb sikertényezői továbbra is a személyes találkozók, amit a Messe Frankfurt platformjai már 780 éve lehetővé tesznek, és a face-to-face találkozók iránti igény manapság még nagyobb, mint korábban.” – mondta Wolfgang Marzin, a Vásárvállalat elnöke és vezérigazgatója.

    md_1_kicsi_272Wolfram N. Diener, a Messe Düsseldorf 2020. június 1-én kinevezett vezérigazgatója – szintén a kiállító iparág kiemelt szerepét hangsúlyozza: „Minden előjel az újraindítás irányába mutat. A vállalatoknak most olyan színtérre van szüksége, ahol bemutathatják saját magukat és újdonságaikat, ahol építhetik a kapcsolatrendszerüket, és ahol együttesen tűzhetik ki a jövőbe vezető utat. Ehhez teremtenek kitűnő feltételeket vezető világvásárainkkal. Higiéniai és fertőzésvédelmi követelményrendszerünk gondoskodik arról, hogy a lehető legnagyobb mértékben óvjuk kiállítóink, látogatóink és munkatársaink biztonságát és egészségét. Nálunk minden feltétel adott a biztonságos és sikeres szakvásárokhoz a koronavírussal terhelt időszakban.”
    A düsseldorfi vásárközpont higiéniai és fertőzésvédelmi koncepciójának köszönhetően az egyes ágazatok meghatározó seregszemléit a kiállítók, a látogatók és a munkatársak lehető legnagyobb fokú védelme mellett meg lehet rendezni. A koncepció biztosítja a szükséges egészségügyi és higiéniai intézkedéseket, valamint a távolságtartási szabályokat. Ezen kívül kiterjed a résztvevők létszámára, a standkiosztásra, valamint a higiéniai, műszaki és szervezési intézkedésekre. A vásárvállalat szabályozása Észak-Rajna-Vesztfália jelenleg érvényes koronavírus-járvány elleni rendeletén alapul.
    A nemzetközi utazási lehetőségek fokozatos felszabadítása szintén segíti a vásárok lebonyolításának újrakezdését. Az első, Európán belüli határnyitásokat követően a német kormány 2020. július 1-vel fokozatosan szünteti meg a harmadik országból érkező beutazásokra vonatkozó korlátozásokat.

  • Eltávozott közülünk Kádár Aba (1927-2020)
    2020-06-30
    kinyit

    Rövid betegség után, életének 94. évében 2020. június 23-án eltávozott közülünk Kádár Aba a villamos szakma meghatározó alakja. Neve összeforrt az emberi élet védelmével, az érintésvédelemmel. Derűt sugárzó egyénisége, embersége, tudása, segítőkészsége hiányozni fog mindazok számára, akik ismerhették.

    fg7a6421_125_a_1601927-ben Budapesten született. 1949-ben egyike volt a Budapesti Műszaki Egyetem azon (B tagozatos) hallgatóinak, akik még gépészmérnöki oklevéllel lettek villamos mérnökök. Már egyetemi évei alatt is dolgozott az Újjáépítési Minisztériumban, majd a Budapesti Elektromos Műveknél, tervezőként a MÉLYÉPTERV-ben, főszakértőként az Energiagazdálkodási Intézetben, végül az Energia-biztonságtechnikai Felügyelet főmunkatársaként ment nyugdíjba.
    Munkaviszonyán kívül számos megbízásnak tett eleget, 1966 óta a Magyar Szabványügyi Testület (korábban Hivatal) villamos biztonsági szabványainak szabványelőkészítője, állandó külső előadója, csaknem valamennyi erősáramú villamos szakbizottság aktív tagja, az Épületek villamos berendezése Nemzeti Szabványosító Bizottság elnöke, és az IEC TC ülésein hazánk képviselője volt.
    Gyakorlatvezető tanársegédként tevékenykedett a Műszaki Főiskolán, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen. Előadó tanár volt a Munkavédelmi Képző- és Továbbképző intézetben, az Országos Kórház és Orvostechnikai Intézetben.
    Egész szakmai életútját végigkísérte a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Érintésvédelmi Munkabizottságának 40 évig tartó vezetése, majd haláláig tartó tiszteletbeli elnökként részvétele annak operatív csoportjában. Szakmai tanácsai nemcsak országos hírnévre predesztinálták, véleménye meghatározó volt a szakma minden művelője számára. Az Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Szövetségének, a Magyar Energiafogyasztók Szövetségének elnökségi tagja, a Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai Tagozata Minősítő Bizottságának korábban alelnöke, azután tagja, 1957 óta a mindenkor illetékes szervnél, ma a Magyar Mérnöki Kamaránál bejegyzett szakértő volt. Tizenöt éven át igazságügyi szakértőként is dolgozott.
    Szakirodalmi tevékenysége szinte páratlan, két tucat szakkönyv, főiskolai és tanfolyami jegyzetek szerzője és társszerzője, számos szakcikk írója, és számolatlan szakkönyv, főiskolai és tanfolyami jegyzet, szakcikk lektora.
    Már a hatvanas évektől kezdve folyamatosan elismerték segítőkész szakmai hozzáállását, önzetlen problémamegoldó készségét, széles körű szakmai tevékenységét, alapos szakmai tudását, és a laikusoktól a szakemberekig mindenkit érintő, érdekfeszítő ismeretterjesztő előadásait.
    Állami kitüntetései, társadalmi szervezetek díjai, csak a mellékelt felsorolásban fértek el.
    Kádár Abát a magyar elektrotechnika nagyjai között őrizzük meg emlékezetünkben, negyed évszázadig ő volt az érintésvédelem szakterületének doyenje, öröksége minket is kötelez.
    2007-ben a következő intelemmel adta át nekem a stafétabotot:

    „Számos nemzetközi konferencián vettem részt, ahol a legérdekesebb munka a szünetbüfében volt, ahol kicseréltük nézeteinket, tapasztalatainkat! Ezért fontos ez a munkabizottság, itt van lehetőség kötetlen beszélgetésre, szakmai problémák felvetésére!”


    Dr. Novothny Ferenc

    Címzetes egyetemi tanár, az ÉV MuBi vezetője

     Kádár Aba kitüntetései, díjai:

    - MAGYAR ÉRDEMKERESZT EZÜST FOKOZAT                               2012
    - KIVÁLÓ MUNKÁÉRT ÉRDEMÉREM                                              1988   1984
    - NEHÉZIPAR KIVÁLÓ DOLGOZÓJA                                              1964
    - VIETNÁMI BARÁTSÁG ÉRDEMÉREM                                            1961
    - MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA EMLÉKÉREM                                    2015
    - MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT
          „KANDÓ KÁLMÁN ÉLETMŰDÍJ” EMLÉKÉREM                             2012
    - MAGYAR SZABVÁNYÜGYI TESTÜLET NEMZETI
           ELEKTROTECHNIKAI BIZOTTSÁGA DÍSZOKLEVÉL                  2015
    - MAGYAR SZABVÁNYÜGYI TESTÜLET „SZABVÁNYOSÍTÁSÉRT”
           ÉRDEMÉREM                                                                      2010
    - MAGYAR SZABVÁNYÜGYI HIVATAL EMLÉKPLAKETT                    1986
    - MAGYAR SZABVÁNYÜGYI HIVATAL EMLÉKLAP                           1977   1970
    - MAGYAR SZABVÁNYÜGYI HIVATAL SZAKKÖNYV NÍVÓDÍJ           1977   1970
    - MAGYAR SZABVÁNYÜGYI HIVATAL SZAKCIKK NÍVÓDÍJ              1969
    - MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK
           SZÖVETTSÉGE    1. DÍJ                                                      1976
    - MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET ÉLETPÁLYA DÍJ          1995
    - MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET STRAUB DÍJ              1985
    - MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET JUBILEUMI DÍJ           1975
    - MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET BLÁTHY DÍJ               1971

    Kádár Aba temetése 2020. július 20-án, fél 11-kor lesz a Farkasréti temetőben.
    Gyászmiséjét 2020. július 19-én,18.00 órakor tartják a Szent Imre-templomban. (1114, Bp. Villányi út 25.)

  • Elektroinstallateur 2020/6-7
    2020-06-04
    kinyit

    Június-júliusi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    Június 9-én jelent meg lapunk 2020/6-7. száma!
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2020_6-7_tart_h_1205

  • 2020/6-7., júniusban megjelent lapszámunkból
    2020-05-11
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: ÁVK mezőgazdasági üzemben
    lapunkbol_1_250_40Kérdés: Egy új épületben a kisfeszültségű, 230 V váltakozó feszültségű vezetékkel együtt az IoS (Internet of Services) infokommunikációs hálózat vezetékeit is el kell helyezni. Milyen távolságot kell a párhuzamosan elhelyezett vezetők között tartani? A kötődobozok, lehetnek e közösek, vagy lehetnek-e közös fedél alatt? A kérdések mind a koaxiális kábelekre, mind a kisfeszültségű szigetelt vezetékekre vonatkoznak.
    Válasz: Különböző rendszerek egymásra hatásáról, egymás potenciális zavarásáról a gyakorlatban csak bonyolult és időigényes mérésekkel, ill. számításokkal lehet kellő biztonsággal nyilatkozni. Miután ez a gyakorlatban alig megvalósítható, így a szabványalkotók arra a döntésre jutottak, hogy az elektromágneses zavarás és zavartatás elkerülésének többé-kevésbé gyakorlati megoldásait szabványokban kell rögzíteni. Amennyiben a szabványalkalmazó a normaként előírt zavarszintet túllépi, a gyakorlati esetek zömében zavarjelenség lép (léphet) fel. Ezen válasz kapcsán szeretnénk átfogóan rámutatni arra, hogy milyen körültekintően kell eljárni, amikor a szabványok előírásait végre kívánják hajtani. Első lépés mindig a káros kölcsönhatások megakadályozásában a védelmi célok áttekintése és megfogalmazása. A minden részletre kiterjedő válasz a 2020/6-7. számunkban megjelenő cikkben olvasható.

    ▪ Murvai István: Villamos berendezések engedélyeztetése, biztonságos kivitelezése, használatbavétele
    lapunkbol_2_250_37A villamos berendezés biztonságos használatát alapvetően a villamos tervezők, a villamos kivitelezők és az üzemviteli szakemberek munkája alapozza meg, és ugyanilyen fontosságú a megfelelően elvégzett műszaki előkészítés, ellenőrzés, valamint az egyeztetés. Az egyszerű bejelentési eljárás hatálya alá nem tartozó létesítmények építésének megkezdése jogerős hatósági építésengedélyezési engedély megszerzéséhez kötött, az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet alapján. Az eredményes eljáráshoz szükséges a területileg illetékes építéshatósághoz kérelem, valamint az építés engedélyezési tervcsomag benyújtása, amelynek építészeti, statikai, épületgépészeti és villamos műszaki tervdokumentáció-részeket kell tartalmaznia. Az építéshatóság döntése megalapozásához szakkérdésekben szakhatósági állásfoglalásokat kér az érintett szakhatóságoktól és szolgáltatói nyilatkozatokat a közművek üzemeltetőitől. A villamos berendezések engedélyeztetésének menetét, és néhány gyakran előforduló hibát és azok következményeit ismerteti a 2020/6-7. számunkban megjelenő írás.

    ▪ Dr. Tóth Judit: A Magyar Elektrotechnikai Múzeum, mint emlék? (XII.)
    lapunkbol_3_250_36Mivel a Magyar Elektrotechnikai Múzeum születésnapja – 1975. június 8. – és a budapesti Múzeumok Éjszakájának időpontja viszonylag közel van egymáshoz, ezért a korábbi évek éjszakáira való visszatekintéssel emlékezünk és ünnepeljük az intézmény 45. születésnapját a néhány évvel ezelőtt készült képek segítségével. A múzeumot minden évben igen sok látogató kereste fel. Állandó és időszaki kiállításaival, valamint a Múzeumok Éjszakájára szervezett szakmai és ismeretterjesztő előadásaival, bemutatóival vonzotta a különböző korcsoportokba tartozó érdeklődőket, kisgyermekeket, diákokat, főiskolai és egyetemi hallgatókat, gyakorló és nyugdíjas szakembereket, sőt más szakmaterületek magyar és külföldi képviselőit egyaránt. Minden évben 4000–5000 látogatója volt a Múzeumok Éjszakáján az intézménynek, szombaton 15 órától vasárnap hajnali 2 óráig. A múzeumban zajlott látványos eseményeket mutatja be sok-sok képpel a 2020/6-7. számunkban megjelenő cikk. 

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: ÁVK mezőgazdasági üzemben
    lapunkbol_1_250_39Kérdés: Egy mezőgazdasági üzemben (csirkekeltető és nevelő) telepített napelemes erőmű áramkörébe kell-e áram-védőkapcsolót (RCD) alkalmazni? A teljes PV-berendezés – amelynek teljesítménye 500 kWp – az épületen kívül, a szabadtéren helyezkedik el. Mind az inverterház, mind a kábel elosztószekrény a kültéren van. A transzformátor a telekhatáron a hálózati csatlakozási pontnál van. A generálkivitelező nem épített be ÁVK-t azzal az indokkal, hogy az inverter már hibaáram felismeréssel rendelkezik (Huawei gyártmány: SUN2000). Az egész berendezés a mezőgazdasági épületeken kívül a szabadba van telepítve. Milyen mértékben helyeselhető a kivitelezés, azaz/tényleg elhagyható az áram-védőkapcsoló, azzal az indokkal, amelyet a generál kivitelező kijelentett?
    Válasz: Először is kijelenthető, hogy nincs általános ÁVK kötelezettség! A technika mai állása szerint egy napelemes erőműben hibavédelmi szempontból csak akkor kell ÁVK-t alkalmazni, ha a kikapcsolási követelményeket a túláramvédelem nem képes ellátni! A minden részletre kiterjedő válasz a 2020/6-7. számunkban megjelenő cikkben olvasható.

    ▪ Kosák Gábor: A Magyar Szabványügyi Testület műszaki szabványosító bizottságai (VII.)
    lapunkbol_2_281A sorozaton belüli minisorozatként folytatva az „elosztók szabványosításának körüljárását, most az ezekbe beépített kapcsoló- és vezérlőkészülékekről, túlterhelés elleni és hibavédelmi eszközökről fogunk szólni. Amíg az MB 826 csillaga fényesen ragyog, testvérbizottsága, az MSZT/MB 825 Kisfeszültségű kapcsoló és vezérlőkészülékek szabványosító műszaki bizottság szerényen meghúzódik az árnyékában. A megcsappant érdeklődés oka, hogy számos készülékgyártó megszűnt a kilencvenes évek folyamán, így a bizottság ipari háttere összeszűkült. A bizottság alkalmazási területe: szabványosítás az ipari használatú kisfeszültségű kapcsoló és vezérlőkészülékek, azaz a vezérlőkapcsolók, megszakítók, kapcsolók, szakaszolók, szakaszolókapcsolók és biztosító-kapcsolókészülék kombinációk, kontaktorok és motorvédő kapcsolók, vezérlő-áramköri készülékek és kapcsolóelemek, többfunkciós berendezések, tartozékok terén. Ide tartoznak a háztartási és hasonló célú elektromechanikus kontaktorok is. A cikksorozat 2020/6-7-es számunkban megjelenő része tovább folytatja az MSZT műszaki szabványosító bizottságainak bemutatását, ezúttal két újabb bizottság – MSZT/MB 825 Kisfeszültségű kapcsoló és vezérlőkészülékek, ill. MSZT/MB 827 Kisfeszültségű túláramvédelmi megszakítók és áram-védőkapcsolók – tevékenységének ismertetésével.

    ▪ Dr. Csanádi Károly: Építési termékek forgalmazásának szabályai
    lapunkbol_3_250_35A téma jogalapja az Európai Parlament és a Tanács 2011. március 9-i 305/2011/EU Rendelete, amely figyelembe veszi a termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírásainak megállapításáról szóló, 2008. július 9-i 765/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről szóló, 2008. július 9-i 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozat által megállapított, a termékek belső piacon történő forgalmazásának horizontális jogi keretét. Az európai uniós rendelet alkalmazása a tagállamokban közvetlenül kötelező, belső jogalkotást nem igényel, és elsőbbsége van a tagállami belső joggal szemben. Létezik egy másik közösségi norma is, az irányelv, amelyet a tagállamok jogalkotással beépítenek nemzeti jogrendszerükbe, ezáltal válik jogi normává. Az építési termékek forgalmazását szabályozó rendelet ismertetése 2020/6-7. számunkban olvasható.

  • ÚJ DÁTUM: A Light + Building 2022-ben a szokásos időben kerül megrendezésre
    2020-05-06
    kinyit

    Tekintettel a Covid19 járvány okozta helyzetre, valamint az ahhoz kapcsolódó eseményekre és utazási korlátozásokra a Messe Frankfurt partnereivel (a ZVEI-vel,a ZVEH-vel és a Vásári Tanácsadó Testülettel) együtt úgy határozott, hogy a tizenegyedik Light+Building szakkiállítást – az idei évet kihagyva – 2022. március 13–18. között rendezik meg.

    Mára már világosan látszik, hogy a jelenlegi Corona-válság miatt már nem lehetett a Light+Building 2020 eseményt megrendezni. Korábban döntés született arról, hogy a világ vezető világítási és épületvillamossági vásárát az eredeti márciusi időpont helyett későbbi időpontra – 2020. szeptember 27 – október 2. közöttre – halasztják. A Messe Frankfurt partnereivel együtt megfelelő intézkedéseket kezdeményezett az esemény lehető leghamarabb történő megrendezése érdekében. Azonban tíz héttel a kezdeti halasztást követően újból megvizsgálva a jelenlegi helyzetet, tekintettel a Német Szövetségi Kormány valamint a német tartományok közös határozatára – miszerint a nagy eseményeket Németországban legalább augusztus végéig nem lehet megtartani – nem garantálható a Light + Building szervezésének megfelelő ütemezése és előkészítése.A Light + Building világkiállításként az ipar és általában az üzleti vállalkozások számára fontos találkozóhely, ahol a cél a személyes kapcsolat. Jelenleg a Messe Frankfurt az utazási feltételek és a gyülekezést, csoportosulást szabályozó rendelkezések kapcsán nem tudja garantálni, hogy ez a cél biztosan megvalósítható-e. A döntés az Intersec Building-et is érinti. A kapcsolódó biztonságtechnológia platform szintén 2022-ben a Light + Building szerves részeként kerül megrendezésre.

