Hírek-aktuális
2021/10. októberben megjelent lapszámunkból
▪ Dr. Novothny Ferenc: Előírásváltozások a villamos biztonságtechnikában
2020 júliusában megjelent az Innovációs és Technológiai Minisztérium 27/2020.(VII.16) ITM rendelete „egyes műszaki szabályozási tárgyú rendeletek jogharmonizációs és deregulációs célú módosításáról”. Így lényegesen megváltozott a 40/2017.(XII.4.) NGM-rendelet is, amely „Az összekötő és felhasználói berendezésekről, valamint a potenciálisan robbanásveszélyes közegben működő villamos berendezésekről és védelmi rendszerekről” szól. A rendelet új összeszerkesztett változata 2020. július 31.-étől kizárólagossággal érvényben van! Nem szükséges a korábbi rendeletekre hivatkozás kiegészítése, átírása, mert a módosító rendelkezések a hatályba lépést követően beépülnek az alaprendeletbe, és a módosító rendelet azonnal hatályát veszti. Ezért citáláskor célszerű az eredeti rendelet megnevezése elé a „módosított” jelzőt alkalmazni! A rendelet által hozott változásokat ismerteti, foglalja össze az októberi számunkban megjelenő írás, amelynek még lesz folytatása is, a részletekre is kitérve.
▪ Murvai István: A villamos tervezés műszaki feladatai felhasználói tulajdonú közép/kisfeszültségű villamos berendezés létesítésekor, a villamos tervellenőrzések tapasztalatai
A jogerős építési engedély birtokában a beruházó, a technológustervező és a villamos generáltervező a villamos szerkezet beszállítóinak adatszolgáltatása alapján meghatározza az adott létesítmény villamos berendezésének üzemviteléhez szükséges beépített és az egyidejű teljesítményt, valamint a méretezési villamos teljesítményt, megfelelve az építési engedélyezési tervdokumentációban meghatározott műszaki célkitűzéseknek. A létesítménybe telepített technológiától függően indokolt lehet a közcélú villamos hálózatról üzemi és tartalék betáplálás, valamint a felhasználói tartalék áramforrás tervezése is. Mindezen villamos energetikai és ellátás-biztonsági műszaki igényeket az energiaigény-bejelentésben közölni kell a hálózati engedélyesnek. Emlékeztetőként – és az azonos fogalomhasználat céljából – tisztázandó, hogy a felhasználói villamos berendezés a felhasználó használatában levő villamos energiát termelő, átalakító és kapcsoló berendezések, vezetékhálózatok és villamos energiát felhasználó berendezések a segédberendezésekkel és készülékeivel együtt. Az októberi számunkban megjelenő cikk ismerteti a villamos tervezési követelményeket, a tervezés folyamatát, és beszámol a tervellenőrzések néhány tapasztalatáról.
▪ Déri Tamás: Írország fényei – Galway köz- és nosztalgia világítása
Galway az Ír-sziget nyugati részén, az Atlanti óceán partján fekvő megyeszékhely, amely 2020-ban Európa kulturális fővárosa volt. Története a régmúltba nyúlik vissza, Írország egyik leggazdagabb városa volt a spanyolokkal és portugálokkal folytatott kereskedelem révén. Gazdagságának Cromwell ostroma vetett véget, de ma már a turizmus ismét felvirágoztatta. Ennek egyik eredményeként Írország fesztiválokban leggazdagabb városa évi 122 fesztivál megrendezésével. Egy kultúrtörténeti érdekesség: Cromwell hadai elől menekült el Galway-ből Walter Lynch püspök, aki hosszas hányódások után végül győri segédpüspök lett. Ő adományozta a győri székesegyházban elhelyezett Könnyező Madonna képet a győri püspökségnek, amely a legenda szerint minden alkalommal könnyezni kezd, amikor Írországot valamilyen veszély fenyegeti. Az ír város köz- és nosztalgia világítását mutatja be sok-sok felvétellel illusztrálva az októberi számunkban megjelenő világítástechnikai cikk.