    „A jelenlegi szabályozások a folyamatos globális utazási korlátozásokkal és az egyéni egészséget fenyegető lehetséges veszélyekkel lehetetlenné teszik a Light + Building 2020-ban történő megrendezését." – mondta Wolfgang Marzin. a Messe Frankfurt elnök vezérigazgatója "Ugyanakkor a kiállítók és a látogatók érdekében időben el kell kerülnünk a felesleges költségeket. A döntés egyikünknek sem volt könnyű, de most energiáinkat arra irányítjuk, hogy a következő Light + Buildinget a megszokott ütemben 2022-ben megtartsuk."

    "A Light+Building rendkívül nagy jelentőséggel bír az épületvillamos és épület szolgáltatások technológiájával foglalkozó vállalatok számára – itt a legújabb technológiákat alkalmazó iparágak a jövőt mutatják be. Bármennyire sajnáljuk a rendezvény visszavonását, mi is támogatjuk azt. A sokféle bizonytalanság és kihívás miatt helyes volt ezt a döntést most meghozni." – mondta Michael Ziesemer a ZVEI elnöke.

    Daniel Hager, a ZVEI Villamos Installációs Rendszerek Szövetségének elnöke hozzátette: "A jelen helyzetben nem lennénk képesek megtapasztalni azt a pozitív, együttműködő és innovatív szellemet, amelyet a Light+Building már a kezdetektől megtestesített. Biztos vagyok benne, hogy 2022 márciusában új energiával telve, jobb helyzetből indulhat a szakvásár.”

    Ugyanakkor Lothar Hellmann, a ZVEH elnöke hangsúlyozta: „Az elmúlt 20 évben a Light+Building az ipar kiemelt informatikai és technológiai platformjává fejlődött. Ami annyira létfontosságúvá teszi ezt a kiállítást, az a résztvevők közötti intenzív kapcsolat, információcsere. A Corona-válság kapcsán az egyik fontos tapasztalat, hogy a modern kommunikációs csatornák ellenére semmi sem pótolhatja a személyes találkozókat. Éppen ezért örömmel várom a 2022-es Light+Building vásárt, amely kiemelt figyelmet fog fordítani az éghajlatvédelemre, az elektromobilitásra és a digitalizációra."

    Tehát az egész iparág feladata 2020-ra, hogy levegőt kapjon, és még erősebben térjen vissza a 2022-es Light+Buildingen!

  • InfoShow Online
    2020-05-04
    kinyit

    Az országjáró szakmai roadshow sok-sok éves történetében először fordul elő, hogy május 5-én Online „házhoz megy”.

    infoshow_online_honl_2019_2020_650

    INGYENES REGISZTRÁCIÓ

    program_h_1120

  • Elektroinstallateur 2020/5
    2020-05-04
    kinyit

    Áprilisi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    Május 12-én megjelent lapunk 2020/5-ös száma!
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható!

    ei_2020_5_tart_h_1131

  • 2020/5., májusban megjelent lapszámunkból
    2020-04-27
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Társasházi fővezeték felújítás
    lapunkbol_1_250_38Egy társasházban a fogyasztásmérők elosztószekrényétől mért fővezetéket új vezetékre kell kicserélni. Az oka, hogy a fogyasztás megnövekedése miatt a régi köpenyes vezetéket NYM (5x6 mm2) nagyobb keresztmetszetűre kell cserélni (5x16 mm2). A kivitelezés módja olyan, hogy a lépcsőházból az egyik tulajdonos garázsába, onnan egy másik tulajdonos lakásán keresztül a céllakáshoz kell vezetni. Ez az út azonos az 1970-ben fektetett vezetékek nyomvonalával. Ez a közös nyomvonal szolgál az összes lakás mért elosztóvezetékének elhelyezésére. Ez az elhelyezés most is lehetséges, de a kérdés az, hogy milyen feltételeknek kell ma megfelelnie? A fővezeték cseréjének problémáját, garázsban, ill. lépcsőházban átvezetésének lehetőségét egy konkrét esetet megvizsgálva, egy olvasói levélre válaszolva járja körül a 2020/5. számunkban megjelenő cikk.

    ▪ Biztonságos beléptetés – az ipar válasza a Covid-19 okozta nehézségekre
    lapunkbol_5_250_02A jelenlegi járványügyi helyzetben komoly logisztikai kihívások elé nézett minden nyílt üzlethelyiséggel működő kereskedelmi és szolgáltató egység, a gyógyszertáraktól, dohányboltoktól a szupermarketekig, bankfiókoktól a postahivatalokig. Az ipari automatizálás területéről már jól ismert WERMA új SignalSET vezetéknélküli beléptetőrendszere válasz a járvány okozta kihívásokra a kereskedelem területén is. A gyártó új rendszerével megkönnyíthető az ilyen helyiségekbe történő be- és kilépés, segítséget nyújt az emberek közötti biztonságos távolság betartatásában.

    ▪ Villamos kötés, elosztás tartósan vízálló kivitelben? Igen, létezik!
    lapunkbol_6_250A nedves, vizes környezetben történő szerelésre, a kötések, elágazások üzembiztos kialakítására több megoldás alakult ki az elmúlt évek során. Fontos azonban az időtállóság, a megbízhatóság, illetve szükség esetén a könnyű átszerelhetőség, ezáltal hosszabb garanciaidőt lehet vállalni, és az üzemeltetés során is alacsonyabb a hibalehetőség. A Hensel Hungária Kft.-t, mint gyártó céget, kereste meg a veszprémi illetőségű Vemévszer Kft., hogy tapasztalt villamosipari kivitelezőként és üzemeltetőként magas IP-védettségű kábelösszekötődobozokra lenne szükségük, mert több olyan munkájuk van, amelynél a világítás kötései az időjárás viszontagságainak köszönhetően meghibásodnak, zárlat alá kerülnek. A választás a Hensel ENYCASE termékcsalád WP tagjára esett, a tartós vízállóság miatt. A veszprémi Fegyházmegyei Levéltár épületének villamos felújításáról és a speciális kábelösszekötődobozokról lapunk májusi számban olvashatnak. 

    ▪ Murvai István: A régi építésű társasházak, lakóépületek villamos berendezéseinek műszaki biztonsági állapotáról
    lapunkbol_2_250_36A villamos berendezés működőképessége, mint ismeretes nem azonos a biztonságosan használható villamos berendezés fogalmával. A gondolatsort tovább kifejtve azt is rögzíteni kell, hogy a működésképes villamos berendezés – amely a rendeltetésszerű használat közben meghibásodott, valamint a meghibásodott, működésképtelen, de a villamos betáplálásról nem leválasztott villamos berendezés – is okozhat villamos balesetet, amennyiben az áramütés elleni védelem műszaki biztonsági előírásai nem, vagy csak hiányosan teljesítettek. Elvileg minden lakóépület villamos berendezése teljesíti a használatbavétel időpontjában hatályos jogszabályi és szabvány előírásokat. A szabványok, jogszabályok, műszaki fogalmak, megnevezések azonban nem „kőbevésettek”, a műszaki-gazdasági fejlődés miatt folyamatosan és egyre gyorsabban változnak. Közben pedig a szabványelőírások változását nem követte, vagy nem teljes körűen követte a társasházak villamos berendezéseinek felújítása, annak ellenére sem, hogy azok élettartama megközelítően harminc évre becsülhető. A májusi számunkban megjelenő cikk a szükséges, de elmaradt felújítások és szakszerűtlen üzemvitel következményeként tapasztalható állapotokra hívja fel a figyelmet. 

    ▪ Dr. Csanádi Károly: Az e-kereskedelem buktatói – mire kell figyelni?
    lapunkbol_3_250_34A lapunk előző, 2020/4. számában megjelent „Szabadság, betegszabadság, szülési szabadság, fizetés nélküli szabadság, napi pihenőidő, munkaszüneti napok és a szombati munkanapok 2020-ban” című cikk azzal zárult, hogy a következő számban az „Építési termékek forgalmazásának szabályai” elnevezésű témával foglalkozunk. A kézirat leadásakor azonban még nem volt ismert, hogy mikor és milyen mértékben történik hazánkban a járványveszély. Ma már tudjuk, hogy a koronavírus okozta veszélyhelyzet befolyásolta, és gyakran meg is változtatta vásárlási szokásainkat, részben a kijárási korlátozás, részben az üzletek nyitva tartásának változása miatt. Az elektronikus kereskedelem a járványveszélytől függetlenül is évről-évre növekedő tendenciát mutat, a jövőben is további elterjedése várható, és még szükségszerű is lehet. Ezért érdemes minél előbb megismerkedni az e-kereskedelem legfontosabb szabályaival, buktatóival, és érdemes kipróbálni a vásárlást is a gyakorlatban. A cikk a természetes személyek vásárlásaival foglalkozik, de személyes szükségleteinek beszerzése során minden cégtulajdonos és tisztségviselő is magánszemélynek minősül. A céges vásárlásokra más szabályok vonatkoznak. A járványveszély időszerűvé tette az e-kereskedelem fontosabb lépéseinek és kockázatainak megismerését, azaz érdemes tisztázni, hogy mire is kell figyelni. A 2020/5. számunkban megjelenő írás ebben segíti olvasóinkat.

    ▪ Lieli György: Egy mindig magyar tulajdonú gyár rövid fejlődéstörténete (III.) – 100 éves a GANZ KK
    lapunkbol_4_250_10Az 1990–2017-ig tartó időszak a privatizáció, a piacgazdaságra áttérés, a megrendülés és talpon maradás kora volt a GANZ KK életében is. A „multik” sorra vásárolták fel, majd részben megszüntették az ellehetetlenített magyar gyártóbázisokat vagy külföldi tőkével vegyes vállalatokat alapítottak, létrehozva az útkeresés bizonytalanságát, nem sokat törődve a megjelenő társadalmi megrázkódtatásokkal (munkanélküliség, infláció stb.). Ebben a helyzetben a hazai, villamos gépeket gyártó iparban a vállalatok egyedi túlélési, kilábalási stratégiája jelentős szerephez jutott. Az a cég, amely korábban is innovatív magatartású volt, sajátos nemzeti kulturális mentalitással rendelkezett, üzleti szemléletére, szervezeti felépítésére és hagyományaira támaszkodóan esélyes volt a túlélésre. A cikksorozat előző részei bemutatták a GANZ KK 1919–1948. és 1949–1989. közötti történetét, a májusi számunkban megjelenő folytatásban a rendszerváltás utáni események következnek.

  • Világítástechnikáról, környezettudatosságról
    2020-04-21
    kinyit

    A Trend FM rádió 2020.04.20-i "Mindig környezettudatosan a Monitor Délutánban" című műsorában szerkesztőségünket is megkérdezték a világítástechnika trendjeiről, és kapcsolódásáról a környezettudatossághoz.

     Az INTERJÚ ide kattintva meghallgatható.

  • Földelés és kábelezés – szabvány magyar nyelven
    2020-04-17
    kinyit

    A Magyar Szabványügyi Testület 2020. április 1-jén közzétette az MSZ IEC/TR 61000-5-2:1999 Elektromágneses összeférhetőség (EMC). 5. rész: Szerelési és zavarcsökkentési irányelvek. 2. főfejezet: Földelés és kábelezés nemzeti szabvány magyar nyelvű kiadását.

    Ez a szabvány a villamos és az elektronikus rendszerek, illetve a villamos berendezések villamos és elektronikus készülékek vagy rendszerek közötti elektromágneses összeférhetőségét (EMC) biztosító földelés és kábelezés irányelveit tartalmazza. A dokumentum alapvetően az ipari, a kereskedelmi és a lakossági villamos berendezésekben alkalmazott földelési megoldásokkal és az ezekben használt kábelekkel foglalkozik. Ez a szabvány a kivitelezők és a felhasználók, valamint bizonyos mértékig az érzékeny villamos vagy elektronikus berendezések és rendszerek, illetve az olyan berendezések gyártói számára készült, amelyek nagy zavarkibocsátási szintje ronthatja az eredő elektromágneses környezetet.

    Bővebben

    forrás MSZT

  • Fokozatosan újraindul a termelés Pilisszentivánon
    2020-04-16
    kinyit

    Március 19-én ideiglenesen felfüggesztette a termelést négy európai gyárában a Schréder, hogy ezzel minimalizálják az egészségügyi kockázatokat, és elkerüljék az nCOVID-19 terjedését dolgozóik körében. Az azóta eltelt hetekben folyamatosan figyelve a helyzet alakulását, lehetővé tették az erre alkalmas területeken munkatársaik részére az otthoni munkavégzést, illetve arra törekedtek, hogy a termelésben dolgozó kollégák számára miként tehetik biztonságossá a munkavégzést a munkahelyek megőrzése érdekében.

    Számos intézkedést foganatosítottak, hogy a vírus terjedésének megelőzése érdekében minimalizálják az egészségügyi kockázatot az újrainduló termelésben dolgozó kollégáik számára. A szigorú biztonsági óvintézkedések bevezetése, az átgondolt munkaszervezés, a kézfertőtlenítők, egyéni védőfelszelések rendelkezésre állása megteremtette a lehetőséget, hogy április 6-ával újraindíthatták a termelést a pilisszentiváni gyárban. A gyártási folyamatokhoz az ellátási láncok továbbra is biztosítottak, így a cég a beérkező rendeléseket teljesíteni tudja.

  • A gyorsaság még soha nem volt ilyen biztonságos
    2020-04-02
    kinyit

    A Wiha most vezeti be új SpeedE® II electric e-csavarhúzóját. Két anyagvédelmi fokozatával az új e-csavarhúzó még nagyobb sebességet képes elérni.
    A gyorsabb, erősebb és még sokoldalúbb kialakítású elektromos csavarhúzó új generációja most még több alkalmazási előnyt ígér.

    A Wiha speedE® II két anyagvédelmi szintjével – 0,4 Nm és 1 Nm – újabb alkalmazási területek nyílnak meg. Az 1000V AC feszültségig szigetelt, cserélhető slimBit rendszerrel, ez a „Made in Germany" innováció maximális biztonságot, rugalmasságot és választási szabadságot kínál a mindennapi munkában.1_197

    Egyedülálló funkcionalitását az intuíció és a könnyű kezelhetőség testesíti meg: Alkalmazásakor először a csavarok bejhajtása történik meg háromszor gyorsabban egy hagyományos csavarhúzóhoz képest, majd az anyagvédő funkció lép életbe. Különösen érzékeny csavarkötések esetén, amikor a rögzítés során kiemelt óvatosság szükséges, a nagy erőátvitel gyorsan anyagi károkat okozhat. Ilyen esetben a 0,4 Nm nyomatékszint választandó.
    Az 1,0 Nm-es beállítással a speedE® II a sárga Power slimBitekkel kombinálva, nagyobb erőt igénylő feladatokhoz ajánlott, mint például nagyobb menetes csavarok rögzítése. A csavart ezután kézzel mindkét anyagvédelmi beállításban meghúzhatja.
    4_250A gyűrűs kapcsoló kényelmes működtetést tesz lehetővé minden munkahelyzetben. A gyűrűs LED fény a munkaterületet kiválóan megvilágítja, ami még egyszerűbbé teszi a munkát és megakadályozza az árnyékok vetülését a munkadarabra. A piros és sárga slimBitek mindegyikét 10 000 V AC feszültséggel tesztelik és 1000 V feszültségig tanúsítják szigetelőképességüket.
    A színkódolás segít a megfelelő fokozat kiválasztásában. A kis csavarprofilokat általában érzékeny, finom csavarkötésekhez használják. A csavarhoz passzoló SlimBit piros színe arra utal, hogy az anyagvédelem szintjét a szintén piros 0,4 Nm szintre kell állítani. Nagyobb profilú, erősebb csavarkötések esetén a megfelelő slimBit sárga színe azt mutatja, hogy a csúszka sárgára is állítható, tehát az erőteljesebb 1,0 Nm-re.

    3_250A megerőltető kézi csavarozási folyamat a múlté. Az ergonomikusan megtervezett speedE® II használata nagymértékben csökkenti az izomhúzódás kialakulásának kockázatát azon felhasználóknál, akiknél napi munkájuk során folyamatos használatban van a csavarhúzó. A kéz, a karok és az egész vázizom-rendszer izmait és az inakat kevésbé terheli, ami észrevehető egészségügyi előnyt jelent sok olyan szakma felhasználói számára, akik mindennapi munkájuk során hagyományos csavarrögzítő eszközöket használnak. Ezért az AGR német orvosai és terapeutái is javasolják (Kampány az egészségesebb hátakért) az új e-csavarhúzó használatát.

    Mérete és súlya szempontjából a speedE® II összehasonlítható a hagyományos csavarhúzókkal, így ideális társ a mobil alkalmazásokhoz. A „Made in Germany” címke garantálja, hogy robusztusságára és minőségére a legszigorúbb szabványok vonatkoznak.
    2_254A SpeedE® II szett tartalmazza magát az e-csavarhúzót, egy piros és egy sárga slimBitet, két szabványos 18500 újratölthető akkumulátort, USB töltőt és egy L-Boxx Mini dobozt. További kiegészítők, például az easyTorque nyomaték adapter, a slimBit bittartók, táskák és az USB töltő számára megfelelő tápegység külön érhetők el.
    A Wiha speedE® II electric az immáron 96-részes Wiha ElectricVario Family termékcsalád legújabb tagja, amely az összes rögzítőszerszámot, a slimBiteket, a ¼ "-es hatlapú dugókulcsokat, az adaptereket és még több eszközt kombinálva optimálisan fedi le az összes rögzítési feladatot.

     Nézze meg az oktatóvideót: speedE® animáció

  • Tömeg-lélegeztetőgépet fejlesztenek az ÓE kutatói
    2020-04-02
    kinyit

    Az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjában, valamint Neumann János Informatikai Karán született meg egy egyedülállónak mondható különleges berendezés ötlete a koronavírus elleni védekezéshez.

    Az egyetem kutatói megfeszített tempóban dolgoznak egy olyan tömeg-lélegeztetőgép fejlesztésén, amely nagyszámú – egyszerre akár 5, 10, 50, esetleg még több – kritikus állapotú koronavírusos beteg ellátására is alkalmas lehet, akár tábori körülmények között is.
    Az EKIK BioTech Kutatóközpontja és a Bejczy Antal iRobottechnikai Központja által kezdeményezett, karitatív, nonprofit módon működő MassVentil Project néven futó kutatás-fejlesztéshez március eleje óta egyre több hazai és külföldi kutató, hallgató és ipari szereplő csatlakozik.
    A kutatók a járvány rohamos terjedése miatt versenyt futnak az idővel. Rendkívül fontosnak tartják, hogy minél több fejlesztőmérnököt és szakembert tudjanak bevonni a projektbe, hogy ezáltal gyorsabban haladjanak a megvalósítás felé. A fejlesztést már kormányzati szinten is számon tartják.

    Az Óbudai Egyetemen született az ötlet
    Dr. habil. Kozlovszky Miklós, a Neumann János Informatikai Kar habilitált egyetemi docense és dékánja, valamint az EKIK BioTech Kutatóközpontjának vezetője 2020 márciusának első napjaiban (még a világjárvánnyá nyilvánítás előtt) egy olyan lélegeztető berendezést álmodott meg, amelynek egyik leglényegesebb jellemzője, hogy nem szükséges minden pácienshez dedikált gép, tehát egy berendezéssel több pácienst lehet egyszerre lélegeztetni, így több beteg életét lehet megmenteni. A koncepció illeszkedik az Egyetem rektora, prof. dr. Kovács Levente által meghirdetett kiberorvosi kutatás-fejlesztési irányhoz, amelynek keretében az elmúlt időben több orvosinformatikai kezdeményezés indult el az egyetemen. A koronavírus elleni küzdelemben az Óbudai Egyetem alapkutatási szinten részt vesz a járvány matematikai modellezésével foglalkozó országos epidemiológiai munkacsoportban, míg alkalmazott kutatások szintjén a jelenlegi innovatív elképzelésben.

     A MassVentil koncepció
    Az Óbudai Egyetemen többen csatlakoztak a dr. habil. Kozlovszky Miklós által indított kezdeményezéshez, elsősorban a Neumann Informatikai Kar és a Bejczy Antal iRobottechnikai Központ kutatói, név szerint: dr. Haidegger Tamás, dr. Galambos Péter, Takács Bence és Garamvölgyi Tivadar.
    A projekt résztvevőinek elsődleges célja tehát egy moduláris tömeg-lélegeztető rendszer működő prototípusának kifejlesztése, amelyet krízishelyzetben nagyszámú, kritikus állapotú koronavírusos beteg egyszerre történő lélegeztetésére lehet használni, amellett, hogy védeni tudják az egészségügyi dolgozókat. A tömeges lélegeztetésnek ugyanis hangsúlyos tényezője, hogy a kilélegzett fertőző levegőt a berendezés elvezeti a közös légtérből (és szűri is), ezzel lényegesen csökkenti az ápolószemélyzet megfertőződésének a kockázatát. További óriási előnyt jelent, hogy a berendezés ad-hoc jelleggel telepíthető kórházon kívüli környezetben, kórházi infrastruktúra nélkül is.

    Készülőben
    Március 16-án a maroknyi, lelkes kutatóból álló csoport tagjai megépítették az első gépet, amelyen a koncepciót szemléltették. Motorként ekkor még egy házi porszívó szolgált. Időközben napról napra több egyetem hallgatója (többek közt SE EKK DEI, PTE, BME, SZTE) és kutatója csatlakozott a projekthez.
    Március 20-án megépült a következő verzió, amelynek gépházában már igazi motor működött. Egyúttal szenzorokat is terveztek a rendszerbe. Március 22-én az SE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika orvosai is bekapcsolódtak a fejlesztésbe. Két nappal később, március 24-én eljutottak odáig, hogy sikeresen működnek a páciens lélegeztetéshez fejlesztett szabályzók is.

    Nemzetek feletti összefogás
    2020. március 11-én a WHO világjárvánnyá nyilvánította a koronavírus-járványt. Az országok vezetői elkezdték felvásárolni a lélegeztetőgépeket. Azóta a Föld minden tájáról egyre sürgetik az utánpótlást. A fejlődő országokban alig van berendezés. Az olasz tapasztalatok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az emberéletek mentése során szinte mindenütt (eltérő mértékben) az egyik legnagyobb problémát a lélegeztetőgépek száma jelenti, illetve az, hogy a jelenleg használatos berendezések egyszerre csak egy embert képesek ellátni. Szintén nagy gond, hogy a hagyományos lélegeztetőgépek esetében a kilélegzett levegő a közös légtérbe áramlik, így fokozottan veszélyezteti az egészségügyi személyzetet.
    A projekthez a mérnökök és kutatók mellett orvosok, közgazdászok, újságírók, fizikusok, matematikusok, jogászok, valamint egyre nagyobb számban hallgatók is csatlakoznak. A résztvevők közös vállalásuk szerint tudásuk legjavát, eredményeiket, minden, a tömeg-lélegeztetőgép megvalósítására szánt szellemi terméküket önkéntesként, ingyenesen bocsátják az azokat a gyakorlatban felhasználni kívánók rendelkezésére.
    Közös munkájuk eredményét publikálják, és mindenki számára, aki a COVID-19 járvány megfékezésén fáradozik, térítésmentesen hozzáférhetővé teszik. Egyúttal kérik, aki teheti, segítse a nemzetek feletti összefogást! Programozókat, villamosmérnököket, makereket, designereket és tesztereket, médiaszakembereket keresnek, emellett többek között olyan mérőműszerekre is szükségük van, amelyekkel megfelelően tudják dokumentálni a teszteket. A programhoz a MassVentil Project Facebook-oldalán keresztül lehet csatlakozni.

    A projektről a http://massventil.org/ oldalon olvashatnak bővebben.

  • Elektroinstallateur 2020/4
    2020-03-25
    kinyit

    Áprilisi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható 

    Április 14-én megjelent lapunk 2020/4-es száma!
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható!

    ei_2020_4_tart_h_1131

  • „Szeretnénk a gerincét adni egy hálózatba kapcsolt világnak”
    2020-03-13
    kinyit

    Március 5-én tartotta hagyományos éves sajtótájékoztatóját a Wago Hungária Kft. A rendezvénynek idén a cég új székhelye adott otthont, lehetővé téve, hogy a meghívottak ne csak az előző év eredményeiről kapjanak tájékoztatást, de megismerjék a figyelemre méltó, új irodát is, amelyet 2019 októberében vehettek birtokba.

    Köszöntőjében és bevezető előadásában Fodor Róbert, a Wago Hungária Kft. ügyvezetője büszkén számolhatott be az elmúlt év nemzetközi és hazai eredményeiről. A cégcsoport 1990 óta átlagosan 11 %-os növekedést ért le, aminek köszönhetően 2019-ben elérték 955 millió eurós árbevételt. A Wago Hungária Kft. 2013 óta átlagosan évi 25 %-os növekedést mutat, 2019-ben pedig az árbevétel elérte a 3,3 milliárd forintot.
    A nemzetközi cégcsoport – több gyártót megelőzve – olyan piaci növekedést tudhat magáénak, amely arra ösztönözte a vállalat vezetését, hogy újra fogalmazzák a célokat: A Wago a vázát szeretné adni egy intelligens, hálózatba kapcsolt világnak.
    A sajtótájékoztató a hagyományokhoz híven a termékcsoportok újdonságainak bemutatásával folytatódott.

    gelbox___200A Csatlakozástechnika területén szó esett többek között a 221-es sorozatú vezeték összekötők helytakarékos, DIN-sínhez alkalmazható rögzítőadaptereiről, az új nedvességálló Gel Box tokozatról vezeték összekötőkhöz, a Winsta dugaszolható csatlakozási rendszer kínálta lehetőségekről, amit később az iroda bejárása során gyakorlatban is megtekinthettek az érdeklődők.
    A cég smartData digitális alkalmazásai is egyre bővülő lehetőségeket kínálnak a szakembereknek az elektromos és mechanikai tervezéstől a megrendelés és az egyedileg gyártott termékek konfigurálásáig.

    tap___268Az Interface elektronika üzletág újdonságai között szerepel a PRO 2 ipari tápegység, ami világújdonság. Kompakt méretével, 96%-os hatékonyságával komoly költség és CO2-kibocsátás takarítható meg. Emellett az egyedi, beépített rövidzár-védelem, a szabadon paraméterezhető megszakítás, a valós idejű adatok lekérdezhetősége is fontos előnyt jelent.
    Szintén az üzletághoz tartozó hír, hogy az új MID (Measuring Instruments Directive) hiteles fogyasztásmérők novembertől már elérhetőek lesznek a hazai piacon is. Fontos termékkör ez a 2020. január 16. IV./3. § rendelet fényében, miszerint az energetikai szakreferens igénybevételére kötelezett gazdálkodó szervezet villamosenergia-felhasználásának figyelemmel kísérése érdekében köteles bizonyos meghatározott esetekben almérőt felszerelni, ha a villamosenergia-felhasználás a beépített teljesítmény és az üzemidő alapján nem határozható meg.

    io__200A Wago cég az Épületautomatizálás területén is a jövő trendjeit figyelve alakítja portfólióját. Ilyen terület a még kevéssé ismert TSN (Time Sensitive Network). A jól ismert Ethernet megbízható vezetékes megoldásként lett kialakítva, mind a számítógépes, mind az automatizálási hálózatokban. Az Ethernetet azonban eredetileg nem úgy tervezték, hogy megfeleljen a gyorsan fejlődő automatizálási technológia által támasztott követelményeknek, különös tekintettel a garantált és a valós idejű kommunikációra. Ezért az automatizálás különféle buszrendszerei fizikai szinten az Ethernetet használva fejlődtek, közben a saját valós idejű protokolljaikat használva.
    A jövőben az Ipar 4.0 alkalmazások egyre egységesebb Ethernet hálózatokat igényelnek. Ilyen hálózatok a hagyományos felépítésben csak igen nagy költségekkel valósíthatók meg. Az időérzékeny hálózatépítés (TSN) azonban megoldást kínál ezen aktuális feltételek megváltoztatására.
    A Wago I/O System Field csatolók már erre a faladatra lettek optimalizálva. Az új I/O Advanced ki/bemeneti modul támogatja a TSN és az OPC UA protokollt nagy sávszélesség és jelátviteli képesség jellemzi.

    iroda3_325Az információs előadásokat követően a hagyományokhoz híven átadták a Wago termékek értékesítésében az előző évben legnagyobb forgalmat, ill. forgalomnövekedést elérő nagykereskedő és viszonteladó partnerek elismerő díjait.
    A sajtótájékoztató az iroda bejárásával folytatódott, ahol a vendégek az elegáns belsőépítészeti megoldások mellett a cég termékeinek alkalmazását is láthatták a gyakorlatban a mennyezetben és a padlóban elhelyezett üvegpaneleknek köszönhetően.
    Az eseményt finom falatok mellett kötetlen beszélgetés zárta.

    niKa

  • XXIII. Villanyszerelő Konferencia – ONLINE!
    2020-03-13
    kinyit

    ok1_205XXIII. Villanyszerelő Konferencia nem marad el, hanem "átköltözik" az internetre. A koronavírus miatt ezt az újszerű megoldást választotta az EMOSZ. A konferencia előadásai az eredeti időpontban, március 24-én az interneten keresztül nézhetők, hallgathatók meg. Az esemény eredeti napján, 2020. március 24-én 8:00-kor megnyitja kapuit – még, ha virtuálisan is – a XXIII. Villanyszerelő konferencia, hogy mindenki időben tudjon csatlakozni, majd 9:00-kor eldördül a startpisztoly és kezdetét veszi a rendezvény.

    Sok-sok energiát ráfordítva az összes előadás a technika segítségével rögzítésre került, és egy élő adásban lesz elindítva. "Jelen" lesznek az előadók is, és valós időben egy élő (írásos/chat) beszélgetés keretében lesz lehetőség kérdezni tőlük.
    Mint az előadások listájából is kiderül most is lesznek cégfüggetlen és céges előadások, néhány bemutatkozó és termékismertető videóval.

    Úgy gondoljuk, hogy ebben az időben, amikor a digitális oktatást be kellett vezetni pár nap leforgása alatt ez is egy remek lehetőség az iskoláknak, az egyetemeknek és az oktatóknak is, hogy egy oktatási napot ilyen formában megoldhatnak. A rendezvény a tanulók, a hallgatók és az oktatók részére teljesen ingyenes, de regisztrációhoz kötött (ha nincs meg az e-mail cím, akkor nem tudunk rá információt küldeni).

    Érdemes lesz így is részt venni, mert sok érdekes, aktuális téma kerül terítékre, a cégek pedig számos újdonsággal szolgálnak. Az immár XXIII. Villanyszerelő konferencia tehát most ugyan a cyber-térbe kényszerült, de a szervezők odaadó munkájának köszönhetően a YouTube-on elérhető lesz élő adásban. Kiváló előadók, hasznos szakmai témák és olyan termékújdonságok – amelyek a Light & Building-en kerültek volna bemutatásra – garantálják, hogy hasznos időtöltés lesz csatlakozni! Különös tekintettel ajánljuk ezt a lehetőséget szakirányú tanulmányokat folytató hallgatóknak, diákoknak, mivel jó kiegészítést ad a jelenlegi helyzetben az online oktatáshoz. (Hallgatók, diákok számára a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.)

    A konferencia részletes programja már erősen körvonalazódik, pár előadást már rögzítettünk, nehogy bármi kellemetlenség adódhasson. Az előadások sorában dr. Novothny Ferenc az áramvédőkkel kapcsolatos ismereteket eleveníti fel, Arató Csaba az OTSZ és TVMI-k változását fogja bemutatni, Pásztohy Tamás a mérőhelyek körüli változásokat ismerteti, Szász János Elektromos fűtések fogyasztása és egyéb költségei a TNM rendeletnek megfelelően címmel tart előadást. Dr. Kovács Károly (Dehn SE) a villám- és túlfeszültségvédelem termékújdonságait, Mucsi Gyula (Ultima Kft.) a Kaiser cég 2020. évi újdonságait mutatja be, Magyar Klára (Kopos Elektro Kft.) közel száz év fejlesztéseit ismerteti. Vesely Zoltán - A SEZ-ről röviden, az Enertech Hungária Kft. - Professzionális kábelhúzási megoldások a Runpotec segítségével, Hunyadi Sándor - Hogyan építsünk ki jól használható mérőrendszert?, Horváth Katalin - Villanyszerelés mentős szemmel, Horogh Gyula - Változások a felnőttképzés területén…, Tóth Gergely - 15 percben a FAM-ról címmel tart előadást.
    S még mindig vannak meglepetések... Az újdonságok, aktualitások nem csak az előírások, hanem a szereléstechnika és az élet egyéb területeit is érinteni fogják.
    Hamarosan újabb részletek...

    Csatlakozzunk minél többen, és nézzük meg együtt az újdonságokat, aktualitásokat, ezzel is megköszönve az EMOSZ, a szervezők odaadó munkáját!

    A részletes program hamarosan elérhető az EMOSZ honlapján, ill. mi is folyamatos tájékoztatást adunk honlapunkon, ill. rendkívüli hírlevelünkben.

  • 2020/4-es, áprilisban megjelent lapszámunkból
    2020-03-12
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Motor és kábel kiválasztása hajtásokhoz
    lapunkbol_1_250_37A hibás tervezés az energiahatékonyság miatt sokszor jelentős többletköltséggel jár, esetleg vezeték, transzformátor vagy frekvenciaváltó cseréjét teszi szükségessé, rosszabb esetben üzemzavaraival termeléskiesést okoz. A kiválasztást ezért mindig meg kell előznie a hálózati táplálás és a környezeti feltételek beható vizsgálatának, tanulmányozásának. A hajtás lehető legjobb kialakítása a munkagéptől egészen a hálózatig terjed. Mindamellett be kell kalkulálni egy megfelelő tartalékot is, miután a termelési folyamat esetleg megváltozhat, vagy közvetlen az üzembe helyezés után szükségessé válhat egy kis bővítés. A tartaléknak azonban nem szabad túl nagynak lennie! Minden túl dimenzionálás negatívan hat a gazdaságosságra! A villamos energia rendelkezésre állásának szükségtelenül nagyobb mértéke költségnövelő, a túl nagyra választott rendszer hűtése is többletköltségest okoz, a nagyobb keresztmetszetű kábelek is drágábbak, az azokat tartó kábeltálcák is költségesebbek, és végül a túlságosan nagyra választott motor is költségnövelő. A 2020/4-es számunkban megjelenő írás a helyes motor- és kábelkiválasztást tárgyalja.

    ▪ Déri Tamás: Dánia fényei – Közlekedési világítás Koppenhágában
    lapunkbol_2_250_35A Koppenhágai repülőtér csarnokaiba vezető folyosók természetes világítását a padlózattól a födémig kialakított oldalvilágítók segítségével oldották meg, a benapozás-védelmet pedig képzőművészeti alkotások biztosítják. Az ablakokon átszűrődő színes fények feloldják a sok száz méteres folyosók vizuális monotóniáját. Ablaktalan folyosókon ugyanezt a hatást színdinamikai eszközökkel érik el. Ismét más jellegű a szélesebb folyosók világítástechnikai kialakítása, ahol már kereskedelmi és vendéglátó létesítmények biztosítják a vizuális változatosságot. Ezek fényét a födémben kialakított felülvilágítókból beszűrődő természetes világítás egészíti ki. A 2020/4-es számunkban megjelenő cikk megkezdi „Dánia fényeinek” bemutatását, a közlekedési világítás néhány példáját felhozva, sok-sok szép felvétellel.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (X.) – Energiatároló eszközök és rendszerek 1.
    lapunkbol_3_250_33A napenergia-hasznosítás egy újabb, igen gyorsan fejlődő ágazata a hálózatra táplálás. Bizonyos műszaki vizsgálatok azt mutatják, hogy ennek hatékonyságát úgy lehet maximálisan kihasználni, ha a napelemes rendszert nagyméretű tárolórendszerekkel egészítik ki (völgyfeltöltés – csúcskisimítás). A villamos energia tárolására különféle eszközök állnak rendelkezésre. A tárolóeszközök közötti jobb eligazodás érdekében érdemes különféle szempontok alapján rendszerezést végezni. Az egyik ilyen szempont lehet a tárolandó energia mennyisége, a másik a megkívánt tárolási idő. További szempontok lehetnek a tárolás villamos energia beviteli, ill. kivételi sebessége. Jelenleg nem állnak rendelkezésre olyan eszközök, amelyekben a villamos energiát változatlan formában, hatékonyan, nagymennyiségben és hosszú ideig lehetne tárolni. A legtöbb jelenlegi eszköz ezért nem közvetlenül villamos formában tárolja az energiát, hanem átalakítás után, más formában. Mind az energia tárolása, mind kivételezése energiaátalakításokkal jár, amelyek veszteségeket okoznak. A cikksorozat áprilisi számunkban megjelenő – ill. a májusban megjelenő következő – része elsősorban a napelemes rendszerekben alkalmazott tárolókkal foglalkozik. 

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Napelemes erőmű vezeték-keresztmetszetének meghatározása
    lapunkbol_1_250_36Egy olvasói levélre válaszolva foglalkozunk cikkünkben a napelemes erőművek vezeték-keresztmetszetének meghatározásával. A kérdezők egy olyan problémába futottak bele, hogy a szükséges keresztmetszet meghatározásánál az ő számításaikkal szemben a kivitelező cég és egy harmadik fél, egy független szakértő is más-más eredményre jutott. Így tanácstalanul állnak a probléma előtt, nem értve, hogy hogyan lehet három különböző eredmény. Közben számos kollégával megvitatták a kérdést, de nem jutottunk dűlőre, hogy mikor kell képletet, és mikor táblázatot alkalmazni. A kialakult ellentmondásokat igyekszik rendbe tenni az áprilisi lapszámunkban megjelenő írás.

    ▪ Murvai István: Villamos berendezések biztonságos kivitelezése
    lapunkbol_2_250_34A villamos berendezések létesítési folyamataiban minden résztvevőnek teljesítenie kell kötelességeit, mert ez elengedhetetlen a biztonságosan használható berendezések hiánytalan megvalósításához. Ezen célkitűzés teljesítése az építtetők részéről jogosan elvárt, azonban a műszaki feladatokat a villamos tervezők és a villamos kivitelezők munkájuk során sok esetben nem, vagy csak hiányosan teljesítik. Lényeges műszaki gazdasági követelményt ír elő az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló, többször módosított, 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (továbbiakban Kkr.). A Kkr. 3.§. (1) bekezdése alapján a kivitelezési szerződés megkötését szabályozó szakasz gazdasági része előírja, hogy a kivitelezési szerződés megkötését követően a vállalkozó kivitelező viseli mindannak a jogkövetkezményét, ami a tervdokumentáció olyan hiányosságából adódik, amelyet a vállalkozó kivitelezőnek a tőle elvárható szakmai gondosság mellett észlelnie kellett volna, de a szerződéskötést megelőzően nem jelzett. A 2020/4-es számunkban megjelenő cikk részletezi a villamos berendezések biztonságos kivitelezéséhez elengedhetetlenül szükséges feltételeket, és jellemzően előforduló hibákra is kitér.

    ▪ Dr. Csanádi Károly: Szabadság, betegszabadság, szülési szabadság, fizetés nélküli szabadság, napi pihenőidő, munkaszüneti napok és a szombati munkanapok 2020-ban
    lapunkbol_3_250_32A téma a mostani veszélyhelyzetben, a megszokott munkarend felborulása miatt különös aktualitással bír. A szabadság megállapítása és kiadása tekintetében az előző évhez képest jogszabályi változás nem történt, de a szülési szabadság és a gyermekhez kapcsolódó fizetés nélküli szabadság igénybevételére vonatkozóan történt változás 2020. január 1-től. A munkáltatók a szabadságolások időszakában is a munkavégzés folyamatosságát és a vállalkozások működőképességét tartják szem előtt, míg a munkavállalók legalább az év egy részét szeretnék pihenéssel, kikapcsolódással, nyaralással, esetleg – nem is ritkán – további munkavégzéssel tölteni. Ennek a látszólagos ellentmondásnak a legtöbb munkáltatónál a felek számára lehet elfogadható megoldása. Ehhez kíván segítséget nyújtani a szabadságra és a pihenőidőre vonatkozó rendelkezések ismertetése. A különféle jogcímeken igénybe vehető szabadsággal, pihenőidővel és a munkanapok áthelyezésével kapcsolatos frissített ismeretekre az év során bármikor szükség lehet, mindezt foglalja össze az áprilisi számunkban megjelenő cikk.

  • A Hannoveri Vásárt is elhalasztják
    2020-03-04
    kinyit

    A Deutsche Messe az egészségügyi hatósággal, a Kiállítók Tanácsával és a partnerszövetségekkel, a VDMA-val (Német Mérnöki Szövetség) és a ZVEI-vel (Német Elektromos és Elektronikai Gyártók Szövetsége) szoros együttműködésben döntött arról, hogy a Hannoveri Vásárt 2020 vásásrt júliusra halasztják.

    A Hannoveri Regionális Egészségügyi Hatóság határozottan javasolta, hogy a Deutsche Messe kövesse a Robert Koch Intézet tanácsát, amely átfogó intézkedéseket fogalmaz meg az egészség megóvása érdekében a nagyobb rendezvények szervezése kapcsán. Például lázmérő állomások létesítése minden beléptetési pontnál; a veszélyeztetett területekről érkezők, vagy akik kapcsolatba léptek a veszélyeztetett területeken élőkkel, azok ne látogathassák a kiállítási központot. Ez a vásár összes résztvevőjének átfogó vizsgálatát igényelte volna – a kiállítóktól és a látogatóktól a szolgáltatókig, a kiállítási építőkig és az vendéglátó ipari vállalkozásokig.
    Ezeknek az intézkedéseknek a megvalósítása aránytalanul nagy erőfeszítéseket követelne és olyan mértékben rontaná a rendezvény lebonyolítását, hogy a szakkiállítás nem tudná teljesíteni célját, vagy csak a kiállítókra és a látogatókra nézve jelentős korlátozásokkal valósulhatna meg.
    Mivel a kiállítók, a látogatók, az alkalmazottak és a nyilvánosság egészsége a legfontosabb szempont a Deutsche Messe számára, a Hannover Messe kiállítói tanácsadó testületeivel konzultálva döntöttek a kiállítás júliusra történő elhalasztásáról.
    „A júliusi dátummal a lehető legkorábbi időintervallumot kínáljuk kiállítóinknak, hogy innovációikat bemutathassuk a nemzetközi közönségnek” – mondta Dr. Jochen Köckler, a Deutsche Messe AG igazgatóságának elnöke. „A koronavírus által az első félévben kiváltott globális gazdasági kihívásokra tekintettel az új időpont nagyszerű lehetőségeket kínál, hogy jelentős lendületet adhasson a második félévre a globális gazdaságnak.”
    „Feltételezzük, hogy a helyzet enyhülni fog az elkövetkező hónapokban, és hogy az ipar számára előnyös lesz az új üzleti helyzet." – fűzte hozzá Thilo Brodtmann, a VDMA vezérigazgatója.

  • Elektro 2020/3
    2020-03-04
    kinyit

    Márciusi lapszámunk tartalomjegyzéke itt olvasható

    Március 10-én megjelent lapunk 2020/3-as száma!
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható!

    ei_2020_3_tart_h_1130

  • LIGHT+BUILDING ELHALASZTVA!!!!
    2020-02-25
    kinyit

    2020 szeptemberében 27. és október 2. között rendezik meg a Light + Building szakvásárt Frankfurtban

    2020. február 24.

    A koronavírus fokozott európai terjedése miatt a Messe Frankfurt Vásárvállalat alapos tájékozódást és egyeztetéseket követően a Light + Building szakvásár elhalasztása mellett döntött. A világítástechnika és az épületvillamosságás vezető világvásárát 2020. szeptember közepe és vége között rendezik Frankfurtban. A nemzetközi szakvásár két együttműködő partnere, a ZVEI és a ZVEH szakmai szövetség támogatja ezt a döntést.

    A Covid-19 múlt hétvégi váratlan olaszországi megjelenése megkövetelte, hogy a vásárvállalat a frankfurti városi egészségügyi hivatallal szorosan egyeztetve átértékelje a kialakult helyzetet. A jelenlegi helyzetben a szakvásárok Kínából érkező résztvevőinek több lépcsős egészségügyi felülvizsgálatát követelik meg, amit a Messe Frankfurt Vásárvállalat csak aránytalan ráfordítással képes teljesíteni. Ezen kívül sokasodnak az utazási korlátozások, amelyek megnehezítik mind a potenciális látogatók, mind pedig a kiállítók részvételét a szakvásáron. Mindezek alapján a szakvásár rendezője úgy döntött, hogy elhalasztja a Light + Building szakvásárt. Ezt a döntést a Light + Building Magyarországi képviselet:

    BD-EXPO Kft.
    1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 4.
    E-mail: office@bdexpo.hu
    www.messefrankfurt.hu

    együttműködő partnerei, a ZVEI, a Német Elektrotechnikai és Elektronikai Ipar Országos Szövetségének Elektromos Szerelési Rendszerek Szakmai Tagszövetsége és a Világítástechnikai Szakmai Szövetség, valamint a ZVEH Német Elektrotechnikai és Informatikai Kisiparok Országos Szövetsége is támogatják. A döntést a legfontosabb olasz szakmai szervezetek szintén támogatják. Mind a kiállítók, mind a látogatók tekintetében a legtöbb látogató Németország után Kínából és Olaszországból érkezik.

    Új időpont: 2020 szeptemberében rendezik a Light + Building szakvásárt

    A Light + Building a műszaki szakemberek, a gyártók, a kivitelezők, a kereskedők és a tervezők legfontosabb nemzetközi szakmai seregszemléje. A Light + Building az innováció fóruma és interdiszciplináris platformja, az üzleti kapcsolatok építésének és a szerződéskötéseknek legfontosabb színtere. A legfontosabb szakmai rendezvény, amely hozzájárul a fenntartható jövő biztosításához.

    A gyártók egyértelművé tették, hogy az üzletkötések előkészítéséhez feltétlenül szükségük van a platformra. A Light + Building szakvásár nyújtotta lehetőségeket a Messe Frankfurt Vásárvállalat még ebben a szezonban biztosítani kívánja, ezért a szakvásárt elhalasztja. A Light + Building 2020. szeptember közepe és vége között kerül sorra Frankfurtban.

  • 2020/3-as, március 10-én megjelent lapszámunkból
    2020-02-24
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Földelés kialakítása egy felújítás alatt álló társasházban
    lapunkbol_1_250_35Egy 1930-ban épült többlakásos társasház teljes villamos felújításának kapcsán is felmerült a földelés kérdése. Az épületben minden épületvillamossági berendezés, így a vezetékek, a fogyasztásmérő szekrény, a csatlakozó- és az elosztódobozok stb. újra lesznek cserélve. A ház kábeles csatlakozással rendelkezik, és antenna nincs a házon. A felújításnak természetesen a földelésre is ki kell térnie, és annak a megvalósulási dokumentációban is szerepelnie kell. A tulajdonos egy villámvédelemmel foglalkozó cég tanácsára 2 darab 9 méteres rúdföldelő utcafront oldali lemélyítését javasolta. A villamos tervező nagyvonalúan elfogadta a javaslatot, de a kivitelező túlzottnak és indokolatlannak tartja a mélyföldelő telepítését. A márciusi számunkban megjelenő írás válaszolva az olvasói kérdésre járja körül a földelés kialakításának témáját.

    ▪ Kosák Gábor: Nők a férfiak világában
    lapunkbol_2_250_33Ha az utca emberének felteszik a kérdést, hogy soroljon fel néhány híres tudóst, valószínűen férfiakat – pl. Thomas Edison, Graham Bell, Albert Einstein vagy Stephen Hawking – említ elsőként, ami jól példázza, hogy a nemi sztereotípiák nehezen halnak el. A múltban csak néhány nő volt olyan szerencsés, hogy munkájukat életük során elismerjék, sokan csak posztumusz megbecsülést kaptak. Ez azonban az utóbbi években megváltozott, és több fény vetül a hölgyek tudomány és technika területén végzett alapvető munkájára. A férfi tudósok és feltalálóink mellett sok olyan nőre is büszke lehet az emberiség, akiknek nevét nem emlegetik minden nap, azonban találmányaik nem csak a hétköznapokat könnyítették meg, hanem forradalmasították a számítógépek működését, vagy a mai napig életeket mentenek. Így a nemzetközi nőnap környékén, a 2020/3-as lapszámunkban kiváló alkalom nyílik egy kis megemlékezésre róluk, természetesen a teljesség igénye nélkül.

    ▪ Lieli György: Egy mindig magyar tulajdonú gyár rövid fejlődéstörténete (I.)
    100 éves a Ganz KK
    lapunkbol_3_250_30A Ganz Kapcsoló- és Készülékgyártó Kft. (röviden: Ganz KK) 100 éves történetének első nyolc évtizede a múlt századra esett, és fejlődéstörténete (még visszaesésekkel is) hűen tükrözi a társadalmi élet változásait, kataklizmáktól sem mentes, iparpolitikai és gazdálkodási bukdácsolásokkal tarkított folyamát. Az első világháború után az egyik halaszthatatlan feladat Magyarországon a vasúthálózat villamosítása lett. Könnyen végiggondolható, hogy ez milyen széleskörű beszállítói háttértámogatást igényel, tisztán csak termékoldalról. Épületek, vasszerkezet- és kábelgyártás, pályaelemek, járművek, hajtás- és távközlési rendszerek, és nem utolsósorban az energia biztosítása az előállítástól, a továbbításon, transzformáláson keresztül a vezérlő és kapcsoló berendezésekig, amelyek közül kiemelendők a különféle villamos készülékek. És a vasút csak egy nemzetgazdasági ág… Amennyiben egy szigorúan műszaki pontosságot és történeti hűséget elváró cikkben szabad egy kissé költői hasonlattal élni, úgy lehetne fogalmazni, hogy a cég forrásvidékén három patak fakadt, összefolyásuk befogadva sok kis erecskét, bővizű folyammá szélesedett. Márciusi számunkban kezdődik a 100 éves vállalatot bemutató cikksorozatunk, amelyből sok érdekesség ismerhető meg a Ganz KK történetéből.

  • Elektroinstallateur 2020/1-2
    2020-01-29
    kinyit

    Február 4-én megjelent lapunk idei első, 2020/1-2-es száma!
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható!

    ei_2020_1-2_tart_h_1141

  • XI. LED konferencia
    2020-01-15
    kinyit

    2020. február 5–6. között rendezi meg a VTT a XI. LED konferenciát, amelynek ezúttal az Óbudai Egyetem Bécsi úti kampusza ad otthont. A konferencia fő témája a „Fenntarthatóság és környezettudatosság a világítástechnikában”.
    A két nap részletes programja:

    További információ és jelentkezés (2020. január 22-ig kedvezményesen!)xi._led-konf-program_800_2036

  • 2020/1-2-es, február elején megjelent lapszámunkból
    2020-01-07
    kinyit

    ▪ Kosák Gábor: A Magyar Szabványügyi Testület műszaki szabványosító bizottságai (V.)
    lapunkbol_1_250_34A cikksorozat mostani része a villamos berendezések létesítésének szabványosító műszaki bizottságait – MSZT/MB 839, 840 és 841 – mutatja be. Ezek működése a gazdasági élet másik fontos szereplőire, a kivitelezők, azon belül is a villanyszerelők érdeklődésére tarthat számot. Az Európai Unió legfontosabb célja, létrehozásának hajtómotorja az unión belüli kereskedelem akadályainak lebontása, a termékek szabad áramlásának elősegítése. A szabványosításban ezt szolgálja az „új megközelítésű” (new approach) műszaki szabályozási politika. Az új megközelítés elve alapján álló európai szabályozás szerint a nemzeti jogszabályok alapját képező és kötelezően betartandó európai irányelvek. Csak az alapvető biztonsági követelményeket írják elő, a megvalósítás módját az ún. harmonizált európai szabványokra bízzák. A 2020/1-2-es számunkban megjelenő részben három szabványosító bizottság – MSZT/MB 839 Villamos létesítés robbanásveszélyes környezetben szabványosító műszaki bizottság, MSZT/MB 840 Épületek villamos berendezései szabványosító műszaki bizottság, MSZT/MB 841 Villámvédelem szabványosító műszaki bizottság – áttekintése következik.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Napelemek kábelezése közvetlenül a tetőn
    lapunkbol_2_262„Manapság a 20 foknál kisebb hajlásszögű fémtetőre nem szerelnek külön tartószerkezetet a napelemtáblák rögzítésére. Számos megoldást fejlesztettek ki, és minden fémtetőhöz (akár hullám-, akár trapéz-, akár korcolt lemez stb.) van már valamilyen szerelőidom (tetőkapocs, tetőkupak, Z-tartó stb.) amellyel a lemezhez, vagy a héjazathoz a rögzítés megoldható. Konzolos tartószerkezet hiányában mind a napelemes erőmű hálózati csatlakozó kábeleit, mind a napelemek kábelezését közvetlenül a tetőre fektetik. Ezt feltehetően nem szabadna, mert a tetőn lefolyó esővíz mozgását akadályozza, és tartósan nem is szabad a kábeleket vízben áztatni. A lemezre fektetés következtében a szabad szellőzés lehetőségéről is le kell mondani. Eddig egyetlen olyan megoldással sem találkoztam, ahol a kábelezést a napelempanelek közelében, magasságában oldották volna meg. Az egyik napelemtől a másikig haladó sztring összekötő kábel sokszor a levegőben van – ún. lengőkábel –, ennek rögzítése sem megoldható a napelemtábla keretéhez. Milyen megoldás javasolható?” Erre az olvasó levélre válaszolva foglalkozik a témával a 2020/1-2-es számunkban megjelenő írás.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (VIII.) – napkövető rendszerek
    lapunkbol_3_250_29A napelem az adott körülmények között a lehető legtöbb energiát többnyire akkor gyűjti be, ha aktív felületének normálisa, többnyire (vagyis a napos idő domináns részében) a direkt napsugárzás (DBI, BNI) irányával párhuzamos. A napkövetés, a klasszikus „egyszerű telepítéshez” képest többlet költséget jelent, de a megtérülési időt csökkenti. A jól és hatékonyan működő rendszerek megépítése csillagászati és vezérléstechnikai ismereteket követel. A napkövetés vezérléstechnikájának– főleg a kéttengelyű követések esetében – kétféle feladatot kell megoldania. Az egyik a szezonális változásokból eredő „napmozgás” követése, a másik pedig a „napi napmozgás” követése (napmagasság). A két mozgás egymástól nem független. A 2020/1-2-es számunkban megjelenő cikk bemutatja a napkövető rendszerek elméletét, típusait és működésüket, és hasznos tanácsokkal is szolgál velük kapcsolatban. 

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Dugaszolóaljzatok száma kismegszakítónként vagy szobánként
    lapunkbol_1_250_33Egy olvasói levélben fordultak lapunkhoz a következő kérdéssel: Van-e valamilyen jogszabályi, vagy szabványelőírás arra vonatkozóan, hogy egy kismegszakítóval védett áramkörbe hány dugaszolóaljzatot lehet beszerelni, vagy, hogy egy szobában mennyi a minimálisan vagy maximálisan elhelyezendő dugaszolóaljzatok száma?
    A kérdés a feltett formában túl általános, mert a dugaszolóaljzatok fajtáinak és a kismegszakítók valamint az áram-védőkapcsolók fajtáinak se szeri se száma, és a létesítési körülmények is igen változóak. Érthető azonban az olvasó aggodalma, hiszen sok dugaszolóaljzatról sok különböző terhelésű fogyasztó látható el, és félő, hogy a táphálózat így károsodhat! Ennek ellenére nem található – a létesítményekre vonatkozóan – a kérdésre választ adó szabvány, hacsak nem tekintik bizonyos vonatkozásban az MSZ HD 60364-7-710 szabvány ide vonatkozó részét, azaz 710.55.102.1. pontját, amelynek címe: „Csatlakozóaljzat áramkörök a 2. csoporthoz tartozó gyógyászati helyek gyógyászati IT-rendszerében”, de itt sem található az elhelyezés darabszámára utaló előírás. A témát részletesen tárgyalja a 2020/1-2-es számunkban megjelenő szakcikk.

    ▪ Dr. Csanádi Károly: Határon túli fogyasztói érdekvédelmi ügyek a vállalkozásoknál
    lapunkbol_2_250_32A fogyasztóvédelemmel kapcsolatos magyar jogszabályoknak a közösségi normákhoz való közelítésére, illetve a közösségi színvonalú fogyasztóvédelem elérésére a jogalkotónak jogharmonizációs kötelezettsége keletkezett. Az Európai Unió fogyasztóvédelmi joganyagát az jellemzi, hogy közösségi szinten nem jelenik meg egységes fogyasztóvédelmi jogszabály, hanem a fogyasztóvédelmi előírásokat elsősorban áru- és szolgáltatás-specifikus irányelvek és ajánlások tartalmazzák. A tagállamok saját nemzeti jogalkotásukon keresztül eltérő jogforrási szinten vezették be a közösségi előírásokat. Nem minden tagállamban fogadtak el fogyasztóvédelmi törvényt. Az EU azon tagállamai, amelyek önálló fogyasztóvédelmi törvényt alkottak, a törvények szabályozási tárgyát és körét illetően eltérő megoldásokat alkalmaztak. Hazánkban a fogyasztói érdekvédelemi jogalkotás nem a fogyasztóvédelmi törvény létrehozásával kezdődött. Előzménye volt a termékfelelősségről és a nemzeti szabványosításról szóló törvény, a laboratóriumok, a tanúsító és az ellenőrző szervezetek akkreditálásáról szóló törvény, a versenytörvény, a házaló kereskedésről szóló miniszteri rendelet, továbbá a fogyasztóvédelem hatékonyságának javításáról és a fogyasztóvédelmi szabályozás korszerűsítésének koncepciójáról szóló kormányhatározat. A 2020/1-2-es számunkban megjelenő írás a határon túli fogyasztói érdekvédelmi ügyekkel kapcsolatos legfontosabb információkat tartalmazza.

    ▪ Déri Tamás: Európai metróvilágítás fejlesztés – csarnokvilágítás
    lapunkbol_3_1_250Tovább folytatva az európai metróhálózatok csarnokvilágítási megoldásairól szóló eszmefuttatást, elsőnek a kijevi csarnokvilágítás kerül bemutatásra, ahol középkori formavilágú, hajdan gyertyás, ma kompaktfénycsöves csillárok függnek a mennyezeten. Egy moszkvai metróállomás csarnokában pedig csészeformájú csillárokat szereltek fel. Szentpéterváron a nagyszüleink lakásából ismert kialakítású csillárok köszönnek vissza, az emlékekben élő kápráztató hatásukkal együtt. Közvilágítási jellegű kandeláberek használata a metróállomásokon végképp ritkaságszámba megy, a természetes világítás kihasználására viszont már bővebb a példatár. A 2020/1-2-es számunkban megjelenő írás újabb metrócsarnok világítási megoldásokat mutat be, szokás szerin sok-sok szép illusztrációval.

  • Megjelent és érvénybe lépett az MSZ 18014 Alapozásföldelők szabvány
    2019-12-10
    kinyit

    A korábbi épületvillamos hálózatoknál a földelésnek kizárólag az érintésvédelemben, az áramütés elleni védelemben volt szerepe. A gyorsan terjedő gyengeáramú rendszerek az az áramütés elleni védelmen túl biztonságos üzemeltetést is megkívánnak, amelynek egyik feltétele a jó földelés.

    A jó földelés készítése a villamos szakmában mindig problémát jelentett. Az ipari létesítményeknél, az erőátviteli rendszerek transzformátorállomásainál a tervezők és a kivitelezők komoly erőfeszítéseket tettek a kellő földelési ellenállás elérésére. Több helyen alkalmaztak egy bentonit nevű ásványt, ill. más adalékanyagot, amely a talajnedvességet megtartja, ezzel javítva a talaj vezetőképességét. Régóta ismert, hogy a nedves talajban lévő vasbetonszerkezetek jó villamos vezetőképességgel rendelkeznek, továbbá a cement megvédi az acélt a korróziótól. Adott tehát, hogy az épületek vasbeton alapozásánál az acélszerkezetet felhasználják épület földelő céljára. Az épületek alapjainál a bentonit nem alkalmazható!
    A korábbi épületvillamos hálózatoknál a földelésnek kizárólag érintésvédelmi, áramütés elleni védelemben volt szerepe. A gyorsan terjedő gyengeáramú rendszerek az áramütés elleni védelmen túl biztonságos üzemeltetést is megkívánnak, amelynek egyik feltétele a jó földelés.
    Az épületen belüli túlfeszültség-védelem kialakításához nélkülözhetetlen a jó földelő rendszer.
    Szakmai körökben követelményként jelent meg egy új szabvány iránti igény, amely tartalmazza a jó földelő hatásos és gazdaságos kialakítását. Ebben az évben sikerült a Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai Tagozata, valamint villám- és túlfeszültség-védelemben járatos cégek támogatásával (OBO Bettermann és Dehn SE) rendkívüli gyorsasággal elkészíteni és megjelentetni az MSZ 18014:2019 Alapozásföldelők. Tervezés, kivitelezés, és dokumentáció című szabványt. A szabvány 2019. december 1-én érvénybe lépett!
    A szabvány szerint létesített alapozásföldelő alkalmas az érintésvédelmi követelmények feltételeinek biztosítására, földzárlati áramok veszély nélküli levezetésére, az egyenpotenciálú összeköttetés kialakítására, villámvédelmi és túlfeszültségvédelmi berendezések bekötésére.
    A szabvány példaábrákat tartalmaz az alapozásföldelő kialakítására, a csatlakozó alkatelem elhelyezésére, a dilatációs hézagok áthidalására, a kivezetés módjára, a csatlakozózászló elhelyezésére. Tájékoztatásul tartalmazza a létesítés dokumentálásának űrlapját.
    A szabvány felhívja a figyelmet a többi vonatkozó szabvány együttes alkalmazásának szükségességére – pl. MSZ 447; MSZ EN 62305; MSZ HD 60364-4-41; MSZ HD 60364-4-444; MSZ HD 60364-5-54 –, ide értve a betonokra vonatkozó, és hegesztésre vonatkozó szabványokat is.
    A szabvány nem tér ki az 1979-ben az ÉVM-ÉTK által kiadott, de már nem használatos ME 04-124 Betonalapföldelő című műszaki előírásra, amely elődje volt a most megjelent szabványnak. Szakmánk büszke lehet, hogy már évtizedekkel korábban felismertük az épületalap földelés létesítésének ezt a módját.
    A szabvány gyors érvénybe léptetése lehetőséget teremt az építőipar többi érintettjének tájékoztatására, már az épület alapozása során.

                                                                                      Rajnoha László
                                                                                      MMK szabványreferens

  • Elektroinstallateur 2019/11-12
    2019-11-27
    kinyit

    December 3-án megjelent lapunk 2019/11-12-es száma!
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható!

    ei_2019_11-12_tart_h_1136

  • LED alkalmazásfejlesztés – áttörés a tervezési módszertanban
    2019-11-21
    kinyit

    Sikeresen lezárult az EU H2020-as programja keretén belül az EU ECSEL ECSEL Joint Undertaking 692465 számú támogatási szerződése és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap NEMZ_16-1-2017-0002 sz. támogatási szerződése társfinanszírozásával, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Elektronikus Eszközök Tanszéke részvételével végrehajtott Delphi4LED kutatás-fejlesztési és innovációs projekt. A Delphi4LED projektet megvalósítására létrejött konzorcium 7 európai ország 15 intézményét öleli fel: lámpatest gyártókat, egyetemi kutató csoportokat, karakterizáló hardver és szimulációs szoftver gyártókat.

    delphi_logo_150A LED-es fényforrás és lámpatest gyártók közötti erős piaci verseny mindenki számára ismert tény. A LED gyártók, ezen belül is a kínai gyártók száma impresszív. Ezen körülmények között a cégek keresik annak a módját, hogy miként tudnának jobb minőségű és olcsóbb, innovatív világítástechnikai megoldásokat kínálni. Ezen belül külön vizsgálják azt, hogy hogyan lehetne a termékfejlesztési és a gyártási költségeket csökkenteni.

    Ebben a dinamikusan változó környezetben jött létre az Európai Unióban a Delphi4LEDkonzorcium, hogy a korábbi termékfejlesztői gyakorlattól eltérő, új módszertant hozzon létre, dolgozzon ki a hatékony LED-es világítási megoldások fejlesztésére, különös tekintettel az autóipari és általános világítási megoldásokra. Ennek a jelentőségét az is aláhúzza, hogy a Yole Development adatai szerint az autóipari világítási megoldások piaca 2023-ra várhatóan 37,3 milliárd dollárosra bővül.

    A 2016-ban létrehozott Delphi4LED konzorcium egybegyűjtötte a fenti célok eléréséhez szükséges, a LED-es alkalmazásfejlesztéssel kapcsolatos kompetenciákkal rendelkező szervezeteket. Ezek: a Signify (ex Philips Lighting) (NL, FR), a TU/e (NL), BME (HU), a Mentor, a Siemens business (ex Mentor Graphics) (HU, UK), VTT (FI), LDC (FI), a Flexbright (FI), a Magillem (FR), az Ingelux (FR), a Piseo (FR), az Ecce’lectro (FR), a Feilo-Sylvania (ex Havells) (B) és a PI-Lighting (CH).

    delphi_1_250A Delphi4LED projekt az ECSEL Joint Undertkaing – az elektronikus alkatrész és berendezésgyártók és az európai közszféra partnerségi kezdeményezése, az EU egyik K+F+I finanszírozási sémája és a Delphi4LED projektben érintett ECSEL partnerországok nemzeti kutatás-fejlesztési forrásainak közös támogatásával, így a BME tekintetében a Nemzeti Kutatás-Fejlesztési Hivatal NEMZ_16 programja (NEMZ_16-1-2017-0002 sz. támogatási szerződés) támogatásával valósult meg. A projekt alapvető célja az volt, hogy olyan szabványos multi-domain (kombinált elektromos, termikus és fénytani mérés, modellezés, szimuláció) LED mérő, modellező és szimulációs eljárásokat dolgozzon ki, amelyek révén a szilárdtest világítástechnika területén is meghonosíthatóak az „Ipar 4.0”szerű tervezési módszertanok.

    Ezek lényege az, hogy a LED tokok multi-domain modelljeit, mint a LED-ek ún. digitális ikreit felhasználva a LED-es világítótest tervezése, optimalizálása teljesen számítógépes modellezéssel és szimulációval történhessen, szükségtelenné téve a világítótestek különböző változatai prototípusainak fizikai elkészítését és tesztelését.

    A cél elérése érdekében a Delphi4LED projekt keretében 7 európai ország 15 intézményének – lámpatest gyártók, világítástervező cégek, egyetemi kutató csoportok, karakterizáló hardver- és szimulációs szoftvereszközöket gyártó cégek és LED karakterizáló laboratóriumok – együttműködésével, egymás tudását okosan ötvözve kezdték meg a munkát 2016 júniusában. A projekt eltelt három éve alatt új multi-domain LED mérési eljárások, lapkaszintű multi-domain LED modellek, lámpatest modellezési eljárások és az ezeket ötvöző új munkafolyamatok születtek. Ezek létrehozásában a BME Elektronikus Eszközök Tanszékén dr. Poppe András vezetésével működő szilárdtest világítástechnikai kutató csoport, az ugyancsak budapesti Mentor Graphics MicReD részlegével szorosan együttműködve vezető szerepet játszott.

    „Valós tény, hogy napjainkig nem létezett olyan szabványos módszer, amellyel multi-domain LED modellek paramétereit meghatározhatnánk, és azokat egy gyártófüggetlen formátumú, elektronikus adatlapon közzé tehetnénk” – jelentette ki Joël Thomé, a lyoni székhelyű PISEO cég (független LED mérő laboratórium), a Delphi4LED konzorcium egyik francia partner cégének vezetője. „Ez volt az egyik fő motivációs az EU-s Delphi4LED konzorcium létre hozására, amelyben a területtel kapcsolatos különféle kompetenciák egyesítése révén áttörést értünk el a LED-es alkalmazástervezés terén.”

    delphi_2_250A Delphi4LED projekt által kifejlesztetett új LED mérési eljárásokkal, modellezési, szimulációs és tervezési módszertanokkal, valamint az elektronikus LED adatlapokra tett javaslatokkal a LED-es világítástechnikai ipar mai terméktervezési folyamatainak a hatékonysága jelentősen javítható. Ezt több, a hagyományos módon kifejlesztett LED-es lámpatest újratervezésével a projekt sikeresen demonstrálta. Mind kis- és közepes vállalkozások, mind nemzetközi nagyvállalatok munkafolyamatait elemezte és mindkét vállalattípus esetében – az adott terméktől és a vállalatra jellemző üzemgazdasági paraméterektől függően – 30–40%-os nyereség érhető el, a fejlesztési költségek és a piacra jutási idő csökkentése révén.

    Az elvégzett munka hatása a projekt keretein messze túlmutat, mivel a megszületett eredmények alapján az érintett nemzetközi szakmai szervezetek – CIE (az elektronikai gyártók nemzetközi szabványosítási szervezete), JEDEC 5 (Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság) – műszaki bizottságaiban (CIE TC2-84, JEDEC JC15) a LED tokokkal kapcsolatos új szabványok, ajánlások kidolgozásával foglalkoznak.

  • 2019/11-12-es, decemberben megjelent lapszámunkból
    2019-11-11
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Feszültség a védővezető és a nullavezető között
    lapunkbol_1_250_31Egyik megbízónknál az erősáramú berendezések első ellenőrzését, azaz szabványossági vizsgálatát és a TN-C-S-rendszer érintésvédelmi ellenőrzését végeztük. Megállapítottuk, hogy a PE-védővezető és az N üzemi nullavezető között potenciálkülönbség van. Multiméterrel mérve 5 V feszültséget mértünk! A készülékek különböző belső ellenállásából adódó mérési pontatlanság számunkra ismert.
    Kérdéseink a következőek:
    – Van-e műszaki előírás ennek a feszültségnek a mérésére, például a VMBSZ-ben vagy az MSZ HD 60364-ben?
    – Van-e valamilyen határértéke e feszültségnek, amelynél – a biztonság szempontjából – ki kell kapcsolni, azaz amelynél nagyobb nem engedélyezett?
    – Van-e valamilyen kapcsolat a mért feszültség és a mért „levezetési áram” között, mert mi frekvenciaváltókat alkalmazunk, és ott tudomásunk szerint előírás a levezetési áram nagyságának mérése?
    Ezekre a kérdésekre válaszolva járja körül a témát a decemberben megjelenő lapszámunkban közölt írás.

    ▪ Arató Csaba: Változik az OTSZ! (III.)
    lapunkbol_2_250_30A 2014 évi 54/2014. (XII. 5.) BM (OTSZ 5.0) rendelet módosítása, a 30/2019. (VII. 26.) BM rendelet a kihirdetését követő 180. napon, azaz 2020. január 22-én lép hatályba. Időközben várható a TvMI-k módosítása is, mivel összhangba kell hozni azokat a módosított OTSZ-szel (jelenleg vannak átfedések). A TvMI-k készítése és módosítása folyamatban van. Több irányelv fog most módosulni, köztük a villamos TvMI elvileg, valamint a robbanás elleni védelem TvMI, amelyek jelenleg a véleményezési szakaszban vannak. 2020. január 22. után a módosító rendelet hatályát veszti, a továbbiakban az új, egybeszerkesztett szöveg lesz hatályos, az eredeti 54/2014.(XII.5.) BM számmal (OTSZ 5.1). 2019/11-12-es lapszámunkban jelenik meg a változások közötti eligazodásban segítő cikksorozat befejező része, így még a rendelet hatályba lépése előtt valamennyi változás tanulmányozható.

    ▪ Murvai István: Technológiai berendezések gyártmányfejlesztési feladatai, biztonsági követelmények, a piacra helyezés előkészítése
    lapunkbol_3_250_26Az egyedi berendezések fejlesztésekor sok esetben az is előfordulhat, hogy a gyártmány elnevezése, megnevezése is gondot okoz. Például egy konkrét esetben, egy komplex villamos szerkezeteket és információtechnológiai rendszereket tartalmazó, új és használt gépészeti/villamos gyártmányok vizsgálatára és minősítésére szolgáló berendezés fejlesztése során a gyártómű szakembereinek műszaki egyeztetésekor is szakmai problémát okozott a gyártmány megnevezése. Ezért mindenképpen indokolt a szükséges fogalmak beazonosítása – a rögzült, esetleg téves, valamint a „begyepesedett” fogalomhasználat elkerülése céljából –, amit megtesz a 2019/11-12-es számunkban megjelenő cikk.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (VII.)
    lapunkbol_1_250_32Úgy gondolhatnánk, hogy az a legkedvezőbb a napelemes rendszerek számára, ha szép meleg, napos idő van. Ez a feltevés helyes, de csak részben igaz, a napelemek jellemzőinek hőmérsékletfüggése miatt. Az energiahozam ugyanis nemcsak attól függ, hogy „1000-el” süt-e nap, hanem attól is, hogy mennyi energia nyerhető ki az adott helyzetben az adott eszközökből. Az elektromos eszközök esetében szinte minden esetben (az alap-, és működési jellemzőkre nézve) hőmérsékletfüggés tapasztalható (ellenállás-változás, feszültség, áram-változások stb.). Ezt a tényezőt az angol elnevezés alapján (thermoelectric coefficient – Tc) termo-elektromos koefficiensnek (magyarul Tk) nevezik. A napelemek esetében a feszültség (Voc, Vmp), az áram (Isc, Imp,) és a teljesítmény P (Pnom PSTC P(Wp) Pmpp) hőmérséklettől függően változik. Amennyiben növekszik a hőmérséklet, a feszültségértékek csökkennek, az áramértékek kismértékben növekednek és a teljesítményérték – mivel ez az előző kettő szorzata – is csökken. Az időjárásnak és a helyi klimatikus viszonyoknak a napelemes rendszerek működésére gyakorolt hatásait, az időjárás szerepét ismerteti a decemberi számunkban megjelenő írás.

    ▪ Kosák Gábor: A Magyar Szabványügyi Testület műszaki szabványosító bizottságai (IV.)
    lapunkbol_2_250_31Az MSZT/MB 842 Berendezések villamos energia mérésére és terhelésszabályozásra szabványosító műszaki bizottság egyik különlegessége, hogy hozzá tartozik az egyetlen magyar vezetésű nemzetközi szabványosító bizottság, az IEC/TC 13 „Villamosenergia-mérés, tarifa- és terhelésszabályozás” bizottság. A méréstechnikában Magyarország jelentős eredményeket ért el. A magyar műszeripar a XIX. század végétől kezdve és a két világháború között világhírű volt, ez az 1980-as évek végéig kitartott. Ennek köszönhetően a nemzetközi elektrotechnikai szabványosító szervezet, az IEC műszaki bizottságai közül Magyarország adta a mérőműszerekkel foglalkozó műszaki bizottságok titkárságát azok megalakulása óta, azaz a már említett villamos fogyasztásmérőkkel foglalkozó IEC/TC 13 és az IEC/TC 85 „Villamos és elektromágneses mennyiségek mérőműszerei” bizottság titkárságát. A magyar ipar szerkezetében az 1990 után bekövetkezett változások miatt az IEC/TC 85 vezetését fel kellett adni. Most mind a fogyasztásmérők, mind a mérőműszerek az MB 842-höz tartoznak. A cikksorozat decemberi lapszámunkban megjelenő része az MSZT/MB 842 bizottságot mutatja be részletesen.

    ▪ Dr. Csanádi Károly: Mit kell tudniuk a vásárlók könyvéről a villamossági anyagokkal, készülékekkel és szerszámokkal kereskedő vállalkozásoknak?
    lapunkbol_3_250_27Azt persze túlzás lenne állítani, hogy a villanyszerelési anyagokkal, készülékekkel, berendezésekkel és szerszámokkal való kereskedés szezonális jellegű lenne. Még kevésbé képzelhető el, hogy a közelgő karácsonyi ünnepek a szokásosnál nagyobb forgalmat generálnának. Természetesen a tavaszi-nyári lakásfelújítások időszakában – főként a kiskereskedelemben – több a vásárló, mint az év más időszakában. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a kereskedő vállalkozó más vállalkozó üzletében vásárlóvá, fogyasztóvá válik. Szinte mindenkinek megvan az esélye arra, hogy valamilyen módon kapcsolatba kerüljön a vásárlók könyvével. A vállalkozónak a jogszabályok írják elő, hogy mit kell tennie a vásárlók könyvével, mi a dolga a bejegyzésekkel, a vásárló, illetve a fogyasztó pedig a bejegyzéstől reméli, hogy megoldódik a problémája, és megváltozik az, amivel nem volt megelégedve. A közbeszédben általában panaszkönyvnek nevezett vásárlók könyvével kapcsolatos tudnivalókat ismerteti a 2019/11-12-es számunkban megjelenő cikk.

  • A fény természete
    2019-10-24
    kinyit

    Hagyományt teremtve immár második alkalommal, idén is meghirdette az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. „A fény természete” című fotópályázatát, amellyel amatőr és profi fotósok segítségével a környezet szépségére és védelmére hívja fel a figyelmet. Nem véletlen a témaválasztás, hiszen az Electro-Coord Kft. a világítástechnikai hulladékok begyűjtésével és újrahasznosításával foglalkozó nonprofit társaság.

    A pályázat célja egyrészt, hogy a pályázók és érdeklődők megismerjék az Electro-Coord környezettudatos törekvéseit, a lámpahulladékok szelektív gyűjtésének fontosságát, a résztvevő felek egymásra utaltságát, másrészt, hogy a fotók igen kreatív, megkapó, kifejező erejével segítse ezeknek a környezettudatos törekvéseknek az elérését.

    A pályázatot ez alkalommal is két kategóriában hirdették meg – természetes és mesterséges fények témában. Egy alkotó mindkét kategóriában maximum három-három képpel nevezhetett, és ezzel a lehetőséggel többen is éltek. A beérkezett, több mint ezer pályamű feladta a leckét a három fős zsűrinek.

    Az eredményhirdetésére és a díjátadóra a Világítástechnikai Társaság székhelyén, a Világítás Háza bemutatótermében került sor 2019.10.24-én. Nagy János, a Világítástechnikai Társaság elnöke látta el a zsűri elnöki feladatait. A díjátadón elmondta, hogy 285 pályázótól 1101 alkotás érkezett, Magyarország minden részéből, sőt a határon túlról is. Ez harminchárom százalékos növekedés az előző évhez képest. Első körben a zsűri minden tagja 30-30 képet választott ki, majd ezekből közös döntés alapján került ki a 3-3 díjazott pályamű, valamint 1-1 különdíjas alkotás a Világítástechnikai Társaság jóvoltából.

    Természetes fény kategóriában:

    1. hely          Krizák István                   Romantika
    2. hely          Mesteri Balázs                 Fényes üveggömbök
    3. hely          Vajda Noémi Krisztina      Élet
    VTT különdíj  Gáspárik Dezső               A szabadság fénye

    feny_tj_650

    Mesterséges fény kategóriában:

    1. hely           Kelemen Sándor                    Fényvillamos
    2. hely           Dudás Ágnes                        Erzsi néni jóéjszakát kíván
    3. hely           Mohácsi Attila                        Lámpa
    VTT különdíj  Dr. Kelemen Nándor Richárd     Lámpagyújtogató

    feny_mj_650

    Ez a fotópályázat is kiváló példa arra, hogy miként lehet megszólítani az embereket, és felhívni a figyelmet olyan égetően fontos témákra, mit a környezettudatosság.

    A környezet védelmén túl fontos szempont a hosszú távú fenntarthatóság alapelveinek figyelembevétele is. A hazai visszagyűjtési és újrahasznosítási rendszer üzemeltetésével az Electro-Coord Magyarország évről évre növeli a szelektíven begyűjtött hulladék mennyiségét. 2019-ben a hazánkban értékesített világítástechnikai termékek mennyiségéhez viszonyítva 65%-ra szeretnék növelni a keletkező hulladék visszagyűjtési arányát. Ezt csak úgy lehet elérni, ha mind a villanyszerelő szakma, mind a lakosság partner a szelektív gyűjtésben. A fotópályázattal a társaság egy újabb lehetőséget biztosított a társadalom egy széles csoportjának a környezettudatos élet és a természeti környezet megismerésére. A lámpahulladékok begyűjtésével és újrahasznosításával egy fenntarthatóbb jövőt, élhetőbb környezetet teremtünk a jelen és a jövő nemzedékének.

    A díjazott alkotások mellett a többi pályamunka is megtekinthető az Electro-Coord honlapján, valamint a Világítás Házában megnyitásra kerülő kiállításon egy hónapon át.

    ÉRDEMES AZ ÖSSZES PÁLYAMUNKÁT MEGNÉZNI, MERT CSODÁLATOS FOTÓKAT LÁTHATNAK AZ ÉRDEKLŐDŐK!

  • Helyzetkép az európai villamosipari vállalkozásokról
    2019-10-18
    kinyit

    Az AIE, az Európai Villamosipari Vállalkozók Szövetsége 2019. október 17-én tanulmányt adott közre „Pillanatkép az európai villamoslpari vállalkozási szektorról” címmel, amely az ágazat európai szintű áttekintését nyújtja. Ez a jelentés első a maga nemében, és bemutatja, milyen széles és változatos az elektromos vállalkozások tevékenységi köre napjainkban.

    aie__794A jelentés kulcsfontosságú számokat közöl, és betekintést enged az elektromosipari munkák trendjeibe és a piaci mozgatórugóiba. A becslések szerint Európában ebben a szektorban 1,8 millió szakember dolgozik, árbevételük pedig meghaladja a 200 milliárd eurót. Hihetetlenül hangzik, de az európai aktív népesség csaknem 1%-a a villamos szektorban dolgozik. Az elektromosipari munkát végző vállalkozások leggyakrabban kkv-k, és ezen belül is főként mikro vállalkozások. A kor kihívásainak megfelelően ezen a területen ma már rendkívül sokféle készségekkel rendelkező szakemberekre van szükség.

    Giorgia Concas, az AIE főtitkára elmondta, hogy a hagyományos villamosenergia ellátás mellett növekszik a decentralizált és tiszta technológiák (megújuló energiaforrásokra épülő energiaellátás) iránti kereslet,és az elektromosipari vállalkozási ágazat bővülése nagyobb, mint a szélesebb értelembe vett építőiparé. Az elektromos vállalkozók központi szerepe az energiaátmenetben tovább növeli szolgáltatásaik iránti igényt, így az egész szektor fényes jövő elé néz.

    Gérard Constantin, az AIE elnöke hozzátette, hogy a megfelelően képzett elektromosipari vállalkozók jelentik az egyedüli munkaerőt, akik kézben tudják tartani az elektromos berendezéseket, létesítményeket. Éppen ezért a szakképzéshez szükséges műszaki tanterveket nagymértékben támogatni és szabályozni kell, hogy követni tudják az ágazat változását az energiaátmenet során, külön tekintettel a digitális és a zöld technológiákat érintő készségekre. Ez teszi lehetővé a szakemberek számára a munkájuk folytatását, a megrendelők számára pedig a nagyobb kényelmet, az energiamegtakarítás lehetőségét, de legfőképp az elektromos rendszerek biztonságát.

    A teljes tanulmány itt olvasható.

  • Elektroinstallateur 2019/10
    2019-10-16
    kinyit

    Október 22-én jelent meg lapunk 2019/10-es száma!
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható!

    ei_2019_10_tart_h_1125

  • A szerszámok rendeltetésszerű használata – azaz nem minden csillagcsavarhúzó egyforma
    2019-10-11
    kinyit

    Gyakran hallani: „Adj egy csillagcsavarhúzót”? No de teljesen mindegy lenne, hogy milyen méretűt? Dehogyis! A lapos fejű csavarokhoz hasonlóan a csillag csavarfejek esetében is tömérdek, számokkal jelölt mérettel találkozhatunk. Hogyan is működik ez?

    A legkisebbek 000, majd ettől kezdve 00; 0; 1; 2; 3 és 4-es méretűek. Szemléletesebben: a 000 méret egy tű csúcsával, míg az 5 egy férfi hüvelykujj méretével hasonlítható össze.

    A csavarhúzó helyes használata érdekében az adott csavarnak megfelelő szerszámot kell kiválasztani. A csavarhúzó és a csavar felületének teljes egészében érintkeznie kell, rések nélkül. Tartsuk szem előtt, hogy a laza illeszkedés kárt tesz a csavar fejében, valamint magában a csavarhúzóban is.

    artykul-ph-pzt_310_310A csillag csavarhúzók méretükön kívül még egy kategória szerint csoportosíthatók. PH és PZ típusú fejeket különböztetünk meg. Mindegyik csavarfejhez a hozzá megfelelő, ugyanazzal a jelöléssel ellátott csavarhúzót kell használnunk. A „felülnézetből” látható egyértelmű különbségeken kívül leginkább a keresztmetszetük különbözik. A PH fej peremei ferdék, míg a PZ fej peremei párhuzamosak. Ebből adódóan az azonos méretű PH csavarhúzó egy PZ csavarfejben lazán fog illeszkedni és fordítva, a PZ csavarhúzó feje csak részben illeszkedik a PH csavarfejbe.

    FONTOS: A munkafelületek pontatlan illeszkedése a szerszámok nem rendeltetésszerű használatát jelenti!

    Az értékesítési statisztikák szerint az eladott csavarhúzók 80%-a PH profilú. Azonban ha megvizsgáljuk a mindennapjainkban használt csavarokat azt látjuk, hogy a PZ csavarok dominálnak. Szem előtt kell tartani, hogy csillagcsavarhúzók esetében nem elég a megfelelő méretet kiválasztani, azt is ellenőrizni kell, hogy PZ vagy PH profilú csavarral van-e dolgunk. Ez kulcsfontosságú a szerszám élettartama és a csavarfej állapota szempontjából is.

    Ha a szerszám lazán illeszkedik a csavarfejben, a csavar be- és kihajtása mindkét anyag károsodásához vezet. Minden alkalommal káros hatást fejtünk ki mind a csavarfejre, mind a csavarhúzó éleire. Ha a csavarfej sérül, a későbbi szervizelési munkák során nagy gondot jelenthet a kicsavarása. A szokásostól magasabb pontszerű terhelésnek kitett csavarhúzófej szintén gyorsan „elhasználódik”. Ennek következtében nem fog illeszkedni a rendeltetésszerű használatnak megfelelő csavarfejbe, valamint károsítani is fogja azt. Nem nagyon beszélhetünk ebben az esetben a csavarhúzófej és a csavarfej megfelelő illeszkedéséről. Ismét laza lesz az illeszkedés és munkavégzés közben nem fognak teljes egészében érintkezni a felületek, ez pedig a csavarhúzó károsodásához vezet. És így be is záródik a kör...

    wiha_csillag_310_310Az ebben a cikkben közölt információk nagyon egyszerű, naponta több alkalommal végrehajtott tevékenységekre vonatkoznak, azonban szeretnénk felhívni arra a figyelmet, hogy még (és főként) a legegyszerűbb műveletek is megfelelően kiválasztott szerszámot igényelnek. Érdemes odafigyelni arra, hogy mennyire sok minden múlik a csavarhúzófej megfelelő kiválasztásán. Ezzel a módszerrel könnyű befolyásolni a csavarhúzófej, valamint az azzal szerelt alkatrészek élettartamát.

    https://www.wiha.com/hu/hu/szerszamok/csavarhuzok/?p=1&o=2&n=12&f=471

  • Brnóban is a digitalizáció állt a középpontban
    2019-10-11
    kinyit

    Idén október 7–11. között a 61. Nemzetközi Gépipari Vásár (MSV) került megrendezésre Brnóban, ahol a gép- és elektrotechnikai ipar valamennyi fontos területe képviselteti magát, bemutatva az ipari technológiák területén megjelent legfrissebb újdonságokat és trendeket.

    A szakkiállítás már 2015 óta foglalkozik célirányosan a küszöbön álló negyedik ipari forradalommal, és természetesen idén sem volt ez másképp. Bár a központi téma magasabb szintre lépett, és a Digitális gyár 2.0, valamint az Ipar 4.0_2. hullám elnevezést viselte.

    Éppen ez a terület teszi érdekessé a villamos szakemberek számára is ezt a gépipari szakvásárt. A Digitális gyár 2.0 a digitális jövőre irányuló információkra és az IoT megoldásokra fókuszál. Bemutatásra került számos, a termelés nagyobb hatékonyságát és minőségét célzó digitális fejlesztés, energiamenedzsment és mesterséges intelligencián alapuló megoldások.

    msv_1_250A brnoi vásárváros emblematikus 1928-ban épült A csarnokában az A1-es pavilonban kapott helyet a Digitális gyár 2.0 kiállításhoz kapcsolódó Kiberesemény pódium a Microsoft védnökségével. Az eseményen előadások, prezentációk, kerekasztal beszélgetések és viták zajlottak. A Digitális gyár 2.0 másik központi helyszíne az E-pavilon E2 terme volt, ahol 2019. október 9.-én, szerdán, az „Ipar 4.0_2.hullám” nemzetközi konferencia került megrendezésre. Az érdeklődők a kiállítók előadásain keresztül betekintést kaptak a gyártás digitalizálásának alapelveibe, valamint megismerhették a területhez kapcsolódó fejlesztéseket, megoldásokat. A digitális jövőre összpontosító termékeket, eszközöket az egyes ipari csarnokok kiállítói mutatták be.

    Az egyik magyar kiállító, a Haris Digital Engineering Kft. is ezen a területen fejlesztett olyan a termelést, a gépidő jobb kihasználtságát segítő szoftvert, ami a kis- és középvállalkozások számára is elérhetővé, megfizethetővé teszi az Ipar 4.0-hoz való csatlakozást. A 2018-ban alakult cég éppen október elején nyerte el Central European Startup Awards díjat a Best IoT Startup kategóriában.

    msv_2_250Idén a szokottnál is nagyobb volt az érdeklődés a magyar cégek részéről, így 23 kiállító képviselte hazánkat önálló vagy közösségi standokon. Nem véletlen tehát, hogy a vásár keretein belül a CED magyar közösségi standon került ünnepélyes keretek között megnyitásra a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. (CED) Brno-ban nyílt új irodája. Az ünnepségen mind Csehországot, mind Magyarországot magas rangú tisztségviselők képviselték. Az iroda új piaci és üzleti lehetőségeket kínál a magyar vállalatok számára, miközben feltérképezi az ipari szegmenseket és az együttműködési területeket, amelyek további export- és befektetési lehetőségeket teremtenek partnereik számára.

    msv_5_250Az MSV-vel egyidőben zajlott immár hagyományosan a Transport&Logistics (Szállítás és Logisztika), valamint az ENVITECH (a környezetvédelmi technológiák kiállítása) is. A Transport & Logistics az anyagmozgatási és raktározási technika, valamint az ipari csomagolási és szállítási rendszerek széles skáláját vonultatta fel, az automatikus raktározási rendszerektől a speciális szereléstechnikai, szállítási rendszereken át a jelölés és azonosítási megoldásokig. Az ENVITECH kiemelt témája idén a körkörös gazdaság volt, valamint az anyagi erőforrások felelős kezelése. Olyan trendről van szó, amely a fenntartható fejlődés legfontosabb területeinek egyike. A körkörös gazdaság termelési és fogyasztási modellje arra épül, hogy egyszeri fogyasztás helyett a termékek élettartamát a lehető leghosszabbra növeljék. msv_4_250Erre alkalmas módszer lehet a vásárlás helyetti kölcsönzés, a már megvásárolt termékek javítása, átalakítása adott esetben, illetve amikor a termék eléri az életciklusa végét, akkor az alapanyagokat újra lehet hasznosítani. Így csökken a hulladék mennyisége, ráadásul az alapanyagok és késztermékek újbóli felhasználása gazdaságilag is értékteremtő. Ezzel szemben a hagyományos lineáris gazdasági modell egyszeri fogyasztással számol. Emiatt a termékek olcsó, könnyen hozzáférhető alapanyagokból készülnek, alacsonyabb minőségük miatt pedig nem is olyan tartósak.

    Az MSV Európa egyik legjelentősebb ipari vására, amelyen évente több mint 1600 kiállító és 80 000 látogató vesz részt. A kiállítók több mint 50%-a, a látogatók 10%-a külföldről érkezik. A látogatottság erősen szakmai jellegű. A látogatók több mint 70 %-a befolyással bír a beruházásokkal kapcsolatos döntési folyamatokra, egyharmada pedig a csúcsmanagement soraiba tartozik.

    msv_3_250A kiállítók között a multinacionális cégek cseh leányvállalatai mellett számos cseh cég képviseltette magát új fejlesztéseivel, mint például Csehország legnagyobb fémmegmunkáló gépgyártója a Kovosvit MAS, vagy a Kuboušek Group, amely ebben az évben három pavilonban is megjelent a minőség-ellenőrzés, a mérőeszközök, az automatizálás területén. A Neuron Soundware is bemutatkozott a kiállításon. A cég egy start-up vállalkozás, amely audio diagnosztikával foglalkozik. Három éves – többek között a Siemensnél és a Deutsche Bahnnál végzett – adat- és hanggyűjtés után olyan egyedi adatbázissal rendelkeznek, amelynek – valamint a kifejlesztett szoftvermegoldásnak – köszönhetően képesek felismerni, hogy egy gép hol és miért áll le, vagy fenyeget meghibásodás.

    Az MSV kiállítás legközelebb 2020 október 5-9. között kerül megrendezésre, és várja az érdeklődő szakembereket.

    niKa

  • 2019/10-es, októberben megjelent lapszámunkból
    2019-09-24
    kinyit

    ▪ Garai Tamás: Módosult az Országos Tűzvédelmi Szabályzat
    lapunkbol_1_250_30Az új alapokra helyezett Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII.5.) BM rendelet 2015. március 5-től hatályos, amelynek módosítását a beérkező tapasztalatok alapján az első egy-két évre ígérték. A jogszabály módosításának a tervezete már régen elkészült, de megjelenése hosszabb időt vett igénybe, mire végigment a jogszabály kiadásának minden fázisán. 2019. július 26-án kiadták az Országos Tűzvédelmi Szabályzat régóta várt módosítását, amely 2020. január 22-től lép hatályba. Az októberi számunkban megjelenő írás azokat a változásokat igyekszik összeszedni és értelmezni, amelyek villamos szempontból lényegesek.

    ▪ Murvai István: A hagyományos és a megújuló energiaforrásra épülő erőműveinek együttműködése – rendszerszabályozás, ellátásbiztonság
    lapunkbol_2_250_29A hazai villamosenergia-rendszer teljesítményhiányos, az import villamos energia mennyisége meghaladja a 30%-ot. A villamosenergia-szolgáltatás lényeges műszaki jellemzője a biztonság és a megfelelőség. A biztonság megvalósulása a váratlan üzemzavarok gyors, a felhasználók számára minimális kieséssel járó elhárítását jelenti. A megfelelőség követelménye pedig az, hogy az adott szabályozási területen megfelelő nagyságú termelési kapacitások álljanak rendelkezésre. Az októberi számunkban megjelenő cikk a hagyományos, nem megújuló energiaforrásokat felhasználó villamosenergia-termelő erőművek tervezett, az üzemzavart megelőző célú karbantartásának, ill. a nem tervezett kieséseknek a hatásait, valamint az időjárás és évszakfüggő megújuló, nap- és szélenergiát átalakító villamosenergia-termelés együttes hatásait, a biztonságos villamosenergia-ellátás forrásoldali sajátosságait vizsgálja meg.

    ▪ Kosák Gábor: Szabványfigyelő
    lapunkbol_3_250_25A 2019/10-es számunkban megjelenő cikkben felsorolásra kerülnek – a szabvány alkalmazási területének rövid ismertetésével – a bevezetett szabványok közül azok, amelyek a vizsgált időszak alatt magyar nyelven jelentek meg. Az ezt követő felsorolás a „címoldalas”, angol nyelvű változatban bevezetett szabványoknak csak a címét tünteti fel. A felsorolásban ÚJ szóval jelölt szabványok új szabványok, a jelöletlenek korábbi szabványt helyettesítenek vagy módosítanak. A szabványok teljes listáját az MSZT Szabványügyi Közlönyben a Nemzeti szabványok közzététele, visszavonása, helyesbítése fejezetek tartalmazzák. 

    ▪ Arató Csaba: Változik az OTSZ! (II.)
    lapunkbol_1_250_29A 2014 évi 54/2014. (XII. 5.) BM (OTSZ 5.0) rendelet módosítása, a 30/2019. (VII. 26.) BM rendelet a kihirdetését követő 180. napon, azaz 2020. január 22-én lép hatályba. Időközben várható a TvMI-k módosítása is, mivel összhangba kell hozni azokat a módosított OTSZ-szel (jelenleg vannak átfedések). A TvMI-k készítése és módosítása folyamatban van. Több irányelv fog most módosulni, köztük a villamos TvMI elvileg, valamint a robbanás elleni védelem TvMI, amelyek jelenleg a véleményezési szakaszban vannak. 2020. január 22. után a módosító rendelet hatályát veszti, a továbbiakban az új, egybeszerkesztett szöveg lesz hatályos, az eredeti 54/2014.(XII.5.) BM számmal (OTSZ 5.1). Ez elérhető lesz a Nemzeti Jogszabálytárban (www.njt.hu). 2019/10-es lapszámunkban folytatjuk a változások közötti eligazodásban segítő, háromrészesre tervezett cikksorozatot, amelynek utolsó része még idei utolsó lapszámunkban megjelenik, így még a rendelet hatályba lépése előtt befejeződik.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Keresztmetszet növelés vezetékkettőzéssel
    lapunkbol_2_250_28Az egyik megbízó egy kis átfolyós vízmelegítőt vásárolt, 230 V és 5,= kW villamos paraméterekkel. A felszerelés helyére egy három eres 4 mm2 keresztmetszetű szigetelt rézvezeték viszi a villamos energiát. Az iparban gyakran alkalmazott eljárás a vezeték megkétszerezése, amennyiben egy vezeték keresztmetszete nem elegendő. Járható-e ez az út a kommunális és lakóépületekben, azaz használhatok-e egy 3x4 mmkeresztmetszetű három eres vezeték helyett egy 5x2,5 mm2 keresztmetszetű öt eres vezetéket úgy, hogy a fázis és a nullavezetőt duplán veszem, természetesen a zöld sárga PE védővezető maradna? Amennyiben igen, hogyan kellene a biztosítóját méretezni, kiválasztani? Ezekre a kérdésekre ad választ az októberi számunkban megjelenő írás.

    ▪ Dr. Csanádi Károly: Módosították az építési törvényt
    lapunkbol_3_250_24A jogszabályok módosításainak ismertetése mindig nehéz feladat. Nem jogászokkal és egyetemi hallgatókkal történt beszélgetések során gyakran felmerül a kérdés, hogy az írott sajtótermékekben – értsd a szaksajtóban – jogszabály módosítás ismertetése esetén a szerző közölje-e az eredeti jogi normát, azaz a szöveget a változás könnyebb összehasonlítása céljából. A témában ritkán van megegyezés, az viszonyt tény, hogy nem kell megkeresni az előzményt, mert egyszerre jelenik meg az olvasó előtt a régi és az új szabályozás. Az is tény, hogy megnövekedne a terjedelem, vagy kevesebb új információt lehetne közreadni a lapban ugyanazon a felületen. A 2019/10-es számunkban megjelenő cikk csak a változást, az újdonságot tartalmazza, de a törvényhelyre történő hivatkozással segíti az azonosítást.

  • AUTOMOTIVE HUNGARY – 7. Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás
    2019-09-12
    kinyit

    2019. október 16–18. között újra megnyitja kapuit a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban a magyar és közép-kelet-európai járműipart bemutató komplex fórum, ahol az autógyártás teljes spektruma jelen van, a formatervezéstől a gyártásig, lehetőséget teremtve a meglévő kapcsolatok ápolására és új üzleti kapcsolatok építésére.

    au_hu_434Az AUTOMOTIVE HUNGARY szakkiállítás első alkalommal hét éve azzal a céllal került megrendezésre, hogy a magyar autógyártóktól kezdve a beszállítókon át a kis- és középvállalkozásokig az ipar szakmai szereplői találkozhassanak egymással. A találkozások, együttműködések talán még sosem voltak annyira fontosak az iparágban, mint a napjainkban zajló digitális forradalom alatt. Az IoT olyan szinten alakítja át a vásárlói szokásokat, a gyártást, a gyártók és beszállítók közötti információáramlást, hogy ezek a folyamatok egyedül már nem menedzselhetők. Az autóipar szereplőinek még szorosabban kell együttműködniük az oktatási- és kutatóintézetekkel, hogy ne maradjanak le a fejlesztésekben.
    A kiállítás ismerteti a járműiparra jellemző ágazati mátrixot, amelyben megtalálhatók az elektronika, a számítástechnika, a szoftver-, a gép-, a műanyag- és a vegyipar, valamint a kompozit ipar egyes elemei. Az autógyárak mellett bemutatja az alkatrészgyártókat, a gyártási folyamatok és beszállítói szolgáltatások képviselőit, a gépjárműipari egységek és rendszerek, az üzemi gyártó berendezések gyártóit, forgalmazóit, a rendszerintegrátorokat, valamint az iparághoz kapcsolódó szolgáltatók képviselőit.
    Tavaly 30 országból 10 000 járműipari szakember érkezett a kiállításra, ahol 15 ország 225 kiállítója mutatkozott be. A 4 magyarországi autógyárAudi, Mercedes, Opel és Suzuki – mellett számos, a saját területén meghatározó cég volt jelen kiállítóként, TIER1-es, TIER2-es és TIER 3-as beszállítók, az iparághoz kapcsolódó szolgáltatók, állami szervezetek és a szakmát képviselő szövetségek kollektív standjai várták a látogatókat. A látogatói összetételről és elégedettségről elmondható, hogy az érdeklődők 63%-a döntéshozó vagy részt vesz a döntéshozatalban, és a tavalyi látogatók 80%-a tervezi, hogy idén is ellátogat a rendezvényre.
    Az esemény mögött széleskörű szakmai és állami támogatás áll, ami magas színvonalú szakmai programok megvalósítását teszi lehetővé. A kiállítás szakmai partnerei a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE), a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA). A kiállítás fővédnöke: Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
    A tervezett programok között idén is szerepel több témájú mérnöki továbbképzés, MAGE – HIPA B2B beszállítói fórum és a mérnökhallgatók számára szervezett TechTogether verseny. A Portfolio és a MAGE Ipar 4.0 konferenciát rendez a kiállítás ideje alatt többek között a digitalizáció, a fejlesztési projekt tervezése és megvalósítása, a smart factory, a horizontális és vertikális integráció tematikája köré. Sor kerül a Külgazdasági és Külügyminisztérium hazai és külképviseletének, Baden-Württemberg Gazdasági Minisztériumának és az am-LAB Digitan Innovation Hub konferenciájára, ahol szó esik majd többek között a német autóiparról, a Volvo-ról, mint kiemelkedő globális autógyártóról, a robotokkal való munkáról.
    Mindenképpen érdemes tehát ellátogatni az AUTOMOTIVE HUNGARY kiállításra, amely lehetőséget teremt a meglévő ügyfelekkel való kapcsolattartásra, az újakkal történő kapcsolatépítésre, a munkaerő-toborzásra, a konkurencia megismerésére, az új értékesítési csatornák és piaci lehetőségek felismerésére, az aktuális és jövőbemutató trendek feltérképezésére.

    Regisztráció az ingyenes belépésért: http://automotivexpo.hu/en/elektroinstallateur
    www.automotivexpo.hu

  • Elegáns olasz design, megbízható műszaki tartalom
    2019-09-12
    kinyit

    A Gewiss termékek – amelyek ötvözik az elegáns olasz designt a megbízható műszaki tartalommal – forgalmazókon keresztül már 16 éve vannak jelen Magyarországon, mostantól azonban ez a jelenlét hangsúlyosabbá válik és erős műszaki terméktámogatással egészül ki.

    gew_518Olaszos hangulat és valódi mediterrán meleg fogadta a Gewiss szakmai napján részt vevő érdeklődőket augusztus 29-én a La Vida Loft rendezvényházban.

    A bemutató egyik apropója volt, hogy Magyarországra érkezett a Gewiss bemutató kisbusza, amely tavasz óta járja Európa útjait, és a cég világítástechnikai, épületautomatizálási újdonságait mutatja be elsősorban. A másik pedig, hogy az 1970-ben alakult cég 80 országban van jelen, és immár az önálló magyar Gewiss Hungária Kft. megalakulásával (1107 Budapest,
    Ceglédi utca 2.) 15 nemzetközi székhellyel rendelkezik.

    A cég kiemelt hangsúlyt helyez a fejlesztésre, és arra, hogy minden termékük a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfeleljen. Ezt a törekvést az IMQ Institute SMT bizonyítvánnyal tüntette ki, ami lehetővé teszi, hogy a termékeik minősítését saját magunk végezhessék.

    A szakmai délután folyamán a szakemberek számos újdonsággal ismerkedhettek meg a cég kínálatából, amelyből több egyedülálló a maga területén, mint például a ReStart automatikusan visszakapcsoló áramvédő kapcsoló. A cég mintegy 70 termékcsaládja több mint 20 000 terméket ölel fel, amelyek 95%-ban képesek lefedni egy lakossági projekt igényeit.

    Négy fő területen kínál megoldásokat a Gewiss:
    – Domotics, épületautomatizálás,
    – Power, energiaellátás,
    – Building, épület villamos installáció,
    – Lighting, világítástechnika.

    A tartalmas szakmai bemutatót igazi olasz ízek koronázták meg, amiben a résztvevőknek aktív szerep jutott. Egy kitűnő olasz séf segítségével három csoportban készült a vacsora vidám hangulatban, lehetőséget kínálva a további kötetlen beszélgetésre.
    A szakmai délután tükrözte a Gewiss cég munkafilozófiáját, miszerint a vidám és motivált munkakörnyezet a sikeres vállalkozás alapja.

  • Elektroinstallateur 2019/8-9
    2019-09-02
    kinyit

    Szeptember 10-én megjelent lapunk 2019/8-9-es száma!
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható!

    tartalom_2019_8-9_h__1153

  • 2019/8-9-es, szeptemberben megjelent lapszámunkból
    2019-08-22
    kinyit

    ▪ Arató Csaba: Változik az OTSZ! (I.)
    lapunkbol_u_1_250A 2014 évi 54/2014. (XII. 5.) BM (OTSZ 5.0) rendelet módosítása, a 30/2019. (VII. 26.) BM rendelet a kihirdetését követő 180. napon, azaz 2020. január 22-én lép hatályba. Időközben várható a TvMI-k módosítása is, mivel összhangba kell hozni azokat a módosított OTSZ-szel (jelenleg vannak átfedések). A TvMI-k készítése és módosítása folyamatban van. Több irányelv fog most módosulni, köztük a villamos TvMI elvileg, valamint a robbanás elleni védelem TvMI, amelyek jelenleg a véleményezési szakaszban vannak. 2020. január 22. után a módosító rendelet hatályát veszti, a továbbiakban az új, egybeszerkesztett szöveg lesz hatályos, az eredeti 54/2014.(XII.5.) BM számmal (OTSZ 5.1). Ez elérhető lesz a Nemzeti Jogszabálytárban (www.njt.hu). Jelenleg a módosításokkal egybeszerkesztett szöveg érhető el, és le is tölthető (www.ujotsz.hu/hirek/dokumentumok-2/). Mivel a módosító rendelet jelentős mértékben és sok helyen megváltoztatja a jelenleg hatályos OTSZ 5.0 szabályzatot, így a lapunk 2019/8-9-es számában induló cikksorozattal segítjük Olvasóinkat a változások közötti eligazodásban. 

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Villamos kerékpár (E-Bike) töltőállomás a munkatársak részére
    lapunkbol_1_250_28Az elektromos kerékpár tekinthető-e villamos járműnek? A villamos autók MSZ HD 60364-7-722 szabványban nem találtam utalást az E-Bike-okra. 200 főt foglalkoztató vállalatunk – környezetvédelmi szempontból – szorgalmazza a villamos energia használatát a fosszilis energiahordozók helyett, és engedélyezi, illetve biztosítani szeretné a kerékpár akkumulátorok feltöltését. Milyen előfeltételei vannak a töltők hálózatra csatlakoztatásának? Üzemeltethető-e egyszerre több töltőberendezés ugyanazon az áramkörön? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ a 2019/8-9-es számunkban megjelenő írás.

    ▪ Garai Tamás: „Így szoktuk” – csatlakozások és sorkapcsok bekötése
    lapunkbol_2_250_27Az elektromos tüzek leggyakrabban nem zárlatból és túlterhelésből adódnak – ezek ellen megfelelő védelmet jelentenek a túláramvédelem és zárlatvédelem eszközei –, hanem jellemzően a nem megfelelő érintkezések miatt történnek, ahol az érintkező részek szikrázhatnak, melegedhetnek. A szikrázás miatt keletkező korom még jobban megnöveli az átmeneti ellenállást, majd egyre nagyobb ívek keletkeznek, amelyektől a csatlakozás tovább melegszik, majd meggyullad. Az augusztus–szeptemberi lapszámunkban megjelenő írás célja, nem az, hogy megkeresse az összes olyan szabványt, ami a kérdéses témára vonatkozik, és próbálja bebizonyítani, hogy a megoldás miért jó, vagy miért nem jó, hanem annak átgondolása, hogy mi az a megoldás, ami még elfogadható és kellő biztonságot jelent arra nézve, hogy nem fog a használat során tüzet okozni.

    ▪ A multifunkciós csavarozó szerszámok valóban leválthatják a csavarhúzókat?
    lapunkbol_u_2_250Az elektrotechnika területén tevékenykedők, a villanyszerelők különösen igényes szerszámfelhasználói csoportot alkotnak. A szerszámok tartósságára vonatkozó követelményeken túlmenően fontos szempont a megfelelő szigetelés is. A munkabiztonsági szabályoknak, valamint a „józanésznek megfelelően” a feszültség alatt álló készülékeken, valamint a közvetlen közelükben végzett munkálatok során 1000 V AC védőszigetelésű szerszámokat kell használni. Nagyon jó példa erre a felhasználók által nagyra értékelt Wiha LiftUp VDE bittartós multifunkciós csavarozó. A nemzetközi IEC 60900:2012 szabvány nagyon konkrétan és szigorúan határozza meg a VDE tanúsítvánnyal rendelkező szerszámokon elvégzendő teszteket. A végső fázisban minden olyan szerszámot, amely 1000 V-ig terjedő feszültség alatt való munkavégzésre szolgál, a gyártósort elhagyásakor 10 000 V „terhelés” alatt ellenőriznek. Ez vonatkozik a több részből álló szerszámokra is. Nemcsak a komplett szerszámnak kell megfelelnie a szabvány minden követelményének, hanem összes alkotóelemének is. Az ilyen megoldások tervezése és megvalósítása terén a Wiha úttörő szerepet tölt be, LiftUp VDE bittartós multifunkciós csavarozójáról a szeptemberben megjelenő számunkban olvashatók további részletek. 

    ▪ Dr. Csanádi Károly: Bíróságon kívüli alternatív vitarendezés
    lapunkbol_3_252A vállalkozások vezetői, tagjai és munkavállalói számára közismert, hogy jogvitákat – megegyezés hiányában – bírósági eljárásban lehet rendezni. A bírósági eljárás szereplői, alanyai a felek, azaz a felperes, aki valamely követelését bírói úton kívánja érvényesíteni az alperessel szemben, aki azonban vitatja a követelés jogalapját, összegszerűségét. Jogvita rendezhető bíróságon kívüli eljárásban is, például mediátor segítségével, gazdasági mediáció vagy munkajogi mediáció keretében. Fogyasztói jogvita esetében a fogyasztó a kedvezményezett abban a tekintetben, hogy csak fogyasztó, azaz végfelhasználó kezdeményezheti a fogyasztói jogvitát bíróságon kívüli békéltető eljárásban vállalkozással (szolgáltatóval) szemben, ha nem elégedett a vásárolt termék minőségével, rendeltetésszerű használatra való alkalmasságával vagy az általa igénybe vett szolgáltatás minőségével. A fogyasztói jogviták bíróságon kívüli rendezésének lehetőségét békéltetésnek nevezik. Fogyasztó a legtöbb esetben természetes személy, magánszemély, törvény csak kivételes esetben, korlátozottan ismeri el valamely vállalkozás fogyasztói jogállását. Vállalkozás csak abban az esetben lehet fogyasztó, ha a jogvita tárgya nem függ össze, nem kapcsolatos valamely általa gyakorolt tevékenységgel. A 2019/8-9-es számunkban megjelenő cikk a bíróságon kívüli vitarendezés kérdéskörét járja körül.

    ▪ Murvai István: A villamosenergia-termelés és elosztás fogalmai, szabályozása, jellemzői, a nap- és szélenergiát hasznosító megújuló villamosenergia-termelés sajátosságai
    lapunkbol_4_250_09Az erőművekben megtermelt villamos energiát az alaphálózatokkal össze kell gyűjteni, el kell osztani, és a nagyfelhasználói súlypontokba kell szállítani. Az alaphálózatok szolgálják az erőművek együttműködését is. A villamos hálózatok biztosítják az erőművek együttműködését, a megtermelt villamos energia országon belüli elosztását, valamint az egyes országok villamosenergia-rendszerei közötti kapcsolatot, azaz az együttműködést. A villamos energia előállítására, átvitelére és elosztására szolgáló berendezések összességét biztosító villamos berendezések a villamos művek, ezek együttműködése és szabályozása által jut el a villamosenergia-rendszerben a termelt és a szállított villamos energia a felhasználókhoz. Az átviteli és elosztóhálózatokkal kell az előállított villamos energiát a felhasználókhoz szállítani. A villamosenergia-termelés megkívánja az erőművek együttműködését, valamint a termelési menetrend tartását. A villamosenergia-rendszer szabályozásával, a termelési és szállítási veszteségekkel megemelt teljesítménnyel megemelten kell biztosítani a mindenkor változó felhasználói teljesítményigényt. Azt augusztusi–szeptemberi számunkban megjelenő cikk – többek között – tisztázza a témakörhöz tartozó szükséges fogalmakat, ismerteti a villamosenergia-rendszer ütemvitelét, szabályozását. 

    ▪ Kosák Gábor: A Magyar Szabványügyi Testület műszaki szabványosító bizottságai (II.)
    lapunkbol_5_250_01A gyógyászattal a szabványosításban két bizottság, az MSZT/MCS 211, Orvostechnika és az MSZT/MB 843, Gyógyászati villamos készülékek foglalkozik. Az MCS 211 szabványosítási területe az orvostudomány, nem villamos egészségügyi felszerelések és készülékek, fogászat, sterilizálás és fertőtlenítés, nem villamos gyógyászat, nem villamos kórházi készülékek, elsősegély, fogyatékkal élő személyek és egészségügyi informatika. Az MCS 211 számtalan nemzetközi ISO és európai CEN műszaki bizottság munkáját képezi le nemzeti szinten. Az MCS 211 és a cikk tárgyát képező MB 843 között számos kapcsolat van, az előbbi a gyógyászat nem villamos, az utóbbi a villamos oldalával foglalkozik. Mivel a cikksorozat az elektrotechnikai szabványosítással foglalkozik, az MCS 211-ről nem szól, arról az MSZT honlapján található tájékoztatás (https://ugyintezes.mszt.hu/MBs). Azonban meg kell említeni még két bizottságot: az MSZT/MB 719, Ionizáló sugárzás elleni védelem és az MSZT/MB 849, Az elektromágneses terek és sugárzás élettani hatása, amelyeknek szintén vannak gyógyászati vonatkozásaik. A cikksorozat augusztus–szeptemberi számunkban megjelenő része az MSZT/MB 843 Gyógyászati villamos készülékek szabványosító műszaki bizottsággal ismerteti meg az olvasókat.

  • Minimális építőipari rezsióradíj 2019-ben
    2019-08-21
    kinyit

    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium rendeletbe foglalta a minimális építőipari rezsióradíj 2019. évi mértékét. A kihirdetett 23/2019. (VIII. 14.) ITM rendelet alapján adjuk ezt a tájékoztatást. A rendelet a Magyar Közlöny 141. számában található, a kihirdetést követő 5. napon hatályba lépett.

    Az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján az építőipari rezsióradíj 2019. évre meghatározott, általános forgalmi adó nélküli legkisebb mértéke 3696 forint/óra. A minimális építőipari rezsióradíj egyes költségnemeire vonatkozó értékeket az alábbi táblázat tartalmazza a kihirdetett rendelet szerint:

    oradij_868

  • EMOSZ által ajánlott VDE szerszámok
    2019-06-07
    kinyit

    A Wiha szerszámok minőségét és ergonómiáját az Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Szövetsége igazolta a tanúsítvány formájú hivatalos ajánlás aláírásával.

    emosz_h_250A szövetség által kiadott ajánlás aprólékos vizsgálatok alapján került kiállításra és mindegyik szigetelt, feszültség alatti munkavégzésre szánt, valamint egyénileg 1000 V AC feszültség alatt tesztelt Wiha szerszámra vonatkozik, többek között:

    • SoftFinish csavarhúzók 1000 V AC szigeteléssel
    • Nyomatékcsavarhúzók 1000 V AC szigeteléssel
    • Fogók 1000 V AC szigeteléssel
    • Wiha speedE, E-csavarhúzó
    • Kábelcsupaszító és krimpelő szerszámok.emosz_certificate_hu_signed_hk_357

    Az Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Szövetsége igazolta, hogy az említett Wiha szerszámok pozitívan befolyásolják az ergonómiát, a felhasználó biztonságát és a munkaminőséget, valamint jelentős mértékben óvják az anyagot is, ezáltal csökkentve a költségeket. Mostantól a kiválasztott Wiha szerszámok egy speciális, „EMOSZ által ajánlott szerszám” jelöléssel lesznek ellátva, amelynek köszönhetően a felhasználók biztosak lehetnek abban, hogy a szerszámokat villamosipari szakértők ellenőrizték. A hivatalos ajánlás igazolása annak a bizalomnak, amelyet a Wiha szerszámok a magyar szakértőktől kaptak.

  • Elektroinstallateur 2019/6-7
    2019-06-04
    kinyit

    Június 12-én megjelent lapunk 2019/6-7-es száma!
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

     

    ei_2019_6-7_tart_h_1137

  • Nagydíjas szerszám az Ipar Napjai 2019-en
    2019-06-03
    kinyit

    Nemrég zajlott az Ipar Napjai 2019 keretében a Mach-Tech szakkiállítás. Annak ellenére, hogy az izgalom lassan elmúlik, a résztvevőket és látogatókat még sokáig fogják foglalkoztatni azok a nem mindennapi innovációk, amelyeket a világ minden részéről érkező kiállítók bemutattak. Nem hiányozhatott közülük a Wiha és a bestseller speedE sem!

    mach_tech_ii__250Az Ipar Napjai az egyik legnagyobb és egyben legfontosabb iparágbeli esemény Magyarországon. Több mint 500 kiállító, többek között világhírű márkák, iparágvezetők, kis- és középvállalkozások, megszámolhatatlan innovatív, az iparágat új szintre emelő megoldás jellemzi. A minden téren népszerű minimalizáció, az ergonómia, a munkabiztonság, valamint a multifunkcionális megoldások tervezése terén egyre csak növekvő tudatosság korában a legújabb technológiai megoldásokba való befektetés befolyásolja leginkább az iparág fejlődését – hangsúlyozta Sikorska Maja, a Wiha Marketingosztályáról. Az ilyen típusú események nagyszerű lehetőséget jelentenek a szakemberekkel való találkozásra, és annak megértésére, hogy a modern technológia hogyan segíti a jövővel kapcsolatos elvárások teljesítését ebben az igényes iparágban – tette hozzá.
    mach_tech_iii__250A májusi esemény kivételes jelentőséggel bírt a Wiha számára. A cég most először mutatta be a magyar látogatóknak bestsellerét – az elektromos hajtású speedE csavarhúzót. Az innovatív funkció jelentős mértékben lerövidíti a csavarok behajtási idejét, valamint csökkenti a szoros csavaros csatlakozások végrehajtásakor kifejtendő erő mennyiségét. Ennek köszönhetően a speedE termék felhasználói a kézi módszerrel dolgozó felhasználókhoz képest legalább kétszer olyan gyorsan teljesítik a feladatot, továbbá láthatóan javul a mindennapos munka hatékonysága és kényelme is. A standon felállított, és az Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Szövetségének szakértői által vezetett Szerelői Zóna lehetővé tette a látogatók számára a speedE alapos kipróbálását. A rendkívül pozitív visszajelzéseknek köszönhetően megbizonyosodtunk arról, hogy a csavarhúzó valóban telitalálat volt! – hangsúlyozta Sikorska Maja.
    machtech___250A Wiha jelenléte az Ipar Napjain még nagyobb jelentőséggel bír, a cég bestseller speedE szerszáma a lehető legnagyobb kitüntetést, az innovációért járó Nagydíjat is elnyerte. A díjat a Wiha képviselői a Hungexpo vezérigazgatójától, Ganczer Gábortól vehették át a nyitóünnepség alatt. A Nagydíj kivételes kitüntetés a Wiha számára. Ennek a díjnak köszönhetően kibővült a VDE és a speedE csavarhúzók kedvelőinek köre, ami biztosan megmutatkozik majd a márka és a termékek ismertségének növekedésében a magyar piacon.
  • 2019/6-7-es, június közepén megjelent lapszámunkból
    2019-05-23
    kinyit

    ▪ Murvai István: Tervezési hiányosságok és a nem kellően alapos műszaki egyeztetések következményei
    lapunkbol_1_250_27A tervezői egyeztetések, adatszolgáltatások és az önellenőrzés nem kellő alapossággal való elvégzésének vagy elmaradásának következménye az, hogy a tervellenőrzés során fel nem tárt hiányosságokat a kivitelezés közben kellene megszüntetni, és ennek hiányában a biztonságos munkavégzést nem biztosító villamos berendezés létesül. Az építész, a mélyépítő, a statikus és a szakági tervezők a jogerős építésügyi hatósági engedély és a hozzá tartozó, jóváhagyott, engedélyezési záradékkal ellátott dokumentáció alapján szakszerű műszaki tartalmú kivitelezési dokumentációt készítenek. A műszaki adatszolgáltatás és a tervezési műszaki információáramlás azonban sok esetben nem hiánytalan. Mindezek alátámasztására elemez néhány konkrét, megtörtént esetet, a hiányosságok feltárásával a 2019/6-7-es számunkban megjelenő írás.

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Az MSZ 447 kisfeszültségű, közcélú elosztóhálózatra való csatlakoztatás szabvány változásai (IV.)
    lapunkbol_2_250_26Minden szakember szabványalkalmazó, munkájának elengedhetetlen feltétele az érvényben lévő szabványok ismerete. Ez ma több okból nem könnyű feladat, egyrészt folyamatosan jelennek meg új szabványok, másrészt a meglévőket rendszeresen módosítják, ráadásul a legtöbb szabvány csak idegen nyelven érhető el. A megjelenő módosított szabványokkal az az olvasó legnagyobb baja, hogy az újonnan megjelent szabványelőírásból nem derül ki, hogy mi az új, mit töröltek, mi módosult, azaz nincs összehasonlítás az előző változattal. Ezen kívánt segíteni a cikksorozatunk, amelyet júniusban megjelenő lapszámunkban zárunk, a változások jobb áttekinthetősége érdekében az új szövegeket pirossal, az új szöveg betoldásokat zölddel, míg a törölt szövegeket világoskékkel színezve.

    ▪ Arató Csaba: A budapesti metró története (XII.)
    lapunkbol_3_250_23A budapesti metróépítések részletes bemutatása után a cikksorozat záró része egy kis kitekintést ad néhány nagyváros metrófejlesztéseire, terveire, elképzeléseire, és mintegy csemegeként metróérdekességeket is bemutat a nagyvilágból. Röviden felsorolja Madrid, Bukarest, Lausanne, Bécs, Prága, Varsó és Berlin metróvonalainak helyzetét. Az érdekességek sorában pedig Jerevánból, Bukarestből, Kairóból, Dnyepropetrovszkból, Londonból, Brüsszelből és Hongkongból szolgál érdekes metrós történetekkel, kuriózumokkal. Mindenképpen érdemes tehát a cikksorozat június-júliusi számunkban megjelenő befejező részét is áttanulmányozni.

  • Elektroinstallateur 2019/5
    2019-05-06
    kinyit

    Május 14-en jelent meg lapunk 2019/5-ös száma!
    Néhány cikk rövid előzetese ITT olvasható.

    ei_2019_5_tart_h_1131

  • Bármilyen címke és jelzés megtervezhető – Brady Workstation
    2019-04-30
    kinyit

    A Brady Workstation forradalmasítja a címkék és a jelölések létrehozását, valamint nyomtatását azáltal, hogy Ön választhatja ki a szükséges eszközöket, ráadásul ezek használata sokkal egyszerűbb és hatékonyabb.

    brady_workstation_1_2_300_a_545A Brady Workstation és a benne elérhető több mint 20 professzionális címketervező alkalmazás és eszköz segítségével bármilyen termékek, kábelek és létesítmények azonosítására szolgáló címke és jelzés könnyen megtervezhető. Csak válassza ki a szükséges alkalmazásokat és eszközöket, aktiválja a 30 napos ingyenes próbaidőszakot, majd vásárolja meg azokat, ha elégedett.

    Nagyszerű alkalmazás sorkapcsok címkézésére
    A Brady Workstation részét képező Sorkapocstömb címkéző alkalmazás praktikus és rugalmas megoldás a sorkapcsok címkézésére. Az alkalmazás vizuálisan megjelenít minden kapcsot, és meghatározható, hány kapocs legyen azonosítva valamint mekkora legyen a címkék mérete. Az alkalmazással a szigeteléshez távtartók is beilleszthetők, így az azonosító kódok a sorkapocs-címkén pontosan a kapcsok alá kerülnek.

    És ez még nem minden: a kábelcímkéző sablonban megadott azonosító adatokat a sorkapcsoknál újra felhasználhatja, ha néhány kattintással meghatározza, melyik sorkapocsba kell behelyezni az adott kábelt.
    További információért
    kérjük, keressenek elérhetőségeinken.

     
    Töltse le a 30 napos ingyenes próbaverziót, és címkézze egyszerűen a sorkapcsokat! 

                                                                                                                        (X)
    BRADY Magyarország
    Tel.: +36 23 500 275
    Email: Central_Europe@bradycorp.com

  • 2019/5-ös, május közepén megjelenő lapszámunkból
    2019-04-24
    kinyit

    ▪ Dr. Novothny Ferenc: Az MSZ 447 kisfeszültségű, közcélú elosztóhálózatra való csatlakoztatás szabvány változásai (IV.)
    lapunkbol_1_150_150_01Minden szakember szabványalkalmazó, munkájának elengedhetetlen feltétele az érvényben lévő szabványok ismerete. Ez ma több okból nem könnyű feladat, egyrészt folyamatosan jelennek meg új szabványok, másrészt a meglévőket rendszeresen módosítják, ráadásul a legtöbb szabvány csak idegen nyelven érhető el. A megjelenő módosított szabványokkal az az olvasó legnagyobb baja, hogy az újonnan megjelent szabványelőírásból nem derül ki, hogy mi az új, mit töröltek, mi módosult, azaz nincs összehasonlítás az előző változattal. Ezen kíván segíteni a májusi számunkban folytatódó, négyrészesre tervezett cikksorozat, a változások jobb áttekinthetősége érdekében az új szövegeket pirossal, az új szöveg betoldásokat zölddel, míg a törölt szövegeket világoskékkel színezve.

    ▪ Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (III.)
    lapunkbol_2_150_150_01A meteorológiai mérések elemzése azt mutatja, hogy az egyenlítői övezetbe (a Baktérítő és a Ráktérítő közötti övezet) minden időszakban jelentős mennyiségű besugárzás érkezik (sun belt), de a sarkkörig bezárólag szinte minden terület használható. A besugárzás a légkörö